„És mikor Pünkösd napja eljött, egyakarattal együtt voltak. És történt nagy hirtelenséggel az ég zendülése, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és ült mindenikre azok közül. És megteltek mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik, hogy szóljanak” Apostolok Cselekedetei 2: 1
Amikor elolvassuk a fenti Igeverseket, tudom, hogy minden hívő testvérem szíve megdobban, mert vágyik olyan Szent szellemmel való találkozásra, amit azok a testvérek éltek át. Mindannyian vágyunk erre a kézzel megfogható csodára, de sajnos manapság mégsem élhetjük át úgy, vagy legalábbis nagyon kevés helyen élhetik meg ezt hasonlóan, mert valami hiányzik a gyülekezetekből. Azt olvastuk, hogy „egyakarattal”, Apcsel. 2:1, „Ezek mindnyájan egy szívvel-Lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban, és könyörgésben…..” Ap. Csel.1:14-ben olvashatjuk a továbbiakban.
Kedves testvéreim! Legtöbbször ez az, ami hiányzik, az egyakarat, és az, hogy mindenki szívvel-lélekkel imádkozzon, könyörögjön.
Évekkel ezelőtt jártam olyan Pünkösdi gyülekezetben, ahol az idős testvérnők, térden állva, sírva, foházkodtak, könyörögtek Istenhez. Szinte zúgott körülöttünk a levegő!
Mára azonban a gyülekezetek kissé elvilágiasodtak.Egyrészt talán így akarják megnyerni a világ fiait, de a világnak nem kell az ilyen ízetlen utánzat. Másrészt azonban A testvérekből hiányzik az istenfélelem, nem vágynak a buzgó imákra, a szeretett közösségre.
Ahol Szent Szellem egységgé tudja formálni a gyülekezetet, ott nincsenek hatalomi harcok, széthúzások, pénz és egyéb utáni vágyódások. Ott a testvérek képesek mélyen az Úrra figyelni, és a szívük teljességéből hangzik a köszönet, a hálaadás, mind azért, amit tőle kapnak, és képesek őszintén szívük mélyéből megbánni a bűneiket. Talán ma már nincs is ilyen? Sajnos nagyon kevés helyen.
Nos, éppen ez a legfőbb baj!
A Szent Szellem akkor Pünkösdkor leáradt közéjük, és reájuk, aztán nyelveken szóltak, ahogy a Lélek adta nékik. Mindez ma is megtörténne, ha engednénk.
Testvéreim, vágyni kellene arra az ajándékra, amit az Úr Jézus küldött közénk! „Mert azt mondta: „De én az igazat mondom néktek. Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. És az, amikor eljő megfeddi a világot bűn, igazság, és ítélet tekintetében. „
A Szent Szellem Isten, Aki itt van a földön, számunkra egy olyan kegyelem, hogy minden hívő testvéremnek a szívébe kellene hívni. A Szent Szellem Isten, Aki számunkra a Segítő, Pártfogó, Vigasztaló, Ő adja a lelki ajándékokat, lelki gyümölcsöket, a lekifegyverzetet általa vehetjük magunkra. Szavakat ad a szánkba, egyik helyen azt mondja Jézus: „ Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek, abban az órában azt szóljátok, mert nem ti vagytok, ki szólotok, hanem a Szent lélek”
Talán tudjátok, hogy nyelveken imádkozni, sokkal könnyebb, mint a saját nyelvünkön imádkozni. Többek között, mert nem kell azon gondolkodni, mit mondjunk, hanem ahogy kapjuk csak kimondjuk. A nyelveken való imádkozáskor olyan titkokat tudunk meg, amit eddig nem tudtunk. Az ilyen imádkozáskor csak kizárólag az Úrral beszélgetünk, amit a sátán nem tud kihallgatni.
Csodálatos lenne, ha minden keresztyén testvérem, nem csak annyit tudna, erről, hogy a Pünkösd egy két napos ünnep és akkor nem kell dolgozni. Ez egy jó hír! A Szent Szellem Isten nem ezért jött a földre, hanem azért, hogy az Úr követőinek segítségére legyen, hogy dicsőítse az Urat. Fogadjuk, hát Őt olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel költözik be a szívünkbe, hogy vezethesse az életünket, ha engedjük. Ámen.