"Mert mindenben Veled leszek!"

Az történt ugyanis, hogy mivel a járványidőszakban nem tudtam felkeresni az orvosomat, ezért a kiírt gyógyszereket és vitaminokat hónapok óta szedtem. Valószínű, hogy a gyógyszerek nem is szorulnak változtatásra, de a vitamint-szintemet időnként ellenőrizni kellene.

Nagyon megörültem, mikor a napokban enyhítettek a Koronavírus miatti szigorú szabályokon, és az orvosom  felhívott telefonon, hogy szükséges lenne elvégeztetni egy kémiai labort, és beszéljünk meg egy időpontot. Rögtön el is fogadtam a felkínált lehetőséget, félve az újabb szigorítás miatt, és már másnap, felkerestem a kórházat.

Az orvosom kérésére a korai órákban mentünk, hogy az esetleges labor vizsgálat miatt, ne legyenek sokan. Bementünk a kórház főbejáratán, és miközben a  porta előtt elhaladtunk, senki ránk sem nézett. Én még gondoltam is, hogy megállítanak minket, de semmi nem történt. Telefonon felszóltunk az orvosnak, aki néhány perc múlva meg is érkezett, ő is maszkban volt, ahogy mi is. Aztán bementünk a rendelőjébe, átnézte az orvosi papírjaimat, majd megírta a labor számára a kért vizsgálatot.

Mi szépen leültünk a labor elé, és ott várakoztunk. Nyolc óra körül előjött a laborban dolgozó nő egy kolléganőjével, és elkezdtek kérdezősködni: Honnan jöttünk? Melyik ajtón jöttünk be? Kihez megyünk, van e egyeztetve az orvossal? stb. Majd közölték, hogy csak a beteg maradhat itt, a kísérőnek el kell hagynia a kórházat. Ezért a férjem kiment az épületből, én pedig ott várakoztam tovább a labor előtt.  Néhány perc múlva megjelent a portás is, aki látott bennünket a bejövetelkor és megkérdezte tőlem, hogy regisztráltam e?

„Nem”- válaszoltam,- „nekem nem szólt senki”. „Akkor menjek vissza a portára, és ott végeztessem el a regisztrációt”,  - utasított.

Szépen visszamentem a portához, de már az orvosi papírok nélkül, mert akkorra a laboros már bekérte a papíromat.

A portánál várakozva hallottam amint a betegek okoskodnak, hogy ki mennyi méter távolságra áll egymástól, amit be kell tartani. Az előttem álló betegre került a sor, és én 2 méterről figyeltem mi történik. A regisztrálást végző hölgyet megismertem, mert ugyanaz volt, aki a laboros munkatársnőjével leteremtett bennünket, amiért regisztrálás nélkül jöttünk be.

Az elmondta, hogy egy főorvoshoz jön, aki megvizsgálja, laborba küldi stb. A regisztrálást végző hölgy viszont felvilágosította, hogy a járvány helyzetben ez nem így működik, mint azelőtt. Először is el kell mennie  a házi orvosához, kérjen egy beutalót a laborba ahova tartozik, az eredménnyel jöjjön vissza, de annak előtte kérjen időpontot a főorvosától, és csak azt követően szabad visszajönni, és majd itt újra regisztrálni kell. Szegény beteg magyarázkodni akart, de nem volt rá lehetősége.

Aztán végre rám került a sor, én néhány szóban elmondtam, hogy miért nem regisztráltunk, amikor ideérkeztünk. A hölgy kedvesen azt mondta, hogy már nem is kell, menjek csak vissza a laborba, mert azóta biztos keresnek, minden rendben van. A másik portás is rám nézett és mosolyogva mondta, hogy menjek csak nyugodtan.

A „megpróbáltatások után” elindultam vissza a laborhoz.

Eközben végig gondoltam, hogy rám, ugyan az vonatkozott volna, mint az előttem álló betegre. A háziorvoshoz kellett volna mennem beutalóért, hogy a laborba mehessek. A meglévő eredménnyel kellett volna visszajönnöm, és végig csinálni ezt a tortúrát. Ráadásul, kémiai labort nem végeznek el vidéken, csak itt a kórházban, nekem meg erre van éppen szükségem.

Tehát teljesen úgy történt minden, ahogy történnie kellet. Igaz a szabályokat megszegtük, mert nem regisztráltunk, de biztos vagyok benne, hogy az Úr akarta ezt így.

Eszembe jutott, mint oly gyakran eszembe is jut: „Mindenben veled vagyok” Józsué 1:9

És most is velem volt, mint mindig! Ámen

 

 Dózsa Lajosné