Pünkösd délután eljöttek hozzánk a fiamék, és az unokám egy Ballagási meghívót nyújtott át. Majd az e témát érintve, a beszélgetés alatt felhozódtak a „mai gyerekek”, amit nem az idősebb generáció, hanem saját unokám hozott fel. A menyem szomorúan mesélte az iskolai nehézségeket, amik bizony sokszor eléggé megviselnek jó néhány gyereket, és a szülőket egyaránt.
Én csak hallgattam, mert nehezen tudom felidézni már azt az időt, mikor az enyémek iskolások voltak, hisz a legfiatalabb is közel 30 éves. Az azonban megmaradt az emlékeim között, hogy akkor is voltak rossz gyerekek, és rossz tanárok, és voltak az iskola rémei, ezek voltak a vagány fiúk, de meg kell jegyeznem, hogy volt tanári szigor is.
Egy kis szünet következett, és végül az unokám szegte meg a csendet. „Tudod mama, az iskolában másként kell viselkedni, mint otthon. Ott azért kell olyannak lenni, mint a többiek, vagy legalábbis hasonlítani rájuk, hogy ne bántsanak. Van olyan vagány fiú, aki odajön, és addig kötekedik, míg okot keres rá, hogy megverjen…”
Majd a szüleihez fordult, és így szólt: „ Amit, Ti megtanítottatok a HIT, szeretet és a viselkedés terén, azt én nem felejtem el soha! Itt van a szívem mélyén, és soha nem tudja már elvenni tőlem senki!...”
A szülei lehajtották a fejüket, kicsit meghatódottan rögzítettük, hogy ím, érdemes nevelni a gyereket!

Miután elmentek a fiamék, e témától még akkor sem tudtam szabadulni:
-Miért kell neki, és még sok hasonló gyereknek másként viselkedni az iskolában, mint otthon? Nem ez lenne a célja a Társadalomnak, hogy rendes, becsületes embereket neveljen? Igaz a nevelést a szülőnek kellene végezni, de aki maga sem tudja az élet szabályait, az nem is tudja a gyermekét nevelni. Ilyenkor az iskolának kellene helyette felvállalni, mert ez a plusz munka akkor is megérné. Így válhatna a neveletlen gyermek neveltté, ha törődnének vele. Ha megtanítaná valaki, hogy miért kell tisztelni a szülőt, a tanárainkat, a feljebbvalókat. Így vehetné fel már gyermekkorban a jó irányt az is, akinek otthon nem tudják elmondani.
Ne a jó gyereknek kelljen „elromlani” az iskolai időre, hogy a vagány gyerekek meg ne verjék, hanem a rosszat megnevelni! Engedni kell a gyereket fegyelmezni, és tanítani kell!
Valahogy szemléletváltás kellene! Mint ahogy szokták mondani, kezd elölről, fordulj 180 fokot!
Ha azt akarjuk, hogy a mai gyerekektől ki tudjunk biztonságban menni az utcára, akkor nevelni kell őket! Mégpedig a jó irányba, és addig, míg kicsi, míg még lehet!!!

Azt gondolom, hogy a fenti kis történetet, a következő igék bőven alátámasztják: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” Péld. 22: 6
„Ne vond el a gyermektől a fenyítéket, ha megvered őt, vesszővel, meg nem hal.” Péld. 23.13
„Te vesszővel vered meg őt, és az ő lelkét a pokolból ragadod ki.”Péld.23:14

A témával kapcsolatosan még eszembe jut a következő történet: Nemrégiben három 15 éves fiút hallottam beszélgetni, akik a szombat esti programjukat tárgyalták meg. A sokat ígérő szórakozásnak az volt a legfőbb bűne, hogy: „Sajnos ott be kell rúgni, én azt nem szeretnék.”-mondta az egyik fiú. Jól érezte, hogy jobb lett volna elkerülni a következményeket, mert valóban azon az éjszakán garázdaságot követtek el.
Amint a történet is bizonyítja, hogy a gyerek inkább szerette volna elkerülni a bűnt, de a többiek kedvéért mégis meg kellett tenni. Ezért vagyunk felelősök mi szülők, akik nem mindegy milyen útra állítjuk a gyermekeinket.
Nem mindegy, hogy a világ által kínált lehetőségeket kínáljuk fel, vagy pedig az Úr védelme alá helyezzük őket. A helyes utat mindig a szülőnek kell megmutatni! Ezért ne felejtsük el kötelességeinket, ha szeretjük a gyermekinket.

„Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a Mennyek országába, hanem aki cselekszi az én Mennyei Atyám akaratát.
Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem te nevedben prófétáltunk -é, és nem a te nevedben űztünk -é ördögöket, és nem cselekedtünk sok hatalmas dolgot a Te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Máté 7: 21-23

Kedves Testvéreim! A fenti Ige azokról a keresztyénekről szól, akik eljárnak ugyan a templomba, gyülekezetbe, de a régi életüket nem tudták letenni, akár maguk, akár más miatt, de biztos, hogy ez saját döntésükön múlik. Sajnálatosak az ilyen személyek, mert a gyülekezetben legnagyobb hívőként viselkednek, de a mindennapokban mindenki megtapasztalhatja másságukat a viselkedésük alapján. Bármilyen könnyen veszi is ezt valaki, komoly következménye lesz!
Mint olvassuk, nem elég hinni Istenben, prófétálni, Igét hirdetni, bizonyságot mondani, hatalmas dolgokat tenni az Ő nevében, de ha valaki nem az Ő akaratát cselekszi, az Úr mondja nékik: „Sohasem ismertelek titeket.”
Azonban az ilyen ember becsapja magát, mert azt hiszi, hogy örökélete van. Igaz minden emberért meghalt Jézus, hogy örökéletet szerezzen néki, de csak azok kaphatják meg végül a fejükre a koronát, akik: ISTEN AKARATÁT TELJESÍTIK!

Nézzük meg, mit vár el Jézus az Övéitől??? Hogyan tudom teljesíteni Isten akaratát, olvassuk el a Bibliából! „MENJETEK BE A SZOROS KAPUN. MERT TÁGAS AZ A KAPU, ÉS SZÉLES AZ AZ ÚT, AMELY A VESZEDELEMRE VISZ, ÉS SOKAN VANNAK, AKI EZEN JÁRNAK.
MERT SZOROS AZ A KAPU, ÉS KESKENY AZ AZ ÚT, AMELY AZ ÉLETRE VISZ, ÉS KEVESEN VANNAK, AKIK MEGTALÁLJÁK AZT.” (Máté 7:13-14)
Az Úr, a keskeny útról beszél, arról az útról, amelyiken nekünk keresztyén embereknek járnunk kell, miután döntöttünk Jézus mellett. Itt élünk a világban, de ne felejtsük el sohasem, hogy nem a széles, hanem a keskeny úton kell járnunk, ha Jézussal akarunk találkozni az út végén.
Fontos, hogy akarj újjászületni, akarj más ember lenni, mint ami eddig voltál! Lássák ezt meg a te ismerőseid, hogy fontosnak tartod, az Úr elvárásait, még akkor is, ha olykor nehezedre esik annak megtartása.
Az áldás nem marad el, meglátod, de ha már igazán érett hívő vagy,nem magadnak veszed el a dicsőséget, hanem az Úrra mutatsz. Az Úré minden dicsőség!


Adhatnám ezt a címet annak a kis történetnek, amit az egyik gyülekezet lelkipásztora mesélt el: „Van a gyülekezetünkben egy idős testvérnő, aki példásan tudna hívő életet élni, ha néhány hiányosságát elhagyná. Van egy szintén idős, beteg társa, aki miatt gyakran nem tud elmenni a gyülekezetbe, mert betegsége miatt nem tudja ott hagyni. Én felajánlottam, hogy érte megyek és elhozom autóval őt is a gyülekezetbe, de a testvérnőnk csak nemet intett a fejével. Azt mondta, hogy erről inkább nem kellene beszélni.
Aztán már régóta kértem, hogy házasodjanak össze, mert bemerítkezett hívőként élettársi kapcsolatban élnek, és ez nem kedves Úr előtt, de ő kezével arra is nemet intett.
Nos, ennyi a történet „- fejezte be a pásztor szomorúan a történetét.
Elgondolkodtam én is ezen a megoldatlan állapoton, hogy mi is lehetne a megoldás? Aztán eszembe jutott Jézus, aki mindig egyenesen tárta az emberek elé a valóságot, és annak elkerülésének következményét. pl. „Hallottátok megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre!” Máté 5:21,
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” Máté 5: 27-28
Jézus mindig a törvény tiszteletére, a törvény betartására, és annak be nem tartására vonatkozó következményére figyelmeztet minket!
Nos én is úgy gondolom, hogy ha Jézus nem adott néhány lehetőséget arra, hogy valaki a nagy bűnéből kisebb bűnbe lépjen, hanem egyetlen lehetőséget, még pedig csak a bűn elhagyását jelölte meg, akkor ez az egyetlen út van, amin járnunk kell! És ezt higgyük el Neki!
A történetben szereplő testvérnő helyzete is elég egyszerűnek tűnik, a baj az, hogy ő nem úgy gondolja. Bemerítkezett hívőként, neki tudni kellene, hogy nem lehet élettársi közösségben élni, mert az bűn! A testvérnő bemerítkezetként felvállalta a bűnt, mert csupán összeköltöztek a társával.
Visszautasította a segítséget, hogy a társát is elviszik a gyülekezetbe, ahol még Isten Szelleme megérinthetné, és megtérne. A testvérnő bármit megtehet érte, de az mind kárba vész! Kárba vész, mert ha nem tér meg a férfi, hiába lesz gondozva, osztályrésze a pokol lesz.
Sajnálom azokat a hívő testvéreket, akik családtagjaiknak, vagy barátaiknak nem mernek Krisztusról beszélni, nehogy megsértsék őket, és elveszítsék jó kapcsolatukat ezáltal. Szomorú, hogy a hitetlen világgal nagyobb érték a kapcsolat, mint Jézussal, még annak is, aki vasárnaponként a templomba jár.
És most Testvéreim! Ha most megkérdezi Jézus Tőled és tőlem: „…..Jónának fia, jobban szeretsz -é engem ezeknél?”János 21:15 –Mit mondasz?
És ha Jézus megkérdezné még azt is: Értem, hajlandó vagy -e a bűneidről lemondani? Hajlandóak lennénk a szívünkből előhúzgálni a sok-sok szemetet, amivel csak a pokolra lehet jutni? Elgondolkoztál -e már azon, hogy mióta megtértél és elfogadtad Jézust személyes Megváltódnak, azóta mi változott meg az életedben? Vagy minden megy a régiek szerint, csupán eljársz a közösségbe? Észreveszel valami változást magadon?
Jézusért le tudnánk -e mondani a társunkról, aki el akar vinni a keskeny útról, le tudnánk -e mondani eddig számunkra fontos dolgokról? Tedd csak fel magadnak a kérdést bátran! Legyen ez egy mérleg, amikor ráteszel egy gyümölcsös kosarat, amibe vegyesen van jó és rossz gyümölcs. És miután kidobálod a rossz gyümölcsöket, mennyi jó marad a kosárba? Lehetséges, hogy felét ki kellett dobni, mert hasznavehetetlen, sőt az egészségeseket is elromlasztotta volna.
Mert mit kér Jézus? „ Kövess engem!” „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek” Márk:16:15
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokat minden népeket……” Máté 28:19

Testvéreim semmi, és senki nem lehet fontosabb Jézusnál, Akinél van az örökéletünk!!! Ugye már nem is nehéz kidobálni a (rossz gyümölcsöket) a bűnöket az életünkből? Tegyük hát, hisz Ő megérdemli, és az életünkről van szó!!!

Kedves Testvéreim! Nagy örömömre szolgál, hogy megjelent a „TE VAGY A MINDENEM”című keresztyén verseskötetem. A könyvek megrendelhetőek: e-mail-en: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., vagy Facebookon keresztül (Kati Dózsa felhasználó), de a héten kapható lesz már a debreceni CLC  Keresztyén Könyvesboltban is.

A „TE VAGY A MINDENEM”című verseskötet nem a természet szépségéről, vagy földi boldogságról szól, hanem az Isten iránti szeretet által kiváltott hálát, bűnök megvallását, ünnepek értékeit emeli ki, rím formájában. A verseket olvasva hívő, vagy hitetlen ember szíve akaratlanul is megnyílik, és alkalmassá lesz az Úr szavainak befogadására.
Ami igazán értékessé teszi a könyvet, az az, hogy minden versnek üzenete van az emberek felé. Az olvasó, akár átélheti az imádatot, de sok vers az Evangelizációra is kiválóan alkalmas.
Ezeket a kincseket az Úr adta nekem, és tudtam, hogy az emberek felé tovább kell adnom, hisz én csak egy hasznos eszköze voltam Néki, akit felhasznált a versek megírására.
Ahogy szoktuk mondani a „Szent Szellem betöltötte az én számat,” szívemet, és általa kaptam a verseket. Ezért Övé minden dicsőség!

Huszonöt éve fogadtam el Jézus Krisztust személyes Megváltómnak, és a Pünkösdi Egyház tagjaként szolgálom az Urat. Megtérésem egy életre szóló döntés volt, és ezt az Úr is tudta. Hűségemet Isten megajándékozta számtalan szellemi átéléssel, amit a közeljövőben szeretnék majd az olvasók elé tárni.
Az átélések, történetek, bizonyságírás mellett, egyre több verset is kaptam az Úrtól, és így előzte meg ez a kötet a régebbi írásokat. Az Úr dicsőségére szeretném most elétek tárni.

Mit éreztem, mikor kezembe foghattam a verseskötetet? Lehet, hogy mosolyogni fogtok rajta, de nálam nem egy átlagos ember szerint történt. Miután megérkezett a csomag, hálát adtam az Úrnak ezért a kegyelemért, hogy engem választott a versek megírására. Aztán kibontottam, mosolyogva nézegettem és két este kritikusan átolvastam minden verset. Aztán névsort írtam, kit ajándékozok meg egy-egy kötettel, és hol gondolom értékesíteni. Mikor elolvastam a felírt listát akkor szakadt fel belőlem az igazi örömből fakadó sírás. Mert akkor értettem meg, hogy nem a könyv borítójának szépsége, nem a versek tartalma, vagy a nyomda szép munkája, hanem az a tudat, hogy az országban sok emberhez eljut, és így tudom valóra váltani az Úr akaratát, ez váltotta ki belőlem az örömet. Én csak egy munkatárs voltam, az Úré minden dicsőség érte!

Ugye gyakorta hallottátok már, mikor valaki azt mondta: „Én református vagyok! „Én katolikus vagyok” „Én nem térek át sehova, mert az én vallásom igazi!” – persze az ilyen ember a sajátjának vallott helyre sem megy, csupán védekezés a mi hívogatásunkra.
Bizony-bizony, még a vita elején jelentsük ki, hogy a vallás, senkit nem üdvözít! Egyedül csak Jézus Krisztus az Üdvözítő! Én megvallom őszintén, nem szeretnék vallásos lenni, a szokásos hagyományokat követni, minden alkalomkor, mert azt úgy szokták.
Hisz jó az, ha valaki az Ige mérlegére teszi saját Egyházát, hogy biztos legyen benne, jó helyen van -e? Az igaz mérleg, maga a Bibliában olvasható!
Nem tudom megfigyeltétek -e, hogy a vallásos, hagyományokhoz ragaszkodó hívőket, sokkal nehezebb meggyőzni az igazságról, mint a hitetleneket. Még hitetlenek hamarabb megtérnek, mint az ilyen fajta vallásos közegben élő személy.
Mire is gondolok? Akik igazán hiszik, hogy Jézus Krisztus Pünkösdkor elküldte a Szent Lelket a földre, azok behívják az szívükbe, hogy védelmük, Pártfogójuk, segítségük legyen mindenkor.
Azok a hívők tudják, hogy egy Istentiszteleti alkalmon, ha hívják, jelen van a Szent Lélek, és nem emberi irányítás által zajlik minden.
-A dicsőítés nincs óra, perc pontossággal meghatározva, hány ének legyen, és ha még a dics. vezető kapja az indíttatást, hogy énekeljen 1-2 éneket, akkor annak is helyet kell adni.
-Az Igehirdetés előtt imádkozik a szolgáló, hogy a Szent Szellem töltse be az ő száját, hogy át tudja adni az Úr üzenetét. A végén azonban, ne kérjen elnézést, hogy elhúzódott az idő, mert, ha az Úr annyit üzent, akkor tisztelettel végig kell hallgatnunk.
-De előfordul az is, mikor pl. a közös ima alkalmával jelent ki egy személynek az Úr valamit, engedjük, hogy elmondja azt a gyülekezetnek. Ne fojtsuk vissza a Szent Lelket, főleg ne szomorítsuk meg azzal, hogy nem hisszük az Ő jelenlétét! És sorolhatnám a Szent lélek megnyilvánulásait különböző formákban.
Amint az eddigiekből látjuk, a mai Egyházak, gyülekezetek akkor igazak, ha a Biblia alapigazságában megállnak, és a Szent Szellem működik bennük, mert engedik működni. Nem a dogmák, a hagyományok, ceremóniák teszik széppé, értékessé az Istentiszteleteket, hanem a Szent Szellem jelenléte, ami a testvérek által nyilvánulhat meg.
Nem a vallásosságra kell tehát törekedni, hanem a Szent Szellemmel kell betöltekezni, Aki által tudunk az Úrral kommunikálni, és Ő általa értjük meg az Igét.
És végül összefoglalva: nem a neve számít az Egyháznak, hanem akkor vagy jó gyülekezetben, hogy ha nincsenek vallásos liturgiák, nincs benn a világ divatja, szokásai, nem söprik szőnyeg alá a bűnt, ott ahol a gyülekezet előtt nincs titok, ahol, helyet adnak a Szent Szellemnek, Aki mindenkor az igazságot képviseli.
Tedd csak bátran az igazság mérlegére a benned felmerülő kérdéseket, és olvasd rendszeresen a Bibliát! Akkor megtudod, hogy jó helyen vagy -e abban a gyülekezetben, vagy keresned kell másikat, ahol valóban Jézus Krisztus az Úr, és Szent Lelke által ott van közöttetek.




A hitetlenek között nagyon sok az irigy ember. Mi is az irigység? Az irigység egy olyan emberi tulajdonság, ami kimeríti az együttélést. Legyen ez a családban, mint házaspár, gyermek és szülő, vagy gyerekek egymáshoz való viszonya, de lehetséges két település lakosságának egymás iránti irigysége, gyűlölete.
Az ilyen tulajdonsággal rendelkező ember, önző! Annyira önző, hogy nem tudja elviselni, ha valaki bármivel kimagaslik tőle, de sorolhatnám a végtelenségig a példákat.
Maximálisan kimeríti a maga körüli nyugalmat, mert mindig másokkal van elfoglalva. Senki szebb, gazdagabb, okosabb nem lehet, mert akkor már irigykedni kezd rá.
Természetesen a közvetlen jó barátja az irigységnek a pletyka, a gyűlölködés, stb. Mert az irigység soha nem jár egyedül.
Sajnos az ilyen ember állandó feszültségben él, és ez a megterhelés előbb, utóbb fizikai betegséghez vezet.
Nézzünk körül, és figyeljük meg, hogy vannak-e ilyen emberek a keresztyének között is? Nem, keresztyének között nincsenek! Ha azonban mégis vannak, akkor azok csak a keresztyén nevet használják, de érdemtelenek annak viselésére!
Az Evangéliumot olvasva, azt látjuk, hogy Jézus mindenütt a szeretetre, adakozásra, egymás megsegítésére nevel minket. Ő jár példával elől, és nekünk követni kell Őt! Sem előre menni, sem le nem maradni, hanem mindig Vele járni!
Egy hívő testvér így imádkozott: „Uram, én érdemtelen vagyok a te szeretetedre, de köszönöm, hogy mégis szeretsz engem!” Igen, ezt elmondhatjuk mindnyájan. A jó azonban az, hogy Jézus nem az érdemeinkre tekint. Hisz mi bűnös emberek semmit nem tudunk felmutatni, ami miatt szeretni kellene Jézusnak bennünket:
Mi az mégis, ami a hit nélküli embert és a hívőt megkülönbözteti egymástól? Természetesen azon kívül, hogy az egyiknek van hite, a másiknak nincs, még nagyon sok mindenben különböznek.
Emlékszek egy kis történetre, aminek tanúi voltunk: Van egy idős, jómódú asszony, aki lakásában lomtalanított. Mikor felajánlottuk, hogy mi egy szegény misszióban szolgálunk, és szívesen elvisszük az általa nem használt ruhákat, tárgyakat, elutasítóan azt válaszolta: „Inkább a kukába dobom, mint a cigányoknak adjam.” Megdöbbentünk a válaszán, de el kellett fogadni. Itt nem az irigységről volt szó, hisz ő nem irigyelte azt a szegény családot, ahol csak a nő dolgozik, akinek havi 50 ezer Ft-ból még levonnak 22 ezret, hanem nincs benne könyörületesség!
Persze, ha egy világi ember ezt teszi, betudjuk annak, hogy nem Jézus követője. Ha viszont egy hívő embertől hallom azt: „Mert bennetek megvan a másról való gondoskodás, odafigyelés, könyörületesség, a szeretet, a jótékonyság felé való elhívás, mi pedig lelki munkások vagyunk.” Elgondolkoztam rajta, milyen lehet az a lelki munkás, akiben nincs meg az általa felsorolt tulajdonság? Csak beszél a Bibliáról, de nem éli meg??
Jézus erre tanított minket, hogy álljunk oda az emberek elé és beszéljünk arról, amit nekik kell tenni? És nekünk???
Jézus azt mondta: „ És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal” Lk.7:31
Lehet, hogy külön választhatóak a tisztségek a gyülekezeten belül, de a világi isteneknek hódoló keresztyént az Úr nem tudja használni semmire! Jézus példával járt elől, Ő megmosta a tanítványok lábát, hogy bizonyítsa, mindenkinek a szolgája.
Most tehát hadd mondjam ki! Jézus szerint csak kétféle ember van: Hívő és hitetlen! A hívőnek rendelkezni kell mindenféle olyan tulajdonsággal, ami kimeríti a könyörületességet, szeretetet, stb. Nem csak hallgatói vagyunk, hanem követői. Nem elmondom, hogy milyen a jó hívő, hanem saját életemmel bemutatom azt! Nem felmagasztalom magam, hanem lemegyek az olyan emberek szintjére, hogy együtt tudjak velük érezni. Nem irigykedek, ha valaki embertársamnak jól megy, hanem örülök neki, hogy Isten megsegítette! Nem vagyok irigy, nem akarok irigy lenni, és nem éri meg, hogy irigy legyek bárkire, és bármire!!!
Jézus követői azt teszik, amit Ő tőle láttak.
Nem akarok lenni pap, sem legátus, aki otthagyta a vérbe fagyott embert, egyedül a samaritánus volt, aki könyörült rajta, olvashatjuk az egyik Bibliai történetben, hanem könyörületes, az embertársaimért akarok tenni, ha megérdemlik, vagy ha nem!
Én, Jézus követője akarok lenni! És ha mégis van a keresztyének táborában irigy ember, tanulmányozza a Jézus Krisztus Mezei prédikációját, ami a LK. 6:17 -től olvasható, mert valószínű ezt a részét még nem olvasta a Bibliának!
A Biblia legyen számunkra útmutató, ami az örökéletünk keskeny útján vezet, és vegyük komolyan a hívő életünket!!!

Bátorságomat összeszedve eldöntöttem, hogy beszélek a következő témáról, hisz szükséges lenne megosztani egymással a szellemvilággal megtapasztalt átéléseket. Sajnos a gyülekezetekben, nagy csend van e téma körül, pedig a Szent Szellemmel való betöltekezés, ami nyelveken szólással jár, a szolgálatra való kijelentés az Úrtól, és egyáltalán a Szent Szellemmel való kapcsolat nagyon fontos. Szinte az érettségi fokot mutatja!
A keresztyének vagy nem tapasztalnak meg átéléseket, vagy nem ismerik fel, de lehetséges az is, hogy ha elmerik mondani, akkor az Ap.csel. 16:16-ban olvasott jövendőmondó szolgáló leányra hivatkozva, belefojtják az átélés szépségeit. Ekkor van a nagy hallgatás, hogy valaki nehogy démonizáltnak gondolja az átélések miatt.
Szomorú, hogy pl. egy keresztyén vezetőnek eszébe jut a jövendőmondó kislány története, de nem jut eszébe Pál a Damaszkuszi úton történt átélése.
Vagy a Damaszkuszi Anániás nevű tanítvány, aki látásban kapta, mikor az Úr azt mondta neki: Kelj fel, és menj el az úgynevezett Egyenes utcába…Ap.csel. 9:11-.
De megnézhetjük a Komornyik történetét, ahol az angyal indítja Filepet, hogy menjen a Jeruzsálemi útra, járatlan út ……..Ap. csel. 8:26-27
-Majd olvassuk, mikor a Lélek szólt Filepnek, hogy üljön fel a szekérre a komornyik mellé……..Ap. csel.8:29 „Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda, és csatlakozzál ehhez a szekérhez”
-Vagy József álmodik a kévékkel, és megfejti a jelentését.
És a Bibliába számtalan szellemi átélést olvashatunk, persze könnyű egy-két szóval elintézni, hogy az ma már nem vonatkozik ránk. De igen, hiszen Jézus ma a Szent Szellem által van itt velünk, és fontos, hogy az Ő munkáját felismerjük! Akkor miért nem beszélünk róla?
Fontos lenne, megtanítani a keresztyéneket, hogy mit is jelent a Szent Lélek káromlás? Amint olvassuk a Bibliában, egyetlen bűn, ami nem bocsáttatik meg, sem ezen a földön, sem a túlvilágon.
Tehát mit is jelent a Szent Lélek káromlás? Nem csupán szidásra kell gondolni, hanem arra, ha valaki nem hisz a Szent Lélek Istenben, és az Ő munkájában!
Akkor ma mit csinálunk, ha elhisszük a jövendőmondó kislány démonizált állapotát, de nem figyelünk oda a másik valóságra Anániás, Filep, Pált, stb. –vel megtörtént szellemi megtapasztalásokra? Talán ezzel nem kimerítettük a Szent Lélek káromlást?
Nem hiszünk benne, hogy a Szent Szellem itt van a földön, Akit Jézus Krisztus küldött a mi segítségünkre? (Ő a mi pártfogónk, Segítőnk.)
Nem bűn az, ha valakinek nincs meg a nyelveken szólás ajándéka, lehet, ő más formában tapasztalja meg a Szent Lélek munkáját az életében. A fontos az, hogy tapasztalja meg!

Van tehát ma is a keresztyén ember életében szellemi történés, de nem mindenki képes észrevenni. Az ilyen emberben nem tud működni a Szent Szellem, mert nem tudott lakozást venni benne, mondjuk ki bátran: a bűn miatt! Az ilyen ember általában tagadja a ma is élő szellemi kapcsolatot, és a jövendőmondó kislánnyal ijesztget. Nem csoda hát, hogy sok keresztyén nem meri elmondani, vagy egyáltalán elhinni, ami vele történik!
Az Istenfélelem nélkül élő ember, könnyen meg nem történt eseményt találhat ki, hogy bizonyítsa a Szellemmel való jó kapcsolatát, de van, aki átéli, és letagadja, az is Szent Lélek káromlást csinál. Amit, mint tudjuk, megbocsáthatatlan bűn!
Tudjuk, Jézus Krisztus Pünkösdkor elküldte a Szent Szellemet, Ő most is a földön van, és munkálkodik abban, aki behívja a szívébe.
Ezt olvassuk a Lelki ajándékokról: „De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.”2 Kor.12:11
Éppen így, a Lélek gyümölcseit is a Szent Szellem által kapjuk. Galáta 5:22 „De a Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” Ezért felül kell vizsgálni az életünket, hogy megkaptuk, (megteremtük -e) ezeket a gyümölcsöket?
Látjuk a példák által, hogy a Szent Szellem ma is a földön van, és ajándékoz, amivel szolgálhatunk, gyümölcsöt termünk, amivel életünket bemutathatjuk a világnak. A Szent Szellem elindít, megállít, kijelent álomban, vagy Ige által, vagy csak úgy a szívedbe hoz fel valamit. Látomást láthatsz, nem csak Pál, hanem te is, de ezt meg kell osztani másokkal, mert mindig üzenete van mások számára is!

És végül boldogan osztom meg Veletek az evangélista elhívásomat, amit a Szent Szellemtől kaptam kijelentés és látomás formájában: Istenfélelemmel kijelentem, hogy nem akarok Szent Lélek káromlást tenni, ezért csakis a tiszta igazat mondom el:

Az Evangélista elhívásom, és felkenetésem

A megjelenésre váró könyvemből kevéske ízelítőt szeretnék adni néktek, olvassátok szeretettel! Istentől kapott bizonyságok ezek, amelyek mind-mind azt tükrözik, hogy mielőtt szolgálatra kibocsát bennünket az Úr, előtte fel is készít. Lásd a 12 tanítvány példáját is. Én semmivel sem vagyok különb másoktól, csupán Isten munkájára szántam az életemet.

Evangélista elhívásom: 2003. 12. 05-én 10 óra 30 perc. Ezen a téli délelőttön átjött hozzám a szomszédban élő fiam a feleségével, és kérték, hogy együtt imádkozzunk. Örömmel fogtunk neki imádkozni, és úgy 20 perc után, látomásom volt. Láttam egy kopár sziklás hegyet, ahol élet egyáltalán nem volt, és szinte rögtön hallottam a szívemben egy kijelentést: „1 év a felkészítési idő.”
Nagyon megijedtem és elkezdtem sírni. A körülöttem álló családtagjaim csak értetlenül néztek rám, míg végülis elmondtam, hogy mi történt. Boldogan nevettek, és fiam azt mondta: „Megkaptad az Evangélista elhívásodat!”- majd tovább folytatta: Hová fogsz menni missziózni? Görögország? Én nem válaszoltam, csak szemem elé idéztem újra és újra a történteket, és a szívembe pedig bevésődött a kijelentés: „Egy év a felkészítési idő.”
A nagy boldogság napokig tartott bennem, természetesen komolyan vettem az elhívásomat, és odaszántam magam, a Bibliát még tudatosabban kezdtem el olvasni, a német nyelvet pedig önszorgalomból tanultam. Titokban azért azon gondolkodtam, hogy vajon, hova fog az Úr küldeni engem? Vajon milyenek lesznek az ottani a körülmények, milyen bőrű emberek lesznek azok? stb.
Kicsit izgalommal, de jó volt így élni, várni, figyelni, hogy az Úr mikor fog újra szólni, és hívni a szolgálatba. Teltek a hónapok, szorgalmam nem lett kisebb, és még inkább jobban vágytam a nagy munkára.

2004. 12.19.-én A Debreceni Lovardában Ökumenikus Istentiszteletet tartottak, ahová mi is szívesen elmentünk. Egész nap támadásaim voltak a sátántól, és miután elindultunk, éreztem, hogy nem vagyok jól. Alig vártam, hogy elérkezzünk a Tesco mosdójához, hogy felfrissítsem magam. Ahogy kiléptem a kocsiból, a torkom elszorult, és még rosszabbul lettem. Végül sikerült a mosdóba eljutni, és ott jobbra fordult a közérzetem. Tudtam, hogy a sátán nem akarja, hogy menjek az Istentiszteletre, amint látni fogjátok, meg is volt rá minden oka.
Kicsit késtünk az alakalomról, de igyekeztünk zavarkodás nélkül helyünket elfoglalni. A sok-sok szolgálat után, előrehívás volt azon testvérek számára, akik új megtérők, vagy megfáradtak a szolgálatban, vagy éppen a szolgálat elkezdése miatt kértek imát.
Én is kimentem, és odaálltam a Baptista pásztor elé a sor hátuljára. Türelmesen vártam, mert a többi szolgálótól már mindenki elment, de én kitartóan a pásztorra vártam.
És elérkezett a nagy pillanat: A pásztor rám tette a kezét és megkérdezte, hogy miért imádkozzon? Én elmondtam, hogy 2003.decemberében az Úrtól megkaptam látomásban, és kijelentésben az evangélista elhívásomat, és szeretném, ha az Úr beállítana a szolgálatba. És így imádkozott: „…Kati te evangélista vagy, és várjad, az Úr beállít a szolgálatba. Hatalommal és erővel! Meghátrálás ne legyen benned!”- A pásztor után elmondtam az evangélisták imáját, és elindultam a helyemre. Alig léptem egyet, mikor a pásztor utánam nyúlt, mind a két vállam megfogta, és azt mondta: „A sátán körös-körül jár, hogy megakadályozzon mindenben! De én most sátán megparancsolom, hogy hagyd el Katalin környékét is! Ő Isten gyermeke, evangélista, aki viszi az evangéliumot! Hatalommal és erővel! Katalin, menj és vidd az evangéliumot!”
Aztán elindultam szép lassan a helyemre, szememből örömkönnyek hulltak, és míg a Lovarda hosszú útján végig mentem több száz ember tapsolt. Egy csodálatos érzést éltem át. Arra gondoltam, hogy ha itt a földön is meg lehet érezni a Menny csöppnyi dicsőségét, akkor ott milyen boldogság lesz majd! Tudtam, hogy nem az én személyemnek szólt a taps, hanem annak az Isten munkásának, aki vinni fogja az evangéliumot sokfele. Örökre emlékezetes lesz számomra ez az este. És mindenkor hálás vagyok Istennek ezért az elhívásért!

Azóta százszor átgondoltam minden pillanatát a történteknek: Isten elhívott látomásban, olyan helyre, ahol nem szólt az evengélium! Ahol nincs élet! Ezt jelentette a kietlen kopár hegy! A kijelentés: „Egy év a felkészítés ideje” Ez pedig azt jelentette, hogy 2003 december – 2004 decemberig, e napig szólt a felkészítés, pontosan az elhíváshoz 1 évre kentek fel evangélistának!
Csodálatos és felejthetetlen volt az elhívásom, felkenetésem, amit a sátán meg akart akadályozni.

Kívánom a hívő életetekre, hogy Isten adjon minél több elhívást számotokra, amit kitartóan végezzetek! Hatalommal és erővel!!!

A keresztyének egyik legszebb ünnepe a Húsvét, aminek fontos üzenete van a számunkra: Jézus Krisztus feltámadt, él, és mi is élni fogunk! A feltámadás ünnepe azonban nem lehet Nagypéntek nélkül, mert kellett a véráldozat, ami értünk történt! Te érted, és én értem, azért, hogy a bűneink el legyenek törölve.

A fájdalom és öröm kavargott e 3 nap alatt a szívünkben. Jézus Krisztus kínzása, halála, fájdalom volt, de feltámadásának tudata boldoggá változtatta a szívűnket. Így ünnepeltünk tehát, sírva és örülve.

E szentséges ünnepről a sátán akképpen vette el a figyelmet, hogy az embereket egymás ellen uszította, akik utcai tüntetéseket szerveztek, és magukból kifordulva, ocsmány szavakat kiabálva, vezetők leváltását követelték. Hömpölygött a tömeg, maguk sem tudták, hova mennek, csak tudták, hogy követni kell egy hangot, ami időnként a parancsot kiadta az úti cél felé. Időnként én is belenéztem ebbe, az ünnep hangulatát romboló élő közvetítésbe, és megfogalmazódott bennem, a „Miért?”.

Miért, hisz az okot, amit hangoztatnak, azt nem lehet elfogadni.  Olyan elferdített magyarázkodás, amit minden józan megítélésű ember fel tud fogni, hogy nem lehet ok a tüntetésre, ami néha-néha már törvénybe ütköző volt.

Miközben elmélyedtem az emberi mocsokban, láttam magam előtt, mikor a felbőszült tömeg Jézus keresztre feszítését kiabálta. Amikor senki nem volt kíváncsi a valós igazságra, csak mentek, ordítottak, és követeltek. Beleélve magukat a célba, hogy nem a bűnöst, hanem Őt kell elítélni, ha ok van rá, ha nincs! És a tömeg lázadásának következményétől félve, engedett Pilátus. Akkor!

És most? Az tömeg egyre jobban felhergelte magát, már a rendőrök is alig tudtak fegyelmet tartani, sőt, nem is tudtak, de a még nagyobb baj elkerülése miatt kevésbé reagáltak rájuk.

Tudom, hogy nem minden szempontból lehet a két eseményt egymáshoz hasonlítani, de nézzük meg, mi is az, amiben megegyezik. Talán az időpont, ami Húsvét előtt zajlott. Aztán az, hogy az emberek közel 2000 éve sem változtak meg, nem keresik az igazságot, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva harcolnak valamiért. Ma is működik a nyájszellem, ami összeköti a tömeget. Vannak hangadók, irányító emberek ma is, akinek szavára hallgatnak a többiek. A cél érdekében mindenre képesek, mert bennük van a sátáni erő.

És akkor nézzük meg, miben különbözik a két esemény. Talán a legfontosabbat emelném ki: Igaz, hogy személy ellen szólt a „Feszítsd meg!” kiáltás, de Jézus Krisztus Isten Fia volt. A bűnnek árnyéka sem volt benne. Ő meg tudta volna magát menteni, de teljesíteni akarta az Atya akaratát. Vállalta a halált is, azért, hogy megváltsa az embereket a bűn következményétől, a haláltól!

Miért engedte az Atya? Az Atya saját Fiánál is jobban szeret téged és engem, ezért engedte meg a kereszthalált. Az, Aki szeret téged és engem, Ő 3. napon feltámasztotta a Fiát, Ő él, és mi is élni fogunk!

Mint látod, óriási különbség van a két esemény között! Nem holmi tüntetés, a sátán sugallatára tomboló emberek vonulása, hanem Nagypénteken a Megváltás ment végbe, Jézus Krisztus halála által! Dicsőség Néki érte!

 

Mikor ezt a szót halljuk, hogy: „biztonság” vajon kinek mi jut róla eszébe? Bizonyára mindenki jó dologra gondol, mert például, ha egy ország biztonságot nyújt a népe számára, vagy biztonságban vannak az árvízterületről kimentett állatok, ez csak jó lehet. Biztonságos lehet egy háztartási gép, egy kocsi, és sorolhatnám még tovább.

Biztonságot nyújtunk, mi szülők a gyermekeinknek, akik teljes bizodalmukat belénk vetik.

Talán erre közvetlen példát is tudok mondani. Édes kis unokám, aki most 6 hetes, legtöbbször kihangosított telefonon hallja a hangomat, és úgy tűnik, hogy felismer. A napokban szüleivel meglátogatott, és talán mondanom sem kell, ez volt az első hosszú útja. Aztán karomba vettem, kinyitotta a szemét, és nézett rám. Miután beszélni kezdtem hozzá, visszazárta a szemeit, elmosolyodott és aludt szépen tovább. Ő már a hangom alapján ismer. Nyugodtan, mély alvásnak adta át magát, mert érezte, hogy biztonságban van.

Egy idő elteltével, oda akartam adni az édesanyjának, de olyan esetlenül sikerült ez az átadás, hogy maga a kicsi is érezte, és elkezdett sírni. Érezte, hogy az addigi biztonság, valami miatt megszűnt, és instabillá vált a testhelyzete. Majd mikor édesanyja megvigasztalta, újra mosolygott, és jól érezte magát.

Elgondolkodtam azon, ha ez a 6 hetes gyermek észrevette, hogy körülötte megváltozott valami, ami az ő testi épségét veszélyezteti, és védekezésként sírni kezdett, akkor a felnőtt emberek, hogyan nem veszik észre, mikor bűn útjára kerülnek? Előfordul, hogy tudatosan keresnek idegen isteneket, bálványokat, és nem veszik észre, hogy körülöttük instabillá vált minden? Biztonság? Egy Isten nélküli ember számára mi lehet a biztonság? A pénz, a hatalom, a tisztségek, nagy vállalkozások? Mi az, ami a biztonságot nyújt a számukra?

Valami van, amitől nem menekülhetnek, az pedig a teljes összeomlás, teljes megsemmisülés. Bizony ez az ő számukra bekövetkezik, bármilyen sokat ígér is a földi biztonságuk.

Most viszont tegyük fel a kérdést: A hívők miért nem veszik észre, mikor a keskeny útról letérnek? Miért van, hogy sokszor tudatosan fetrengenek a pocsolyában? Miért nincs az az érzésük, mint a kisgyermeknek, aki megérezte, hogy valami megváltozott, és az reá veszélyes? Most itt van a sok miért, de miért? A hívő embernek van segítsége, aki tanácsolja, vezeti, aki védelmezi! Hogy ki is Ő? Igen, ha meghalljuk a hangját, ha engedelmesek vagyunk, akkor nem járunk téves utakon, ahol baj érhet bennünket, mert a Szent Szellem Isten a keskeny úton vezet minket. Jézus biztonságban akar bennünket látni már itt a földön, ezért küldte Őt ide, vegyük hát észre, hogy számunkra ki jelenti a biztonságot!


Azon a vasárnap délután autónkkal éppen a Missziós Gyülekezetbe mentünk, mikor az úton találkoztunk egy kapucnis férfivel. Gyorsan elgurultunk mellette, és miután felfogtam, hogy kivel is találkozhattunk, már akkor több km-t haladtunk előre.
Istentisztelet után, hazafelé jövet, újra megpillantottam az út szélén álldogáló férfit, akit akkor már felismertem. Igen, egy hajléktalan, aki élettársával néha eljött a misszióba. Nagyon szegény körülmények között élnek, mint ahogy egy hajléktalan tud élni. A nő elmesélte, hogy a télen a hideg miatt előfordult, egész éjjel egy kutyával sétált az utcán, hogy meg ne fagyjon. Nyáron a folyó hídja alatt húzta meg magát, kitéve mindenféle vérszívó állatoknak.
Néha egy-egy jó ismerős segített rajtuk élelemmel, vagy éppen meghúzhatták magukat éjszakára a lakásukban. Városon vannak hajléktalan szállók, de vidéken az ilyen emberek élete kilátástalan.
Találkoztunk tehát ezzel a hajléktalan férfival, a férjem megállt, és ő odajött hozzánk. Tisztelettel köszönt, és kérdésünkre, hogy hova megy, röviden azt mondta: „Újfaluba, a kórházba. „Dehát, gyalog indultál el ilyen messze?”- érdeklődtem.  „Igen, mert a biciklimet összetörték, és még a rendőr is megbüntetett érte. Mondtam, hogy nem tudom kifizetni, de azt mondta, hogy majd leülöm.”  Egyre lehangolóbb volt szembesülni a ma is előfordult valósággal, de sajnos nagyon is élő volt a helyzet. Aztán még megkérdeztem tőle: „Mikor indultál el otthonról?”   „Reggel.” - válaszolta csendesen.
De hát… akartam nagyon csodálkozni, de ő azonban egy rövidke mondattal ezt válaszolta: „Mert Ica vár engem.”  Sajnálkozva néztem a férfit, és felé nyújtottam egy nejlonba becsomagolt néhány kiflit. Ő nem nyúlt érte, hanem megkérdezte: „Akkor Kati néni mit eszik?”  „Nekem van.”- mondtam. És még egyszer megismételte: „Kati néninek van?” „Igen, van.”- bólintottam a fejemmel.
Beültettük a kocsiba, hogy úgyis arra megyünk és elvisszük a kórházig. Halottam, amint mohón ette a kiflit.
Majd elővettem egy tábla csokoládét, hátra nyújtottam neki, hogy egyék meg együtt Icával. Láttam szeme az örömtől felvillant, arca már nem volt olyan szomorú, megköszönte és a zsebébe tette.
A férjem azt kérdezte tőle, hogy nem-e stoppolt, vagy nem vették fel? Hisz ez a távolság több mint 30 km. „De próbáltam stoppolni, de senki nem vett fel, aztán már nem is próbálkoztam vele. Elfáradtam leültem az út szélére, akkor meg küldtek hozzám egy orvost. Azt hitték rosszul vagyok. Az orvos megvizsgált, látta, hogy csak éhes vagyok és fáradt, ezért elment.”
Csend lett egy ideig, csak bennünk a valóságnak volt hangos a zaja. XXI. század, Magyarország!
Aztán egyre fogytak a kilométerek, lassan megérkeztünk. Kiszállt a kocsiból, odajött az ablakhoz és még egyszer megköszönte a jóságunkat. Elindult.
A férjemtől megkérdeztem, hogy nincs -e valamennyi pénz nála, adjunk egy buszra valót neki. Ő kiszállt, elővette a pénztárcáját, és utána szólt a férfinek. Ezalatt a pénztárcából egy kis papírdarabot kifujt a szél és elkezdte tovább forgatni az úton.  A hajléktalan férfi megfordult, és elindult a kis papírdarab után, felvette, majd alázattal férjemnek odaadta. Férjem átnyújtotta neki a jelentéktelen összeget, ami talán éppen csak a visszautat fedezte számára.
Aztán köszönt, és elindult, mert: „Ica őt várja.”

Férjemmel hosszasan hallgattunk az úton. A csendben sok mindent tudtam eltárolni és megbeszélni magammal. Végig gondoltam az indítékot, amiért ő gyalog elindult a kórházba. Vajon ki tette volna ezt meg még rajta kívül? Nem volt számára akadály, hogy nincs pénze buszra, nincs kocsija, biciklije, milyen távolságra kell mennie, de ő menni akart, mert tudta, hogy a másik fele várja őt. Elindult reggel több, mint 30 km-re, és mi mikor felvettük délután 5 óra volt. Ez az ember egész nap éhen gyalogolt, azért, mert tudta, hogy őt várják.
Ez a hajléktalan férfi a sok ember közül csak egy volt! Bár nem biztos, hogy lett volna még valaki, aki ezt megtette volna! Egy emberért tette, aki csupán őt várta!

És most megkérdezem, hogy mi keresztyének, akik tudjuk, hogy minden nap bennünket is vár az Úr, mi elindulunk -e, hogy találkozhassunk vele? Megtesszük -e azt, amit ez a hajléktalan férfi megtett, egy másik emberért, hogy örömet szerezzen neki?
Mi keresztyének, akik nem csak annyit tudunk Jézusról, hogy vár minket, hanem azt, hogy az életét is odaadta azért, hogy magára vállalja a bűneinket. Így már elindulunk -e felé minden nap?
Mi keresztyének, akiknek nem kell autóra, buszra, biciklire várni, hogy találkozhassunk Ővele, hanem a nap minden szakában, őszinte imával mehetünk hozzá, és csak azt mondjuk neki: „Uram, szeretlek Téged!”Ott, ahol vagy, nem kell kilométereket utazni, nem kell jármű, pénz hozzá, csak a te nyitott szíved, ami Érte ég! Mondd Neki azt: „Uram, szeretlek Téged! Szükségem van Rád minden nap!”

More Articles ...

  1. „Mit jelent valakiben megoltani a tüzet?”
  2. Kedves Honlapunkat „hűségesen olvasó”, közelben és távolban élő Testvérek, Ismerősök, és Isten után Vágyakozók!
  3. Ez bizonyság és nem szerencse
  4. Új szív (jegyzet)
  5. Mikor van öröm a szolgálatban?
Page 19 of 89