Elérkezett az idei esztendő legutolsó napja és jó szokásunk szerint mindnyájan búcsúztatjuk az Ó-évet.
Ilyenkor az emberek általában fogadalmakat tesznek egy-egy rossz szokásuk elhagyására, mert a mértéktelen étkezéstől a túlsúly, a kávézás, az italozás és sok más hasonló már számukra is teherré vált.
Van, aki ekkor dönti el, hogy nem kívánja a következő évet a párjával eltölteni, míg a másik éppen arra tesz fogadalmat, hogy jövőre a párjával együtt akarja búcsúztatni az elmúlt esztendőt. Fel sem lehetne sorolni a sok – sok fogadalmat, azonban, hogy melyikből mi fog megvalósulni az többnyire a lehetőségektől és az illető személy kitartásától függ. Most voltaképpen nem választottam szét a hívő keresztény és az Isten nélküli embereket, mivel sajnos van olyan keresztény is, aki mondhatni Isten nélkül dönt, az életére nézve hangsúlyosabb dolgokról, éppen úgy mintha nem bízna az Úrban.
De nézzük meg közelebbről, hogy mi hívő keresztény emberek, akik nem csak használjuk a keresztény nevet, hanem igyekszünk megfelelni is neki, hogy milyen fogadalmat teszünk, hogy milyen ígéretet tehetünk Istennek és egymásnak?
A hívő ember élete olyan, mint egy „lelki ház” és mint ahogyan a saját lakásunkat is rendszeresen takarítanunk kell, épp így a lelki házunkat is. Itt azonban sokkal nagyobb a tét, hiszen a Teremtő Isten és a hitben testvéreink elhiszik és el is várják, hogy az ígéreteinket beváltsuk, teljesítsük.
A zsoltárok könyvében ezt olvassuk: Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsed a felségesnek tett fogadalmaidat. Zsoltárok 50:14
Most elsőként nézzük meg, hogy mit ígérhetünk meg Istennek az Új évben.
Keresztényként a legfontosabb, amit tehetünk, nem az édesség, vagy kávé, vagy ital elvonása, hanem ígérjük meg az Úrnak, hogy a Galata 5:22-ben található lelki gyümölcsöket (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség) igyekszünk megteremni, ami segít nekünk abban, hogy a Tízparancsolatba foglaltakat is betölthessük.
Aztán ha nem is mindig szeretettel vesz körbe az Úr, hanem néha megfedd bennünket, az is mind a mi javunkat szolgálja. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint a fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Zsidók 12:6 – 7
Másodikként nézzük, mit ígérhetünk meg a pásztornak és a vezetőinknek?
Isten a gyülekezet élére egy lelkipásztort állított, hogy vezesse a nyájat. Rábízta és számon is kéri tőle a híveket. Zsidók 13:17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint akik számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.
A gyülekezet tagjainak a pásztor tekintélye alá kell vetniük magukat, bízva Isten szolgájában, hogy jó úton vezeti őket.
Ha valaki engedetlenkedik, az tulajdonképpen nem a pásztor ellen vét, hanem Isten ellen. Mivel ilyen esetben a pásztor nem tud örömmel és nagy lelkesedéssel szolgálni felé. Az Ige is azt írja: …mert nektek az nem használ. Tehát gondolkodjunk el rajta, hogy vétettünk – e és miben kell változnunk, hogy Isten szolgájának engedelmesek legyünk.
És végül egymás felé milyen ígéretet tehetünk az év utolsó napján?
- Szeretettel leszünk egymás iránt Galata 5: 13 Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.
- Ügyelünk egymásra Zsidók 10:24 És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett,
- Nem sóhajtozunk, nem kívánunk rosszat a másiknak Jakab 5: 9 – Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll.
Szemünk előtt lesz az új évben is a Nagy parancsolat… Máté 22:37 …Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
1 János 2:15 Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak.
Tudnunk kell, hol a helyünk!
Mindezek után minden kedves hitben testvérünknek, olvasónknak eredményekben, sikerekben gazdag áldott Új Esztendőt kívánunk!