Novemberi rejtvény - megfejtések
3. A következő személyekhez a Bibliában egy másik név is társul, melyek ezek?
3. A következő személyekhez a Bibliában egy másik név is társul, melyek ezek?
Kedves olvasók, remélem szeretitek a rejvényeket, mert most november hónapban is a Biblia tanulmányozására hívlak benneteket a következő kérdések segítségével:
1. Ki mondta ezt?
„Én ugyan megkeresztellek titeket vízzel, de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam, az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel”
2. Hogy hívták Pált a megtérése előtt?
3. A következő személyekhez a Bibliában egy másik név is társul, melyek ezek?
Sámson…, Saul…, Anániás…, Sára…, Ábel…, Rákhel…, József…, Ismáel…, Ruth…
4. Hogy hívták Keresztelő János apját és anyját?
5. Hogyan folytatódik az Igevers?
„ Aki azért tudna jót cselekedni, de nem cselekszik………………………”
6. Ki írta a Jelenések könyvét?
7. Nevezz meg néhány olyan Bibliai történetet, ahol hirtelen nem várt esemény tárul a személy elé!
8. Mi volt a kapocs Sámuel és Anna között?
9. Izráel népét Mózes vezette be az Ígéret földjére? Miért
10. Ki volt Dániel és ki volt Dávid?
11. Hogy hívták azt az angyalt, aki Krisztus születését hírül adta Máriának?
12. Mi a szeretet új parancsa?
13. Hogyan folytatódik az Igevers?
„Nem tudjátok e, hogy ti Isten templomai vagytok és az…………………”
14. Ki öntötte az Aranyborjút?
15. Izráel hadserege, vagy az Egyiptomiak vesztek oda a Vörös Tengerben?
Prófécia
A korszak vége – Kenneth E. Hagin, 1980.
Ezt a próféciát Kenneth E. Hagin adta át, 1980-ban:
"A világkorszak vége el fog jönni erre a nemzedékre. A sötétség és a gonoszság erői úgy tombolnak, mint soha azelőtt, egyre erősebbé és gyorsabbá válnak. Sok keresztény is ezekre a dolgokra fog nézni és figyelni, és azt mondja majd: „Hát, ez nem fog menni.” Tehetetlenül széttárják a kezeiket és azt mondogatják: „Nos, szerintem mindennek vége. Csak ki kell tartanunk, és imádkoznunk kell Jézus gyors visszatéréséért, mert az ördög lassan mindenre ráteszi a kezét.”
Ezt mondja azonban az Úr: „Ezekben a napokban átkutatom a Krisztus Testét, hogy katonákat sorozzak be. Új csapatot fogok felállítani. Egy olyan új sereget, amely tudja, hogyan imádkozzon a sötétség erői ellen. A világosság pedig szétoszlatja a sötétséget, az igazság megszabadítja az embereket, és az ima letöri azokat a kötelékeket, amelyek megkötözik az emberek elméjét, szellemét és testét.”
Hallelujah, dicsőség Istennek!
Igen, vannak olyanok, akik megtanulnak gyorsan a helyükre állni. Ennek gyorsan kell megtörténnie; muszáj. Nekik gyorsan kell tanulniuk, hogy hamar beálljanak a sorba a sötétség, avagy a gonosz erői ellen, melyek a világ, az egyház, a család ellen törnek, és próbálnak mindent szétbomlasztani és lerombolni, ami jó, és amit Isten jóváhagyott.
Az Úr keze azonban azokon nyugszik, akik figyelnek, és akik Szellemben gondosan ügyelnek Isten késztetésére – ők imádkozni fognak. Isten Szelleme segít nekünk imádkozni. Ne próbáld ezt a saját erődből tenni!
Neked is meg kell tenned a részed, ugyanakkor pihenj meg Őbenne. Engedd, hogy a Szent Szellem folyóként áradjon rajtad keresztül! Mint egy hatalmas hullám, áradjon át rajtad! Engedd ki a belső fohászokat, hadd hagyják el a szádat! Fordíts időt a félrevonulásra, és várj! Néha szavak nélkül, a bensődben gyötrődsz. A Szent Szellem által árad valami a szellemedből az Atyához, a szellemek Atyjához.
Meg fogtok maradni. Megtart benneteket az Úr. A családotok, az otthonotok biztonságban lesz és megáll, a gyermekeitek erősen és rendíthetetlenül felnőnek az Úrban, és nem fognak félni."
/Forrás: Billye Brim Ministries; Fordítás: FLK 2020./
Folytatjuk a múlt alkalommal megkezdett alapfogalmak közzétételét:
A következőkben szeretnék veletek jónéhány olyan fogalmat és általunk használt kifejezést megosztani, amelyek fontosak lehetnek a Ti számotokra is. Egy részük a gyülekezeti közösségben használatos, míg másokra a Bibliában is találunk utalásokat.
Kicsoda Isten? Isten, a világ Teremtője és alkotója. Másképpen Őt az Atyának is nevezzük.
Kicsoda Jézus? Az Isten egyszülött Fia, a világ Megváltója. Az Evangéliumok Jézust az Ember Fiának is nevezik.
Kicsoda a Szent Szellem? A Károli Bibliában: a Szentlélek. Ő a Szentháromság egyik személye. A vigasztaló, a Pártfogó. Istennek a földön ma is jelen lévő személye, aki Pünkösdkor töltetett ki a világra.
Mi a Szentháromság? Az Istenség összessége: vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten egyben. Vagyis Isten három személyből áll, de mégis egy Istenről beszélünk.
Kedves olvasók, a legutóbbi rejtvény megfejtéseit itt olvashatjátok:
5. Ki jelentette ki ezt? „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgál.”
13. Megbánja -e Isten az Ő ajándékait, és az Ő elhívását?
Kellemes és hasznos időtöltést kívánok mindannyiótoknak! Legyen áldott minden perce az Úr dolgaival való foglalatosságotoknak! Ez az az idő, ami megtérül tudásban, és sok-sok örömben! Legyetek áldottak!
Ahogyan ígértem most a szeptemberi rejtény megfejtése következik:
1. Isten kit bízott meg azzal, hogy nevezze el az állatokat?
- Az első emberre, Ádámra bízta ezt. 1Mózes 2: 19-20
2. A Mózesi törvényben (Tízparancsolat), benne van -e a szombat betartása?
- Igen benne van. 2 Mózes 20:10 - 11; 5 Mózes 5: 14 - 15
3. Ki mondta ezt és kinek: „Ma lett üdvössége ennek a háznak”
4. A Bibliában hol fordul elő a "terhes" szó használata, ami áldott állapotot jelent.
- Ábrahám történeténél olvassuk először ezt a kifejezést ebben az értelemben. És bement Hágárhoz, ő pedig fogant az ő méhében; ez pedig amint látta, hogy az terhes, nem volt becsülete az ő asszonyának ő előtte. 1 Mózes 16: 4
5. Mondjál néhány Igét, amit a házasulandó fiatalok szoktak a meghívójukra írni.
- „Annak okáért elhagyja a férfiú az ő Atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” 1 Mózes 2: 24
- „Sokkal jobban van dolga kettőnek, hogynem az egynek, mert azoknak jó jutalmuk vala az ő munkájukból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát, jaj pedig az egyedülállónak, ha elesik, és nincsen, aki felemelje” Prédikátor 4: 9-10
6. Kit adott Isten, Ábel helyett Ádámnak?
- Miután Káin az idősebbik fiú megölte az ő testvérét Ábelt, Ádám egy új fiút kapott Éván keresztül Istentől, akit Séth-nek nevezett el. 1 Mózes 4:25
7.Mit jelent az Üdvösség?
- Az Üdvösség egy olyan folyamat eredménye, amely a megtéréssel kezdődik el és az életvitel megváltozásán keresztül már itt a földön a megszentelődéshez vezet. A végkifejlete pedig a halál utáni örök Élet kiváltsága a Mennyek országában Istennél. Vagy másképp fogalmazva azt jelenti, hogy az ember lelke megszabadul a sátán befolyása alol, ezáltal képessé válik az Evangélium befogadására és az Isten útján való szent életre. A Végeredmény pedig az örök élet a Mennyekben.
8. Kik voltak a Léviták?
9. Jézus szerint üdvözülhet - e az, aki nincs messze az Isten országától?
- Aki nincs messze Isten országától az azt jelenti, hogy közel van az Igazsághoz de még nem birtokolja az Üdvösséget. A Márk 12: 28 - 34 - ben egy írástudó azt kérdezte Jézustól, hogy melyik a legfontosabb parancsolat. Jézus azt felelte neki: amit mint Írástudónak tudnia is kellett : "Halld Izrael: Az Úr a mi Istenünk egy Úr. Szeressd azért az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből! Ez az első parancsolat. És szeressd felebarátodat mint magadat! Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat!" Az írástudó ezt bizonyítva erre egy másik fontos igazságot is kijelentett: "...szeretni az embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál." Ezt hallva Jézus mondta neki: "Nem messze vagy az Isten országától." Ez természetesen jelentheti azt, hogy jó úton jár a teljes igazság megismerése felé, de ez nem elegendő. Vagyis aki csak elméleti tudással rendelkezik a Bibliáról és a hit útjáról az nem elegendő az üdvösség elnyerése szempontjából. Nem elég elméletben ismerni a szabályokat aszerint kell élni is. Az Isten országához közel lenni, az nem egyenlő azzal, hogy valaki az Üdvösség részese is.
10. Elfogadja e az Úr, ha csak azokkal teszünk jót, akik velünk is jót tesznek?
- Nem. Jézus erről a Hegyibeszédben másképpen nyilatkozik: Máté 5: 43 - 48-ben olvashattok róla. Éppen ezért érdemes az egész hegyibeszédet újra elolvasni.
11. Egyhelyre kerülnek e a földről eltávozott lelkek? Hol olvastunk a Bibliában erről?
- Erről sokféle elmélet létezik manapság. Viszont a Bibliában Jézus ezt egy példatörténettel magyarázza számunkra: Lukács 16: 19-31-ben olvashattok róla.
12. Mit jelent ez az Ige? Én vagyok a feltámadás és az Élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is él. János 11:25
- Ezt az Igét Jézus közvetlenül Lázár feltámasztása előtt mondta Márthának. Kétféle értelmezést is kap ez a gondolat. Én vagyok a Feltámadás és az Élet! Aki hisz énbennem ha meghal is él. - mondja Jézus
1. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy aki hisz Jézusban annak örök élete van. Vagyis a fizikai halála után Isten Országában, a Mennyekben él tovább azaz Üdvözül.
2. Ha valaki még az élete folyamán hitre jut Jézusban és nem fizikai értelemben hal meg, hanem a bűneinek, a korábbi, megtérése előtti életvitelének (azt is hasonlóképpen meghalásnak hívjuk), majd a hitbeni élete igazi Életté válik a számára. Azonban fontos megjegyezni a következő vers üzenetét is ehhez: "És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? " Ez pedig mintegy kiteljesíti a korábbiakat, vagyis, aki életében, élő módon hisz Jézusban fizikai értelemben is, az nem lát halált ( örök halált, kárhozatot) soha többé. Vagyis a neve beírattatik az Élet könyvébe. Persze ez felvet egy másik kérdést is amiről már volt egyszer szó: Elveszíthető - e az Üdvösség? Erre választ egy korábbi írásban találhatjátok meg.
13. Hol olvashatjuk még a Jeremiás 31:29-30 olvasható Igét? „Ama napokban nem mondhatja többé: Az Atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele.”
- Erről még az Ezékiel 18-ban is olvashatunk.
14. Hol olvastuk a Bibliában? „E háromtól ölettek meg az emberek harmadrésze: tüztől, és a füsttől, és a kénkétől, amely azok szájából jön vala ki”
- A jelenések könyvében olvashatjuk: Jelenések 9:18
15. Melyik Ige fedi le leginkább azt, hogy Jézus hívei követik Őt.
- „ Az én Juhaim hallják az én szómat, én ismerem őket, és ők követnek engem” János 10: 27
Keressétek ki a megoldásokat, és időzzetek el mellette egy kicsit! Ha nem csak elolvassuk, hanem szívünkbe is elrejtjük a történeteket vagy egy-egy fontos mondatot, amire bármikor szükségünk lehet, az csak úgy lehetséges ha időt adunk a benne való elmélyülésre!
Kellemes hétvégét kívánok mindnyájatoknak, és ne felejtsétek el a János 10:27-ben közzétett Igét sem!
„Az én Juhaim hallják az én szómat, én ismerem őket, és ők követnek engem” Ámen.
Kedves olvasóink így a nyár végén, szeptember elején egy újabb rejtvénnyel igyekszünk kedveskedni nektek. Akik szeretik az ilyen Biblia-kutató rejtvényeket azoknak egy újabb kihívás a következő kérdések megválaszolása. Jó dolog az Igék között barangolni! Néha könnyű megválaszolni egy-egy kérdést, néha fejtörést okoz, de a célunk mindenképpen az, hogy forgassátok a Bibliát és találjatok benne újabb kincseket. "Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják." Máté 6:20
1. Isten kit bízott meg azzal, hogy nevezze el az állatokat?
2. A Mózesi törvényben (Tízparancsolat), benne van -e a szombat betartása?
3. Ki mondta ezt és kinek: „Ma lett üdvössége ennek a háznak”
4. A Bibliában hol fordul elő a "terhes" szó használata, ami áldott állapotot jelent.
5. Mondjál néhány Igét, amit a házasulandó fiatalok szoktak a meghívójukra írni.
6. Kit adott Isten, Ábel helyett Ádámnak?
7. Mit jelent az Üdvösség?
8. Kik voltak a léviták?
9. Jézus szerint üdvözülhet - e az, aki nincs messze az Isten országától?
10. Elfogadja -e az Úr, ha mi csak azokkal teszünk jót, akik velünk is jót cselekednek?
11. Egyhelyre kerülnek e a földről eltávozott lelkek? Hol olvastunk a Bibliában erről?
12. Mit jelent ez az Ige? Én vagyok a feltámadás és az Élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is él.
13. Hol olvashatjuk még a Jeremiás 31:29-30 olvasható Igét? „Ama napokban nem mondhatja többé: Az Atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele.”
14. Hol olvastuk a Bibliában? „E háromtól ölettek meg az emberek harmadrésze: tüztől, és a füsttől, és a kénkétől, amely azok szájából jön vala ki”
15. Melyik Ige fedi le leginkább azt, hogy Jézus hívei követik Őt.
Hasznos időtöltést, és kellemes feltöltődést kívánok az Ige drága üzenetei által!
A megoldásokat hamarosan közzétesszük!