És az Isten országának ez az Evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég” Máté 24: 14
Bizonyára, valamennyi hívő testvérem figyeli az idők jeleit, és mikor felfedez egy-egy újabb olyan eseményt, ami összefügg Jézus Krisztus visszajövetelével, egy kicsit tüzetesebben elidőz mellette. Tudjuk, hogy azt a napot, sem az órát, nem tudja senki, csak egyedül az Atya. Nem is szándékom találgatásokba bocsátkozni, csupán az Igét olvasva gondoltam a következőkre.
Mintha a keresztyén ünnepekről, jobban megemlékezne a világ! Már a tavaly évben megfigyeltem, hogy a média többet foglalkozik az ünnepek eredetével, miértjével, annak szépségével, és egy-egy riport, vagy videó közvetítés is elhangzik ezzel kapcsolatosan.
Ilyenkor öröm tölti el a szívemet, hogy a világban megmozdult valami, ami eddig nem. Hisz régebben Karácsonyt szeretet ünnepének, fenyő ünnepének, nevezték, ma azért talán jobban kiejtik azt is, hogy Jézus születésének ünnepe. Vagy a Húsvétot összehozták a locsolással, báránnyal, nyuszival, csibével, csak éppen nem azzal, ami az igazság.
Természetesen, a világon nem mindenki akarja a Húsvét ünnepet a Jézus Krisztus feltámadásának tulajdonítani, és azért nem mindenki szájából hangzik el a Megváltás szó, de már elmozdultunk attól a hitetlenségtől, ami sok - sok éven keresztül volt Magyarországon.
Az idei Pünkösdkor, a Kossuth rádió reggeli adásában, a Szent Lélek Kitöltetéséről részletes tájékoztatást adott a Református püspök, azok számára, akik nem értik, vagy nem tudják, miért ünnepeljük a Pünkösdöt? És szerintem, ez nagy előrehaladás jelent.
Igaz eddig is voltak vasárnap délelőtt istentiszteletek, de mostani Pünkösdi napok eltértek a többitől. A médiában részletesen, nyíltan és világosan tárták az emberek elé a Szent Szellem kitöltetését, és küldetésének okát.
Mint tudjuk, a református és katolikus egyházak, annak ellenére, hogy elfogadják a Szentháromságot, (Atyaisten, Fiúisten, és a Szent Szellemi Isten ) de nem élnek az általa felkínált lehetőségékkel.  Bár vannak karizmatikus katolikus gyülekezetek, ahol elfogadják a Szent Szellemet. Elsősorban a kisegyházak azok, ahol inkább teret adnak a Szent Szellem munkájának.
Nem tudom, hogy a Károli Gáspár által fordított Bibliát, a többi egyház, hogyan módosította, de biztos, hogy a Károli fordításban ezt olvashatjuk: „És az Isten országának ez az Evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég”Máté 24:14
Ennek a Bibliának a utolsó oldalára ez van írva: BIZONYSÁGOT TESZEK PEDIG MINDENKINEK, AKI E KÖNYV PRÓFÉTÁLÁSÁNAK BESZÉDEIT HALLJA: HOGYHA VALAKI EZEKHEZ HOZZÁ TESZ, E KÖNYVBEN MEGÍRT CSAPÁSOKAT VETI ISTEN ARRA.
ÉS, HA VALAKI ELVESZ A PRÓFÉTÁLÁS  KÖNYVÉNEK BESZÉDEIBŐL, AZ ISTEN ANNAK RÉSZÉT ELTÖRLI AZ ÉLET KÖNYVÉBŐL.ÉS A SZENT VÁROSBÓL, ÉS AZOKBÓL, MIK A KÖNYVBEN MEGÍRATTAK” Jel.22:18-19
Ilyenkor, a Máté 24: 14 fenti Igére gondolok, mert úgy érzem, hogy jó Bibliát forgatok, és jó útmutatásnak engedelmeskedek. Ami oda le van írva, az szent!
Jézus Krisztus azt kérdezi a Lukács 18: 8-ban: „Mindazáltal, mikor az Embernek Fia eljő, avagy talál e Hitet a földön?” Nézzétek meg, a Nyugat-Európai országok sorra bontják, rombolják le a templomokat, eltaposva a keresztyénségnek még az emlékeit is. Miért? Mert nincs Hitük! Nem nézik a keresztyén értékeket semmibe, helyette behódolnak a sátánnak. A Bibliában leírt hitetlenség kézzel fogható már ezekben az országokban.
És a mi kis hazánkra mennél nagyobb kinti nyomás nehezedik, annál jobban erősödik a keresztyénség iránt érzett szeretet. Hogy a Hit, egyes emberekben hogyan jön felszínre néha kevésbé látni, de azért vannak jelek az elmozdulásra.
Testvéreim, imádkozzunk a hitetlenekért, hogy ez az elmozdulás még inkább erősödjön a Hit irányába! A Szent Bibliában leírtak igazak és ámenek, mint ahogy látjuk az idők jeleit is. Imádkozzunk azért, hogy ez az Evangélium hirdettessen az egész világon, és felismerjék az emberek, hogy szükségük van a teljes, tiszta Hitre, ami összeköt az Úr Jézussal! Ámen