„Olyankor csak az időt veszik el tőlem”
A következő kis történet, amit megosztok veletek, éppen az ellenkezőjét bizonyítja, mint ahogy lenni kellene.
Egy ismerősömtől megkérdeztem, hogy vannak a gyermekei? Udvariasan azt válaszolta: „Jól vannak, de olyankor csak az időt veszik el tőlem, mikor haza jönnek.”
Nagyon szíven ütött a válasza. Ugyanis tudom, hogy a fiúk messze dolgoznak és ezért ritkán utaznak haza. Éppen ezért volt megdöbbentő, hogy egy édesapa, miért sajnálja azt az időt a gyermekeitől, akiket csak nagyon ritkán lát?
Mikor még kicsi a gyermek, szüksége van a szülőre, de ha felnő, még akkor is vannak olyan kérdések, amit szívesen feltenne, ha lenne, aki meghallgatná, aki válaszolna rá. Valószínű így járnak a fiúk, akik olyankor, mikor haza mennek, elveszik az időt az édesapjuktól.
Milyen más az Isten és az ember kapcsolta! Isten akar az emberrel beszélgetni, úgy mit Mózessel, Ábrahámmal, Noéval stb. és örömmel teszi ezt. Istennél mindig van idő, Ő soha nem küld el, és soha nem panaszkodik, hogy elveszed az idejét.
Milyen jó ez! Isten ráér meghallgatni, és a Szent Szellem által a jó irányba tanácsol bennünket. Mindegy, ha nappal, vagy éjjel, esetleg hajnalban szólunk hozzá, Ő kész mindenkor.
Az Úr példával jár előttünk, és nekünk Őt kell követnünk. nem csak hitben, hanem cselekedetben is. Hisz azt mondja az Ige: „A Hit cselekedet nélkül halott.”
Legyünk tehát mindenkor példamutató hívők, és hallgassuk meg azt, aki szólni akar hozzánk, mert lehet úgy kell neki a vigasztalás, mint az éhezőnek a kenyér, vagy a szomjazónak egy csepp víz!