Az Irgalmasság: Máté 5:7

Izráel, amikor megismerte Istent, olyannak ismerte meg, Aki szigorú, könnyen büntet, ezért féltek tőle.
Aztán Isten törvényt adott nékik, a ( Mózesi törvényt) akkor még inkább félelmetes lett a számukra.
Mikor Isten azt mondta, hogy gyertek a hegyhez és ott beszélek veletek, a nép nemet mondott, mert nem akart találkozni Istennel. Azt mondták menjen Mózes, aki már úgyis találkozott Istennel, és ő majd elmondja nekünk.
- Isten látta a nép félelmét, irgalmasságot gyakorolt feléjük, pedig valójában a törvények is az ő érdeküket szolgálták.

Ha megvizsgáljuk a törvények funkcióját, azt látjuk, hogy valójában az emberek érdekeit szolgálják, mert bűntől való távoltartás a céljuk. Ha nem lenne törvény, nem lenne bűn, mert nem lehetne mihez mérni. Akkor gátlás nélkül mindenki azt tenne, ami neki tetszik, lopna, ölne, csalna stb.
Az Istentől jövő, és a polgári törvényeket, ha összehasonlítjuk, bizony különbség van közöttük. A Polgári törvények enyhébbnek látszanak, de szárazak, mert vagy megfelelnek a törvényben előírtaknak, vagy sem.
Az Istentől jövő törvény viszont néha az emberek előtt úgy tűnik, hogy nem igazságos, pedig sokkal élethűebben megáll a valóságban, mint a Polgári törv.
Nézzünk rá 1-2 példát: Mikor Mózes felment a hegyre imádkozni, a lent maradottak túl soknak tartották Mózes távolmaradását, elfogyott a türelmük, és arra kényszerítették Áront, hogy készítsen nekik szobrot, amihez imádkozhatnak. Áron engedett a lázongó tömegnek, és aranyborjút öntött, amihez imádkozott az Izráeli nép.
Azonban Isten mégsem Áront büntette, hanem azokat az embereket, akik őt rákényszerítették a bűnre.
Mert Isten a körülményeket vizsgálta, tudta, hogy Áronnak nem volt más lehetősége, csak, hogy engedelmeskedjen az embereknek. Isten irgalmas még a törvényei által is!
Vagy nézzük a másik példát: Amikor Dávid bujdosott és nagyon megéhezett, a főpaptól kért szentelt kenyeret, ami tiltott volt, de csak így menthette meg az életét az éhenhalástól.
Az akkori törvény kimondta, hogy Isten törvényét minden helyzetben be kell tartani, egyedül csak akkor nem, ha az az életét veszélyezteti.
Mind a két történetben láthatjuk, hogy Isten nem azt bűntette, aki a bűnt elkövette, hanem megvizsgálta a körülményeit, hogy miért követte el azt a bűnt. Mint látjuk a példák alapján, Isten könyörületes és irgalmas a törvényei által is!

Mi emberek pedig egymást megítéljük, pedig Isten irgalmasan ítél meg bennünket.

Ahhoz, hogy valaki irgalmasan tudjon cselekedni az ő embertársával, 3 tulajdonsággal kell rendelkeznie: Gondolkozás, érzelem, tettrekészség
Gondolkozás: Bele kell tudni gondolni a másik helyzetébe, át kell élni gondolatban azt a szituációt, el kell rajta gondolkozni, hogy vajon ő a másik helyében, mit cselekedett volna?
Tehát, bele kell élni magunkat a mások helyzetébe, csak akkor értjük meg az ő gondjait. Mikor az első teremett lények az angyalok elbuktak, Isten nem adott nekik lehetőséget az újrabizonyításhoz. Ugyanis az angyalokat senki nem befolyásolta, hanem saját magukban lévő gonoszság miatt buktak el.
Az ember viszont mikor elbukott, Isten tudta, hogy a sátán ravaszsága tévesztette meg Ádámot és Évát, ezért adott egy új kezdést számukra.

Jézus Krisztus maga is emberré lett, hogy megértse a földi élet nehézségeit, belelátott az emberek körülményeibe.
Velünk az a baj, hogy nem tudunk, vagy nem akarunk belegondolni az embertársunk helyzetébe. Elítéljük őt, kegyetlenek, irgalmatlanok vagyunk vele szemben. Nem meghallgatjuk, hanem lerohanjuk, véleményezünk róla.

Érzelem: Ha valaki eljut odáig, hogy bele tudott gondolni, azonosulni tudott az embertársának bajával, akkor be tud indulni az érzelem iránta. Mert nem csak tudja, de meg is tud indulni rajta. Sajnálni tudja, a bűnöst, de megpróbál azon gondolkodni, hogy ő hogyan csinálta volna, és hogyan lehet helyrehozni? Mert azt mondja a Biblia: Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst.
Akkor, bennünk, emberekben, ki kell alakulni az empátiának, a vele való együttérzésnek.
Krisztus Testében ki kell alakulni az empátiának, hogy együtt tudjanak sírni, és örülni a testvérek, ha kell. Így nem megítélik a bajba jutót, hanem segítenek kijönni a bajból.

Tettrekészség: És végül, ha megszületett bennünk az empátia, akkor fontos, hogy a tettrekészség is létre jöjjön. Ne csak lássuk, hogy segíteni kell valakin, hanem tegyük is!
Legyünk könyörületesek, irgalmasak mások felé, mert az Úr ilyen hozzánk.

Jézus miért gyógyította betegeket? Mert megesett rajta a szíve, sajnálta a szerencsétlen helyzetben lévőket. Szánakozott a sokaságon.
Nekünk embereknek gyakorolni kell egymás felé az irgalmasságot, mert példát mutatott az Úr Jézus ebben is nekünk.

De ha valaki az evangéliumot nem irgalmasságból cselekszi, nincs abban élet! Az Evangéliumnak más mozgatórugója nincs, mit az irgalmasság.
Legyünk hát irgalmasak egymáshoz, követve az Úr példáját! Ámen