Az egyik írásomban szóltam arról, hogy az Úr a szíveinket vizsgálja, és nem azt, amit a szánkkal kimondunk. Ez azért jó, mert néha magunkkal is békétlenek vagyunk, és mondhatunk olyat, amit másik pillanatban megbánunk. Na, ezt a megbánást mutatja a szívünk, mikor az Úr vizsgálja, hisz nem haragszunk teljesen a másikra, csupán hirtelen mondtuk ki a meggondolatlanul dolgokat. Előfordul viszont, hogy az Úr a szívünkben is azt találja, amit a szánkkal kimondtunk, ekkor viszont baj van!
Beszédünkkel sokat rombolhatunk, például átkokat szórhatunk a másikra, ami komoly következményekkel járhat. (Persze a jogtalan átok visszaszáll a kimondójára.)
Nos, bontogathatjuk tovább is a szánkon kijött szavakat, de egy biztos, jó ha megfogadjuk a tanácsot: „ Hanem legyen a ti beszédetek úgy, úgy, nem, nem ami pedig ezen felül van, a gonosztól vagyon” Máté 5:37 Ige mondja.
Tehát látjuk, hogy ne legyen a mi beszédünk meggondolatlan és bő beszéd!
Nem a Szent Szellem fog rossz dolgokra biztatni, hanem a sátán, és annak végrehajtása is kimondottan rajtunk áll. Azért kell mindig készen állni a támadásokra, hogy időben tudjuk kivédeni azt.
Egy történetet szeretnék most veletek megosztani, amit egy keresztyén könyvből olvastam. Volt egy szolgáló házaspár, akik évek óta szolgálták az Urat, míg egy napon az asszonyhoz odament a sátán és a fülébe súgta: „Te egy szépasszony vagy, kár itt a gyülekezetben elpazarolni az éveidet….” Ekkor a nő felismerte a sátán csábítását és elküldte. A fülén keresztül viszont bekerültek a csábító szavak, és elkezdett rajta gondolkozni. Nézegette magát, tényleg szép nő volt. Másik alkalomkor ismét kísértette a sátán azzal, hogy ne járjon gyülekezetbe, ő lehetne egy sikeres üzletasszony. Ekkor a nő még inkább foglalkozott a gondolattal. És a sátán úgy annyira meggyőzte az asszonyt, hogy házasságtörő lett, és eltávozott Isten gyermekei közül.
Egyszer mikor Jézus megszólította, a nő azt mondta neki: „Nem akarom, hogy az életemben legyél!”
És itt vége lett. Jézus nem akar senkinek a terhére lenni, Ő addig van az éltünkben, amíg mi is akarjuk. Ha elküldjük Őt, elmegy, de ez a mi számunkra a megsemmisüléssel egyenlő. Védelem nélkül maradunk.
Hasonló egy megtörtént valós történet is: Volt egy hitetlen rokonom, akivel egyszer beszélgettem. Nála elkezdődött egy betegség, de olyannyira magabiztos volt, hogy nem hitte, hogy a betegség komollyá válhat. Beszélgetés közben én azt mondtam, hogy imádkozunk érted, meglátod, Isten meggyógyít téged. Erre ő azt felelte: „ Ha Isten benne lesz, akkor már be is fejezhetjük a beszédet!”
Nagyon fájt ez a kijelentés, hisz az én Megváltómat bántotta.
Akkor még nem tudtam, hogy ő ekkor kizárta az életéből Istent, és ezzel együtt minden segítséget. Nem akarta, hogy Isten az életében legyen, eltaszította a segítő kezet. Bizonyára nem kell mondanom sem, hogy kevés volt a saját ereje az életének megtartásához.
Az Úr nem fog erőszakoskodni senkivel, szabad akaratot adott nekünk e téren. Mi döntjük el, hogy elfogadjuk -e vagy sem?
Kedves testvéreim! A fenti két történetből láthattuk, hogy az egyik hívő a másik hitetlen ember volt, aki elküldte az Urat életéből. Ám mind a kettőre egyféle sors várt.
Soha nem lehetünk oly annyira elkeseredve, vagy nem érezhetjük olyan biztonságban magunkat, hogy Jézust elküldjük magunktól!
Számunkra kegyelem, hogy Hozzá tartozhatunk, és védelme alatt élhetünk. Éljünk ezzel a kegyelemmel mindenkor!!!!Ámen