Isten mindig megmutatja, mikor mit kell tennünk, hogy ha figyelünk rá.
Az utóbbi időben, szinte naponként kaptam a következő Igét, bár nem tudtam, mit akar üzenni az Úr nekem? „Ne nézz reá szánalommal, hanem tisztíts ki az ártatlan vérontást Izráelből, hogy jól legyen dolgod.” V. Mózes 19:13
Aztán mégsem maradt megfejtetlenül a küldött Ige, mert az Úr Szelleme adott bölcsességet hozzá, hogy megértsem.
Egy hosszú levelet kaptam egy ismerősömtől, aki tárgyilagosan leírta a gondjait, problémáit és annak ellenére, hogy nem akarta sajnáltatta magát, mégis a végén elérzékenyültem miatta. Jól ismerem pedig azt a keresztény körökben elterjedt mondást: „ Amikor Isten el kezdi büntetni a bűnöst, akkor ne sajnálkozz rajta, hanem hajtsd meg a fejed, és ne szólj egy szót sem a bűnös védelmében”
Mivel a megbocsátás fátylat borított az ellenem is elkövetett bűnei felett is, ezért csendben sajnálgatni kezdtem szegényt. Tudatában voltam annak, amit megtett, de mégis a betegsége, és a rázúduló terhek miatt szántam őt. Ekkor eszembe jutott az az Ige, amit az Úr néhányszor küldött nekem az utóbbi időben. Valamint az is eszembe jutott, hogy amikor a gyermekeim kicsik voltak én is arra tanítottam őket, hogy Isten ellen nem lázadunk fel, amikor megbünteti a bűnöst. Ekkor én is meghajtottam a fejem az Úr előtt, bár szívem szomorú volt, és nem örült, de tudtam: Az Úr végzi el felettünk az ítéletet.
Ezért, kérek mindenkit, hogy legyünk alázatosak, szelídek, és hogy Isten tervei szerint tudjunk élni, ami a mi számunkra a legjobb!