Szeretnék veletek megosztani  egy számomra nagyon értékes bizonyságot: 
Nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért, mert örömmel töltődhettem fel általa és ilyet már rég nem tapasztaltam meg, ebben a vírusos időszakban.
 Bizonyára nem új előttetek, hogy  hónapok óta az egész világon a vírus elleni védekezés a legfőbb téma, alig volt a nyáron 1-2 hónap enyhébb lazítás.
A családunk idáig is alig mert találkozni egymással, hisz nem tudjuk, hogy esetlegesen ki, kinek adja át a fertőzést, mert lehetünk akár vírus hordozók is.
Én nemrég gyógyultam meg egy ismeretlen betegségből, amit maga az orvos sem tudott beazonosítani, de nagyon megviselt. Ezért még inkább óvatosabb voltam a kapcsolattartásban. Azonban nagyon hiányoltam a 3 éves kis unokámat, akit nagyon ritkán láthatok éppen a járvány miatt.
Szívemben volt a vágy, hogy találkozhassak velük, de a lányom mindig azt mondta, hogy ők szívesen meglátogatnak, csak én döntsek felőle.
Imádkoztam is gyakran érte, hogy jöjjön el az a nap, hogy családommal találkozhassak.
A napokban orvosi vizsgálaton voltunk az egyik városban, és visszafele jövet, míg a férjem elment az ügyét intézni, én bementem az egyik üzletbe. Ott megláttam az unokámnak egy szép kis papucsot és megvettem, mivel a régit már kinőtte.
Haza érkezve elégedetten nézegettem a könnyű, puha, kis papucsot, és arra gondoltam, hogy vajon mikor tudom odaadni neki? Azért bizakodva a folyosón hagytam.
Másnap reggel imámban azért könyörögtem az Úrhoz, hogy tegye lehetővé, a találkozást a családommal, anélkül, hogy bármelyikünknek is félni kelljen a fertőzéstől.
Imádkozás végén Bibliámat megnyitottam és a következő Igét adta az Úr: „EZ A NAP AZ , AMELYET AZ ÚR RENDELT, ÖRVENDEZZÜNK, ÉS VÍGADJUNK EZEN” Zsolt 118: 24
Alig akartam hinni a szememnek, elolvastam néhányszor, és sírva köszöntem meg az Úrnak.  Aztán azonnal írtam a lányomnak, és boldogan válaszolta: „Megyünk anyukám! „
Ha most megkérdezné bárki, hogy miért nyugodtunk meg, és miért voltunk olyan biztosak abban, hogy semmi baj nem lehet, azt felelném: Mert az Úr maga ajándékozta nekünk ezt a délutánt, amikor a családommal együtt lehettünk. Azért, mert maga az Úr bátorított, és amit Ő mond, abban soha nem kételkedünk! „Nem ember az Isten, hogy hazudjon….”
És ez a nap éppen a vasárnap délután volt, amikor együtt lehettem a rég nem látott kis családommal.
Mindnyájan nagy örömmel fogadtuk el az Úr ajándékát, és örömmel töltöttünk el együtt azt a néhány órát.
Aztán hamar bebizonyosodott, hogy az ajándékban kapott délutánon felül, a gyermek papucs megvásárlása is az Úrtól volt, mert az unokám feltűnően nagyon örült neki. A kispapucsot felvette a lábára, és mosolyogva lépkedett benne, közben nézte a rányomtatott földgömböt, és érezte a puha könnyű viseletet. A gyermeken látszott, hogy nagyon boldog,  valószínűleg szellemében érezte meg, hogy az Úr ajándéka volt!
Lányom azóta többször is elmesélte, hogy miután haza mentek, megmosta a papucsot és maga mellé tette a kiságyába, talán nem örült még így semminek.
Mi keresztyének is megtapasztaljuk, hogy bármit kapunk az Úrtól, azt másként éljük meg, mintha csak egy másik embertársunktól kaptuk volna.
Az Úrtól kapott dolgokat szellemünkkel is érzékeljük, és a szívünk nagyon hálás érte.
Ilyen volt ez a vasárnap délután, amit az Úr rendelt, és ilyen volt a különleges szépséggel felruházott kispapucs is.
 
Kívánom, hogy éljetek át ti is hasonló örömöt az Úrtól! Ámen
 
 

 Dózsa Lajoné