Még mielőtt elmélyülnénk az Igei üzenetben, tudnunk kell, hogy nem csak az akkori időben élő embereknek, hanem a ma élők számára is ugyan olyan hasznos útmutató az életükre nézve. A befogadott Ige által örök életre hívja az embert!
Mit üzen ma Isten neked? Ha Istent választod egy nagyon komoly döntést kell hoznod. Kínálkoznak ugyan más lehetőségek is, de minden esetben tiéd a döntés. Isten azt mondja: „Jöjj ki, hagyj ott mindent magad mögött, megmutatom neked az örökségedet.” Ha Őt választom, akkor azt mondom: Ami mögöttem van, elfelejtem, elhagyom, nem a múltnak élek, hanem ráhangolódok Isten igazságára. Célul tűzöm ki magam elé, hogy mostantól kezdve cselekedeteimet az Ő elvárásaihoz igazítom, nem a saját önző vágyaim fognak vezetni, hanem mindenben az Ö akaratát cselekszem.
Nézzünk most egy példát az önzetlen odaszánásról, és annak jutalmáról: I Királyok 3: 7-13 Isten megjelent Salamonnak, kinek odaszánását azzal értékelte, hogy azt mondta neki: „Kérj, amit akarsz!” – Te mit kérnél? Salamon nem kért gazdagságot, nem kért tisztességet, nem kérte ellenségei halálát, csupán bölcsességet kért. Azt mondta Istennek: „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet”” – Tetszett Istennek ez a beszéd, és azt mondta neki: „Mivelhogy ezt kérted, még amit nem kértél azt is megadom neked.”- És, hogy mennyire bölccsé tette Isten, ímé 1 példa: I Királyok 3: 16-28 Történt, hogy két asszony jött Salamonhoz. Mindketten egy kis gyermeket tartottak karjukon. Az egyik asszonynak gyermeke halott volt, a másiké élt. Mind a két asszony azt állította, hogy övé az élő gyermek. Salamon azt parancsolta az ott álló őrnek: „Vágd ketté a gyermeket! Az egyik fele legyen az egyik asszonyé, a másik fele legyen a másiké” Az egyik asszony fájdalmasan felkiáltott: „Ne, kérlek ne ölesd meg gyermeket! Inkább legyen az övé a gyermek, csak maradjon életben!” A másik asszony azonban így szólt: „Igazad van király, vágjátok csak félbe a gyermeket, akkor legalább egyikünké sem lesz.” – Salamon pedig azt mondta az őrnek: „Add az első asszonynak a gyermeket, mert csak az igazi édesanya tud így szólni” Az egész Izráel tisztelte Salamont a nagy bölcsességéért. A király ítélete kemény volt, de az igazság így jött felszínre. Nagyon sokszor a hívő életünkben is megtörténik ez, mikor azt mondja Isten: „Halld meg az ítéletemet!”- és ha hasonló ítélet születik, mint Salamonnál, mondjunk le a másik javára, higgyük, hogy Isten felhozza az igazságot a számunkra. Mint ahogy az elhangzott példa is híven tükrözi: Isten formálni, nevelni akar bennünket, az igazság gyermekeivé akarja, hogy felnőjünk.
A sasmadár nagyon gondoskodó. A fészkét a legmagasabb hegy legmagasabb sziklájára építi, ott költi ki a fiókáit. Eteti, nevelgeti őket, gondoskodik róluk. Ám eljön egy nap, mikor az anyamadár a fészek puha tollazatát a finom meleg belsejét kiszórja a fészekből. Amikor a fiókákat is kibillenti, azok megriadva zuhannak a mélységbe, bár szárnyaikkal csapdosnak kétségbe esetten, ennek ellenére feltartóztathatatlanul zuhannak a mélybe mindaddig, míg a gondos szülő alá nem repül kiterjesztett szárnyaival és akkor a hátára veszi a riadt fiókákat. Majd fölviszi a magasba, és újra meg újra elejti, mindaddig, míg meg nem tanulnak repülni. Ezt cselekszi minden fiókáival, azok pedig bízva a szüleik gondoskodó szeretetében boldogan szárnyalnak, és olyan lehetőségek bontakoznak ki előttük, amelyek az élethez szükségesek.
Ezt teszi velünk is Isten! Sokszor úgy látjuk, hogy olyan mélységekbe enged bennünket, mely kilátástalan, félelmetes, de olyan mélyre nem enged, „ahol az Ő keze már meg ne tudna tartani” Mindez azért van, hogy tanuljunk meg benne bízni, merjünk az Ő gondviselésére hagyatkozni, mert abból csak jó származik reánk nézve.
Dús füvön legeltet, és kies folyó vizekhez vezet bennünket. Bízzál Istenben, és úgy fordulj kéréseiddel hozzá, mint gyermeked, ki bizalommal tárja fel előtted kéréseit és tudja, hogy megoldod a problémáit.