„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz, a békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” /Róma 5:1-5/

 

A háborúságok szerves részei életünknek, úgy, ahogy a történelemnek is. De amikor épp főszereplői vagyunk egy-egy katasztrófának magunkban, családunkkal vagy testvéreinkkel, akkor képesek vagyunk egyszerűen csapásként megélni azt, pusztító, értelmetlen, sebeket okozó küzdelemnek, melyben akár életeket is veszthetünk el… Pedig a fenti Ige, egész más színezettel látja el ezt az eseményt. Csupán egy állomás itt a háború, valami, ami még gyümölcsöt is hoz, így olvassuk: „a háborúság békességes tűrést nemz”. „Érdekes!” – kaptam fel a fejem, ahogyan ezt a mondatrészt olvastam.

Hamar rá kellett jönnöm megtérésem után, amikor kezdtem igazi érdeklődést mutatni az Úr iránt, hogy Ő egészen másképp látja a dolgokat, mint én, és utólag – azt hiszem ezzel mindnyájan így vagyunk – mindig láttam is, Neki volt igaza. Így már tudhatjuk, ha az Igében olvasunk valamit, és elsőre nem értünk egyet, felül kell vizsgálni a gondolatainkat, és hagyni, hogy a Szent Szellem legyőzze emberi elméleteinket. Ezután egész másképp tekinthetünk az életünkre szakadt nehézségekre. Ha nem is értjük az okokat, egyben biztosak lehetünk, gyümölcsöző lesz ez az életünkre nézve. Jöjjön néhány dolog, amit nem árt szem előtt tartanunk, ha győzelemre vágyunk!

Kivel is harcolunk? Az Ige első sorai rácáfolnak azokra az állításokra, melyek néha emberek felől vagy a gondolatainkon át jönnének az ellenségtől, s azt súgják, hogy Isten sújtja életünket nehézségekkel. Hisz azt mondja: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel…”. Kapunk segítséget, hogy minden pillanatban egyértelmű legyen, kivel tusakodunk: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög…” /1Péter 5:8/.

Valamennyire egy ilyen helyzetben azért ismeretet kell gyűjtenünk az ellenfélről, hogy megfelelően védekezhessünk, ehhez csupán tovább kell olvasnunk az előző Igét; „…az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen…”.

Ebből egy nagyon fontos dolgot tanulhatunk meg! Az ördög keres, ez tehát nem kérdés, de nem találhat a seregünkben olyan emberre, aki beengedi, épp ezért kéri az Úr Péteren keresztül a sorok folytatásában: „… akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben…”/1Péter5:9/. Azzal, ha valaki életébe, szívébe, gondolataiba tartós helyet ad a gonosznak, utat nyit a védőfalak mögé. Az addig egységes tábort megbontja, a keletkezett rés védtelenné teszi a többieket. Egyetlen emberen is múlhat egy addig legyőzhetetlen sereg sorsa. Ha úgy látjuk, hogy a seregünk vesztésre áll, vizsgáljuk meg magunkat, hogy biztos jó helyen állunk-e!

Hogyan viselkedjünk az ütközetek alatt? Ahogy Isten azt változó életszakaszainktól függetlenül megérdemli: „… dicsekedünk a háborúságokban is…”, mert áldást hoz az életünkre nézve, s békességet. Ez teszi lehetővé azt, hogy az elkövetkező próbatételeket már a remény hassa át, bízva Istenünkben.

Végezetül pedig az ígéret, mit Urunk számunkra ehhez a leckéhez csatol: „… a reménység pedig nem szégyenít meg…”.