„Mikor pedig eljön az Embernek fia az ő dicsősségében, és Ő vele, mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsősségének királyi székébe.
És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett, a világ megalapítása óta.” Máté 25: 34
Valljuk be őszintén, hogy mi hívők kíváncsian kutatunk az írásokban, hogy minél több ismeretre tegyünk szert, Jézus visszajöveteléről és az utolsó ítéletről.
Miközben olvasom a fenti Igeszakaszt, könnyek csordulnak ki a szememből a meghatottságtól, az Isten irántunk érzett gondoskodó szeretete miatt. Bizonyára a ti szívetekhez is eljut az üzenet, mely tartalmazza Isten irántunk érzett végtelen, gondoskodó szeretetét.
Méltatlanságunk ellenére, Isten belehelyez majd abba a világba, ami a mi számunkra készíttetett, már a világ megalapítása óta. Ő előbb ismert bennünket, tervet készített az életünkről! Ő tudta, hogy meg fogunk születni, tudta, hogy milyen talentumot fog nekünk adni és, hogy kiválaszt minket az Ő szolgálatára. Csodálatos boldogság egy ilyen gondoskodó szeretetben élni, annak ellenére, hogy az embertársaink gyakran megbántanak, de tudjuk, hogy a világ Teremtője védelmében vagyunk, és ez mindennel felér!
Én elcsodálkozom azokon az embereken, akiket az Úr elhívott a szolgálatába és mégis a világi dolgaikat előbbre helyezik, minthogy az Ő munkáját végeznék. Az első szeretet tüzében buzgón énekelték a Dicsérem neved c. éneket: „……..Rendeléseid szemem előtt tartom szüntelen, nem távozom el utadról sohasem.” Talán rég volt, és már el is felejtették? De Isten elhitte, és számon tartja.
Vagy talán úgy vannak vele, mint az a szolga, akinek az ura elment messze földre, és ő hanyagul állt a rábízott dolgokhoz, mert arra számított, hogy van elég idő, nem jön még haza az ő ura. Azonban mégis váratlanul haza jött, és bizony megbüntette a rest szolgát. Így jár az, aki nem veszi komolyan Isten elhívását, nem szánja oda az életét a szolgálatába.
De hasonlítanám ahhoz a történethez is, mikor egy ember talentumokat osztott ki a szolgái között, hogy amíg ő távol lesz, azokkal jól sáfárkodjanak. Közöttük volt, aki okosan beforgatta, kamatoztatta, míg volt, aki elásta a talentumát. Mikor visszajött az ura és látta, hogy ki hogyan cselekedett a rábízott talentummal, annak megfelelően büntette vagy jutalmazta őket. Így lesz ez majd, mikor Jézus visszajön, számon kéri majd, hogy ki mit tett a kapott talentumokkal.
Ha átgondoljuk mind a két történetet a ma emberére is rá lehet vetíteni. Van, aki úgy gondolja, még messze van az idő, az Úr Jézus visszajöveteléig, és nagy nyugalomba végzi saját dolgait. És van, aki a kapott talentumait, Lelki ajándékait elássa, és nem szolgál vele Istennek. Mint tudjuk, mind a két történetben kemény büntetést kaptak.
Végül azt hiszem aláhúznám az üzenetet azzal a történettel, mikor a vakon született férfit meggyógyította Jézus. A farizeusok kételkedtek, és tanakodtak, hogy hogyan kötekedhetnének Jézussal. Jézus pedig azt mondta nekik:
Ítélet végett jöttem én a világra, hogy kik nem látnak lássanak, és akik látnak, vakok legyenek. A farizeusok meghallották és megkérdezték: Avagy mi is vakok vagyunk?
Mondta nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy látunk, azért a ti bűnötök megmarad.”
Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik annak ellenére, hogy Isten jóságos szeretete által, munkatársának hívta el őket, és ők ezt visszautasítják azzal a gondolkodással, hogy Jézus visszajövetele még távol van, és még ráérek, hasonlítom a farizeusokhoz, akik láttak, és mégis vakok voltak!
Az ilyen emberek hite meggyengült, időközben távol kerültek Istentől, és kényelemből odázzák az Istenhez való közeledést, pedig Jézus ezt mondja: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy látunk, ezért a ti bűnötök megmarad” Számon lesz kérve minden kiválasztott, aki vissza él a Isten meghívásával.
Talán menjünk vissza egy sokkal szebb témához, mégpedig Jézus visszajöveteléhez. Az igaz hívők naponta készítik magukat az Úrral való találkozásra. Olyan, mintha arra készülnél, hogy találkozol a kedveseddel, felveszed a legszebb ruhádat, mosolyogva gondolsz arra a percre, mikor meglátod őt. Így várják a hűséges hívők Jézust, aki vissza fog jönni az Övéiért.
Egy ország készült azok számára, (köztük nekem is,) ahol a kiválasztottak élni fognak örök boldogságban! Jézus, „Atyám áldottainak” nevezi a kiválasztottakat, azokat, akik naponta könnyes szemmel néznek fel az égre, és mosolyogva keresik Jézus alakját. Oly sokszor mondjuk: „Milyen jó lenne, ha most eljönne az Úr, mert most olyan jó szellemi állapotban vagyok!” Néha azonban szomorúan gondolunk arra, hogy ha most eljönne az Úr, akkor mi itt maradnánk, nem vinne magával.
Minden nap minden percében gondoljunk arra az országra, ami számunkra építtetett, és vágyjunk annak az országnak lakója lenni! Örökölni fogjuk azt az országot, ami nekünk Készíttetett el. Igyekezzünk ne kecskék, hanem juhok maradni, hogy az Úr, jobb keze felől állítson bennünket!
Legboldogabb érzés erre gondolni, hogy Jézus elragad minket, és a levegő égben átváltozunk! Ámen
De addig még van mit tennünk ezen a földön. Mindig gondoljunk erre az Igére, és ezzel kívánom zárni az Ige körüli gondolataimat:
„Boldog az a szolga, akit az ő Ura, ha haza jő, ily munkában talál!” Máté 25:46
Dózsa Lajosné