„Mondta nekik: Vajon vettetek- é Szent Lelket, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig, mondták, néki? Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy van é Szent Lélek?
És mondta nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig ezt mondták: János keresztségére.
Mondta pedig Pál: János a megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
Mikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézusnak nevére.
És mikor Pál reájok tette a kezét, leszállt a Szent Lélek őreájuk, és szóltak nyelveken és prófétáltak.” Apostolok Cselekedetei 19:2-6
A fenti Ige olvasása után eszembe jutott egy kis kitérő, ami nagyon fontos lehet azok számára, akik valóban átélték, hogy megtérésük után nem volt lelki gondozójuk. Vajon hány és hány ember járt már így, hogy megtérésük után éveken keresztül eljártak a gyülekezetbe és azt sem tudták, hogy ki a Szent Lélek?
Éppen úgy, mint az egyik vágyakozó, aki meg is vásárolta Bibliát, csak éppen nem tudta forgatni. Nem tudott egyetlen Igehelyet sem kikeresni belőle, mert senki nem volt, aki megmutassa neki.
Vagy a Bibliában olvasható Komornyik történetében, Filep kérdésére: „Érted is, amit olvasol” – ezt válaszolta a komornyik: „Hogyan is érthetném, ha nem magyarázza meg senki”
A fenti Igében pedig, ezt válaszolták az Efézusbeli tanítványok. „Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha van é Szent Lélek”
Gondolom, hogy ez a kis kitérő, meggyőzött titeket is arról, hogy a vágyakozókat külön tanítani kell a hívő életre. Az iskolában sem teszik be a 6-7 éves gyerekeket a 13-14 évesek közzé, mert tudási különbség van közöttük. Kell, a felzárkóztatás minden gyülekezeten belül, mert különben az a vágyakozó, aki egy Ige helyet sem tud kikeresni a Bibliából, vagy szégyellni fogja a többiek előtt, vagy belefárad, és elmarad a gyülekezetből. Erre is volt már példa sajnos.
Tanuljunk belőle, és ne csak kedvességgel fogadjuk az új megtérőket, hanem alapokat is adjunk nekik a hívő úton való járáshoz!
 
Ezután, rátérnék az Igében olvasott Szent Lélek fontosságára. Nem teológusként bontogatom az Igét, és nem is az Ige hírdetőjeként, csupán egy odaszánt egyszerű Krisztus szolgájaként. Megpróbálom a szívembe kapott gondolatokat továbbadni felétek.
Az Igében azt olvassuk, hogy Pál megkérdezte az Efézusban talált tanítványokat: „Vajon vettetek e Szent Lelket, miután megtértetek?” Ők egyértelműen kijelentették, hogy nem is hallottak róla, ők a János keresztségére keresztelkedtek meg. Azt azonban már nem értelmezték, hogy János, azt mondta: „Aki ő utána jön, abban higgyenek, tudniillik Jézus krisztusban.
Mivel Pál felvilágosította őket, ezért, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére, és miután Pál rájuk tette a kezét, reájuk szállt a Szent Lélek. Ami fizikálisan is megnyilvánult, mert nyelveken szóltak, és prófétáltak!
Ugye milyen örömmel olvasunk arról, hogy ott ahol Jézus Krisztus jelen van, ahol Őt elfogadják, a Szent Szellem is befogadásra jut, ami fizikálisan is megmutatkozik.
Nagyon sokszor megfigyeltem magamon, hogy mikor az Úrhoz szólok, vagy csak a nevét kimondom, már ez mosolyt csal az arcomra, szívemet ez a név megmelengeti! Jézus Krisztus a mi személyes Megváltónk, és a Szent Szellem megtanít bennünket Őt magasztalni, dicsérni. Megtanít arra, hogy megértsük, Jézus Krisztus kereszthalálának okát.
A Szent Szellem a Szent Háromság 3. személye! Ő adja az Ő ajándékait. Ő adja a Lelki gyümölcsöket, annak függvényében, hogy a hívő ember mennyire érett. Tőle kapjuk a lelki fegyverzetet, amit magunkra vehetünk, sőt magunkra kell vennünk minden nap. A Szent Szellem által prófétál valaki, és a Szent szellem vezetése által történhet minden, amit az Úr akar általunk elvégezni.
A Szent Szellem a Vigasztalónk, Pártfogónk, Segítőnk!  A Szent Szellem egy időben mindenütt ott tud lenni, indít, megállít bennünket valami cselekvésben, ha engedjük Őt működni.
A Szent Szellem Isten jelen van itt a földön mindaddig, amíg az Úr Jézus visszajön, és utána elvétetik a földről. Addig viszont itt van és vegyük igénybe az Ő segítségét! Nála nélkül nem tudunk igazán imádkozni, ne próbáljunk valakit hitre téríteni, mert nem lesz hatékony. Azért küldte Őt Jézus Krisztus, hogy ne maradjunk árvákul, miután Ő elment a Mennybe.
 
Kedves Testvéreim! Hívők, vagy csak vágyakózók! Jézus Krisztus nekünk, hozzánk, értünk, miattunk, a mi javunkra, segítségünkre, vigasztalásunkra, stb. küldte a Szent Szellemet. Jézus Krisztus tudta, hogy nekünk szükségünk lesz rá ebben a világban, ezért, mindenkor kérjük az Ő jelenlétét a szívünkben. Ha szolgálunk, kérjük, hogy a Szent Szellem töltse be a mi szánkat, hogy azt az üzenetet tudjuk tovább adni, amit az Úr reánk bízott. Mindenkor vegyük örömmel jelenlétét az életünkben, ezért engedjük, hogy legyen a szívünk állandó lakója! Ámen