„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz”
Jakab 4:4
Elolvasva a fenti Igeverset, valószínű, hogy sokakat elgondolkoztat az, hogy miért is általánosít Jakab Apostol, és miért mond mindenkit paráznának? Én azt gondolom, hogy az Apostol nagyon is tudta az idehasznált szó értelmét, és meggyőződése volt, hogy jó helyre kerül ez a jelző.
Ugyanis, a Mindenható Isten teremtette a világot, és természetesen benne az emberiséget is. Éppen ezért az embernek, szeretettel kellene az Isten felé viszonyulni és helyette mit látunk? Nem hűséges az ember a teremtőjéhez, hanem paráználkodik, ami itt ezt jelenti, hogy még a hívő emberek is, gondosan ápolják a világgal a kapcsolatokat. Természetesen nem arra gondol az Apostol, hogy durván viselkedjünk az ügyünket intéző Isten nélküli emberekkel. Sőt, a keresztyén szelídségnek nagyon is felismerhetőnek kell bennünk lennie. Persze, hogy az iskola, munkahely és sok más dologra ugyan ez vonatkozik. Tehát ne ünnepelgessünk velük, ne menjünk a kedvükért a szórakozó helyekre, ne tartsuk őket olyan barátunknak, akitől tanácsokat kérünk! Egyáltalán nem fűzzük kapcsolatunkat szorosra velük. Ez azt hiszem nagyon is természetes.
Igaz, hogy egy hívő ember gondolatában mindig ott kell lennie az evangelizálásnak, és ilyen céllal bölcsen közelíthetünk a hit nélküli emberek felé. Ám vigyázzunk, hogy ne szórjuk a disznók elé az igazgyöngyöt! Ha nem fogadják az ilyenfajta közeledésünket, akkor ne tegyük, sőt ne engedjük, hogy gúnyolódásba torkolljon a beszédünk!
De azért ne ellenségnek tekintsük őket, mert tudatosan vagy tudatlanságból a sátánhoz tartoznak. A mi feladatunk pedig, hogy kihozzuk őket a fogságból, ha ők hajlandóak erre. Ha nem, akkor nem szabad erőszakosnak lenni velük szemben.
Azonban maradjunk meg a keresztyén szabályoknál: Mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Mi köze a világosságnak a sötétséghez?” Az biztos, hogy ha valaki felemás igában él, az egyik mindig sérül a hitében.
Egy lelkipásztor mondott erre nagyon egyszerű példát: Ha van egy hívő és egy hit nélküli ember, aki egymással szemben áll, és elkezdenek birkózni, nem biztos, hogy mindkettő le tudja a másikat a földre dönteni. Ha azonban a hívő ember feláll az asztalra, a hit nélküli pedig a földön marad, ekkor megfogják egymás kezét, és így próbálják meg az erejüket, valószínű, hogy pillanatok alatt a hívő ember a földre kerül! Miért? Mert ez így törvényszerű!
Így van ez a felemás igában élő embereknél is. Az Isten nélküli, teljesen másként gondolkodik, mint a hívő társa, ezért könnyen a földre rántja. Mire a keresztyén egyszer csak azt veszi észre, hogy számára már nem fontosak az imák, és elkezdi élni a megtérése előtti állapotát. Így ellenségeskedik pl. egy hívő ember az Istennel, amikor a világgal barátságot köt. Ha mégis van erre ellenpélda, az nagyon ritka lehet.
„Ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellensége lesz”Figyelitek? Nem fenyeget, senkire nem erőltet semmit az Apostol, csak egyértelműen felszínre hozza: Nem Isten akarata a világgal való barátság!
Nos, ezek után nem mondhatjuk, hogy nem tudtuk, más döntött helyettünk, vagy éppen azt hittük, hogy Isten is támogatja a világgal való barátságot, stb. Nem!
És most tessék, lehet választani: Isten vagy a világ? Ez rajtad és rajtam múlik!