Húsvét

Ezennel beteljesedett Jézus ígérete. Egy olyan mozzanatához érkeztünk el Isten üdvtervének, amely az egész világ számára Evangélium, vagyis örömhír. Ezen áll a mi hitünk, és nagyon jól tudjuk azt, hogy ez a tény nem hiszékeny embereknek való mese, hanem a kételkedők szavai felett is diadalmaskodó valóság.

Éppen Húsvét ünnepén nem szabad elhallgatnunk. Hiszen Jézus feltámadásának a ténye semmivel sem gyengébben alátámasztott történeti esemény, mint az ókor bármely másik történése. Mondok egy-két példát erre:

A Római birodalom fénykorában a császár, aki Jézus idejében is uralkodott elfoglalta kicsiny hazánknak azt a részét, amit akkoriban Pannóniának neveztek.  Honnan tudjuk ezt?

Senki nem volt ott közülünk, nem vették videóra sem. Az események megtörténte után valaki, valamikor leírta, és a történészek ma ezt tényként kezelik.

Ilyenkor szokott így kezdődni a mondat: „Mint tudjuk...” -  és jön az állítás. Vagy ha egy kicsit régebbi, de közismert eseményre gondolunk, mint például Krisztus előtt. 333-ban Nagy Sándor Issos mellett legyőzte a perzsákat. Senki nem látta közülünk, mégis ha szó van róla, senki nem kételkedik ebben.

Vagy egy jóval későbbi, szintén ismert dátumot mondok még: Kr.u. 476-ban Róma elesett, a nyugat-római birodalom széthullott. Azt hiszem, hogy ott sem álltak sorba ügyeletes krónikások, akik azt hitelesen, pontosan leírták volna, hanem valaki később megörökítette, aztán előkerültek olyan tárgyi ún. bizonyítékok, amikkel próbálják megerősíteni ezt a híradást, és mindenki úgy beszél róla, hogy ehhez kétség nem férhet.                  

 Azonban Krisztus feltámadása ezeknél is megnyugtatóbban dokumentált történeti esemény. Miért? Mert szemtanúk írták le mindjárt az esemény megtörténte után.

Jézus nem található meg a múlt nagy halottai között. Ő győzelmet vett a halálon. Miért hisszük ezt el?

Az ember legtöbbször azt hiszi el, amit megtapasztal. Nem kellett vallásos emberré válnom ahhoz, hogy megtapasztaljam ezt a csodát. Jézus feltámadt és él!!!

Ma erre a csodálatos eseményre emlékezünk, a Feltámadásra, amely szintén értünk történt meg. De tudnunk kell azt is, hogy ha nincs kereszthalál, és általa a Megváltás, akkor nincs Feltámadás sem.

Ezért azt mondhatom, hogy a Nagypéntek tragikus eseményei nagyban összefüggnek, a ma örömteljes ünneplésével. Legalább olyan fontos a Kereszthalál, mint a Feltámadás, vagy talán még fontosabb, hiszen Megváltás nélkül nincs örök élet.

Így mi tényként fogadjuk el, hogy Jézus Krisztus, a Megváltó kereszthalált halt mindannyiunk bűnei miatt, és harmad napra feltámadt a halálból. Ez a mi Húsvétunk. De mit ünnepel a környezetünk? Mit ünnepelnek az emberek húsvétkor? Erről picit később.

Húsvét egyébként egybeesik az Izraeliták egyik fontos ünnepkörével a Páskával és kovásztalan kenyerek ünnepével.

A Bibliában is úgy olvassuk, hogy Jézus és a tanítványok szokás szerint ez ünnep miatt mentek fel Jeruzsálembe.

Mi ez a páska? A páska elnevezés a görög pászkha szóból (páska, húsvét) származik, amely a héber peszah szó fordítása. Ez a szó a Héberben egyaránt jelenti a páska ünnepet és a páskabárányt, aminek a jelentése: átugrik, érintetlenül hagy, megkímél. A szó arra a történeti eseményre utal, ami a páska ünnep háttere és alapja. Isten, az egyiptomi 10 csapás alkalmával, amikor minden elsőszülöttet megölt Egyiptomban, Izrael otthonait, elsőszülötteit megkímélte. Isten azt parancsolta az Izraelitáknak, hogy öljenek le egy egyesztendős, ép, egészséges bárányt és a vérével kenjék meg az ajtófélfát és a szemöldökfát, és az arra elhaladó pusztító angyal, ezt látva elkerüli azt a házat. Erről bővebben Mózes 2. könyvének 12 - 13. részében olvashatunk. Ezt a bárányt nevezik páskabáránynak.

A páska ünnep szorosan összekapcsolódik a kovásztalan kenyerek ünnepével, mivel a páskabárányt kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani (2Móz 12: 8). Ez is jelzi a két ünnep összefonódását egy ünnepkörré.

A Húsvét ünnepének eredete tehát ez. A Húsvét ünnepe már a 2. sz. végétől általánosan elterjedt volt a kereszténység körében.

Mi tehát a Húsvét kapcsán a Feltámadás ünnepéről beszélünk. 

De miről beszél a környezetünk?

Sajnos mára, a Húsvét teljes mást jelent a köztudatban. A keresztény Európa, olyan pogány szokásokat vegyített bele az ünneplésbe, amelyek elveszik hangsúlyt a tényről, hogy Jézus feltámadt.

Ezek a szokások folyamatosan jöttek bele a köztudatba, ma, pedig legtöbb helyen már nem is tudják, hogy mit ünneplünk Húsvétkor. Húsvéti hímes tojás, házi nyúl, locsolkodás és egyéb kultikus hagyományok kerültek a Feltámadás helyébe. Az ünnepek előtt minden erről szól: tojásfestés, nyulak, tojás csokoládék és a reklámok a húsvéti akciók, ebédek, és a szabad hétfő, amikor nem kell dolgozni, menni.

Egyszóval mivel a köztudatban teljesen más van, így az emberek többsége félre van vezetve.

Ilyen szokások, mint például a locsolkodás is, arra a pogány hagyományra vezethető vissza, amelyben azért locsolják a lányokat, hogy termékenyek legyenek, és ezzel együtt áldoznak a termékenység istenének.

Felmerül a kérdés:

Mi köze ennek Jézus feltámadásához?

Jézust tehát pénteken megfeszítették, meghalt és még a szombat előtt egy sziklába vájt sírba helyezték.

A tanítványok pedig teljes gyászban keseregtek, és azt gondolták itt a vég. Meghalt a Mester, minden elveszett.

Nem jutott eszükbe, pedig három alkalommal is elmondta nekik Jézus: hogy halálra adatik, de harmad napon feltámad.

De nézzük mi történt eközben a szellemvilágban.

Az Efézus 4:8-10 - ben azt olvassuk: „Ennek okáért mondja az írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?

Mit jelent ez?

Azt, hogy Jézus, mialatt a teste a sírban volt, az Ő lelke alászállt a poklokra és kiszabadított onnan lelkeket, amelyek kegyelemből még üdvösséget találtak.  Jézus elragadta sátántól a pokol és a halál kulcsait. Így joga volt arra, hogy onnan az örök kárhozatból lelkeket mentsen ki.

Ennek részleteit nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ez csak akkor egyszer történt meg, és soha többé nem fog megismétlődni.

Azután a hét első napján, megtörtént a világtörténelem legbámulatosabb eseménye: Jézus Krisztus feltámadt a halálból. A halál nem tarthatta fogva. Isten Szelleme feltámasztotta Őt bizonyságul sokaknak.

A Biblia azt írja, hogy a hét első napján, azaz vasárnap mentek az asszonyok a sírhoz.

Érdekes ezen elgondolkodnunk, mert a mi időszámításunk szerint hétfőtől - vasárnapig tart a hét. Ez azonban a Gergely naptár által számolt időszámítás. Egységesen ez van elfogadva a világ nagy részén, azonban a zsidó számításban a Sabat, vagyis a szombat a hét utolsó napja, amely ünnep és ezen már semmilyen munkát sem szabad végezni. Ezért voltak például dühösek a farizeusok, amikor Jézus szombat napon gyógyított.

Tehát a mi időszámításunk szerint ez a nap a hétfő lenne, de tudjuk, hogy ezek az események Palesztinában zajlottak, az ottani körülményeknek, időknek megfelelően.

Tehát kora reggel mentek az asszonyok a sírhoz, hogy bebalzsamozzák Jézus testét, mivel erre már nem volt idő a szombat miatt.

 Amikor azonban odaérkeztek, nyitva találták a sírbarlangot és nem találták Jézus testét, hanem angyalok voltak a sírban és emlékeztették őket Jézus szavaira:

És ami a legmegdöbbentőbb a 11. versben olvashatjuk: „De az Ő szavuk csak üres beszédnek látszott azok előtt; és nem hittek nekik.”

Sajnos sokszor így vannak a tanítványok Jézussal. Nem hiszik el, hogy, amit megígért, be is teljesíti. Lehetnek a hívők hitetlenek? Ennek alapján igen. De nem szabad, hogy ez a hozzáállás meg is maradjon. Néha nagyon hihetetlennek tűnő dolgok vannak előttünk, amik csak nekünk látszik lehetetlennek. De mi Istennek lehetetlen? Őneki minden lehetséges.

Péter azonban személyesen meg akart győződni annak valódiságáról, amiről az asszonyok beszéltek. Elfutott a sírhoz, de ő sem találta az Úr testét.

János Evangéliumában olvassuk azt, hogy amikor Jézus néhány nap múlva megjelent a tanítványoknak, Tamás az egyik tanítvány nem volt közöttük ekkor. Miután elmondták neki, a találkozást azt mondta: „Ha nem látom a kezein a szegek helyeit és az oldalán a lándzsa helyét, és meg nem tapinthatom azokat, semmiképpen el nem hiszem.”

Vannak ilyen emberek, akik azt mondják: Hiszem, ha látom!

Azonban azt mondom, hogy Jézus mindenkit meg tud győzni, aki nyitott arra.

Úgy olvassuk, hogy nyolc nap múlva újra bement a tanítványokhoz és miután köszöntötte őket, Tamáshoz fordult: „Gyere, ide nézd meg a kezeimet és az oldalamat, tapintsd meg: és ne légy hitetlen, hanem légy hívő!” Erre Tamás teljesen felismerte: „Én Uram, és én Istenem.”

És erre mondta neki Jézus: „Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: de boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

És ezek vagyunk mi. Sohasem láttuk fizikai valóságban, de tapasztaltuk az életünkben, hogy Ő él és hiszünk, mert Ő cselekszik.

Jézus tehát meggyőzte Tamást.

Ez azonban az Ő mennybe menetele előtt történt. Ma már nem így fog meggyőzni bárkit is.

De miért is kellene Jézusnak bárkit is meggyőznie arról a tényről, hogy Ő feltámadt, hiszen ez az igazság.

Inkább arról kell megbizonyosodnia ennek a világnak, hogy Jézus mindannyiunkért meghalt és mindannyiunkért támadt fel, hogy általa üdvösséget nyerhessünk.

És hidd el nekem, aki itt vagy és nem hiszel ebben: egyszer meg fogunk állni Isten előtt. Én csak elképzelem azt az állapotot, amelyről a Biblia is ír.

Isten azt mondja majd: Annyira szerettelek, hogy Jézust elküldtem érted, hogy meghaljon a bűneidért és ha hiszel Benne megfogva kezedet,  az én országomba, hozzon.

Higgy ebben és élni fogsz örökké.

Ámen.

Kiss Attila