Életemben a legszebb és legfontosabb döntést ezen a földön akkor hoztam, amikor elindultam azon az úton, melyet Jézus Krisztus a Máté 7.13-14-ben így határoz meg: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt”
Hálát adok a Mindenható Istennek, az én Megváltómnak, hogy megadta nekem, hogy a helyeset válasszam. A döntés a Tiéd is, az egyik út a romlásba, az örök kárhozatra vezet, a másik az életre Isten dicsősségébe.Hová mégy? Ez egy olyan életfontosságú kérdés, melyet nem tehetünk fel magunknak, elég komolyan. A választásunk határozza meg a boldogságunk, vagy a gyötrődésünket már ezen a földön, és az örökkévalóságban is.
Nagyon fontos, hogy már a földi életünk idején meggondoljuk döntéseinkben, hogy melyek a bölcs, és melyek a haszontalan döntések?
Számtalan embernek múló földi javakon függ a tekintetük, életbölcsességük abban áll, hogy elhessegetik maguktól azt a gondolatot, hogy számukra is elérkezik a földi pályafutásuk vége.
Urunk azt mondja, „…menjetek be a szoros kapun.”A szoros kapu és a keskeny út, az élet egyedüli útja.
Minden más út széles, és minden más kapu tágas, és a veszedelemre visz. A tágas kapu széles bejárata, a pokol kapuja és az istentelenség romlásába vezet. Ezen kapu teret nyit, és az aki ezen megy kersztűl, mindenféle poggyászt vihet magával, mert befér rajta. Hogy mik ezek? A világi ember testi gondolatai, testi élvezetek, világi szokások, mind az, ami vonzó lehet egy világi ember számára. Ezen az úton hatalmas tömegek járnak, nem kell lemondani semmiről, szinte kínálkoznak a világi szórakozások, az egész élet mámorban fut el, miközben egész lényében kárt vall, és mélyre süllyed, ki ezen az úton jár.
Elvakultságukban nem látják a veszedelmet, hiszen ez az út a kárhozatra vezet.
A széles út végállomása előtt hangzik az Úr szava” Megmérettél és könnyűnek találtattál” Ekkor már a külső sötétségből semmi nem menti meg ezeket a lelkeket, és ott lesz sírás és fogcsikorgatás.”
Ki ezen az úton jár, még van idő, még a kegyelem ajtaja nyitva áll, járuljon mind az a kegyelem királyi trónja elé.
Hálás vagyok Istennek, hogy a keskeny útra vezetett engem, és igy tehetek bizonyságot az Ő szeretetéről, gondviseléséről, és határtalan jóságáról. Megtanított az Úr arra is, hogy a Kapu, mely a keskeny útra nyillik nem csak szoros, de alacsony is. Mindenkinek le kell hajtani a fejét, öntelten, büszkén nem juthat át rajta.
Csak meghajolva térden állva mehetünk át rajta. Ez azt jelenti, hogy csak az alázatosak nyernek kegyelmet az úrtól.
Aki azt gondolja magáról, hogy ő jó ember, róla senki rosszat nem tud mondani, csupán annyi a baja, hogy nem hisz az Istenben.
Nincs különbség, hisz mindannyian bűnösök vagyunk, aki azonban arra a meggyőződésre jut, hogy ő Isten előtt elveszett bűnös, kegyelemre utalt, az át juthat a szoros kapun.
Sokan azt gondolják, ha megtérnek az Úrhoz, akkor az életük bánatos lesz, aki igy gondolja rosszul ismeri a keresztyéneket!
A Szentírásban ez áll: „ Az Úrnak öröme a ti erősségetek”
Boldogan teszek bizonyságot arról, hogy méltán örülhetünk, mert bűnös múltunkat elfedezte jézus drága vére!!
Gyönyörűség és dicső dolog az Úrral járni, bárcsak az egész életemben igy lett volna, hogy a szoros kapun átmenve, a keskeny úton járva születésemtől fogva Ő vezetett volna. Ő közel volt mindig hozzám, én voltam távol tőle!
Boldogan mondom mindenkinek, hogy aki már túl van a szoros kapun és a keskeny úton halad az örökkévalóság felé, az mind örül, bűnei bocsánatnak, Istennel való békességének, és az üdvössége felől való bizonyságának Jézus Krisztusban.
Kérlek hát, ha még ne döntöttél kedves olvasóm, ma még van lehetőség : „ Menjetek be a szoros kapun!”