Volt egy pásztor, aki sátoros evangelizálásra készült és várt egy evangélista szolgálót. Már nagyon időben voltak, de az evangélista még nem érkezett meg. A pásztor egyre idegesebb volt, és elkeseredettségében letérdepelt imádkozni, s kérte az Urat minél hamarabb küldje el az evangélistát.
Egyszer csak az Úr megszólalt: „Gyermekem ma én gyógyítani akarok, és embereket fogok magamhoz hívni általad!”
A pásztor meglepődve hallgatta, hogy Isten mit mondott neki.
Igen, Isten nem személyhez köti, hogy kivel végezteti el a munkát. Ő gyógyít, csak minket használ fel, mint alkalmas edényeket.
   


Szép csillagos volt az ég, s egy kislány megkérdezte:
                                                    „Anyu, ezt az Úr Jézus díszítette?”  :)


Egy kisfiú lekváros kenyeret evett, és megkérdezte az anyukáját:
               - Anyu, Isten mindent lát?
               - Igen kisfiam, Isten mindent lát.
               - Azt is látja, hogy én lekváros kenyeret eszek?
               - Igen, az is látja.
               - Isten azt is látja, hogy kevés lekvár van a kenyéren? :)

Egy kicsi lány új esernyőt kapott. Feljött a nyári zápor, és dörgött, villámlott. Ő kiment az ernyővel, és végig sétált az udvaron. Majd visszament és azt mondta: „Anyu, Isten is látta az új esernyőmet, még le is fényképezte!” :)


Egy amerikai és egy indián sétáltak az utcán. A nagyvárosi zajban szinte semmit sem lehetett hallani.
Egyszer csak az indián megszólalt: „Nézd, ott van egy tücsök!” - és odamutatott a mellettük lévő kisház udvarán lévő vadszőlőre.
„Hol lenne itt tücsök“ - gondolta az amerikai - ebben a városi zajban?”
Az indián odalépett a vadszőlőhöz, félre hajtotta a levelét, és valóban ott volt egy tücsök. „Hogyan hallottad meg, hogyan találtál rá? - kérdezte, az amerikai. „Adjál ide egy pénz érmét! - kérte az indián és az amerikai odaadta. Az indián feldobta és az a járdára esett, és elkezdett pengeni. Minden járókelő visszanézett és nézte, hogy a pénz hova gurult.
„Na látod, a ti fületek erre van kiélesedve, én pedig a tücsök hangját hallom meg.” – mondta az indián.
Kinek mire van a füle kiélesedve - ez azt jelenti, hogy kinek mi a fontos, arra figyel oda.

 
Egy ember a következőket álmodta:
Az Örökkévaló ott ült a királyi székében, és maga élé hívta az emberiség nagyjait.
Megkérdezte Mózestől:
            - Mit adtál a népednek?
            - A törvényt.
            - Mit csinált belőle?
            - A bűnt.
Aztán előhívta István királyt:
            - Mit adtál a népednek?
            - Az oltárt.
            - Mit készített belőle?
            - Sokszor vesztőhelyet.
Aztán megkérdezte Napóleont:
            - Te mit adtál a népednek?
            - Hírnevet.
            - Mit csinált belőle?
            - Szégyent.
Így megkérdezett sok nagy és híres embert, mind panaszkodtak, hogy népük méltatlan lett az adományra, amelyet kaptak. Végül Isten megkérdezte az egyszülött fiát, Jézus Krisztust:
            - Szerelmes Fiam, mit adtál az embereknek?
            - Örök életet.
            - Mit tettek vele?
Krisztus nem felelt. Átlyukasztott kezeivel eltakarta az arcát, és sírt!

 

 


Szomorú családi történetet osztok meg veletek, hogy lássátok, mennyire igaz az Ige: „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak. (Ámos 3:7. ) Ha élő kapcsolatban vagy Istennel, Ő tudatja veled, mi fog történni.
2006. febr.18-án, egy keddi napon reggel, miután felébredtem ezt a kijelentést kaptam az Úrtól: „Ez nem mindenkinek adatik meg.” Nem tudtam mire vélni a kijelentést, bár már voltak megtapasztalásaim Istennel. /kijelentés, indíttatás, álom, látomás/ Foglalkoztatott, ami történt, de emberileg nem tudtam a választ megtalálni.
Csütörtökön este imaóra volt nálunk, és amint néhány dicsőítő ének után elkezdtünk imádkozni, újból kaptam egy kijelentést az Úrtól  ami után rögtön sírva fakadtam. A kijelentés így szólt: „Sokkal nagyobb a baj, mint amit ti tudnátok.” Könnyeim hulltak és én imádkoztam nyelveken, hosszan a többiekkel. Az alkalom végén elmondtam testvéreimnek, és ők is csak döbbenten hallgatták.
Pénteken kisebbik lányom személygépkocsiból vizsgázott, és mivel rettenetes vihar volt, mi vittük be a vizsga helyszínére. A vizsga nem sikerült és rögtön rábólintottunk, hogy a kijelentés erről szólt.
Már túl voltunk a kíváncsiságon és kissé megnyugodtunk. A vizsga sikertelensége nem bántott bennünket. Másnap telefonon jött a hír, hogy fiatal testvérnőnk, aki 3. gyermekét szülte, megcsászározták és az altatásból nem ébredt fel, mert miután kezdett ébredezni, ráaltattak. Kómába került, és többet nem tért magához. Másnap az intenzív osztályra bementünk hozzá, és végtelen fájdalommal láttuk, hogy lélegeztető gépen volt. Világi családtagjai rögtön elmondták, hogy agyhallott és nincs vele mit kezdeni. Én éreztem, hogy Jézus csodákat volt képes tenni, mert „Jézus tegnap ma és mindörökké ugyanaz” tehát ebben az állapotában is fel tudja ébreszteni, csak hinni kell benne! Sajnos rajtam kívül nem hitt benne senki sem. Estefele, mikor senki nem volt az ágyánál, én fölé hajoltam és azt mondtam neki: „Kérlek nyisd ki a szemed, ébredj föl, az Úr hadd dicsőítse meg magát benned!” És amint könyörögtem annak a testnek, amit már csak a gép lélegeztetett, és hittem a csodában, a villanyfényben a bal szemében megcsillant a könny. Néztem, láttam a könnyet a szemében, láttam a barna szeme színét és hirtelen felkiáltottam: „Kinyitotta a szemét!”Aztán jött az ápolónő hozott két vizes géz darabot, és rátette a szemére. Abban a pillanatban éreztem, hibát követtem el. Nem szabad lett volna szólnom. Jézus csodájában nem hisz egy hitetlen ember, és ez megakadályozta, hogy a kezdet, aminek én tanúja voltam be is fejeződjön. Másnap az országos imacsoport imádkozott érte, és mint a nővérek elmondták, soha nem érzett erőt tapasztaltak meg az ágyánál. Harmadik nap levették a gépről, és meghalt.
Azon az éjjelen telihold volt, a sötétítő függöny félre csúszott, és ahogy feküdtem az ágyban, láttam a holdat, amiben egy kereszt volt. A kereszt tövében ott térdepelt egy fehér-feketében öltözött kistermetű nő, és felismertem, ez ő volt!
És azon a február 14-én, mikor a kijelentést megkaptam még nem tudtam, de akkor rögtön rájöttem, erről szólt: „Ez nem mindenkinek adatik meg…”



Egy asszony kijött a házból, és három hosszú fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket, így szólt hozzájuk:
- Nem ismerlek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit!
- A ház ura itthon van? – kérdezték.
- Nem. – válaszolta az asszony, nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be – felelték.
Amikor este haza jött a férj, az asszony elmesélte mi történt. A férje így szólt:
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba. – felelték az öregek.
- Miért nem? – kérdezte az asszony? Az egyik öreg magyarázatba kezdett: Az ő neve: Jólét – mutatott az egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: - Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet – majd így folytatta: Most menj vissza a házba és beszéld meg a férjeddel, hogy melyikünket akarjátok behívni!
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.
- Ez nagyszerű! – mondta. Hívjuk be a Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel.
A felesége nem értett egyet.
- Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, most előállt saját javaslatával.
- Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
- Hallgassunk a menyünkre! – mondta a férj a feleségének. –Menj, és hívd be a Szeretetet, hadd legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget:
- Melyikőtök a Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
A Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték a társukat. Az asszony meglepődve kérdezte a Jólétet és a Sikert: Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak: Ha a Jólétet, vagy a Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia, de mivel a Szeretetet hívtad, ahova ő megy, mi is vele tartunk.
Ahol szeretetet van, ott megtalálható a siker és a jólét is.


Volt egy piaci árus házaspár ismerősöm, akikkel gyakran találkoztam. A feleség katolikusnak vallotta magát, de szívesen fogadta, ha bizonyságokat mondtam és beszéltem neki a Szent Szellemmel átitatott alkalmainkról. Kazettát, könyvet vittem, hogy ne csak beszéljek róla, de ő maga is tapasztalja meg a Szent Szellem csodálatos jelenlétét. Vigyáztam mindig, hogy ne legyek terhére, ami eltávolíthatna bennünket. Egy idő után azonban azt éreztem, hogy nem akar előbbre jutni a hit terén. Próbáltam azt is, hogy egész találkozásunk alatt nem beszéltem Isten dolgairól, de észre sem vette. Próbáltam ezt a szálat tovább engedni, de az lett belőle, hogy ő akart  engem meggyőzni. Elmesélte, hogy ő sok év után is milyen boldog házasságban él, ezért nem hiányzik, senki és semmi az életéből. Sokáig gondolkoztam az elmondottakon, de végül, arra a megállapításra jutottam, hogy nem irigylem őt sem a házassága, sem a hite miatt.
Jött a Karácsony és el voltam foglalva, nem kerestem meg piacnapokon. Valószínű nem hiányzok gondoltam, hisz elmondása szerint nagyon biztonságban élt. Azért egy kicsit megszomorodtam, mert úgy gondoltam, hogy a mag, amit elvetettem az „az útszélére esett, és a madarak felkapkodták”. Aztán az ünnepek után a piacnapon eldöntöttem, hogy újra megkeresem őket. Már messziről láttam, hogy a hölgy talpig gyászruhába volt öltözve, és nem volt ott a férje mellette. A megdöbbenés miatt, alig mertem megkérdezni, hogy mi történt. Ő csendben elmesélte, hogy a férje infarktust kapott és rohammentővel bevitték a kórházba. Ott azonban időben nem kapott segítséget, és a kórház folyosóján meghalt. Úgy éreztem nem alkalmas az idő, hogy meggyőzzem arról, amiről én már bizonyos voltam. Egy hét után újra megkerestem, de hidegen fogadott. Majd szavaiból kiderült, hogy haragban van az Istennel. Ez a harag viszont nagyon komoly volt, mert azt gondolta Isten elvette azt az embert tőle, akit ő mindenkinél jobban szeretett. Azt az embert, aki betöltötte az életét, és senkire és semmire ne volt szüksége. Mellette érezte biztonságban magát. Sértődöttségét nem próbáltam kiengesztelni, némán hallgattam. Tudtam túl friss volt a seb és tudtam, amit tehetek, hogy imádkozok érte. Egy idő után újra felkerestem és mosolyogva fogadott. Azt mondta, most már tudja, miért vette el Isten tőle a férjét, és rögtön folytatta: ”Azért, mert jobban szerettem őt Istennél.” –„Igen te őt bálványoztad. Érezted, hogy az egész életedet betölti és nincs szükséged senkire, még Istenre sem. A bálványokat pedig Isten összetöri.”- mondtam neki.  Éreztem, nem kell többet beszélni róla. Isten elvégezte benne azt, amit semmilyen győzködéssel én nem tudtam volna megtenni, erre csak az ima ereje volt képes. Később fiaitól tudtam meg, hogy epekő műtétre vár. Kérték, hogy imádkozzak érte. Tudtam, Isten nem engedte ki a kezéből, betegsége által még közelebb akarja őt magához vonni. Isten türelemmel vár, és bölcsen utánunk nyúl, mikor elérkezettnek, látja az időt. Sem előbb, sem később, éppen időben!
Aztán egy nap csöngött a telefonom és mikor meghallottam a hangját köszönni is elfelejtettem a meglepetés miatt. Azt mondta: „Nem jöttél mostanában, hiányzol.” Ez a szó, hogy „hiányzol” elárulta nekem, hogy Isten megragadta a szívét, és nem volt hiába az én magvetésem!Ámen !

 
Kivel nem fordult már elő, hogy akarata ellenére megbántotta testvérét? Ha a megbántott testvér emberi felfogás szerint kezeli a helyzetet, és nem gondol arra, hogy mindez a gonosz kitervelt műve, akkor hamar sértődés, harag a következmény. Egyszer ezt olvastam valahol: „A megbocsájtás nem tetszés szerinti, hanem kötelező.” Ha megbocsátasz annak, aki megbántott vagy megbotránkoztatott téged, ezáltal felszabadul a Szent Szellem, és az Ő munkája által bűntudatra ébred az a testvéred, aki engedve a gonosz akaratának, sebet okozott neked.
Gyakoroljuk tehát a megbocsátást az alábbi vers alapján. Csakis harag, sértődöttség, büszkeség NÉLKÜL tudjuk igazán egységben szolgálni az Urat. Jézusnak volt egy fontos kérése felénk: „Egymást szeressétek!” Tegyük ezt Testvérek, ne engedjük a gonosznak, hogy falat építsen közénk és meggátolja a hatékony munkát, melyet Istennek végzünk.


Ne mondd!

Ne mondd, hogy visszamenni nem volna már erőd,
ne mondd, hogy  késő van már, jobb lett volna előbb.
Ne mondd, hogy a szeretet elnyűtt, vagy elszakadt,
össze lehet még kötni, a régi szálakat.

Ne mondd, hogy a szép érzés csak mulandó csoda,
talán elhalványul, ha sorsa mostoha.
Talán hűl egy kicsit, ha nem vigyázunk rája,
sápad, mint a szikes föld hervadó virága.

De ha szíved vágya kél a békesség után,
ha nehéz is az úton, visszamenni muszáj.
Nyújts kezet annak, ki megbántott tégedet,
A megbántott Isten is kezet nyújtott neked.
 


A történet egy férfiról szól, akit bűnei miatt halálra ítéltek. Ahogy közeledett kivégzésének napja egyre inkább úrrá lett rajta a mélységes elkeseredés, teljesen lemondott az életéről.
A kivégzése előtt egy nappal felkereste őt egy küldönc és levelet nyújtott át neki. Ő azonban bánatába temetkezve nem vette át a levelet, hanem elküldte a küldöncöt a levéllel együtt. Másnap, amikor a kivégzésének helyszínére vezették, a hóhér megkérdezte tőle: - „Tudod, mi állt a levélben, amit te tegnap visszautasítottál?” Az elítélt némán rázta a fejét.  –„Kegyelem. Kegyelem a te számodra. Az uraság megkegyelmezett neked, ezt akarta üzenni abban a levélben. Te azonban visszautasítottad a levelet, így a kivégzést végre kell hajtani.” – mondta a hóhér. Az elítélt mélyen megdöbbent, és elgondolkozott a helyzetén, de már túl késő volt…
Ekképpen utasítják el mindazok a kegyelmet, akik nem fogadják el Jézus értünk hozott áldozatát. Ha majd hirtelen bezárul a kegyelmi időszak kapuja, már túl késő lesz megragadni a kegyelmet. Még átvehető a kegyelmi levél, mely Jézus Krisztus váltsághalála által íródott mindenki számára. A keresztényeknek kötelessége vinni minden hitetlen részére ezt a kegyelmi levelet. Jézus missziós parancsa biztat erre: „Tegyetek tanítványokká minden népeket!”
Keresztény Testvérek! Hajtsuk végre ezt a missziós parancsot, hogy minél több embertársunk megragadhassa a kegyelmet és megmeneküljön.


    Egy fiatalemberről szól a történet, aki soha nem ismerhette meg Istent. Ez a fiú elvált szülők gyermeke, aki nem tudta elfogadni a mostoháját. A fiatalok züllött szórakozásában kereste a boldogságát, de hiába. Egyszer megismerkedett egy lánnyal, és ez a lány számára a mindent jelentette. Azt hitte, megtalálta az igaz kivezető utat a nyomorúságából. Boldogsága azonban elég hamar megszakadt, ugyanis a lány elhagyta őt. Teljesen kilátástalannak tűnt a további élete, fájdalmát, gondolatait sétálgatással próbálta elterelni. Egyszer csak arra figyelt fel, hogy a szemközti házból egy 20 főnyi fiatal csoport jött ki, és még a kapuban megállva köszöntötték egymást: „Az áldjon meg az Úr! Békesség!”. Szemük ragyogott, nevetgélve indultak útjukra. – „Igen, én is ilyen akarok lenni. Ők igazán élnek.” – gondolta a fiatalember, el is határozta, hogy rövid időn belül felkeresi őket. Békességben sétált tovább a buszhoz. Mindig fel szokott szállni a 12-es buszra, azonban most mégsem azzal akart menni. Miután elindult a busz, egy fiatalember lélekszakadva futott a busz után, de a sofőr nem állt meg. A buszról lekésett fiatalember igen csúnyán káromkodni kezdett. Néha ő is szokott, de ezek a csúnya szavak most különösen bántották a fülét. Egy pillantást vetett a káromkodó fiatalemberre, és felismerte benne azt, akit nemrégen látott a boldog csoport tagjaként kijönni abból a bizonyos házból. Nem akarta elhinni, hogy ugyanazt az embert látja. „Hát az ők örömük is csak ugyanolyan pillanatnyi fellángolás? Számukra is csak pár délelőtti óra felhőtlen és békés? Semmivel sem gazdagabbak és boldogabbak másoknál?” – ezek a gondolatok törtek fel benne.
    A történtek után az eddiginél is mélyebb pontra került. Most, amikor úgy érezte, hogy talált egy kapaszkodót, most ennek is vége… Búcsúlevelet írt, és öngyilkos lett.    
Kedves Testvérem! Vajon hány ember lelke nem menekült meg értem és érted? Hány életet menthetnénk meg, ha nem csak a gyülekezetben éreznénk jól magunkat, ha példával járnánk a hétköznapokban? Ha tudnánk világítani a sötétben… Ha nem hamisan mutatnánk be Krisztust… talán lelkeket menthetnénk meg. Kezdjük el felülvizsgálni magunkat! Próbáljunk meg nem csak ott viselkedni, ahol egyébként is kell, hanem ott is példával járni, ahol hitetlenek látják. Tedd ezt, hogy te is boldogabb lehess!

„Hogy valakinek a lelkében ott él-e az Isteni szeretet lángja, észreveszem szavaiból, nem amikor Istenről beszél, hanem amikor a földi dolgokról.” Simone Weil

 

Page 89 of 89