„Hívj segítségül engem…”
Mert Isten karja ma sem rövidült meg, ha segítségül hívjuk, mindig meghallgat minket és kész segíteni. Igy volt ez a napokban is, mikor megtapasztalhattam újra, hogy nem a bűneinkre tekint az Úr, hanem arra, hogy mi az övéi vagyunk.
Röviden talán annyit mesélnék el a történtekről, hogy januártól elkezdtem gyűjtögetni egy kevéske pénzt, a lányom diplomaosztójára.   Beleraktam egy kisládába, és időnként tettem az összeghez, azután mindig kulcsra zártam a ládát.
Majd eljött a nap, amikor készülődtünk a nagy alkalomra. Készítgettem a süteményeket, és a néhány hónapja gyűjtögetett pénzt is elő akartam venni, de a nagy elfoglaltság miatt a fejemből kicsapódott, hogy hová tettem a láda kulcsát? Egy néhány helyen megnéztem, de mivel tudtam, hogy Isten jól tudja, hol lapul a kulcs, és Ő nem hagy cserben, ezért nyugodtan végeztem a munkámat tovább. Bíztam benne, hogy ha még az utolsó pillanatban is, de meg lesz a kulcs. Teljes nyugalom vett körbe, és ez annak volt a jele, hogy bíztam az Úrban.
Aznap este imáimban elmondtam a nagy gondomat, és kértem Istent, hogy segítsen megtalálni a láda kulcsát. Másnap reggel úgy szintén, kértem a segítségét, aztán elkezdtem az utolsó simításokat elvégezni a süteményeken.
A délelőtt folyamán váratlanul, kaptam egy indíttatást az Úrtól, hogy induljak el, hogy hova, vagy miért azt nem tudtam, csak lábaim bevezettek a szobámba a szekrényhez, és ott bele kellett nyúlnom egy ruhám zsebébe, amiből szépen csak kiemeltem a kulcsot. Nem megmondta az Úr, hogy hol van, hanem csak indított arra, hogy hova menjek.
Hisz ez egy újabb bizonyság arról, hogy az Úr nem hagy minket magunkra a bajban! Teljes nyugalmat ad, és fülembe cseng mindig: „ Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem” Zsolt 50:15

Kedves Testvéreim! Jó nékünk igy gyermeki hittel, mindenben az Úrra hagyatkozni. A sok bizonyság által, teljesen biztossá vált, hogy van Valaki, aki soha nem engedi meg, hogy csalódjunk benne. Ő Jézus Krisztus, Aki szelleme által mindenütt velünk van, és megsegít, ha mi hagyatkozunk rá. Törekedjünk hát arra, hogy legyen az Úrral folyamatos élő kapcsolatunk!!!! Ámen