Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Hogyan várjuk Jézus visszajövetelét?

Details
Irasok
09 January 2013
Hits: 203

 

David Wilkerson : „Gyötrődés”c.  könyvét olvasva, kaptam a gondolatokat én is a mai  gyülekezetekről.

Ma a gyülekezetek megváltoztak, nem töltik be Isten elvárását!  Nem tartják fontosnak a Szent Lélek jelenlétét, helyette emberi erőlködéssel töltik meg Isten házát! Mindenképpen emberi irányításnak adnak helyet, ahol a Szentlélek el van némítva, de ott is, ahol emberi rásegítéssel hozzák felszínre a Szent Lélek munkáját.

Ma az imádkozások legtöbbje nem Istenhez, hanem Istenről szólnak, csupán a végén a kérések felsorolása szól Istenhez.

Legtöbb helyen magas fokú zenei tudással rendelkező zenészek töltik be a dicsőítés helyét, nem nézve, hogy van -e Istentől elhívása szolgálatra, vagy sem? Újjászületett -e vagy sem? Ha valaki zenélni tud, még nem feltétlenül van Istentől való elhívása a szolgálatra.  A kenet pedig csak akkor működik valakinek az életében, ha újjászületett hívőként Isten felkente arra a szolgálatra! Isten nem az üres helyeket tölti meg, hanem felkeni, akit alkalmasnak talál.

Ismertem egy testvért, akinek a gyülekezet vásárolt egy gitárt, hogy tanuljon meg gitározni, de mivel nem az Isten akarata volt, így a testvér soha nem tudott megtanulni a hangszeren játszani! Ismerek egy keresztyén családot, akik gyermekeiket emberileg a dicsőítő csoportba szánják, és már az énekeket is gyakoroltatják velük. De megkérdezték Istent? Vajon Isten is felkeni őket a szolgálatra? Akarja Isten ott látni őket, kapnak -e az Úrtól olyan talentumot, amivel szolgálhatják Őt?

Nagy bátorság kell hozzá azt mondani: „Én megyek Uram, Te jössz utánam?” Miért előzzük meg az Istent?  Kik vagyunk mi, hogy hatalmat érzünk ahhoz, hogy megpályázzunk egy szolgálatot, mint egy állást? Vagy ha én nem tudtam megtanulni zenélni, akkor a gyermekeimnek kell? Kik vagyunk mi, mikor egy pillanat az életünk? Isten hányszor és hányszor hívja már fel a figyelmünket arra, hogy Nála nélkül semmik vagyunk! Hova tervezünk mi, Nála nélkül?

Nem poszttal lehet a Mennybe bejutni, hanem alázattal, bűnbánó szívvel!

Hová lett - amint Wilkerson írja -  a „gyötrődés” bűneim felett?? Miért nem vallom meg naponta, hogy „Uram én bűnös ember vagyok”! Mi lenne velem Atyám, ha Te ott a Golgotán nem adod az életedet az én bűneim miatt?  Miért nem bűnbánattal kezdem az imámat? Miért nem alázom meg magam Isten előtt naponta? Miért érzem azt, hogy mint megváltott ember, nekem mindent szabad? De az nem jut eszébe senkinek, hogy mikor van nekünk ilyen jogosítványunk? Jézus elvégezte a megváltást, de én követem -e Őt? Vagy az emberi ösztöneimet hajtom? Mikor van az Örök életre jogosítványom? Csak akkor, ha követem Őt, és teljes mértékben ráhagyatkozok!  Nem a Mester tudja, hogy az én és az én gyermekeim számára mi lesz a legjobb? Miért akarunk mi tanácsokat adni az Úrnak? Miért akarjuk megváltoztatni az Ő tervét? Talán a mi tervünk jobb az életünkre nézve? Talán egyetlen nappal is meghosszabbíthatjuk az életünket?

Isten az Ő házában nem kíváncsi a csillogásra, a reflektorfénnyel kísért fülsiketítő zenére, az üres imákra, a félreértelmezett Ige által rohangáló gyermekekre, hatalmi harcokra, stb. Azt mondta Jézus: Mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Ezek szerint rosszak, amit cselekszünk, mert Nála nélkül csak rosszat tehetünk!! „Nálam nélkül semmi jót nem cselekedhettek” - mondhatnánk így is.

Hol vannak az Úr előtt leboruló, és a bűneik felett szívből zokogó imádkozó keresztyének? Lábainkon állunk a dicsőítés alatt, nem indít senkit a Lélek arra, hogy leboruljon a Mindenható előtt? Vagy a Szentlélek nem tud teret kapni a bűneink miatt?

Fiatalok halnak meg a bűn miatt, emberek tömegei pusztulnak el katasztrófa, vagy éhség által, vezetőink ellehetetlenítik a napjainkat, nincs magyarázat már semmire!

Senki nem látja, hogy Sodoma és Gomora erkölcse játszódik a földön? Nem veszitek észre, hogy Noé idejét éljük? Kezetekben van és láthatjátok, hogy kik maradtak élve az özönvíz idején! Ki a ma emberének a bárka, ahol biztonságban túlélheti ezt az időszakot, mikor a sátán mint az ordító oroszlán jár-kel a földön, hogy kit nyeljen el.

Testvéreim! A világ fejjel lefele van, és nem látják a keskeny utat! De nekünk Jézus azt mondta: „Mert semmi nem lett eltitkolva, hanem, hogy nyilvánosságra jusson” Tehát ott van az Élet könyve a kezedben, olvasd ki belőle, mit kell ahhoz tenned, hogy megmenekülj??

A Noé bárkája ma is ott van, ahova bemehetsz, Ő az életedet jelenti ma is neked! Lépj be ebbe a bárkába, ahol Jézus Krisztus, a te Megváltód vár téged!!!

Sokszor a csend is beszél

Details
Irasok
09 January 2013
Hits: 166

Lányom hívott fel a telefonon, hogy közös ismerősünkkel álmodott, aki meghalt, és mi ketten intéztük a temetéshez szükséges ügyeket.

Nagyon meg volt hatódva, és kérte, hogy mindenképpen beszéljek vele. Nem teljesen a testi halálra, hanem az ő környezetét ismerve, szellemi halálra gondoltunk.  Megígértem, hogy érdeklődök felőle, és meg is tettem. Elmondtam neki az álmot, amit a lányom álmodott, és hozzáfűztem, hogy valószínű, Isten akarja ekképpen figyelmeztetni.

Nem vettem észre, hogy kicsit is odafigyelt volna a figyelmeztetésre, emiatt gondoltam, hogy nem is érdekelte. Szomorú volt a szívem, mert én tudom, hogy Isten mindig figyelmezteti az övéit, mivel meg akarja óvni a bajtól, a csalódástól, és főleg a szellemi haláltól.

Ismerősöm nehéz helyzetben van, de ő nem veszi a szellemi oldalt komolyan. A családja hitetlen, és okkult háttérből tevődik össze. Sajnos ő soha nem az elveszett rokonokat próbálta megmenteni, hanem ő ment le hozzájuk, hogy nehogy megsértődjenek.

A mai napon újra beszéltem vele, és örömmel hoztam a tudomására, hogy egy pályázaton dolgozunk, ami hasznos lesz a számunkra is. Éreztem a mély csendet, ami ordított szinte.

Boldogan meséltem tovább, és már-már nagyon zavart a kínzó csend, amit a Szent Szellem le is fordított a számomra.

Meg is kérdeztem, hogy őt zavarja -e, hogy a pályázatba fogunk. Akkor megszólalt, és kiöntötte a benne amúgy is érződött rosszindulatot, majd újra csend lett.

Éreztem a csendben azt a fájdalmat, amit a Szent Szellem érez egy keresztyén ember iránt, akinél éppen csak még nem állt be a szellemi halál.

Eszembe jutott, hány éven keresztül próbáltam hitre juttatni, és amint eljutott az első lépcsőfokra, megállt és nem mozdult tovább. Bemerítkezett, amit nem előzött meg az életrendezés, a bűnfeltárás. A kényelemben ott élő démonok nem engedik tovább lépni a szellemi fejlődésben. Emlékszek, hogy a DVD-én visszanézett bemerítkezett képén nem az örömet, hanem a fájdalmat láttam. Majd néhány nappal később azt álmodtam, hogy láttam egy fehér ruhában öltözött emberi testet, ami a levegőben a földtől 1m-re vízszintben feküdt, a feje részénél valami fekete ült. És szinte ezzel egy időben kaptam a kijelentést, hogy az agy megkötözött.  Igen, ez be is bizonyosodott, mert évek óta nem tudott megszabadulni, ezért nem tudott tovább lépni a szellemi lépcsőn.

És lám a csend is tud beszélni, tud kiabálni, mert a bent lévő démonok felismerhetőek, még ha csendben vannak is. A csend, amiben segítségedre jön a Szent Szellem, hogy felismerd a lelked ellenségeit. A csend, amiben Isten közel jön hozzád, és a számodra fontos mindent elmond neked. Mert „Sokszor a csend is beszél”.

Útravaló a 2013-as évre!

Details
Irasok
30 December 2012
Hits: 398





Ne légy cukor vagy ecet, mert elszopogat, vagy kiköp a világ. Mindenben van középút! Nem kell kőből, sem viaszból lenned! Fehérekből, és feketékből áll a világ, s épp ezért van különböző emberekkel dolgunk…
Minden dolognak meg van a maga ideje. Tudni kell, hogy mikor kell a mások kívánságát teljesíteni, vagy megtagadni. Ha azt akarjuk, hogy tiszteljenek, legyünk a saját magunk urai, és ne engedjük meg másoknak, hogy azok nyergeljenek meg minket! Ha szomszédainkkal szemben csak a szolga szerepet játsszuk, nem lesznek hálások érte, és ezzel annyit ártunk, mint használunk. Aki a földre fekszik, ne panaszkodjék, ha rátaposnak. Legyünk példák a jóban, és a jóban való törekvésben azoknak, akik igen nagyra vannak veled, vagy megcsalnak, vagy kihasználnak. Légy tehát bölcs, és nézz előre, ha ugrasz! Leszűrve a tapasztalatokat: A barátok tanácsa többet árthat, mint az ellenség rágalmazása. Úgy kezdd a barátságot, mint ahogy később is folytatni akarod! Aki nem akar nagy hibákba esni, annak vigyázni kell a kis hibákra is! Állj meg idejében, hogy a barátod verembe ne rántson! Jobb, ha a barátod sértődik meg, de megmarad a hírneved, a lelked üdvét sem kockáztatod. Hadd csúfoljanak gyávának, ha menekülsz a bűn elől. Ne engedj a csábításnak, mert különben saját magad mész tönkre! Ha barátainknak csak saját vesztünk árán lehetünk kedvére, akkor nagyon drágán vásároltuk meg őket. Lépj fel erélyesen, ha biztos vagy az igazságban, és ne hagyd magad senki által sem letéríteni a helyes útról!
Aki mindenkinek a barátja, az senkinek sem a barátja. Aki balgaságában megfosztja a családját valamitől, hogy idegeneken segítsen, csakhamar testvére lesz a koldusoknak. Mint minden másban, úgy a jótékonyságban is legyen bölcsesség! Jó akaratú ember is lehet szívtelen a gyermekei iránt, ha elveszi a szájukból a falatot, és odaadják azoknak, akik őt jó pajtásnak hívják, és a végén kinevetik. Aki jótáll másért, az maga nincsen biztonságban.
Ha valaki megsért, mint jó keresztyénhez illik, azt tűrd el! De ne úgy, mintha nem is érezted volna, mert ez felbátorítja ellenséged arra, hogy újabb csapást mérjen rád.
Ha jogunkat nem vesszük igénybe, mi vagyunk az oka, ha azt nem apjuk meg.
Jobb az elhamarkodott fogadást megszegni, mint megtartani. Aki sohasem változik, az sohasem javul, aki enged, az sohasem győz. A gyermekeinknél egyesítsük a szelídséget, határozottsággal. Nem kell mindent megtiltani, de nem is kell minden akaratukat teljesíteni.
A vesszőben s büntetésben bölcsesség van, de a magára hagyott gyermek szégyent hoz az anyjára. Szigorú igazság hassa át magatartásunkat gyermekeinkkel szemben. Az igen legyen igen, a nem legyen nem, és mindig szó szerint rögtön! Ne ígérj a gyermekeidnek semmit, ha nem akarod megtartani! Ha a tekintélyedet egyetlen egyszer elveszted, azt nehezen szerzed vissza. Ne ingereljétek a gyermekeiteket, nehogy félénkek legyenek, hanem neveljétek Istenfélelemben, akkor Isten áldása nyugszik meg rajtuk.

„Múlt-Jelen-Jövő” keresztyén újságból

Mi a fontos?

Details
Irasok
30 December 2012
Hits: 170

 

Nem az a fontos, hogy Isten teljesítse a kívánságainkat, hanem az, hogy megtegyük az Ő akaratát.

Nem az a fontos, hogy mit mondanak, és mit gondolnak rólunk mások, hanem az, hogy Isten milyennek lát bennünket.

Nem az a fontos, hogy csak egyre nagyobb Biblia ismeretre törekedjünk, hanem az, hogy az ismereteket az életünkben gyakoroljuk.

Nem az a fontos, hogy mindig boldogok legyünk, de jobb és fontosabb, hogy a környezetünket boldoggá tegyük.

Nem az a fontos, hogy a fájdalmaktól megkíméljük magunkat, hanem az, hogy szenvedéseink által Isten elérje a célját az életünkben.

Nem az a fontos, hogy sokáig éljünk, hanem az, hogy naponta engedelmeskedjünk Istennek.

Egyiknek egy tál étel, a másiknak egy ölelés hiányzik

Details
Irasok
30 December 2012
Hits: 164

 

E hideg téli napokban még inkább feljönnek bennem a következő gondolatok: Van, akinek egy tányér étel, míg a másiknak egy ölelésed hiányzik. Vannak szegény emberek, akik nem esznek eleget a hasukkal, és a lakásukat nem tudják felfűteni, míg a másik embernek meg van mindene, de mit nem adna egy jó szóért, egyetlen ölelésért. És ha sem az egyik, sem a másik nem kapja meg, amire vágyik, akkor boldogtalan lesz, és meg is betegedhet miatta.

Testünknek táplálékra van szüksége, hogy az életfunkciónk működni tudjanak, ezért napi 3-5-szöri élelmet magunkhoz kell venni! Ha még vitaminnal is bővítjük az étrendünket, pl. ha sok „A” vitamint fogyasztunk, szép lesz a hajunk, körmünk, az „E” vitamin széppé teszi a bőrünket, a „D”vitamin erőssé teszi a csontunkat stb.

Látjuk tehát, hogy a testünknek táplálékra van szüksége ahhoz, hogy mindennap életben maradhassunk.

Az ember azonban nem csak testből, hanem lélekből is van, és azt éppen úgy táplálni kell, mint a testet.

Szükséges a lélek számára is, hogy jó táplálékot kapjon, elegendőt, és tisztát, hogy éljen, és egészséges legyen. A lélek számára sokféle táplálékot használnak az emberek, ilyenek a regényolvasás, mozi, színház, stb.

Azonban az ilyen táplálék mellett a lélek még éhesebb és betegebb, mert ezek a dolgok csak rövid ideig tartanak, és nem képesek, a lélek egészségét fenntartani. Káruk az, hogy nagyon sok betegséget rejtenek magukban.

Lelkünk tápláléka legyen: az Úr Jézus, az Ő beszéde, és a Szent Ige. Ez egészséges, tápláló és gyógyító erővel bír a lélek számára. Nem tartalmaz semmi mérget, és kicsinyek, és nagyok számára egyaránt alkalmas.

Miért költenénk pénzt haszontalan eledelekre?

Kedves olvasó, te mivel táplálod a lelkedet? Vagy talán a hiányos és rossz táplálkozás miatt, lelki beteg, avagy halott vagy? Bármilyen is legyen az állapotod, jöjj Jézushoz és meggyógyulsz!

Ő maga mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik elfáradtatok, és megterheltettetek, és én megnyugosztallak titeket”

S ugyancsak: „Én vagyok az életnek ama kenyere”

Keresztyén ember útmutatója 2013-ra

Details
Irasok
30 December 2012
Hits: 170


Milyen az imaéleted, hogyan viszonyulsz a Megváltódhoz?
Aki Isten csodáit szeretné megtapasztalni, annak imádkozónak kell lennie. Ezért bátorítalak, hogy imádkozz naponta, imádkozz hangosan, imádkozz minden körülmények között, ha kell óránként, vagy percenként. Engedd magad az ima szelleme által megajándékozni, és biztos lehetsz, hogy Isten válaszolni fog az imáidra.
Ne engedd, hogy bármi is akadályozzon az imaéletedben! Az akadályok elzárják Isten áldásának útját. Elrabolják Isten gyermekeitől Isten csodálatos békéjét.
Ne csüggedj el a nehéz időkben! Ha vereség ér, ne maradj a padlón, hanem engedd hittel, és imádkozva, hogy újra felsegítsen az Úr. Valld meg az emberek előtt a Megváltódat, és nyerj meg sokakat az Úrnak!
Ha boldog akarsz lenni, mondd el az Úr Jézusnak mindazt, ami nyomaszt. Ha valami bűn terheli a lelkedet, ítéld meg azt, és őszinte megbánás újra békességet teremt az éltedben. Öntsd ki a szívedet teljesen, mert csak így újulhat meg egy összeomlott élet és megtapasztalod az Úr szeretetét!
Ha arra vágyódsz, hogy szorosabb kapcsolatod legyen a Megváltóddal, és arra, hogy áldást nyerve áldássá lehessél, akkor hajolj meg alázattal imában Urad előtt, és takaríts ki mindent a szívedből, ami nem kedves Ő előtte. Kapaszkodj meg Isten igéreteiben, kockáztass többet Istenért, így többet is várhatsz tőle!
Ha kétségeid támadnak az életben, akkor imádkozz buzgóban Istenedhez, a te Atyádhoz, mert Ő gondot visel a gyermekeiről. Jobban gondoskodik rólad, mint bármelyik apa, vagy anya. Minden eszköz kezében van, amelyekkel segíteni tud téged. Legyen több és mélyebb bizalmad Isten iránt.
Ne légy kéregető, nyöszörgő keresztyén, az ilyen magatartás a világ hatalmasságainak tetszik. Inkább dicsőítsd Megváltódat imáiban mindenkor és mindenhol. Váljon ez céloddá és gyakorlattá. Imádd az Uradat, Megváltódat, aki Érted halt meg a Golgota keresztjén, hogy neked örök élted legyen.  Imádd a Mennyei Atyádat, aki szeretettel hordoz téged, minden körülmények között.
Ha még nem lenne üdvbizonyságod, ha még az Úr Jézus nem lett személyes Megváltóddá, akkor borulj térdre, és imában tárd fel minden bűnödet előtte, nyomorúságodat, ami nyomja a szívedet. Imádkozz esedezve hittel, és akkor megtapasztalod, hogy Jézus Krisztus vére eltörölte minden bűnödet. Így leszel Isten gyermeke, és bizonyosságot szerzel üdvösséged felől, amit soha senki nem vehet el tőled. Főpapi imájában pedig ezt kérte Mennyei Atyától: „Atyám azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ kezdete előtt.” (Jn.17:24)

Bibliai ÁBC

Details
Irasok
30 December 2012
Hits: 176

 

A- Küszködsz a hívő életedben? „…adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek” ( Róma 6:13)

Á- A nyelveddel van problémád? „Áldom az Urat mindenkor, állandóan Őt dicséri a szám” (Zsolt 34:2)

Cs- Zaklatott vagy? „Csendes vizekhez vezet engem” ( Zsolt 23:2)

D- legyőzve érzed magad? „ De hála legyen Istennek, Aki Krisztus ereje által mindenkor diadalara vezet bennünket.” (2kor.2:14)

E- Emlékszel a kudarcokra? „ ..Egyet cselekszem: ami mögöttem van, azt elfelejtve…futok egyenest a cél felé….” (Fil 3,14)

É- Kétségbe vonod az igét? Megoldás: „ Ébren vagyok virradatkor, és fohászkodom, Igédben reménykedem.” (Zsolt 119,147)

F- Szükségben vagy? Megoldás: „ Fordítsd felém füledet, és segíts meg! ” (Zsolt 71,2)

GY- Lehangolt vagy? Megoldás: „ győzelmes jobbommal támogatlak. „ (Ézs 41,10)

H- Rosszkedvű vagy? Megoldás: „ Hálát adok a Krisztus Jézusnak, …aki megerősített engem…” (1Tim 1,12)

I- Bánatos vagy? Megoldás: „ igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. „ (Zsolt 51,16)

J- Lusta vagy és nem kezdeményező? Megoldás: „ jó cselekedetre törekszik. „

K- Elcsüggedtél? Megoldás: „ Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, …mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. „ (2Kor 12,10)

L- Gyötör a Sátán? Megoldás: „ Legyőzték őt (a sátánt) a Bárány vérével és bizonyságtételük Igéjével. „ (Jel 12,11)

M- Nehézséged van? Megoldás: „ Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. „ (1Pt 5,7)

N- Nincs bizodalmad? Megoldás: „ Nagy vagy Te, csodákat cselekszel, Te vagy Isten egyedül. „ (Zsolt 86,10)

O- Akadályok állnak előtted? Megoldás: „ Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! „ (Zsolt 91,2)

P- Kételkedő a szíved? Megoldás: „ Pedig Ő irgalmas, megbocsátja a bűnt „ (Zsolt 78,38)

R- Ingadozik a hited? Megoldás: „ …a reménység hitvallásához szilárdan, ingadozás nélkül ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. „ (Zsid 10, 23)

S- Aggodalmaskodsz? Megoldás: „ Semmiért se aggódjatok….mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. „ (Fil 4,6)

SZ- Rossz a vérmérsékleted? Megoldás: „ A szeretet…nem gerjed haragra…” (1Kor 13,5)

T- Úgy érzed, lefelé süllyedsz? Megoldás: „ Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által" (1Pt 1,5)

Ú- Gyenge vagy? Megoldás: „ …az Úr előtt való öröm erőt ad nektek! „ (Neh 8,10)

V- Tehetetlennek érzed magad? Megoldás: „van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”

Z- Úgy érzed, Isten hallgat? Megoldás: „ zörgessetek, és megnyittatik nektek „ (Lk 11,9)

 

 

 

 

 

Mit jelent Advent?

Details
Irasok
19 December 2012
Hits: 167

 

Az ember magába szállásának, lelki nyugalmának az ideje. Az Advent a felkészülés időszaka.

András napjához eső legközelebbi vasárnaptól 4 héten keresztül tart egészen Karácsonyig, Jézus Krisztus születése napjáig.

Az első vasárnapja előtti héten Adventi koszorút készítenek, és elkerülhetetlen az ajándékok megvásárlása is.

Mi az Advent jelentése: Jövetel, érkezés.

Az Adventi 4 vasárnap utal arra, hogy Jézus Krisztusnak 4 féle eljövetele van: 1 Az idők teljességében testben jön el, 2. Megtérésünk alkalmával szívünkben költözik, 3.Halálunk óráján értünk jön, 4.és az Utolsó ítéletben ítéli meg, az eleveneket és holtakat.

Mit várunk az Adventtól? Karácsonyt várjuk, Isten Fiának emberré lételét, másrészt az Úr Jézus Krisztus újra megjelenését, visszajövetelét, amelyet a mindennapi imánkban is elmondunk. „Jöjjön el a Te országod”

A régi időkben az ember magába szállásának, lelki megújulásának volt az Advent.

Fő üzenete: Jézus eljött, itt van, és visszajön!

Nincs élet, reménység, megbocsátás Nélküle! Vele minden értelmet nyer, Nélküle minden hiábavaló! Jézus hív, és csak akkor halljuk meg a jelzését, ha a szívünkben dúló háborúk, dörgése, zaja, fölösleges panaszaink hangja elcsitul.

Ha képesek leszünk, egy kis áldott csendben önmagunkba nézve, békességet keresve Őt várni!

Jézus hiába született meg 2000 éve Betlehemben, ha a mi szívünkben nem született meg.

Ha sikerült szeretetben növekedni Advent idején, akkor igaz lesz a Karácsonyunk. Jézus megszületik bennünk, közöttünk, és a körülöttünk lévő emberek számára is!

Mérleg

Details
Irasok
19 December 2012
Hits: 179

Kedves Barátom - szólítottam meg egy régi ismerősömet-, ha nem akarsz örökre elkárhozni, számodra is csak egy lehetőség van, hogy be kell ismerned a vétkességedet, bűneid bocsánatát kell kérned Jézustól, és el kell fogadnod – az Ő kegyelmét, amit ingyen kínál minden megtérő embernek.

A megszólított kissé ingerülten válaszolt: -Te engem ne agitálj, az én lelkiismeretem tiszta!

Nem vagyok ugyan angyal, de a hibáimat mindig jóváteszem, szorgalmas templomlátogató vagyok, bőkezűen adakozok egyházi célokra, sok tucat Miatyánkot mondok el naponta, és tagja vagyok az egyházi dalárdának.

Gyanakvó pillantást vetek rá, majd folytattam az imigyen kiéleződött párbeszédet:

- Tegyük fel, hogy a hét első két napján lopsz, csalsz, hazudsz, betörsz, törvénytelen úton szerzel vagyont. Szerdától vasárnapig pedig jóváteszed az elkövetett vétkeidet úgy, ahogy az imént említetted, adakozol, segítesz a szegényeken, gyónsz, imádkozol. Ezt a ténykedést hónapokon, éveken keresztül folytatod, amíg egyszer csak tetten érnek és vizsgálati fogságba helyeznek. Rövid idő után kitűzik a bírósági tárgyalás napját. Te persze nyugodtan várod a törvénnyel való szembesítést, hiszen minden törvénybe ütköző cselekedetedet többszörösen is jóvátetted. A legnagyobb meglepetésedre azért mégis elítélnek, többrendbeli lopásért, rablásért, nem a szerdától vasárnapig folytatott életmódodért, hanem a hétfő –keddért. Börtönbe kerülsz. Ha a földi bíróság így dönt, akkor gondolod, hogy az örök igazságos Isten másként döntene? Hiszen ha ilyen embereket fogadna az ő országában, soha sem lehetne tudni, mikor törnének elő, (hétfő-keddi) ösztöneik, és a békesség országa a félelem és remegés birodalmává változna- a földiekhez hasonlóan.

- Mindennek ellenére - védekezett kétségbeesetten, a barátom, -,meg vagyok győződve arról, ha ítélet napján tetteimet Isten mérlegre teszi, a jó cselekedetek túlsúlyban lesznek.

- Érdekes- válaszoltam, a Biblia tud olyan megmérettetésekről, de az csak hiányosságokat mutatott fel. Daniel könyvében olvassuk, Bélsaccar királyról, „megmérettetett” és híjával találtatott. Saját mérlegeden jóvátételeid bizonyára súlyosabbak, mint vétkeid.

De megjelent Jézus Isten Báránya, és ha föltekintünk a Golgotai keresztre, immár minden tévedést kizáróan érezhetjük bűneink súlyát Isten mérlegén.A bűneinkért járó fizetséget, soha sem tudtuk volna törleszteni. Ezt vállalta értünk Jézus, Ő halt meg helyettünk a kereszten.

Isten legdrágább egyetlen Fiát áldozta oda értünk, - ennyire komolyan veszi a bűnt.

És te kedves barátom, efféle apróságokkal akarod vétkeidet jóvátenni? Nem gondolkoztál még el azon, hogy ha magunk is helyre tudnánk hozni bűnös mivoltunkat, Isten részéről, égbekiáltó igazságtalanság lett volna saját Fiát feláldozni az emberekért! De: „a bűn zsoldja a halál”a bűneinkért valakinek meg kell halnia. Nekünk, vagy az Úr Jézusnak. „És mert úgy szerette Isten a világot, hogy egy szülött fiát adta, hogy örök életünk legyen”

Ha ezek után is kitartasz üdvözítő érveid mellett, akkor engedd meg, hogy szemedbe mondjam lesújtó véleményemet: Még üzletembernek is rossz volnál, mert a biztos üdvösséget, amit Isten ingyen kínál neked, fölcseréled a bizonytalan kimenetelű „jóvátevési” akcióddal.

Mondd, elhiszed, hogy Jézus Krisztus vállalta helyettünk a halált, és vétkeink immár kiengesztelést nyertek? Krisztus áldozata tökéletes, és teljes váltságot garantál.

Ne feledd, Isten mérlegén mindig híjával fogsz találtatni! Ma még jöhetsz hozzá bűnbánó szívvel Üdvözítődhöz és Megmentődhöz, de holnap már lehet, hogy Bírád lesz!!!!!

Közvetlen az Úr Jézus Krisztus visszajövetele előtt

Details
Irasok
19 December 2012
Hits: 190

Lélegzetvisszafojtva állunk egy új korszak küszöbén. Izgalom feszült minden pillanatban. Eljött a szombat éjjel, és a Hajnalcsillag felkelőben van. A Menyasszony (Krisztus gyülekezete) készül haza menni a dicsőségbe. Várja a vőlegény (Jézus Krisztus) hívó szavát.

A zsidóság már összecsomagolt és úton van Jeruzsálem felé. A hamis egyház a fenevad, és az Antikrisztus hamarosan beülnek királyi székükbe. A nagy nyomorúság (Jel.7:14) a küszöbön áll. Krisztus dicsőséges uralkodásának ezer esztendeje fog ezután következni. A hívők már minden pillanatban elragadtathatnak.

Keresztyének, fel a fejjel! Legyetek készen! Az üdv idő elérkezett! Az Úr Jézus eljövetele közel van! Előbb azonban, -mondja Pál Apostol- egy Istentől való elszakadásnak kell bekövetkeznie. (2Thess. 2:3) A gonosz emberek és a tévtanítók egyre rosszabbak lesznek, és az utolsó napokban veszedelmes idők jönnek. (Tim. 3:1-13)

A látható egyház előre bejelentett összeomlása a hit vonalán, és a Szent Szellem erejének megtagadásában nyilvánul meg. A látható egyház ma közel áll egy földcsuszamláshoz, amelynek az egyik jele a magasabb fokú kritika, ami persze annál nagyobb hitetlenséget jelent.

További jele mindannak a megtagadása, ami az apostoloknak, és hű követőnek a tulajdonképpeni hitvallása, vagyis Isten természetfölötti munkájának a megnyilvánulása az újjászületésben, a megszentelődésben, az imádságokra adott határozott válaszokban, amellyel megjelentett az embernek Isteni dolgokat.

Fel kell készülni nagy csalásokra, és félrevezetésekre, amelyek meg akarják ejteni, még ha lehet a választottakat is.

Várhatjuk „A kegyesség látszatának” nagy előretörését is az utolsó napokban. A hitet nemcsak a világiasság, és az Írások megtagadása fogja gyengíteni, hanem a nagy figyelmet keltő hamis tanítások, melyek félrevezető erejükkel fognak hatni. Egy szakíró azt mondja: „Ezek a mozgalmak láthatatlan befolyássá lesznek a körülöttünk lévő levegőben, az Istenfélelem légköre lesz ez, de tele gonosz szellemekkel, és nyomasztóan terhesen a pokol sötétségével.

Ezek a gonosz szellemek mindent el fognak követni, hogy az Úr gyermekeit bántsák, félrevezessék, megzavarják, és lehangolják. Hatások fogják érni a testünket, nyomás fog nehezedni a gondolkodásunkra, és felhők borítják majd lelkünket. Mindenféle furcsa érzések, új, és különös kísértések fognak minket nyugtalanítani.

Az Isten iránti vágyakozás és a törekvés meglepő hiánya, a szellemi halál, a megnehezült gondolkodás, a lélek közönye, a tiltott okkult dolgok ijesztő mértékű megkívánása, és a világ örömeiben való gyönyörködés, és az általuk való megigézettség, ha azokat meg merjük ízlelni. Nehéz lesz az Igét szabadon és erővel hírdetni nehéz lesz figyelni a hirdetett Igére. Nagyon nehéz lesz elcsendesedni igazi, komoly és folyamatos imádságban. Ilyen az a légkör ami ellen harcolni kell, amint a napok egyre sötétednek körülöttünk.  Ó, legyünk erősek az Úrban!

A sátán kétségtelenül titokzatos erővel fog hatni a gondolkodásunkra, akaratunkra, ami nagyon nehézzé foga tenni az Istennel a szoros kapcsolatot!!!!

More Articles ...

  1. Jézus Krisztus
  2. Isten gyermekeinek imádsága
  3. Hitéletünk akadályai
  4. Ajándék, ami nem kerül semmibe
  5. Isten emberré lett
Page 56 of 89
  • Start
  • Prev
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.