A kereszt mellett

Ma annyi mindenről le tudnék mondani,
Mit máskor zúgolódva követelek.
Ma az a kevés is örömmel tölt el,
Ami a morzsákból jut,
Mit nem érdemlek.

Ma csak a mester terhét,
A szenvedést látom.
A Gecsemáné kerti vívódást,
A vércseppeket néző,
Hosszú éjszakát.

Alvó magamat, az eljött órát,
A csókoló tanítványt,
Az elvégeztetett…
Aztán letérdelek a kereszt tövéhez,
Sírni, sírni, sírni.

Majd csendben hallgatni.
Aztán eszembe jut minden,
Az idegen tűz, a tagadás,
A kakaskukorékolás,
És nem tudok hallgatni.

Valami, a felgyülemlett hála,
A szavakba kívánkozó köszönet,
A boldogság, mit a Nagypéntek nyújt,
Megnyitja a nyelvemet.
És annyit tudok mondani:
Uram, neked adom a szívemet!