"És amint eltávozott, látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt.
És kérdezték őt a tanítványai mondván: Mester, ki vétkezett, ez é, vagy ennek szülei, hogy vakon született?
És Jézus ezt felelte: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei, hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai." János 9:1-3
A fenti történet egy vak emberről szól, akit Jézus meggyógyított. A tanítványok megkérdezték az Urat, hogy vajon ki követhetett el bűnt, ő vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus viszont egyértelmű választ adott nekik: „Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei, hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai”. Mik is lehetnek az Isten dolgai? Isten csodái, mint ahogy a vak ember esetében is történt.
Kedves testvéreim! Általában az emberek meglepődnek egy-egy ilyen dolgon és kíváncsiságukból eredően, azonnal bűn-bakot keresgélnek. Ugyanis szeretnék tudni, hogy miért történik valami?
Jézus azonban nem csak válaszolt a kérdésre, hanem tettekben is cselekedett. A nyálából és porból sarat készített, és azt a vak szemeire kente, majd elküldte, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. Mint ismerjük a történetből, Jézus cselekedete által csoda történt, mert a vak ember szeme meggyógyult. Ha nem lett volna vak az az ember, nem tudott volna ilyen csodát tenni vele Jézus.
Hasonlóan olvashatjuk egy másik Bibliai történetben, amikor Lázár, Márta és Mária testvére meghalt. Mind ketten azt mondták Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem” János 11 :21, 32, … és Jézus ekképpen válaszolt: „ Nem mondtam e néked, hogy ha hiszel, meglátod majd Isten dicsősségét” János 11: 40 Aztán Jézus feltámasztotta Lázárt, pedig már 4 napja halott volt.
Tehát Isten dicsősségére történnek azok a csodák, amit ember soha nem tudna megtenni. Mennél nagyobb a baj, minél kritikusabb, kilátástalanabb a helyzet pld. a gyógyulásra, annál nagyobb Isten dicsőssége, és ekkor minden szépen helyre áll. Csak a reménynek nem szabad elfogyni!
Mint tudjátok, én is nagyon beteg voltam, és sok ember azon kezdett el gondolkozni, hogyan is történhetett ez? Keresztény szolgáló vagyok, ráadásul éppen a misszió szolgálatából tartottunk hazafele, akkor hogyan engedhette meg az Isten, hogy ilyen helyzetbe kerüljek? Hónapokon át nem mentem az utcára, míg egyesek aggódtak értem, mások irigykedtek, mert a férjem sokat segített, megint mások azon gondolkodtak, hogy meghalok e vagy sem? Tehát nagyon kritikus volt a helyzetem. De! De Isten dicsősségére meggyógyultam, mert nekem megígérte, hogy velem lesz mindenben! És azok, akik szememben azt mondták, - „hogy jaj, de rosszul nézel ki”! Most, amikor kimegyek az utcára, csak néznek, hogy felépültem? Igen felépültem az Isten dicsősségére! Ámen! De nem felejtettem el, ma sem, amikor elindultam otthonról, hogy imádkozzak néhány szóban, és megköszönjem az Úrnak, azt, hogy egyedül mehetek ki az utcára. Mert azt mondta az Úr: „Mindenben velem lesz”. Én ezt hiszem, és ez így is lesz!
A Bibliában sok olyan történetet olvasunk, ahol Jézus meggyógyította a betegeket, feltámasztotta a halottakat. Amik az Ő keze által történtek mind csodának számítanak. Ilyen pld. a vérfolyásos asszony története is, aki Jézusnak csak a ruhája szegélyét érintette meg, és meggyógyult. Vagy említhetnénk a százados szolgáját, akit Jézus távollétében a százados hite által gyógyított meg. stb.
Kedves Testvéreim! Tegyük hitünket élővé, hogy el tudjuk hinni a legnagyobb próba alatt is, hogy Jézus meggyógyít, bekötözi a vérző sebeinket, mert szeret bennünket!
Az Ő csodatéteményei által, dicsőítessék meg Szent neve! Ámen