Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Efézus 6:12
Azt hiszem minden keresztény testvérem ismeri az érzést, amikor egy gyülekezetben töltött hétvége után nem akarjuk, hogy elkezdődjön a hétfői nap a hét minden feltornyosult problémáival, teendőivel együtt. Jó nekünk a mi Urunk lábainál, jó az Ő templomának tornácain ücsörögni és gyönyörködni hatalmas dolgiban, miközben az áldás esője öntözi kiszáradt szívtalajunkat. Azonban megmásíthatatlan tény, hogy bizony több a hétköznap az életünkben, mint az ünnepnap. Jézus Főpapi imájában nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki bennünket e világból, hanem hogy tartson meg itt bennünket minden nehézség ellenére, hogy fény és sók legyünk a sötét világban.
Bár mondhatnám, hogy mindig sikerül szem előtt tartani az elhívásunkat, mely magában foglalja, hogy napjainknak nem lehetnek céltalanok, hanem a Mennyei Atya jó eszközeiként kell megjelennünk mindenhol, hirdetve az Ő örömét és győzelmét. Ésszel talán tudjuk ezt, de a szürke hétköznapokban olykor úrrá lesz rajtunk a megfáradás, kiégés, depresszió, és folytonos csalódástól való félelem.
-Gyakran azt érezzük, kimondhatatlanul megterhelő elkezdeni egy új napot, melyen olyan emberekkel kell találkoznunk, akik ok nélkül újra és újra a lelkünkbe taposnak.
-Van úgy, hogy azzal kell szembesülnünk, hogy életünkben a legegyszerűbbnek tűnő helyzet is folyton bonyolulttá válik... -Talán rádöbbenünk arra, hogy nem sikerül előrelépni a hitéletben, évek óta megrekedtünk egy ponton, és előre jutás helyett ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra...
-Néha nem akarjuk beismerni, de a környezetünk nagyon is jól látja, hogy az általunk betöltött szolgálat „el van végezve”, de mégsem olyan gyümölcsöző, amilyennek szeretnénk.
KUDARCOK, SEBEK, ÚJRAKEZDÉSEK tarkítják a mindennapjainkat. MAJD MIDEZEK MIÉRTJEIRE KÉRDÉSEK MERÜLNEK FEL BENNÜNK. Emberi természetünkből fakad, hogy szeretünk mindent megmagyarázni, azonban saját magunknak adott válaszaink leszűkülnek csupán azokra az okokra, melyeket a fizikai szemeinkkel látunk és fizikailag érzékelünk magunk körül.
Akadályoztatásainkat, problémáinkat gyakran magyarázzuk a bennünket körülvevő nehéz természetű emberekkel, anyagi nehézségekkel, stb.
Azonban látunk kell, hogy nagyon sok esetben nem földi természetű akadályoztatásaink vannak, melyeket emberileg, egyszerűen ki tudnánk küszöbölni, vagy meg tudnánk oldani. Megpróbálhatjuk, de sajnos eredményesen, és főként hosszú távon biztosan nem működik.
Pál Apostol egy igen tapasztalt Krisztus-követő, aki bőven találkozott akadályoztatásokkal és támadásokkal az élete folyamán. Ő a Lélek által megvilágosodást nyert e tekintetben, és így figyelmeztet bennünket Efézus 6-ban: Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
Tudjátok, nem elég elindulni a Krisztus-követés útján... nem elég csupán elvállalni egy szolgálatot... ezen az úton sikeresen végig kell menni, nap mint nap megharcolva a HIT SZÉP HARCÁT.
Ahogy említettem, ezen az úton nem egyszerű földi, vagy „véletlenül összejött” hátráltatásokkal kell szembenéznünk, hanem konkrétan az ördög ravasz munkájával – ahogy az Ige is mondja. Ő ravasz, mert nem szemtől szembe támad, hogy felismerhesd, hanem elbújik valaki, vagy valami mögé.
- Jöhet a világi élvezetek csillogó köntösébe bújva, aminek a fénye elvakít téged
- Jöhet egy felettébb népszerű ember barátságával, vagy egy nem Istentől való párkapcsolattal, amely egy világnak tetsző értékrendet akar megteremteni az életedben
- Felhasználhat embereket arra, hogy kihozzanak a békédből, vagy hogy elhitessék veled azt, hogy értéktelen vagy.
- Sok esetben hazugságokkal tömi a fejedet arról, hogy mi fér bele a keresztény szabadságba.
- Bizonyos körülmények által felfuvalkodottá tehet a szolgálatodban, vagy éppen elhiteti veled, hogy semmit sem ér az, amit teszel
- A LEGGYAKORIBB TALÁN MÉGIS AZ, hogy elveszi az identitástudatodat. Elfelejteti Veled, hogy KIHEZ tartozol, és Neki mekkora hatalma van, és hogy Neked is hatalmat adott, hogy az Ő nevében ellenállj a gonosz ravaszságának és elparancsold magadtól.
Kell, hogy meglásd: ELLENFELED, NEM EMBER, nem emberi rosszakarat, vagy saját rossz szokások, VAGYIS NEM TEST ÉS VÉR, hanem a gonosz, aki démoni erőket, gonosz szellemeket mozgósít ellened.
Ezt felismerve el ne keseredj! Ugyanis az igaz, hogy ember elveszítheti a harcot a gonosz erőkkel szemben, de Krisztus NEM!!! Ő hatalmasabb mindezeknél, és gondoskodott a mi védelmünkről is.
Az egyik kedvenc Igém ekképpen hangzik:
I.Kor 10:13: Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is.
A jó hírem az, hogy elkészítette a szabadulás útját a vesztes hétköznapokból azáltal, hogy nekünk ajándékozta a lelki fegyverzetet, melyet magunkra öltve ellenállhatunk a gonosznak minden napon. Csak így haladhatunk eredményesen a hit útján, és vihetjük sikerre Isten munkáját a szolgálatunkban.
Ha naponként felöltöd a lelki fegyverzetet, képes leszel megállni az ördög ravaszságaival szemben, és készen leszel arra, hogy beállj Krisztus hadseregébe, mint jó és hűséges katona.
Milyen is egy jó katona?
- Elég erős, képzett és felszerelt ahhoz, hogy már nem csak önmagát védi, hanem vigyáz a gyengébbekre, óvja az ellenségtől.
- toboroz a hadseregbe
- amellett, hogy védi a területeit, újabb területeket foglal el a Királynak (evangelizál)
- örök hűséget fogadva kitartóan harcol a Királyáért!
Vágyom arra, hogy a lelki fegyverzet naponként felöltésével készen álljunk arra, hogy a depresszió, és kifogások keresése helyett odaszánjuk az életünket a Krisztus oltárára, és betöltsük az elhívásunkat. Elhívásunk ugyanis nem a könnyeink mellett történő panaszáradat, vagy saját lelkünk ápolása, hanem lelkek megmentése a Királynak! Testvér, készen állsz beállni a Krisztus hadseregébe?