Van valami baj?

Még mindig megdöbbenve gondolok vissza az egyik délután történtekre, ami bennem eléggé mély nyomot hagyott. Tulajdonképpen természetesnek kellene lennie mindannak, ami történt, de sajnos mégsem az.  Hiszen elvétve lehet csak hasonlóval találkozni. 
Nos íme a történet, ami röpke néhány pillanat alatt játszódott le:
Mivel kisunokám beteg lett, összekészítettem neki néhány finom falatot, és elvittük a lányom munkahelyére, hogy elküldjük vele a kisfiúnak.  Éppen befejezte a munkáját, mikor megérkeztünk a kocsival, és odajött hozzánk. A járványos időszakban előírtaknak megfelelően mindnyájunkon maszk volt. Mivel én nem szálltam ki a kocsiból, csak az ajtót nyitottuk ki és a lányom legugolt oda hozzám.
Nagyon forgalmas utcarész volt ez, talán azért, mert éppen ott van a dohánybolt. Aki arrafelé elment, mindenki már messziről figyelte a lányomat, aki lekuporodott oda velem beszélgetni. Az, hogy a kocsiajtótól ők mit láthattak, nem tudni, de néztek, és az arrafelé haladó emberek mind szó nélkül tovább mentek.
Aztán arrafelé jött egy 60 év körüli asszony, aki megállt, és kedvesen azt kérdezte: „Van valami baj?” Értetlenül néztünk rá, és akkor még egyszer megkérdezte: „Valami baj van?” Nem, nincs -  válaszoltunk hirtelen a meglepetés miatt. A lányom is felállt, és rázta a fejét, hogy nincs semmi baj. És az asszony megnyugodva továbbment.
Ennyi maga a történet, de milyen kár, hogy akkor és ott nem értettük meg azt, ami most már teljesen világossá vált a számomra. Ez az asszony, azt kérdezte tőlünk, hogy van e valami baj? Ő megkérdezte, mert a látottak alapján azt gondolta és ő kész lett volna akár még segíteni is. Nem egy jól öltözött úri hölgy, nem is egy szerencsétlen hajléktalan, csak egy idős asszony volt, aki megszokta, hogy az ő idejében még észrevették a másikat, amikor az bajban volt. Mert akkoriban még emberközpontúbb volt az emberiség, nem úgy, mint napjainkban. Ezt ma már nem ismerik.
Istenem! Mikor hallottam én utoljára ezt a mondatot? Mikor, hány évvel ezelőtt? Nem azért, mert nem volt semmi baj, amiben bárki segíthetett volna, hanem mert nem volt, aki észrevette volna! 
Elmennek az emberek egymás mellett, közönyösen, gyűlölködve… Ebben a járványos időszakban méginkább hidegen, amikor a világon naponta sokan meghalnak, az emberek érzéketlenül csak tovább lépnek.
Valóban az utolsó időket éljük, azt mondja a Biblia: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be.
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, tisztátalanok.
Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Kiknél meg van a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. „ 2Timóteus 3: 1-5
Ha jól átgondoljátok, manapság az utolsó időket éljük meg.
Gondolkozz el ezen a bizonyságon, és amennyiben rajtad áll, legyél te is olyan, mint ez az asszony, aki ismeretlenül is kész lett volna segíteni ha szükség lett volna rá.