A napokban séta közben, egy kérdés jött fel a szívemben: Mit várunk mi Istentől? És rögtön kész volt rá a válasz? Mindent! Ezután önmagamtól kérdeztem meg azt is: És mi mit adunk Istennek? Nagyon keveset! - vallottam be töredelmesen. Ezt a két kérdést próbáltam boncolgatni gondolataimban: „Mit kapok, és mit adok Istennek?” Mint láttuk, a szívemből indult ki, az első kérdés, és onnan kaptam rá a választ is, ami ez volt: „Mindent!” Mi valóban a hitünk alapján, mindent várunk Istentől, és nagyrészt meg is kapjuk azt. Hiszen az Ő kezébe tesszük le az életünket, tudjuk, hogy Ő mindent tud és lát, és tudja azt, hogy nekünk mire van szükségünk. Legtöbbször kérünk és várunk. Istennek hatalmas tárháza van, amiben el vannak készítve számunkra minden szükséges, és azon felül is minden jó ajándék. Naponta megtapasztalhatjuk azt, hogy sokszor nem is kell kérni, mert Isten magától is adja az életfenntartáshoz szükséges dolgokat. Sajnos, azonban néha olyan dolgokat is kérünk magunknak, amik nem is szükségesek, nem is a javunkat szolgálják. De mi meggondolatlanul mégis kérjük, és persze később jövünk rá, amikor nem kaptuk meg, hogy milyen jó is, hogy úgy történt. Napestig sorolhatnánk mindazokat, amit Istentől kapunk, azért is jó ez a gyűjtő név, hogy „Mindent.” Hiszen ha az élet feltételéhez szükséges dolgok közül csak egy is hiányozna, (levegő, víz, napfény stb.) már nem tudnánk élni sem. És így sorba szedhetnénk az Isten bölcsességével összeállított sok féle gondoskodást, ami nélkül nem tudnánk, vagy csak hiányosan tudnánk élni.
De most térjünk ki arra is, hogy Isten mit vár el tőlünk? Isten soha nem kényszerít senkit arra, hogy hitre jusson, de Jézus, és a próféták által elmondja nekünk, hogy számunkra az lenne a legjobb, ha Őt követnénk, hiszen az védelmet jelentene nekünk. Jézus azt mondta, hogy nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem inkább, hogy betöltse. Tehát nem a törvénytől szabadított meg bennünket Jézus, azok ma is élnek, és tudnunk kell, hogy ha törvények nem volnának, akkor nem ismernénk a bűn fogalmát sem. Ugyanis nem lennének határok a gonoszság kezdete és vége között.
Összegezve tehát, a mi érdekünk, hogy az Urat kövessük, az Ő családjába tartozzunk, és tartsuk be a ránk vonatkozó törvényeket.
Végül pedig feltehetjük magunknak azt a kérdést, amit magamnak is feltettem: És mi, mit adunk Istennek? Bizony nagyon keveset, az övéhez képest semmit! Hiszen naponta vétkezünk, naponta teszünk olyan dolgokat, amiről tudjuk is, hogy nem lenne szabad, talán szándékosan vagy szándékosság nélkül, de megbántjuk vele az Urat, és szinte naponta megszomorítjuk a Szent Szellemet. Mindezek után mégis mit tudunk mi adni az Istennek? Talán a legkevesebbet, azt, hogy megtérünk, és a keskeny úton haladva követjük Őt, hogy tanítványokká váljunk. Ez az, amit mi tudunk adni, és ezáltal képesek leszünk megteremni a Lelki gyümölcsöket, megkapjunk Lelki ajándékokat, és örömmel szolgáljuk az Urat!
Kívánom, hogy engedelmes szívvel tegyük Isten akaratát, mely által Örök Életet nyerhetünk. Ámen