Nemrégiben egy volt 8-os osztály osztályfőnöke panaszkodott a  kolléganőjének ekképpen: „Miután a gyerekek elvégzik az általános iskolát, az utcán találkozva velük, nem is hajlandók köszönni”- Éppen arra jártam, és meghallottam a tanárnő panaszkodását, és talán jogosan gondoltam arra, hogy milyen az emberi hálátlanság. Már gyermekkorban, amikor még talán nem is olyan gonoszok, és már akkor hálátlan tud lenni az a gyerek? Milyen türelemmel tanított, nevelgetett évek alatt az a pedagógus és mikor a gyerek kiszakad a függése alól, már nem hajlandó megtisztelni egy köszönéssel?
Mivel az ember születésétől fogva gonosz - mondja az egyik Ige is - ezért már gyermekkorban elfelejtenek hálát adni a gyerekek a tanítójuknak.
De vajon a szülővel mi a helyzet? Kap -e tiszteletet, vagy őt is elfelejtik, miután már a gyermek pénzt keres magának? Valószínű, igen.
És mi a helyzet azzal, akinek a legtöbbet köszönhet az emberiség? Ad hálát valaki az Úrnak? Eszébe jut az embereknek, hogy mivel tartoznak neki?
És vajon Ő panaszkodik, vagy csak az átszegzett kezére pillant, és az emberek iránt érzett végtelen szeretet elfedezi a haragot? Ő nem panaszkodik! Benne olyan végtelen nagy a Krisztusi szeretet, ami elfedez minden haragot, és gyűlöletet. Jézus nem nézte, hogy ki érdemelte, hanem mindenkiért az életét adta, ez által örök életet szerezve minden embernek. Mikor a Mennyben Isten megkérdezte ki megy el a Földre az emberek megváltását véghez vinni, nem egy angyal volt, aki vállalta, hanem Ő, az Isten Fia! Jézus emberi testet öltött, és emberi érzésekkel végig szenvedte a kegyetlen bántalmazást. De Ő nem panaszkodott! Tanított, gyógyított, és megtett mindent, hogy az emberek mire őt megfeszítik, mindent megtudjanak, hisz azt mondta: „Mert semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.”
Nem panaszkodott akkor sem, mikor a keresztre feszítették. Ő Isten Fia volt, aki feláldozta az életét értünk, emberekért!
Mi emberek vagyunk, és nem tudunk úgy szeretni, hogy a rosszat is mosolyogva tűrjük el.
Emberi szemmel a tanárnő sem ítélhető el a panaszkodásáért, hisz fáj neki a gyermek viselkedése. Fáj neki, hogy a munkája nincs értékelve.
De valóban ilyen rosszak az emberek? Legyen bátorságunk kimondani, hogy gonoszak, bűnösek születésüktől fogva, de emberi szemmel nem mindenki az! Milyen jó, hogy a sok rosszba belecsempésszünk egy kis jót is!
- Igen emberi szemmel látva, van gyerek, aki tisztelettel köszön a tanárnőjének, még akkor is, mikor már a kisgyermeke kezét fogja. Ezt tanulta a szüleitől és meg is tartotta. És hálás a vele töltött időkért.
- Van gyerek, aki tudomásul veszi, sőt örül neki, hogy míg szülei élnek, ő gyerek marad. Mert nem akar fejjel menni a falnak, és meghallgatja felnőtt korban is a szülői tanácsot, sőt kéri. Mert ezt tanulta, és engedelmes felnőtt korban is.
- És van ember, aki nem felejtkezik el, hogy mivel tartozik a Megváltójának, mert ezt tanulta Tőle, alázatos és engedelmes maradt az ő szíve!  Nem panaszkodik, hanem imádkozik!

A világ nagyítóval nézi Isten népét, hogy hibát keressen benne.

Az imádkozás, beszélgetés Istennel.

A bemerítkezés az nem egy fürdés, hanem az ó-emberem eltemetése!

Egy kútfőből édes és keserű víz nem folyhat.

Az Úrhoz nem téregetni, hanem megtérni kell!

Az aggodalom az Istenbe vetett bizalom hiánya!

I. Parancsolat: „Én az Úr vagyok, a te Istened, Aki kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről, a szolgálat házából, ne legyenek idegen Isteneid én előttem!”

Az ember mindenkor emlékezzék az Isten iránt nagy hála- tartozására, a bűn fogságából való szabadítására, Isten minden jótéteményeire. ( Zsolt. 103:2) Tisztelje, és szeresse úgy, ahogy ő erre méltó, teljes szívből, teljes elméből, teljes erőből. (Máté 22:37)

Bűn elhanyagolni Isten megismerését, elfelejtkezni a Tőle kapott jóról, szabadító kegyelméről, és bárkit, vagy bármit elé helyezni szeretetben. Mindaz, amihez jobban ragaszkodunk, ami csökkentheti az Isten iránti szeretetünket, és tiszteletünket, Isten helyét foglalja el a szívünkben, s abból Istent alkotunk magunknak.

II. Parancsolat: „Ne csinálj magadnak faragott képet, amelyek fent az égben, vagy amelyek alant a földön, és semmi hasonlót azokhoz, vagy amelyek a vizekben, a föld alatt vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat! Mert én az Úr, a te Istened, féltő-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az Atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.”

Szorgalmasan törekedjék az ember, Isten megismerésére, az Ő kinyilatkoztatása a Szentírás alapján. Ennek Igéivel helyesbítse mindig az olyan könnyen eltorzuló Isten-képet. Vigyázzon arra, hogy minden eszköz, amivel Őt bemutatja, (szó, kép, zene) az Ő szent és tökéletes lényét hitelesen kifejező legyen. Bűn Istenről képet alkotni látható formában a saját elképzelésünk, eszméink által. Bűn szétválasztani, szembeállítani Isten igazságát, és szeretetét, jobban hangsúlyozva egyiket vagy a másikat, eltorzítva azt, hogy Ő féltőn szerető Isten, vagyis, hogy igazságos szeretete nem tűri meg azt az életünkben. Bálványimádók azok, akik saját tanácsukban, és bölcsességükben bíznak, és ugyanakkor elmulasztják figyelembe venni, Isten kívánalmait.

III. Parancsolat: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi.”

Isten nevét még csak hiába sem ejtsük ki, hanem csak akkor, ha az Ő jelenlétének tudatában Hozzá szólunk, vagy Róla beszélni kívánunk, őszintén, komolyan, méltó módon. Mindent legteljesebb tiszteletben tartsunk, ami Isten bölcs, hatalmas, és tökéletes lényével összefügg. Így pl. az Istentiszteleti helyet, szolgálatot, stb. Bűn mindennemű káromlás Isten neve iránt, mert ez ugyanannyi, mint személyének tényleges megbántása, mivelhogy Ő élő, és mindenütt jelenlévő Isten, aki hallja, amikor a nevét kimondjuk. E parancsolat nem csak a hamis esküt tiltja, hanem Isten nevének könnyelmű említését.

IV. Parancsolat: „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át, munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap, az Úrnak, a te Istenednek szombatja, semmi dolgot ne tégy azon a napon, se fiad, se lányod, se szolgálód, se szolgálólányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapudon belül van. Mert hat napon teremtette az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. A hetedik napon pedig megnyugodott, azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.”

Hat nap alatt tegye lelkiismeretesen minden ember a dolgát, és teljes igyekezetében törekedjék a munka befejezésére, hogy a hetedik napon Isten parancsa szerint megpihenjen! Isten azt akarja, hogy az ember elégedetten tekintsen vissza a heti munkájára, mert Ő is azt tette. Bűn tétlenül élni egész héten át, hanyagolni a becsületes munkát, a kötelességének teljesítését, és a hetedik napon pedig mikor Ünneplésre hívja az Úr, akkor dolgozni! Ez a nap gyönyörűséges lesz mindazok számára, akik Krisztus teremtő és megváltó hatalma jeléül fogadják el.

V. Parancsolat: „Tiszteld Atyádat, és Anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád tenéked”

Soha ne feledkezzék el az ember a szülei iránti hálatartozásról. Ne felejtse el, hogy kiszolgáltatott csecsemőkortól ők segítettek felnőtt emberré válni. Gyermekkorban szükséges engedelmeskedni szavuknak, felnőttkorban pedig fontos, hogy gondoskodjanak róluk.

Bűn idős korban a szülőnek vissza nem adni a tartozást, a gondoskodást, és szeretetet.

VI. „Ne ölj!” Soha ne álljunk bosszút magunkért, sem nyereségvágyból, semmilyen indíttatásból, mert Isten az, aki az igazságot szolgáltatja mindenki felé. Ez a parancsolat vonatkozik a szenvedők, és a nyomorgók elhanyagolására önzésből vagy közömbösségből. Vonatkozik továbbá az egészséget veszélyeztető túlhajszolt munkára is.

VII. Parancsolat: „Ne törj házasságot!” Teljes erkölcsi tisztaságot, kíván ez a parancsolat már a házasság előtt is, (hűség már előre eljövendő „egy”iránt és annak kötelékében).  Csakis olyan tett és viselkedés helyén való, ami építi és erősíti a segítőtársi szövetséget. Bűn a házassági hűség megszegése paráznasággal.

VIII. „Ne lopj!” Becsületes feddhetetlen életet kér ez a parancsolat mindenkitől! Bűn a felebarát tulajdonát, anyagi javait, szándékosan elvenni, vagy önző kapzsi, csaló módon megkárosítani. A 8. parancsolat, elítéli a kizsákmányolást, az emberrablást, igazságot követel az élet legkisebb dolgaiban is. Ha valakit ez a törvény nem tart vissza a lopástól, Isten büntetését semmiképp sem kerülheti el!

IX. Parancsolat: „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” Mindenkor csakis az igazat szóljuk egymásról és egymásnak! Soha ne ítélkezzünk a másikról, mert erre nincs erkölcsi alapunk. Ha a másik ember életben bűnt látunk, akkor négyszemközt mondjuk meg neki, a megmentő szeretet indítékával.

X. Parancsolat: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát, ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát, és semmi, ami a te felebarátodé!” Űzzünk ki magunkból minden irigységet, féltékenységet, és versengést a felebarátunk iránt!

Bűn felebarátunk társadalmi helyzetét, házastársát, tulajdonát, külső adottságait irigyelni, vagy kívánni. Már a gyökerére sújt a törvény, mielőtt a bűn bekövetkezne. Tartsuk be Isten által kért törvényeket!

A keresztyén embereknek ma még nehezebb a keskeny úton járni, mint valaha. Gondolom, ezt mindannyian tudjuk. A világ kínálatai magával sodorják még azt is, aki talán végleg döntött az Úr mellett.

Van viszont egy bevált jó tanácsom: Ha a keskeny úton jártok az Úrral, akkor biztos, hogy a próbákat és a kísértéseket sikeresen kivéditek! Kik azok, akiket könnyen elsodor a világ? Azok, akik itt is, és ott is vannak. Tehát nem teljesen a széles úton, de nem is a keskeny úton járnak. És ilyen ember nagyon sok van, a gyülekezetekben is! Megtértek, sőt bemerítkeztek, és ugyanúgy élik az életüket, mint az előtt. Világi barátokkal, Istentelen családtagokkal szoros kapcsolatban. Eljárnak ártatlannak mondott rendezvényekre, melyek számukra is szórakoztatóak, és vasárnap újra eljönnek a gyülekezetbe. Ez a mai keresztyén ember legtöbbjének a hibája, de ez az a téma, amiről nem szabad beszélni. A baj az is, hogy nem mernek szólni a gyülekezetvezetők sem, mert akkor megharagszanak, és elmennek az emberek.

Van egy missziós gyülekezet, ahol több mint 2 éve jár ki a szolgáló csoport, és a szívükben még döntést nem tudtak hozni. Nem mintha nem akarnák az Istent az életükben, hanem nem tudnak, de talán nem is akarnak elszakadni a világ bűneitől még. De ha nem most, akkor mikor? Nem tudjuk, hogy mikor hív haza az Úr, és akkor hogyan számolunk el magunkkal?

Jézus csak két útról beszélt! A keskeny és a széles útról. Miért akarunk mi magunknak harmadik utat csinálni? Miért nem hisszük már végre el, hogy amit a Bibliában olvasunk, az mind igaz! Miért nem hisszük el Jézus szavait: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön…. (Máté 6:19)

„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága az, és a szemek kívánság, és az élet kérkedése. Nem az Atyától van, hanem a világtól. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké! (I. János 15-)

Tudjunk hát jó döntést hozni az életünk felől! Mert a másik Ige így szól: „Aki nem eszi az én testemet, és nem issza az én véremet nincs is abban az élet.” Tehát kell, hogy gyülekezetté váljunk, és kell, hogy Úrvacsorát vegyünk, hogy élet legyen bennünk.

Ne keressetek más utat, mert ha lett volna, ami a Mennybe vezet, azt megmondta volna Jézus! Fogadjuk el az útjelzőtáblákat, a korlátokat, amit az Úr állított fel a mi védelmünkre! Haladjunk a keskeny úton, mert ezt mutatta meg az Úr nekünk! Egyetlen keskeny út vezet csak Ő hozzá, ezen haladjunk minden napon!

Azt mondja az Úr Jézus: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Máté 6:19-21)

Ez az Ige jutott az eszembe, amikor a halottak napja közeledtével én is kivittem a szüleim sírjára a virágcsokrot. Ez egy hagyomány, hisz egész évben ott találhatók a halottak helyükön, de pontosan egy napot tűzték ki a halottakról való megemlékezésre. Ma ez egy kereskedelmi fogás. Mikor végignéztem a temető sírjai között, alig volt olyan hely, ahol ne domborodnának a sírkövek. Ám nem az olcsó, hanem a gazdag díszítésű márvány sírkövek.

A szegény emberek, újabban a halottaikat elhamvasztatják az urnát felteszik a szekrény tetejére, mint egy díszt és még a végtisztességet sem adják meg neki. Nem mindenki tervezte így, de a temetési kellékek és ceremóniák olyan drágák, hogy nem engedi meg a szűkös anyagi helyzetük.

Megdöbbenve tapasztaltam, hogy egyik ismerősöm, aki férjével együtt még él, de a sírkövet elkészítették maguknak. Elmosolyodtam rajta! Nem tudni milyen elgondolásból? Hogy lássa életében, hogy néz ki saját sírköve? Vagy majd a gyerekei nem készíttetnek számukra? Vagy nem tudni, de egy biztos, be akarták magukat biztosítani, hogy haláluk után ne szégyenkezzenek a többiek előtt, ha esetleg nem lenne.

Elgondolkoztam azon, hogy ezek az emberek milyen belenyugvással vannak a lelkük állapota felől. Nincs kérdés bennük, hogy a lelkük hova kerül? A test, ahogy az Ige mondja: „porból vétetett, és porrá lészen”,  milyen fontos szerepet tölt be náluk. A testnek készítettnek egy drága emlékművet, hogy lássák az emberek. Ez a világ! A testi dolgokkal foglalkoznak, és nem a lelki dolgokkal. Azt mondja az Ige: „Aki testtől születik test az, aki lélektől születik lélek az”

Ezek az emberek annyira a sátán gyermekei, hogy nem félnek még az örök gyötrelemtől sem. Ennyire becsapta őket a sátán! Ismerősként várja őket, csak a meglepetés ott lesz, hogy nem békességben, megnyugvásban fognak örök időkig ott élni, hanem örök gyötrelemben, kínok között. Talán ott eszükbe jut, hogy mennyire be lettek csapva! Talán ott még felkiáltanának Jézusnak, hogy most már elhiszik azt, amit egyszer kinevettek. Akkor már nincs lehetőség semmire! Ez a földi élet az, ami által eldől, hova kerül az ember lelke. Az örök életre, vagy az örök kárhozatra. Még most van lehetőség jól dönteni az életünk felől! Tegye meg, aki még nem tette!!!