Mielőtt megosztanám veletek az én bizonyságomat, egy Igére gondolok, ami teljesen lefedi az Isteni gondoskodást. Ez pedig a Máté 6-ban olvashatjuk.”……..ne aggodalmaskodjatok tehát és ne mondjátok: Mit együnk, vagy mivel ruházkodjunk?
Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja ezt a Mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja!”
És most jöjjön a bizonyság: A lányomék kedvenc kutyája megfialt, és mivel ők dolgoznak, nincs idejük, ezért elhozták hozzám, hogy gondoskodjak róluk. Sajnos a kicsik rossz időben születtek, mert mivel 2-3 hét után az anyatejet pótolni kell, és azt csak kecsketejjel lehet, így el kellett kezdeni keresni tejet.
Férjem sorba telefonálgatott legalább 35 embert, akit ajánlottak neki, de nem járt eredménnyel. A közösségi oldalon én is megkerestem jó néhány ismerősömet, és kértem a segítségüket. A kecsketulajdonosok arra hivatkoztak, hogy vagy még nem ellett meg a kecskéjük, vagy ha igen, akkor a kiskecskének szüksége van a tejre.
Elkeseredésünkben hírtelen eszünkbe jutott az a keresztyén család, akit legelőször kérdezett meg a férjem, de akkor még nekik sem volt tej. Ám azóta eltelt 1 hét, és a mi kiskutyáink is egyre éhesebbek lettek, mert a tápszernek, amit kaptak nagyon rossz íze lehetett, és kevés volt, szinte semmit nem ért.
Férjem felhívta újra ezt a családot, és elmondta, hogy milyen helyzetben vagyunk. Ígérték, hogy kisegítenek, de rendszeresen még ők sem tudnak adni, mert a gidáknak is kell.
Haza jöttünk a missziós Istentiszteletről, férjem dolgozni készült, és én szomorúan mértem fel a helyzetet. Az anya kutyának csak kóstolóból volt teje, a kicsik nagyon laposak voltak, és sírtak, ahogy megláttak. Magatehetetlenül leültem közéjük, és csak abban tudtam reménykedni, hogy Isten, mint ahogy mindig, ezt is megoldja. Este 6 óra elmúlt, begyújtottam rájuk, és végtelen reménységgel vártam. Mondjuk, ha megkérdezett volna valaki, hogy mire, nem tudtam volna megmondani, mert konkrét ígéretet nem kaptunk, hogy mikor tudnak adni tejet. Egyszer csak szólt a csengő, és mikor kimentem a kapuba, megláttam a keresztyén asszonyt és lányát, akik a tejet ott szorongatták a kezükben. „Hoztuk a kecsketejet, az életmentő eledelt!”- mondta, miközben átnyújtották a 2,5 l-tejet, amit akkor fejt a férje. Én magamhoz szorítottam a tejet, és éreztem a finom, langyos „életmentő”eledelt! Éreztem a fontosságát! Szemeimből folytak a könnyek, megpusziltam mind a kettőjüket. Miután elköszöntünk, igyekeztem a kisállatokhoz sietni, és bőven tölteni az etető edényükbe. Nem kellett melegíteni sem, mert olyan friss volt! Orromba csapódott a finom tej illata, leültem és csak néztem a habzsoló kisállatokat.
Összekulcsolva két kezem, megköszöntem az Úrnak az Ő gondoskodását.
Aztán arra gondoltam, hogy nem beszéltünk meg semmit, csak azt mondta majd megint hoz. Ismét csak a remény tartott, és hittem, hogy Isten nem fog csalódást okozni nekem. Már szinte fizikálisan lehetett érezni, fogni azt a hitet, amiben kapaszkodtam!
Másnap is nagy öröm volt, bőven kitölthették a kis hasukat.
Aztán a mai nap, reggel odaadtam az utolsó kisadagjukat, begyújtottam, kitakarítottam rájuk, és még gondolni sem akartam arra, hogy mit adok délben enni nekik.
Leültem és imádkoztam újra. Elmondtam az Úrnak, „Uram, Te látod, ezt a kilátástalan helyzetet, tudod azt, hogy mennyi embernél próbálkoztunk, és nem jártunk eredménnyel. Nem akartam tolakodó lenni, hogy kierőszakoskodjam a tejet, hisz nekik is szükség van rá, de Uram, te tudod az Ő szívüket indítani arra, hogy újra hozzanak, hogy meg tudjam etetni a kicsiket……, Megköszöntem az Ő gondoskodását, és azt, hogy nem hagy bennünket szükségben…..”
És amint így imádkoztam, éreztem, hogy a nagy valóságban, mégis olyan nyugalom szállt rám.
Egyszer csak a munkavégzés közben hallottam szólni a csengőt. Hírtelen arra gondoltam, hogy biztos nem ő jön, mert a múltkor is este hozta, de azért kimentem.
És mikor megpillantottam a kapuba ezt az asszonyt, újra elsírtam magam, és azt mondtam halkan: Istenem! Ennyire közel vagy hozzánk?
Bizonyságot tettem az asszonykának, és kértem, hogy a férjének is mindenképpen mondja meg, hogy Isten indította őket újra.
Könnyek között, boldog mosollyal mutattam be a kicsinyeket, hogy ő is lássa meg, Isten még az állatokon is könyörül.
Mosolygott ő is, de én is láttam a szemében a könnycseppeket. Isten szeretete az ő szívét is átjárta.
Mikor elköszönt, biztatóan ígérte: „Majd jövök megint, és hozom a tejet!”
Áldott legyen az Úr az Ő gondoskodásáért, és áldja meg Isten ezt a keresztyén családot is az engedelmességéért.