Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Zsoltárok 1:1 - 3
Dávidnak folyamatos élő kapcsolata volt Istennel. Így az élettapasztalataiból, és a Lélek általi bölcsességből megoszt velünk néhány gondolatot ebben a zsoltárban. Ő meg is tapasztalta azt, amit leírt. Ezért mondta: hogy, boldog lehet, azaz ember, aki nem más emberek tanácsára épít, és nem a mások, elvárásainak kíván megfelelni. Tudta, hogy csak Isten tanácsaira érdemes hallgatni, mert az emberi tanácsok a legtöbb esetben nem vezetnek eredményre. Sőt időnként rosszra visznek.
Azaz ember, aki Istenben bízik, nem járhat a bűnösök útján, hiszen Isten útja tiszta és tökéletes.
A hívő embernek az Úr törvényében van gyönyörűsége.
Vagyis az Úr törvényében gyönyörködik, bizalmát az Úrba veti.
De mit is jelent az Ő törvényében, szavában gyönyörködni?
Ha igazán szeretjük Istent, akkor a szeretetünk nem csupán a Neki való engedelmességben, teljesedik ki, hanem igyekszünk a kedvébe járni, és azt tesszük, amiben az Úr örömét leli. Olyan ez, mint az emberek közötti kapcsolat. A szeretet nem maga hasznát, keresi – ahogy a 1 Korinthus 13-ban is olvassuk.
Az igazi szeretet önfeláldozó, vagyis nem az én akaratát cselekszi.
Sokszor olyat is meg kell tennünk, amit egyébként nem szeretnénk megtenni, de Istenért megtesszük.
Jézus az Atya kedvébe járva vitte véghez a megváltást.
Ő is könyörgött: … ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat – de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!
Tehát néha áldozatokkal is jár az Úr szavának való engedelmesség, hiszen az Isten akarata nem mindig egyezik meg azzal, amit mi akarunk.
Sokszor beleesünk abba a csapdába, amikor csak engedelmességből szolgáljuk az Urat és nem hálából.
Pedig ha megérthetnénk, hogy mi a Megváltás valódi jelentősége a számunkra akkor mindig hálás szívből szolgálnánk Őt.
Jézus azt várja mindannyiunktól, hogy hálaadással, örömmel kövessük őt és ne az emberek szavára, figyeljünk, hanem az Övére.
A gyülekezetbe is inkább azért járj, hogy Isten szóljon hozzád, mint azért, hogy nehogy megszóljanak, vagy azt mondják, milyen hívő vagy?
A hűség nem csupán abból látszik meg, hogy milyen gyakran jársz keresztény közösségbe, hanem abból, hogy mit teszel az Úrért.
A tanítványok, akik Jézussal voltak nem pusztán engedelmességből követték a Mestert, hanem ahogy Péter is kijelentette: Uram kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad!
Így nem sajnálták a régi munkájukat, megélhetésüket feladni Jézusért, hogy kövessék őt. Tehát nem puszta engedelmességből követték, hanem saját akaratukból, odaszánva magukat. Mi manapság mit tudunk feláldozni az Úrért?
Sajnos sokszor még azt sem vagyunk hajlandóak feláldozni, letenni, amit az Úr kér tőlünk.
Pedig Jézus azt mondta: Márk 8: 35 - 36
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
A Benne való hitünk megéri ezt az áldozatot.
Dávid még azt is mondja a 37. Zsoltárban
Zsoltárok 37: 4-5 Gyönyörködjél az Úrban és megadja szíved kérését, hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne ő majd teljesíti.
Aki tehát gyönyörködik az Úrban és örömmel követi Jézust az valóban olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa.
Mert milyen is egy ilyen fa?
Ha egy fát a pusztában ültetnél el – folyamatosan locsolni kellene, tápanyaggal kellene ellátni, hogy megmaradjon és megerősödjön. Ha elfelejtenéd meglocsolni, előbb utóbb kitikkadna, és elszáradna.
Az ilyen fa csak táplálkozik és minden tápanyagot a saját megerősödésére, használ fel. Ez még facsemetének számít, amely nem tud gyümölcsöt teremni. Igazából, csak a fiatal facsemetét érdemes ültetni, mert az még képes a megerősödésre.
Emlékszem rá gyermekkoromban, nagymamámnál, volt egy szilvafa, melyet el kellett távolítani, mert útban volt. Már nem volt fiatal fa, több éven át termett, és amikor kiástuk, gyökerestől vettük ki. Én minden áron el akartam ültetni, hiába mondták, hogy az már úgysem fog megmaradni. Gyökerestől elültettem és több napig locsoltam és csodák csodájára úgy látszott, hogy kezd magához térni. De mint gyermek nem volt olyan sok türelmem kivárni, hogy mi lesz vele. Amikor jöttek a nagy melegek, nem mindig locsoltam meg és egy idő után kénytelen voltam elismerni: tényleg elpusztult.Tehát a fa több gondozást igényelt volna.
Ha egy fát is gondozni kell akkor mennyivel inkább bennünket akik Jézusból táplálkozunk. Jézus türelmes hozzánk és táplál bennünket, hiszen ő maga a forrás. Ő nem erőlteti ránk magát, szelíden várja, hogy hozzá menjünk, mint forráshoz.
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt roskadtok, és én megnyugvást adok nektek. Máté 11: 28
Jézus a János evangéliumában még egy hasonlatot is mond erre:
Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők.
Az a szőlővessző képes maradandó gyümölcsöt teremni, amely a szőlőtőn marad. Vagyis csak így leszünk képesek megmaradni, és gyümölcsöt hozni.
Az a hívő viszont, aki csak alkalomszerűen táplálkozik, a kapcsolata éppen csak létfenntartás lesz, az nem lesz képes a növekedésre és gyümölcstermésre.
A víz mellé ültetett fa azonban: Jer 17: 8
A gyökereit a folyóig ereszti le, ahonnan állandó mennyiségű vizet kap. Táplálkozik és folyamatosan, önállóan erősödik, fejlődik.
Nem fél attól, ha eljön a hőség, a nagy meleg. A lombja üde zöld marad, mert folyamatosan kapja a gyökerei keresztül a tápanyagot.
Az a hívő, aki folyamatosan az Úrból táplálkozik, még a szárazabb időszakban is erősen áll a hitben, nincs olyan megoldhatatlan gondja, szüntelen termi gyümölcsét. Jézus a forrása, Ő pedig folyamatosan táplál.
Az élő vízforrásból táplálkozó hívő szüntelen termi a Lélek gyümölcseit. A forrás mindenki számára elérhető, nyitva van. Egyedül rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk - e a növekedésre.
Jézus a Szentlélek által munkálkodik bennünk. Ő azaz Élő víz, amelyből minden hívő egyformán táplálkozhat.
János 4: 14
Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
A folyóvíz mellé ültetett fa is ezért képes túlélni mindent, mert folyamatosan képes a táplálkozásra és megfigyelhető, hogy minél idősebb egy fa annál erősebb, és hosszabb gyökerekkel rendelkezik. Ragaszkodik az élethez, ezért olyan mélyre ereszti a gyökereit, ahol már talál tápanyagot.
Még egy emlék villant be: Nagymamámnak volt egy nagyon öreg diófája. Kisebb koromban mindig én vertem le róla a termést, a diót. De minden évben azt láttam, hogy a termés nem gyengül.
Az ágai erősek voltak bár akadtak elszáradt ágai is, de minden évben megújult és újabb hajtások fejlődtek rajta. Miért? Mert közel volt hozzá egy olyan hely, ahonnan sok táplálékot tudott felvenni.
Idős korában is remek gyümölcsöt tudott hozni.
Ezért senki sem mondhatja, hogy: én már idős vagyok… Isten ugyanúgy tekint rád, mint bárki másra, legfeljebb nem bíz rád annyit, de elvárja tőled, mint menyasszonyától, hogy buzgón szeresd és örülj őbenne, akár mennyi idős is vagy.
Végezetül kívánom mindnyájunknak, hogy ez így valósuljon meg az életünkben: Zsoltárok 92: 13-16
Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a cédrus a Libánonon.
Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágoznak.
Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek;
Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne! Ámen!
Kiss Attila