Azt hiszem mindannyian egyet érhetünk abban, hogy rettentően felgyorsult az idő. A napok szaladnak és alig egy hét van még játra Karácsonyig. A múlt hétvégén már a harmadik gyertyát is meggyújthattuk az Adventi koszorún, és valójában már csak néhány hét van ebből az esztendőből.
Advent. Korábban már írtunk róla, hogy az Advent egyfajta várakozást jelent az emberiség számára. Várjuk a Karácsonyt, pontosabban Isten Fiának, Jézus Krisztus születésének emléknapját. Egyszerűbben fogalmazva Jézus születésnapját. 
Mindannyian megszülettünk, tehát van születésnapunk, de ha feltenném a kérdést, hogy valójában hányan várjuk, a saját születésnapunkat nagyon megoszlana a vélemény. A mi születésnapjaink minden évben arra emlékeztetnek bennünket, hogy egy évvel idősebbek lettünk. Ugyan, ki is vágyik erre? Talán mosolyoghatunk ezen, és aki még nagyon fiatal ebbe bele sem gondol. Amikor gyermekek voltunk azt mondogattuk: majd ha egyszer felnőtt leszek… Most pedig azt mondjuk, bárcsak lelassíthatnánk az idő kerekét. De kell, hogy vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy az Advent mindenkor Örök, bármennyi évesek is vagyunk. 
Korábban azt is megfogalmaztuk, hogy az ünnepi Advent nem csupán passzív várakozást hordoz, hanem készülődést, életrendezést, kapcsolatok helyrehozását stb. De valljuk be őszintén, hogy ezekben a napokban sem mindig sikerül tisztán, hibátlanul megállnunk. Lehet, hogy sokszor csak a gondolat szintjén vétkezünk, de legtöbbször az ajkunk, a kimondott szavaink visznek bűnbe bennünket. Ismerjük el: Nem vagyunk tökéletesek. Néha tudatosan, néha akaratlanul, de vétkezünk és ilyenkor a lelkiismeretünk szólal meg bennünk. Kérdés, hogy mit teszünk ilyen esetben? Elrejtőzünk Isten orcája elől, ahogy Ádám tette az Édenkertben? Vagy bűnösen, magunkat megalázva, hittel állunk az Isten elé, bízva az Ő hűségében és megbocsájtó szeretetében. Bűneink beismerése, önmagunk megalázása annak az elismerését is jelenti, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk életünk minden pillanatában megfelelni Istennek. De éppen ezért lett a kegyelem, amely a bűnösökért töltetett ki a világra. 
Azonban akik megismertük a kegyelemet, nagyon jól tudjuk, hogy Isten senkivel sem kivételezik. Hiszen ugyanaz az eső hullik az igazra és bűnösre is – olvashatjuk a Prédikátor könyvében.
Tehát ne gondolja senki, hogy azért mert keresztyének vagyunk Isten majd elnézőbb lesz velünk szemben ugyanazon bűn tekintetében. A kegyelem megtart ugyan, de mégsem bujkálhatunk örökké a kegyelem palástja mögött. Vannak megfelelő idők, pillanatok és talán éppen az Advent az, amikor őszintén kitárhatjuk a szívünket a megbocsátó Isten előtt. Miért is mennénk tovább úgy, hogy nem rendeztük a számlánkat? Ahogy Pál apostol is tanítja az Efézusiakat: Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, Efézus 4:26
Talán a jelen állapotok, a Covid-19 miatti intézkedések, vagy a politikai zűrzavar miatt, de nekem ezekben a napokban az Adventi várakozás pillanatai valahogyan párhuzamot vontak az utolsó idők történéseivel. Bár a Karácsony nem éppen erről szól, hiszen az Jézus földre jöttének az ünnepe, mégis felfoghatjuk úgy, hogy ezekben az időkben Jézus, a Vőlegény menyegzőjének az ünnepe előtt is állunk.
Máté evangéliuma 25 fejezetében Jézus egy példázatot osztott meg a tanítványaival: „Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővették az ő lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes volt (előrelátó), és öt bolond (vagyis felelőtlen).
Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat is vittek az ő edényeikben. Késett pedig a vőlegény, ezért mindannyian elszunnyadtak és elaludtak. Éjfélkor pedig egy kiáltás hangzott: Itt jön a vőlegény! Gyertek eléje! Akkor felkeltek mindnyájan a szüzek, és elkészítették az ő lámpásaikat. A bolondok pedig mondták az eszeseknek: Adjatok nekünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialudnak. Az eszesek pedig ezt válaszolták: Nem, mert talán nem lenne elegendő nekünk és nektek is; menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Miközben azok elmentek vásárolni, megérkezett a vőlegény; és akik készen voltak, bementek ő vele a menyegzőbe, és bezárták az ajtót. Később pedig megérkeztek a többi szüzek is és ezt mondták: Uram! Uram! Nyisd ki az ajtót nekünk. Ő pedig ezt felelte nekik: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljön.”
Talán évről évre többször is elolvastad, hallottad már ezt a történetet és azt is tudod, hogy mindenkor aktuális üzenetet hordoz. Ez így igaz, de ahogyan telik az idő ennek időszerűsége egyre erőteljesebb. Én valahogyan úgy érzem, hogy éppen mostanság vagyunk abban az időben, amikor a Vőlegényre (Krisztusra) való várakozásban a szüzek (a keresztyének) elszunnyadoznak és elalszanak. És ahogyan ebben a történetben sem azon van a hangsúly, hogy elalszanak, most is inkább arra szeretnék röviden rávilágítani, hogy felkészülten vagy felkészületlenül alszunk –e el. Az öt okos szűz felkészült volt, hiszen vittek magukkal olajat, így amikor eljött a pillanat csak meggyújtották a lámpást és követték a vőlegényt. A bolond szüzek azonban akkor kezdtek el kapkodni, hogy honnan is szerezzenek olajat a lámpásukba. Ebben az a tanulságos, hogy jelenleg még van időnk az árusokat felkeresni,  - ha értitek mire gondolok. Van időnk, rendezni a számlánkat. Van időnk helyrehozni elrontott emberi kapcsolatainkat, van időnk bűnbánatot tartani, bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántottunk, és van időnk, megbocsátani azoknak, akik minket megbántottak.
Az Advent tehát  nemcsak a Megváltó születésére való várakozást hordozza magában, hanem a Vőlegény menyegzőjére való készülődést is. Ha Isten gyermeke vagy, akkor öltöztesd ünneplőbe a szívedet és várj készen, ha pedig még nem vagy az, akkor pedig ez a te időd is, hogy rendezd a számládat Isten felé! Az Ár ki van fizetve helyetted!
Minderről sokat lehetne beszélni, hosszabb tanításokat, prédikációkat lehetne elmondani, de ma mégsem ez a célom ezzel az írással. Csak így karácsony előtt alig egy héttel mégegyszer szeretnem felhívni a figyelmünket, hogy mennyire fontos az életünk rendezése. Mi a saját erőnkből csak azt tudjuk megtenni, amire mi magunk képesek vagyunk. Igazából részünkről a haljandóság és a készség a legfontosabb. A teljes változást úgyis maga a Szentlélek végzi el bennünk. 

 

 

Befejezésképpen az egyik régi kedvencemtől az Immánuel zenekartól idézek:
 
És te választott nép, hogyan várod Őt,
hogyan várod Jézust a Nagy Királyt
Van -e fehér ruhád, és megtisztult életed,
mert csak így vihet el Jézus tégedet.