A gyülekezetben tett bizonyságot egy testvérnő, aki férjével jelenleg külföldön él, de gyakran haza látogatnak a szüleikhez. Egy ilyen alkalomkor történt, hogy éppen a hűtőbe pakolgatott, és azt nézegette, hogy mi az, amit el kell fogyasztani, és mi az, amit ki kell dobni, mert mire visszajönnek, addigra esetleg megromlik.
Ekkor jött rá, hogy mennyi ennivalót tárolnak, és dobnak ki, olyat, amit nagyon sok ember elfogyasztana. Mennyi éhező ember van, akik szívesen megennék a feleslegessé vált ételt, de hogyan juttassa el hozzájuk? Gondolta át néhányszor, és a szíve kissé megszomorodott.
És hirtelen valaki csengetett a kapun. Kiment, hogy megnézze, ki keresi őket? A kapuban pedig ott állt egy asszony, aki azt mondta: „Egy kis ennivalót kérnék, mert éhes vagyok” A testvérnő elsírta magát, mikor megértette, hogy Isten küldte ezt a szerencsétlen asszonyt. Gyorsan összekapkodott olyan ételeket, amit gondolt, és éppen oda akarta adni, mikor az Úr szólt hozzá: „Csak azt adod oda, ami feleslegessé vált számodra?” Megértve az Úr akaratát, benyúlt a hűtőbe és mindent kiszedett, bepakolta egy nagy táskába, és boldogan adta át az asszonynak. Az meg csak állt, és nézett rá.
Kedves Testvérek! Éltetek e már át, ti is ilyen, vagy hasonló élő csodát, hogy csak rágondoltatok, és jött a válasz? Olyan csodát, ami kézzelfoghatóan az Istentől volt?
Igen van, létezik ilyen csoda, és mind azok megtapasztalhatják, akik élő kapcsolatban vannak az Úrral!
Kívánom, hogy éljétek át ezeket az élő megtapasztalásokat, legyen áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus!