Emlékszek rá sok-sok évvel ezelőtt, mikor még képesítés nélkül is lehetett tanítani, én is taníthattam egy vidéki iskolában. Mint ahogy mindenütt, az osztályban is különböző összetételűek voltak a gyerekek. A legrosszabb az volt, hogy nem csak értelmi szintjük volt különböző, hanem a tisztasághoz való hozzáállásuk is. Emlékszek rá, mikor közzé néztem a csoportnak, és megláttam egy nagyon piszkos, elhanyagolt gyereket, rögtön az jutott eszembe, hogyan lehetne ebből a gyerekből „tisztát” csinálni? És hirtelen, egyetlen pillanat alatt megválasztottam tisztaságfelelősnek. A kis nebulók szünetben nem győztek hozzám somfordálni, és mivel már nekik is volt annyi eszük, óvatosan megkérdezték, hogyan is gondolom én azt a piszkos gyereket tisztaságfelelősnek választani? Igen komoly próbát éltem én is át, míg a módszerem beigazolódott. Teltek a napok, a kisfiú vitte a füzetet, és megnézte mindenki zsebkendőjét, körmét, öltözetét, és piros vagy fekete ponttal jutalmazta. Később behoztuk a zöld szint annak, aki csak egy részét teljesíti az elvárásnak. Én naponta őt leellenőriztem, és igazságosan beírattam vele az eredményt. Ahogy teltek a napok, az ő neve után is pirosodtak a pontok. Egy-két hónap után szinte kimagasló volt az ellenőrzéseknél. Az osztálytársai is belátták, hogy valóban jó volt a módszerem, hisz megtisztult a gyerek anélkül, hogy bárki szólt volna neki.  Megelőlegeztem a bizalmat…
Hányszor van így Isten velünk, hányszor ad a kezünkbe olyan értéket, amire mi még nem vagyunk felkészülve. Mint ahogy Mózest is kiválasztotta, és az bármit is mondott, neki kellett a fáraóhoz menni, Egyiptomból a népet kihozni. Ment és csinálta, mert Isten azt mondta neki. Vannak helyzetek, mikor nem tudjuk, hogyan lesz, de tenni kell, mert tudjuk, hogy Isten velünk van. Ha Ő hívott el, akkor alkalmassá is tesz a szolgálatra.
Az viszont rosszabb helyzet, mikor valaki magát ajánlja, és Isten segítsége nincs mögötte. Ezek a szolgálatok előbb-utóbb félbeszakadnak, mert nagy erőlködés van mögötte, de nincsen áldás.
Kedves testvérem, készülj fel minél hamarabb, tisztogasd magad, mert ha az Úrnak szüksége van rád, hívni fog. Legyen már az első napoktól piros pont a te neved után!