Hogyha nézem

Hogyha nézem éltem vándorútját,
Fájdalomtól elszorul a szívem,
Gyarló vagyok én, mint minden ember,
Jézus nélkül nincs erőm nekem.

Hogyha egyedül akarom megjárni
Az előttem álló nagy hegyet,
Elfáradok, míg a csúcsra érek,
Jézus nélkül látom, nem lehet.

Nem csak hegyek vannak életünkben,
Hegyek között völgyek is.
Völgyek között oly sok a próba,
De a próbák között, ott van Jézus is.

Hogyha nézem életem vándorútját,
Boldog szívvel arra gondolok,
Meg kell járnom hegyet-völgyet nékem,
De tudom a Mennybe bejutok.

Ez a vágy hajt egyre engem,
Hisz Jézus nélkül nincs erőm nekem.
S Tőle kapom az örök életem.

Taníts meg szeretni

Régebbi napokban, imáimban kértem dolgokat,
Melyek kedvesek és értékesek voltak.
Egy életet, mely tiszta boldogságból áll,
Megbecsülést, bátorságot, gazdagságot, sikereket,
Igyekeztem megőrizni mindezeket az értékeket.

Oh Istenem, ilyen vak a Te gyermeked?
Míg pásztorbotod szelíden megbünteti őket,
És szelíden irányítja jobb cél felé őket,
Most teljes testi erőmből csak azt kívánom,
Hogy taníts meg szeretni minden áron.

Taníts meg szeretni, ahol szeretet nem fogad engem,
Taníts szeretni olyan lelkeket, kik nem részesülnek szeretetben.
Mint az elveszettek, kik szenvednek, betegek, szegények,
És kiknek arcuk szomorúságról, nyomorról, és búbánatról beszélnek.

Mind, akik céltalan botladozva lassú léptekkel,
Élőre harcolják magukat, kiknek szívük szenvedett.
Végtelenül többet, mint a világ, mit fölmérni tudna,
Minden fogoly, ki sóhajt a tenger alatt és jajgat,
Düh és keménység és beképzeltség, mely harcol sorsukkal.

Én nekik vigasztalást, segítséget akarok hozni,
Az ő kezüket, az enyémbe akarom venni.
Semmilyen félelem ne bénítson meg engem,
Szenvedésükben kísérőjük akarok lenni.

Oh Krisztus, Te Megváltó, Te örök Igazság,
Oh, taníts meg szeretni, őszinte részvéttel manapság.
Reménység, és vigasztalás szavaival engem
Hogy a Te Mennyből jövő világosságod betörjön a sötétbe.
A sivatagon átvezető út gyümölcstelen fáradozás volt.
A szeretet pedig csodálatos örömteljes virágzást hoz.

Oh Istenem, milyen üres volt régen az imám,
Értéktelen dolgok, melyek egykor a szívemben voltak talán.
Mint pille, csak rövid ideig éltek bennem,
Szépségük elmúlt, Te elkészítettél engem.
Egyetlen vágy ég bennem még,
Szeretni taníts még!

Sajnálkoztam a múltamon, és féltem a jövőtől.
Hirtelen az én Uram szólt hozzám: „Az én nevem Vagyok”
Aztán szünetet tartottam. – Én vártam, majd folytatta: „Ha a múltból élsz, hibáival és lemondásaival, nehéz.
Én nem vagyok ott. Az én nevem nem „Voltam”.

Ha a jövőben élsz, gondjaival és félelmivel, nehéz.
Nem vagyok ott. Az nevem, nem „Leszek”.

Ha ebben a pillanatban élsz, nem nehéz!
Itt vagyok. Az én nevem: „Vagyok”

A legdrágább küldetés

Nem volt a földön nagyobb szenvedő
Náladnál Uram, ó az Te voltál!
Fájdalom se volt nagyobb, súlyosabb,
Mint mit szótlanul, békén Te hordtál.

Mindnyájunk bűnét válladra vetted,
S keresztre vitted, ott a Golgotán!
Mégis ó hányszor elcsügged szívem,
Az életúton vívott harc során.

Hogyan kövessem szent lábnyomát,
Értem vérező, drága Jézusom?
Ajkamra panasz, oly gyorsan tolul,
S terhemet vinni szótlan nem tudom.

Taníts engem is roskadva járót,
Békén, szótlanul, terhet hordani
Gyilkos vádaknak záporában is,
Áldva az ellent, békén állani!

Drága kiváltság, ha szent nevedért,
Rám zúdul harag, gúny és megvetés,
Éretted tűrni, békén a sírig,
Nincsen a földön drágább küldetés.

Írta: Pecznyik Pál

Ha Úgy Tudsz Adni

Ha úgy tudsz adni,
Hogy neked már semmi sem marad,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy másokért feláldozod önmagad,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy szívedet is másoknak adod,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy mindened másénak mondhatod,
Akkor adj!
Adj, bárki legyen az, ki tőled kér.
Akkor adj!
Ne legyen senki, kit szegényen elküldenél.

Ha úgy tudsz adni,
Hogy nem fájdul meg miatta a szíved,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy az is kap, aki gőgösen kivet,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy a koldus se alázkodjon meg,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy elfogadja, kitől szíved remeg,
Akkor adj!
Adj annak is, ki már semmit sem remél,
Akkor adj!
Ne legyen senki, kit szegényen elküldenél.

Ha úgy tudsz adni,
Hogy gyógyítasz szíven ütött mély sebet,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy aki zokogott, az önfeledten felnevet.
Ha úgy tudsz adni,
Hogy nem dicsérnek emberek szerteszét,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy megfogod minden elhagyott kezét,
Akkor adj!
Adj annak is, aki tőled messze-messze él,
Akkor adj!
Ne legyen senki, kit szegényen elküldenél.

Ha úgy tudsz adni,
Mint egykor Isten is mindent adott neked,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy másokért áldozod egész életed,
Ha úgy tudsz adni,
Hogy már minden, minden rég elfogyott,
Ha úgy tudsz adni,
Rosszért cserébe, életedből csak jót,
Akkor adj!
Adj mindig, és adj úgy, mint az Ige beszél!
Akkor adj!
Ne legyen senki, kit hidegen elküldenél.

Írta: Makovei János