„De mit gondoltok ti? Volt egy embernek két fia, és elmenvén az elsőhöz azt mondta neki: Eredj fiam és munkálkodjál ma az én szőlőmben! Az pedig felelvén mondta: Nem megyek, de aztán meggondolván magát, elment.
A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szólt: Az pedig felevén mondta neki: Én elmegyek Uram, de nem ment el.
E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondták néki: Az első.
Mondta nékik Jézus: Bizony mondom néktek a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek neki. A vámszedők és a parázna nők hittek neki, ti pedig kik ezt láttátok ezután sem tértetek meg, hogy hittetek volna neki” Máté 21:28-32
Nos, szóljunk néhány gondolatot az előzményekről! Jézus a templomban tanított, amikor odamentek hozzá a főpapok és a nép vénei, majd ezt kérdezték tőle: „Micsoda hatalommal cselekszed ezeket és ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus pedig nem lepődött meg ezen, hanem visszakérdezett: „János keresztsége honnan való, a Mennyből é, vagy az emberektől? Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy mit is válaszoljanak, mert ha azt mondják, hogy a Mennyből, akkor Jézus mondhatja nekik, hogy akkor miért nem hittetek? Ha pedig azt mondják, hogy embertől, akkor pedig mivel féltek az emberektől, mert Jánost prófétának tartották. Ezért azt felelték neki: Nem tudjuk! Jézus válasza pedig ez volt: Akkor én sem mondom meg, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
Majd ezután Jézus, egy példázatot mondott el nekik, melyből bőségesen szólt az üzenet. A fenti Igeszakasz az Istenhez való viszonyulásunkat szemlélteti:
Ugyanis vannak olyan emberek, akik hangzatosan hirdetik magukról , hogy ők aztán igazán az Úréi, és ügyesen fenntartanak minden látszatot, ami ezt jól bemutathatja vasárnap, de a hétköznapok ezernyi dolgaiban mégis nemet mondanak az Úrnak. Ők pontosan tudják a leckét, mindenkinek pontosan úgy felelnek, ahogyan kell, fenntartják a kegyességnek a látszatát, de az életük semmiben nem különbözik a világ fiainak életétől. Pál Apostol Timótheusnak is írja a 2 levelében:
„Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” 2 Timótheus 3:  4- 5
Ők azok, akik megígérik ugyan, hogy kimennek a szőlőbe, hiszen az Uruk kérte őket, de végül mégsem mennek. Ők fogadkoznak, ígérgetnek, de amikor a gyakorlatban kellene a hitüknek és a tettrekészségüknek megmutatkoznia, akkor egyszerűen meghátrálnak, és úgy tesznek mintha nem is nekik szólt volna a hívás. Ők azok az emberek, akiknek vallásuk van. Néha keresztény családból származnak és gyülekezetben nőnek fel, de valójában sohasem találkoztak az Úrral. Tudnak mindent, ismerik a szertartásokat a keresztény szokásokat és ezt vasárnapról - vasárnapra a templomban be is mutatják, de a szívük távol van Istentől. Ők nem is érzik, hogy bűnösek lennének, hiszen a gyülekezeti neveltetésükből eredően úgy gondolják, a keresztény életüket megörökölték a szüleiktől vagy nagyszüleiktől és így nekik tulajdonképpen nem is kell megtérniük, hiszen bele születtek a kegyelembe. De ez téves gondolkozásmód.
Viszont vannak olyan emberek is, akik előbb nemet mondanak Isten hívó szavára, ők nyíltan és látványosan is engedetlenek, aztán idővel mégis megváltozik az életük és megtérnek az Úrhoz. Ám ők aztán nem csak mondják, hogy Uram, Uram, hanem őszintén követik is az Urat és a tanítványaivá válnak. Ők azok, akik annak ellenére, hogy korábban nemet mondtak most mégis elindulnak a szőlőbe. Ők engedik, hogy Isten Szelleme hasson a lelkiismeretükre és ezáltal a hitük cselekedetekben is megnyilvánul. Az első szeretet tüze ott lobog a szívükben és így bármire készek az Úrért. Akiket igazán megérint az Úr, hívó szava. Nekik sok bűnük bocsátatott meg ezért jobban is szeretnek. Ők nem beleszülettek a kereszténységbe, hanem megtértek.  Rájuk tud számítani az Úr.
Ezek után felmerül a kérdés:
Vajon mi melyik csoporthoz tartozunk a kettő közül, érdemes elgondolkodni ezen.
Sajnos sokan az első csoporthoz tartoznak, vagyis tudják a leckét, de csődöt mond a Krisztus - követésük.
Azonban az is biztos, hogy a hívő, vagyis a megtért életnek látható és ehető gyümölcsei vannak! Olyan, mint Jézus idejében a korabeli fügefán, mindig volt valamilyen ehető gyümölcs, ha éppen nem is volt fügeérés.
Tulajdonképpen mindig gyarló marad az életünk, de hitben járva mégis nem csak beszélünk Istenről, hanem engedelmesen követjük is őt, vagyis látható és másokat tápláló gyümölcsöket termünk.
Hogy mit jelent hinni és engedelmeskedni Isten szavának? Talán a legfontosabb, hogy szeretjük Őt és egymást!
Olyan sok hívő házasság van, ahol kifele mutatják, hogy semmi baj nincs, de miután kirepülnek a gyerekek lassan kiütközik, hogy valójában belecsömörlöttek a képmutatásba, ahogyan addig éltek.
Isten szeretetéről nem lehet beszélni szeretetlenül. De igazán szeretni csak az tud, aki tudja, hogy a hívő életben is kegyelemre vagyunk utalva, mert nem tudunk mindig úgy élni, ahogy az kedves lenne Isten előtt.
A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy a Hit cselekedetek nélkül holt. Vagyis ha az életünk nem tanúskodik arról, hogy a Krisztuséi vagyunk, akkor nem csak mást, de saját magunkat is becsapjuk. Ugyanis a fenti Ige tükrözi leginkább, hogy mind a két fiú mást mond, mint amit tesz. Az egyik megígéri, hogy kimegy a szőlőbe, és nem megy ki, míg a másik pedig, elutasítja magától a kérést és végül mégis kimegy a szőlőbe.
Vigyázzunk tehát, hogy beszédünk és cselekedetünk mindig legyen szinkronban, hogy meglátszódjon rajtunk, hogy Jézus Krisztus tanítványai vagyunk!