Tegnap estefele, hatalmas bizonyságot tudhatok magam mögött, ezért nagyon hálás vagyok az Úrnak!
Az történt ugyanis, hogy férjemnek van egy őrző-védő szolgálatra kiképzett németjuhász kutyája, aki csupán kettőnket fogad el, másokkal szemben agresszív.
Én szoktam etetni, a kenneljét tisztítani, nekem esik meg a szívem rajta, ilyenkor kiengedem, és szabadon futkározhat egy ideig. Persze rá kell figyelni, és ezt csak én szoktam, mert csak figyelni tudom, mert vissza soha nem tudom a helyére küldeni, egyedül csak a férjem szavára hallgat.
Tegnap is ilyen figyelő szolgálatban voltam, de közben végeztem a dolgomat, mikor hallottam, hogy a kutya, mint a vonat száguld mögöttem. Már megszoktam, hogy mindig középen megyek a járdán, mert nem tudom melyik felől fog megelőzni, és óvatosságból, inkább teret hagyok neki.
Nos,tegnap is hasonló száguldással közelített mögöttem, és mikor mellém ért, csak azt éreztem, hogy kirúgja a bal lábamat alólam. Egy pillanat alatt tudtam, hogy kapaszkodás nélkül a földre zuhanok, és jól tudtam, mert ez így is történt! Ekkor a derekam, gerincem fura módon próbálta megtartani egyenesbe magát, de nagyobb volt az erő, ami ráhatott, ezért el kellett esnem. Oldalamra, a könyökömre, csípőmre, és nagyot rándult még a fejem is, miután a földre kerültem. Tehát a nagy sebességből eredő erő, szó szerint földhöz vágott. Mikor a földet értem, éreztem, hogy a vesém nagyon fáj, azt gondoltam leszakadt, bár hamar abba maradt a fájdalom, de én csak ott maradtam a földön, és kitört belőlem a sírás! A kutya, amint megtörtént a baleset, azonnal visszafordult, és felült velem szemben a lépcsőre onnan nézett. Én sírva néztem őt, és beszéltem hozzá. Nem haragudtam, csupán azért volt bennem egy csalódással kevert fájdalom, mert általa történt a balesetem. Lehet, rosszul számolta ki, hogy mennyi a hely, ami neki elég ahhoz, hogy elférjen mellettem, de ez akkor is megtörtént. Egy néhány percig ott feküdtem az udvaron, és ellenőriztem magam, hol fáj, és mi törhetett el, vagy mi tört össze bennem? A kutya csak nézett, és sajnálta, ami történt. „Gondolom én”
A legnagyobb csoda az, hogy semmi bajom nem lett!!!Mert nem a kutya bánatos tekintete, hanem az Úr kegyelme által tartott engem meg! Ebben a korban, közel a 70 évhez, már nem igen jó egy combnyaktörés, egy belső vérzés, stb.
Az Úr drága segítő keze megtartott anélkül, hogy bármi nagyobb baj lett volna velem, a síráson kívül. Mert bizony, mikor felálltam, még akkor s hulltak a könnyeim, és azt mondogattam: „Ezt én nem érdemeltem tőled!!”
És most, miközben írom a bizonyságomat, a szívemben ott van egy mondat, amit az Úr mond felénk, amikor bűnt követünk el: „ Ezt én nem érdemeltem meg tőled!”
Tegyünk hát ellene, ne bántsuk meg, hisz Ő nem érdemli meg tőlünk! Számoljuk ki az oldaltávolságot pontosan! Ne felejtsük el, hogy a jóságáért, mivel tartozunk Néki!!! Ámen