Mindenható

Tudom, rajtam van őrző figyelmed,
Bár intésed számomra, néha kemény.
Elég nékem a Te kegyelmed,
Mert sugárzik belőle az élő remény.

Érzem, velem van megtartó erőd,
S a keskeny utamat velem járod.
Sziklaváram vagy, biztos erőd,
Melynek szoros kapuját kitárod.

Látom kezed áldott munkáját,
Ahogy irányítod a Földet.
Látom a keresztnek irdatlan fáját,
Minek tény soha meg nem dőlhet.

Hallom is bölcs válaszod,
Mindenre szólsz, mit kérdezek.
Ha Eléd viszem, fel nem rovod,
Megbocsátod, mikor vétkezek.

Ízlelem Igéd aranyló mézét,
A Te kutadból ihatom.
Boldog vagyok, hogy Atyám kezét,
Gyermekként foghatom.

Illatod Jézus mindent betölt,
Nincs ehhez semmi fogható.
Ha egyszer végképp megrendül a Föld,
Örökség lesz mindez: „Mindenható”

írta: Kalamár László

Pünkösd

Mit ér a szemünk látás nélkül?
Mit ér a fülünk hallás nélkül?
Mit ér a szív mely nem szeret?
Mit ér az agy, mely csak feled?
Mit ér a kéz, mely nem mozog?
Mit ér a lepergett homok?
Mit ér a használt levegő?
Mit ér a múlt, ha nincs jövő?
Mit ér az elszáradt csontváz?
Mit ér hit nélkül az egyház?
Mit ér a felejtés, áldás?
Mit ér a bálványimádás?
Mit ér ügyes képmutatás?
Mit ér hazug önáltatás?
Mit ér az elrontott élet?
Mit ér az, mi semmivé lett?

Mindez külön, vagy együttesen
Sajnos nem érhet semmit sem.
Ennyit ér csak az az egyház,
Melyet a Lélek fel nem ráz.
Istent feled, Krisztust tagad,
Pünkösd nélkül bűnben marad!

Írta: Dömötör Tibor

Megcsókoljuk e drága két kezet

Addig szép az élet,
Míg az ember szeretni tud,
Addig szép az élet,
Míg egy út haza is fut.
Addig szép az élet,
Míg édes nekünk az otthon,
Ezernyi terhével megrakottan,
Van kinek mondani:
Édesanyám!

Addig szép az élet,
Míg könnyeit becsülöd,
Addig szép az élet,
Míg képe ott függ a szíved fölött.
Addig szép az élet,
Míg meg akarod fogni két kezét,
S Nem felejted el,
Hogy érted áldozta az egész életét!
S tudod mondani:
Édesanyám!

Addig szép az élet,
Míg szava kedves és figyelsz rá,
Addig szép az élet,
Míg akaratod bárhogy mondaná,
Szívedben nem fakul el,
Az Ő képe egy életen át.
Mert aki elfelejt egy
Munkában megőszült Édesanyát,
Nem örülhet igazán,
Az hiába él!

Születése napján a virágot,
Kicsit csöndben nyújtjuk át,
Kicsit lopva lessük Anyuka,
Kedves, szívderítő mosolyát.
Mert lehet, hogy miattunk, sokszor
Szemében inkább könny szökött,
Többször, mint kellett volna,
Szerető szívű gyermekek között.
De e szó nekünk még drága,
Édesanyánk!

Legyen megbocsátó e mosoly,
És szép az emlékezet,
Mi mindnyájan sorban,
Megcsókoljuk, e drága két kezet.

írta: Makovei János

Édes jó Anyámnak

Hallgatni fogok! Most csak a szívem beszél!
A szívem, és a szeretet, mely irántad benne él.
E pillanatban ez hozzád száll drága jó anyám,
Tudom, megérzed, mintha közelről mondanám.

Könnyes szemű asszonyhoz szól halk szavam,
Az Anyámhoz! Az édeshez! Ma az ő napja van!
Hozzá, ki értem sok-sok könnyet ejtett már,
Ki engem, tudom, minden nap haza-hazavár.

Hozzám a legjobb volt e földön, a legszeretőbb,
Hisz engem igazán, csak is ő szeretett legelőbb!
Karjaiban pihenést talált, gyermeki csöpp életem.
Vele gondtalan volt minden percem, napom, hetem.

Ha fájt, megsimogatott, s ezt ma is érzem..
Néha könnyesen merengek el e régi képeken!
Szívesen tette szívével, mely úgy szereti gyermekét,
Nála csak egyet jobban, az egek hatalmas Istenét.

Az esztendők lassan tovagördülnek, férfi lett a gyermek,
Gyakran mégis várom, hogy egyszer visszajönnek!
Várom, hogy újra úgy legyen minden, mint a régi..
A simogatás, az öröm, hisz a szeretet nem ég ki.

De tudom, ez nem lehet, rég eltelt már az idő,
Azt is tudom, hogy Édesanyámnak örökre megmarad ő.
Tudom! S most már hallgatok! Csak a szívem beszél,
A szívem! Csendben! Mint halkan zizzenő falevél.

írta:Makovei János

Szeretem e Őt?

Szeretem -e Jézust?
Szeretem -e Őt?
Ezt kérdem magamtól,
Mindenekelőtt.
Mivel kezdődik el,
Számomra a nap?
Kit teszek előre,
Ki a legfontosabb?
Mennyi minden próbál
Közénk állani,
Néma bús közönyben,
Másra hajlani.
Vagy éppen a hajsza,
Lárma bódulat,
Az, mi harcainkban,
Kudarcban fullaszt.

Óh Uram, Te Magad
Vagy a szeretet,
Ne engedd el soha,
Soha a kezemet!
Élted adtad értem,
Ím a szeretet.
Felfogni nem tudom,
De benne élhetek.
Uram csak Te vagy,
Számomra az „Egy”
Rajtad kívül mást,
Nem is ismerek.
Mert te mindig ott vagy,
S mindenekfelett,
Ki a vészben, bajban,
Őrzöd a lelkemet.

Írta: Kupásné Ráti Gizella