Ragaszkodni Krisztushoz
János Evangéliuma 6: 63 – 69 „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet. De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek.(Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.) És mondta: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, csak ha az én Atyámtól van megadva néki. Ettől fogva sokan visszavonultak az ő tanítványai közül, és nem jártak többé ő vele. Mondta azért Jézus a tizenkettőnek is: Vajon ti is el akartok-é menni? Erre ezt felelte néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”
Ebben a történetben azt láthatjuk, hogy Jézus a tanításaiban nem a nép vagy a tanítványok kedvét kereste. Nem mindig arról beszélt, amit hallani szerettek az emberek. Pál említi a Timótheushoz írt 2. levele 4: 3 – 4 - ben, hogy eljön, azaz idő, amikor majd az emberek mást akarnak hallani, mint az igazság. „Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, és a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; és az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak.”
Az Isten országának a titkai mindig építőek a számunkra, de vannak olyan pontjai is, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy változzunk. Jézusnak nem csupán annyi volt a feladata, hogy ismeretet nyújtson az Isten országával kapcsolatban, hanem hogy az embereket megtérésre, döntésre hívja. És higgyétek el, hogy Isten igéjének ma sem annyi a feladata, hogy ismeretet adjon, hanem hogy elfogadjuk az igazságot és ez az igazság szabaddá tegyen bennünket. Hogy újra és újra megtérjünk a különböző atyáinktól örökölt hiábavalóságainkból.
Jézus beszélt nekik, az élő kenyérről, amely a mennyből szállt alá. Ezen jó néhányan megbotránkoztak.
Nem is csodálkozom rajta, hiszen egy olyan nép között beszélt erről, akik a Mózesi törvény szerint éltek. A mennyből leszálló kenyérről nekik a Manna jutott eszükbe. És megdöbbentek Jézus cselekedetein is. Követték, hogy lássák a csodákat, melyeket tett, és hallgassák azt, amit a fülük még képes volt meghallani.
Ma is vannak emberek, akik szívesen meghallgatják az evangélium üzenetét, de amikor arra a pontra jut az üzenet, hogy ezt nekik el kell fogadni, meg kell térni Krisztushoz, akkor ezt már nem akarják hallani.
Amíg egy történetet hallgatnak csupán, amely tulajdonképpen az igazság és ez tőlük független, addig rendben is van a dolog, de onnantól kezdve, hogy ez az igazság reá a személyre is vonatkozik, az már nem tetszik.
A tömeg is így reagált erre az igazságra. Érdekesnek és különlegesnek találták Jézus cselekedeteit, bátorságát, de amikor arról beszélt, ami később az Úrvacsorában teljesedett be, megbotránkoztak.
„Mi módon adhatja nekünk a testét, hogy azt együk?” – kérdezték meghökkenve és megbotránkozva.
Jézus azt mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet az én bennem lakozik és én is abban.” Egy testi gondolkodású nép azonban, akik csak a Mózes törvényeit ismerték ebből testi módon a kannibalizmust értették.
Majd azt is hozzátette Jézus: „Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy, mint ahogy a ti atyáitok, ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké.
Ha ezt az igét egy beavatatlan kíváncsiskodó olvassa, valószínűleg nem érti meg, hogy mit is jelent.
Jézus azonban a Kapernaumi zsinagógában a zsidó nép előtt, a tanítványok előtt hirdette ezt.
Hogyan reagáltak a tanítványok erre az üzenetre, amit nem értettek meg?
Nem azt mondták, hogy Mester kérlek, magyarázd meg nekünk, hogy mit is jelent ez!
Hanem rögtön ezt kiáltozták: Kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt?
Jézus pedig mivel tudta mit gondolnak a szívükben, megkérdezte tőlük: „Titeket ez megbotránkoztat?”
Akkor hát még, amit ez után mondott:” Hát, ha majd meglátjátok az emberfiát felszállni oda ahol elébb volt?” Itt ugye a Mennybemenetelét jelentette ki.
A Zsinagógában ekkor már nem is hallották, amit mondott, hiszen forrt bennük a düh, a megbotránkozás által.
Pedig Jézus ezt meg is magyarázta nekik: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.”
A testi embernek hiába is próbálna valaki lelki dolgokról beszélni, nem érti meg.
Ezért mondja Jézus egy másik helyen: „hogy a ti gyöngyeiteket ne szórjátok a disznók elé.”
De mégis megdöbbentő, hogy azok az emberek, akik követték a Mestert, és látták a csodákat melyetek tett, egyszerűen nem értették mit akart mondani, és inkább elhagyták.
Jézus tudta, hiszen János ebben a versben meg is magyarázza, hogy voltak olyanok közöttük, akik nem hittek. Akik csak a csodák miatt követték őt. Ezek az emberek könnyedén meg is botránkoztak ezen szavain.
Majd Jézus odafordult a saját tanítványaihoz is: „Vajon ti is el akartok menni?”
Ezt a kérdést Jézus mindannyiunknak felteszi egyszer. „Vajon te is itt akarsz hagyni Engem? „
Persze mi fogadkozunk, mint Péter is az utolsó vacsorán: Uram én veled megyek, még ha kell a tömlöcbe vagy a halálba is. De emlékezzetek rá mi történt a Gecsemáné kertben, és a főpap udvarában azon az éjszakán…
Egyik tanítványa sem maradt mellette, hiszen féltette az életét. Péter pedig háromszor is megtagadta még a kakasszó előtt.
Nem tudom milyen helyzetben vagy, megpróbáltatások közepette, vagy csak nem érted Jézust, miért úgy cselekszik, ahogy cselekszik, vagy éppen csak megbotránkoztál valamin; Ma az Úr neked is felteszi a kérdést:
„Te is el arasz menni Tőlem?”
Mert könnyebb azon a széles úton járni, amin mások is tömegesen járnak. Könnyebb feladni valamit a cél előtt, mint kitartani és a végsőkig ragaszkodva küzdeni.
Sajnos vannak emberek, akik könnyedén feladják ezt a kincset, amely az üdvösség útja.
Más emberekre mutogatnak, hibáztatnak másokat, ürügyeket keresnek, és amikor nem minden úgy alakul, ahogy nekik tetszik, akkor inkább feladják. Mert ez a könnyebbik út. És sokan ezt szeretik választani. Ezért mondja az Úr Jelenések könyvében: hogy amikor eljön, majd talál e hitet a nép között?
Simon Péter azonban a tanítványok közül ezt felelte Jézus kérdésére:
„Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.”
Amikor az ember rájön erre az igazságra. Uram kihez is mehetnénk? Hiszen ezen a világon nincsen a számunkra hely. Ez a világ kitaszított bennünket. A mi hazánk nem itt van…
Jézus azt mondja:
„Mivel nem ebből a világból valók vagytok a világ nem fogad be” -, mint ahogy őt sem fogadta be.
Gondoljatok azokra a testvérekre, akik megbotránkozva inkább választották a lázadás, a büszkeség és a kárhozat útját, minthogy mélyen a szívükbe nézve beismerték volna: Uram kihez is mehetnénk?
Amíg az embernek vannak saját elképzelései a jövőjéről, és úgy érzi, hogy önmaga is képes valóra váltani az álmait, addig könnyedén elengedi a Mestere kezét.
Péter egyszerűen felismerte ezt az igazságot: Uram, Kihez mehetnénk? Ez a világ már nem fogad bennünket, hiszen eltávolodtunk e világ istenétől, a gonosztól.
Akinek azonban visszahúz a szíve, az nem értette meg ezt az igazságot: János 14:6.
Bármilyen más úton próbálna is az ember eljutni Istenhez, nem érne célhoz.
Jézus kizárólagosan mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” Vagyis nincs más út, nincs más igazság, és nincs más élet, amely üdvözítene, csak Ő.
Tanítványként, valójában csak a Mester segítségére számíthatunk.
Sajnos sok esetben megdöbbenve hallottam, hogy egyes hívők jobban bíznak az orvosi segítségben, a különböző emberi találmányokban, vagy néha még az ezotéria eszközeiben is, mint az Úr hatalmában, aki már bizonyított. Jézus csodák által a mai napig bizonyít, sátán pedig igyekszik leutánozni cselekedeteit, csodáit.
Az emberek számára manapság olyan természetessé vált a természetgyógyászat, a bioenergia, az ezotéria a különböző mágneses kreálmányok, amelyeket használva az ember azt gondolja, hogy képes a gyógyításra. De tudjátok mi a különbség a tüneti kezelés, és a gyógyulás között?
Az egyik tartós a másik pedig csak ideiglenes. Az orvosok részéről sok esetben a tüneti kezelés a legtöbb, amit megtehetnek az emberért, a teljes gyógyulás Isten kezében van, és a hiten is múlik.
Sok esetben Isten el is végzi.
Azonban a „másik oldal” segítségét használva az emberben fel sem merül, hogy az ördögé is egy hatalom, még ha kicsi is, és annak is vannak úgynevezett „eredményei”.
Az ember általi tünetkezelés rendben is lenne, de amit az ördög tesz, annak súlyos következményei lesznek a későbbiekben.
Jézus maga mondja: „ne attól féljetek, aki a testet megöli, hanem aki a testet és a lelket is gyehennára juttatja.”
Ma sátán olyan praktikákkal, módszerekkel, készítményekkel látja el az embert, amely tényleg megtévesztő lehet még a hívő emberek számára is.
Én nem azt mondom, hogy ne vegyél be egy fájdalomcsillapítót, ha fájdalmaid vannak. Ha így lenne, fanatikus lennék. Hanem azt mondom, hogy kérd Isten segítségét a gyógyulásodra, az életedre.
Hallottam egy esetet, amikor valakinek ízületi, gerinci, csont fájdalmai voltak és mivel egy ismerőse korábban használt egy ilyen bioenergiával rendelkező mágneses övet és karkötőt, ajánlotta azt a keresztény ismerősének, aki örömmel el is fogadta. És valóban ez az eszköz használt is az ízületi- gerinc problémáira. Viszont később derült ki, hogy bár az ízülete és a gerince nem fájt többé, az orvos belső szervi megbetegedést állapított meg nála. Hozzáteszem, hogy az a betegség alapból nem alakulhatott volna ki benne, hiszen igyekezett egészségesen élni. Sajnos az ördög gyorsabb útját választotta, aki látszólag segített, legalább is a tüneti szinten, de cserébe ez egész életét követelte.
Mert ki máshoz mehetnénk, mint Istenünkhöz?
Péter mondott még valamit, ami fontos mindannyiunk számára:
„És mi elhittük és felismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”
És mi elhittük… és felismertük…
Nagyon fontos, hogy Péternek személyes megtapasztalása volt ebben.
Nem azért hitte el, mert valaki beszélt neki erről, hanem azért mert személyesen tapasztalta meg a jelekből, amelyek bizonyították ezt a tényt.
Hidd el, és tapasztald meg személyesen!
Nem az a hit: hogy oké, rendben, meggyőztetek, elhiszem. Ez belenyugvás, inkább, mint hit. Aki hiszi, az cselekszi is, mert megtapasztalta. Mert a hit cselekedet nélkül halott.
A felismerésből, tapasztalatból táplálkozó hit az, ami élővé teszi a lelkünket.
Péternek volt ilyen tapasztalata, hiszen látta Jézust a vízen járni, ott volt, amikor Jézus megvendégelt 5000 embert öt kenyérből és két halból. Látta, amikor Kánában a víz borrá változott stb.
Ezek, által elhitte, elfogadta, és eszerint tekintett rá.
Egy újabb kérdés ma mindannyiunk felé: Mi kinek Ismertük meg Jézust? Ha Felismerted az életedben, hogy Ő az Úr, akkor ne fuss olyan segítség után, amely nem Tőle van.
Kívánom, hogy ez a felismerés megmaradjon a szívedben örökre. Ámen.