Csendesen mosolygok a történteken, és hálát adok Istennek az Ő gondoskodása miatt.
Világi ember el sem hinné, hogy Istennek mindenre gondja van! Néha még a szánkon sincs a szó, Ő már megadja a szívünkben rejtett kívánságainkat is. Látja, ha megterheltek, vagy szomorúak vagyunk, és Ő olyankor meg akar vigasztalni. Így történt ez a mi esetünkben is.
Amint elmúlt a tél, hirtelen eljött a jó idő. Én is igyekeztem a virágaimnak helyet keresni, hogy díszítsék az otthonunkat. Rájöttem, hogy a régi virágládáimat még az ősszel kidobtam, mert nagyon csúnyák voltak, és a leoltott virágaimnak tavasszal már nem volt edény. Kerestem a lehetőséget, hogy minél hamarabb megvásároljam a virágládát, és a földet, és az általam, kigyökereztetett kis növényeket, szépen elültettem. Mindaddig, míg kész nem lettem vele, teljesen meg voltam győződve arról, hogy magamnak teszem. Aztán mikor teljesen elkészítettem, és a helyére akartam tenni, rádöbbentem valamire, ami elszomorított. Mégpedig, hogy a szép virágládáimnak nem volt helye.! Az történt ugyanis, hogy előző nap előszedtem a kaspóba szépen beültetett, virágzó muskátlikat, és azokat tettem az ablakba. Töprengtem, hogy hova is tegyem a ládákat, de sehol nem találtam a helyét. Végül a lépcső mellé ideiglenesen sorba raktam. Kicsit bosszantott, hogyan lehetek ilyen buta? Nézegettem a szép ládákat, öntözgettem a virágokat, de tudtam, hogy nem soká maradnak ott. Mindenáron megvásároltam, de mégsem örültem neki. Valójában nem tudtam, hogy miért?
Aztán eltelt néhány nap, és elkezdődött Isten terve kirajzolódni!
Lányommal nagyon jó a kapcsolatom, még akkor is, ha néha kicsit türelmetlenebb vagyok vele. Ő rendkívül ragaszkodó, és szeretetével teljesen körül bástyáz. Mivel közeleg az Anyáknapja, és Ő erről soha nem felejtkezik meg, gondoltam, hogy most is valamiben töri a fejét. Mint utólag kiderült, kivett egy nap szabadságot, és ezt az időt rám szánta. Kijött értem és elvitt egy kicsit kikapcsolódni, amit összekötött az Anyáknapi ajándékvásárlással. Nagyon jól telt el a nap, kellemesen elfáradtam, és mindvégig éreztem az irántam érzett gyermeki szeretetét. Miután haza érkeztünk, hálám jeléül felajánlottam neki a muskátlis virágládáimat. Persze magam előtt kicsit restelkedtem, hogy én azt kínáltam fel, ami nekem „felesleges” volt. Ő viszont nagy örömmel fogadta, és boldogan szállította ki az autóba. Miközben néztem a virágládával kezében, azt éreztem, hogy a virágokat neki kellett készítenem. Mert Isten tervében ez volt, amit én emberként még nem láttam.
Majd másnap felhívott és örömmel újságolta, hogy milyen szépek az ablakban a virágok, még a kis házi állatok is gyönyörködnek benne. Mosolyogva hallgattam, hisz tudtam, hogy amit Istentől kapunk, az mind örömet okoz a számunkra.
Megvallom, hogy nagyon hálás vagyok mindezért az Úrnak! Az egymásnak szerzett meglepetés, az Úr terve volt! Dicsőség ezért is Néki!!