A nyelveken szólás és Prófétai kijelentés jelentősége 1Korintus 14:1-5
Bibliai Tanulmány: Kiss Attila szolgálatából

1. Miért jött a Szent Szellem?

(A Szent Lélek és a Szent Szellem fogalma, tisztázása)
- Azért jött, hogy segítőtárs legyen, hogy vezesse életünket, és felkészítse az eklézsiát a Krisztussal való találkozásra. Ez világos azt hiszem mindenki számára.
- Azért is jött, hogy tanítson, és elvezessen minden igazságra. (János16:13) „De mikor eljő amaz, az Igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. mert nem ő magától szól, hanem azokat szól, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjeleníti nektek.”)
Az elmúlt évtizedekben, mikor a karizmatikus közösségek elkezdték a szolgálatukat, szinte természetes volt, hogy az Apcsel 2-ben leírt események folytatást nyernek.
A megtért emberek hamarosan betöltekeztek Szent Szellemmel és a karizmák, (Charisma) vagyis a lelki ajándékok aktívan működtek a gyülekezetekben.
Akkoriban a gyülekezetekben arra törekedtek, hogy mindenki betöltekezzen Szent Szellemmel, és az volt a különleges, ha valaki nem tudott betöltekezni.
Ezzel szemben már a Pünkösdi gyülekezetekben nincs olyan hangsúly fektetve a Szent Szellemmel való betöltekezésre. Ma Pünkösdi közösség 60%-a, vagy még több is, nincs betöltekezve Szent Szellemmel. Riasztók az adatok, de ez az igazság. Megkérdezhetnék tőlünk, hogy miért hívnak bennünket Pünkösdinek, ha nem sokkal különbözünk más közösségektől.
Mi valóban fontosnak tartjuk a Pünkösdi események megnyilvánulását? Úgy érzem, újra nagy fontosságot kell neki tulajdonítani.
A Karizmatikus ébredés a század elején kezdődött. Sok helyen valóban beteljesedtek azok az ígéretek, melyek a késői esőről szóltak.
Sajnos mára sok helyen a Szent Szellem mögé bújva, nem a Szent Szellem szabadsága, hanem emberi szabadosság kezd Úrrá lenni a gyülekezetekben.
A Krisztusi szentség kezd háttérbe szorulni a sok megengedett új dolog miatt.
(Ne gondoljátok azt, hogy egy konzervatív, tradicionális álláspontot képviselek, hanem szeretném, ha a tisztaság, és a szentség, a Szent Szellem uralma újra működne a gyülekezeteinkben.)
Mivel egyre kevesebben töltekeznek be Szent Szellemmel, hiszen nincs nagy hangsúly ráhelyezve, így a megnyilvánulások jó része emberi utánzás. Ez kemény kijelentés!
Ezzel nem azt akarom felszínre hozni, hogy sehol sincs élő, növekedő, Szent Szellem frissességében élő gyülekezet, hanem azt, hogy sokan csak vágyakoznak, és mivel nincs változás, ezért maguk kezdik el imitálni a megnyilvánulásokat.
A Szent Szellem szabadsága örömben, szeretetben és egységben nyilvánul meg.
Az Úr azt akarja, hogy térjünk vissza oda, ahonnan eltávolodtunk.
Kezdjük el újra hangsúlyozni a Szent Szellem erejének fontosságát!
Nélküle nincs ereje az erőfeszítéseknek.
Hiába építgetjük a gyülekezetet, ha a Szent Szellem nincs ott, nincs növekedés sem!
A lelki, szellemi ébredést követi majd a létszámbeli növekedés is!!!
A Szent Szellem karizmájának újra kell növekedni.

2. Mire szolgál a nyelveken szólás? Fontos -e a Nyelveken szólás?

Az első kérdésre talán egyszerű a válasz. A nyelveken szólás titkos kommunikáció Istennel. Titkos dolgokat mondunk Istennek. (közben járunk, hálát adunk, harcolunk.)
Előnye: hogy a Sátán és a szellemvilág nem érti, kivéve Istent. (Vagyis az Atya, Fiú, Szent Szellemet)
Hátránya: A gyülekezetben csak beszél a Testvér, ha nincs magyarázó. Ez nem azt jelenti, hogy a gyülekezetben egyáltalán nem lehet nyelveken szólni, csupán arról van szó, amit az Ige mond: 1 Korintus 14:28. versben.
A gyülekezeti alkalmakon azért nem merik használni nyilvánosan, mert félnek tőle, hogy nincs magyarázó. Ez a félelem valamilyen szinten jogos, de azt kell mondanom, hogy a helyes az lenne, ha mind kettő lenne, amint a 1Kor. 14: 12-13vers írja.
A Nyelveken szóláskor, ha nincs magyarázó, csak magunkat építjük, a gyülekezetet nem építi.
A nyelveken szólásról a Szent Szellem kapcsán is beszélnünk kell. A Szent Lélek keresztség jele -e a nyelveken szólás?
Azt kell mondanom, hogy nagyon eltérő vélemények vannak ezzel kapcsolatosan.
Egyesek szerint nem feltétele a keresztségnek az ajándék megnyilvánulása, (mármint a nyelveken szólás).
Míg mások kitartanak amellett, hogy a Keresztséggel együtt jár a nyelveken szólás.
Talán egyik verziót sem szabad túl magyarázni, de inkább igaz az utóbbi!
Pál azt mondja: „Kívánjátok a lelki ajándékokat!”
A nyelveken szólás segítség is, mikor már nem tudunk értelemmel imádkozni, akkor használhatjuk az ajándékot, mert ilyenkor a lelkünk imádkozik tovább rejtett titkos dolgokért.
A második kérdés az volt fontos -e a nyelveken szólás? Igen, fontos, hiszen építésére van a tagoknak! Fontosságát nem szabad elhanyagolni!

3. Hogy hogyan kapható meg a nyelveken szólás?
(A következő héten megtudhatjátok…)

Valahol azt olvastam, hogy a keskeny kapu, amin minden hívőnek át kell menni, nem csak keskeny, hanem, alacsony is! A bűnnel telt batyut le kell tenni, és az egyenes derekat egészen meg kell hajtani. A büszke ember nem bír rajta átmenni.
A magunkkal hordott bűnök, csomagként nehezednek ránk, idegesek, fáradtak, és magunkkal szemben is ingerlékenyek leszünk. Az ilyen magaviselet nem tükrözi a Krisztusi képmást. A mélyen ülő, szomorú szemeket soha nem lehet összetéveszteni a beszédes mosolygós szemekkel.
Istentiszteleti alkalmon megkérdezte a pásztor: Mi a legnehezebb? – Némán figyelt mindenki, és várta a választ. Hát a megterhelt szív!- segítette a választ megfejteni.
Ha meggondolod, valóban igaz. Ha szomorú vagy, lehet pénzed, lehet melletted a társad, lehetsz bárhol, nem tudsz felvidulni, mert a szívedben súlyos terheket hordozol.
A megterhelt szív tele van mindenféle sebekkel, az abból eredő, indulatokkal, gyűlöletekkel, és nemhogy enyhítené, hanem még súlyosbítja a szív állapotát.
Hogy meddig akarod ezt az érzést a szívedben tartogatni, az kizárólag rajtad áll! Ha önvizsgálatot tartasz, és felteszed a kérdést magadnak: „Én hányszor pletykáltam a testvéremről, hányszor bántottam meg a háta mögött, míg szemében a szépet mutattam?”
A megterhelt szíveket ki kell üríteni, de csak úgy lehet, ha először magamat vizsgálom meg! Én mit tettem a másik ellen? Nem a sebeket kell nyalogatni, hanem visszapörgetni azokat, amivel bántottam a másikat. Ha ezt meg tudod tenni, akkor biztos lehetsz benne, hogy megtetted a kezdő lépést. Lehet, hogy tiltakozik a bensőd, nehezen szánod rá magad, de hidd el, hogy megéri. A bűn felismerése, megbánása, elhagyása, a szív megkönnyebbüléséhez vezet. Ha meg tudod tenni, hogy magadat ítéled meg először, talán a másik megbántása eltörpül a tiéd mellett. Ha ráemlékszel, hogy kibeszélted a testvéredet, Krisztus gyermekét, de szemében mást mutattál, és ráébredsz, hogy milyen bűnös vagy.
A bűneid reád terhelődnek, és megszomorodsz felettük.  Ez a bűnbánat. Jó, ha eljutsz idáig, mert Isten ezt látja, és akkor bűnbocsánatot kapsz, ami teljes megkönnyebbüléssel jár.
Azt mondja az Ige: „Ha magunkat elítélnénk, nem ítéltetnénk el.”

„Azt mondátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni. Mi haszna, hogy teljesítsük, amit ránk bízott, és, hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?" ( Malakiás 3: 14)

Panaszkodni nagyon könnyű! Másokat bírálgatni, Istent vádolni vagy másokra követ vetni, ehhez nem kell semmiféle tehetség vagy különös adottság. De a panaszkodás, minden körülöttünk lévőre nagy hatással van.
A nép panaszkodott Istenre, és úgy vélte, hogy hiábavaló Őt szolgálni. „Hasznom van nekem ebből?”- ez volt a magatartásuk.
Talán mi is érezzük így néha, és ezt kérdezzük: „Miért csináljak bármit is? Hiszen senki nem köszöni meg. Vagy: „Miért menjek el a gyülekezetbe? Mindig ugyan ezt halljuk.” Könnyű szellemi vezetőinket bírálni, sokkal inkább imádkozni kellene azokért, akiket az Úr arra indított, hogy vezessenek bennünket. (Zsid. 13:7-17)
A fogságból visszatért zsidók panaszkodtak amiatt, hogy az istenteleneknek jó sorsuk van, miközben ők szenvednek.
Belefáradtunk szolgálatunkba, és kezdenek nekünk hasonló érzéseink támadni? Ha igen, akkor szükségünk van arra, hogy hitünk tárgyává nézzünk! Az Úr Jézus, mint szolga legyen a legfőbb példa előttünk!
Szemeinket Őreá irányítsuk, nemcsak azért, hogy legyen erőnk arra, hogy örömmel szolgáljuk Őt, hanem azért is, Hozzá hasonlókká legyünk!
Malakiás tanácsot ad nekünk, ami megőriz bennünket attól, hogy akadékoskodókká váljunk. Azokról beszél, akik félik az Urat, ők beszélgettek egymás között. Mennyire fontos mindkettő számára!
Az Urat félni azt jelenti, hogy mindenképpen Ő legyen az első, és az Ő akaratát keressük!
És a második: Milyen fontos dolog az, Krisztus dolgairól keresztyén barátainkkal beszélgessünk, és megosszuk egymással a gondolatainkat. Mennyi örömet ad ez nekünk?
Akkor kevesebb időnk jutna panaszkodásra, és bíráskodásra!!
Malakiás így folytatja: „Az Úr figyelt és meghallotta. És beírták egy könyvbe az előtt emlékezetül azokat, akik Őt félik, és megbecsülik a nevét”. ( Malakiás 3: 16) Micsoda bátorítás ez nekünk!!!!!!

„Ne legyetek nagyratörők!”(Róma 12:16)

A becsvágyó ember magas célokat tűz ki maga elé.
Mikor feléjük csörtet, gyakran megsérti mások érdekeit! Ugyanakkor keresi azok társaságát, akiktől reméli, hogy a velük való kapcsolat segíti a célja elérésében.
Isten azonban mást vár az Ő népétől. Mi mindannyian testvérek vagyunk egymás között. Aki a testvérek között nagy akar lenni, azt úgy érheti el, hogy mindenkinek a szolgája lesz. Azok közé tartozónak tekinti magát, akiket kevésre értékelnek a gyülekezetben.
Az alázatossághoz tartozónak vallani magunkat nem azt jelenti, hogy alacsonyabb nívóra ereszkedünk.
Emlékezzünk csak az Úr Jézus szavaira, amelyeket az ihletett szerző az Úrvacsora szereztetése alkalmával  jegyzett fel. „ Erre Ő így felelt nékik: A királyok uralkodnak a népeken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet olyan legyen, mint aki szolgál.” (LK 22: 26-27)
Az Úr Jézus magát adta példaképül a tanítványoknak. Ezzel az érzülettel végezte a szolgálatát, kezdettől mindvégig itt a Földön.
Amikor először jelent nyilvánosan, bemeríttette magát, Keresztelő Jánossal. Ily módon eggyé tette magát Izráel gyönge maradékával.
Az Úr Jézus mély alázata, megfoghatatlan csoda. A dicső személy emberré lett, magához fogadott minket, és a legutolsó helyet foglalta el közöttünk.
„Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk.22: 27)

Mi köze a hitünknek a minden napi munkánkhoz? Sokan azt állítják, hogy semmi. A hit a vasárnapok dolga, a munka a hétköznapoké. Az Ige lelki kérdésekre ad feleletet, de a munka kérdésében nem illetékes.
Mi azonban valljuk, hogy a hit az egész élet. Az egész ember belső szüksége. Ezért nem csak a vasárnapok, hanem mindkét napnak dolga, Istennek van a munkával kapcsolatosan is  világos mondanivalója.
Az ember egyik legrégibb kérdése, hogy mi a munka? Voltak korok, mikor a munka alacsonyító, rabszolgáknak való volt. Vannak akik azt tarják, hogy a munka szükséges rossz, kényszerítő teher, és akkor lennénk boldogok, ha nem kellene dolgozni! A munka büntetés, és kegyelmi állapot, ha nem kell dolgozni. Van, aki számára az élet egyetlen értelme, tartalma, szakadatlan munka, robotolás.
Vannak emberek, akik nem képesek elkezdeni, és vannak, akik nem képesek abbahagyni a munkát. E sokféle felfogással szemben mit mond Isten Igéje? És ennek alapján, hogy gondolkozzék a keresztyén ember?
A keresztyén ember készséggel vállalja a munkát, mint Istentől kapott hivatást.
A bűneset előtt rendelte Isten, hogy az ember „Hajtsa uralma alá a földet, művelje a kertet és őrizze azt”. A munka Istentől származó parancs az ember számára, és a paradicsomi állapot, nem munkátlanság. Az ember munkája, Isten gondviselő munkájában és uralmában való részvétel. A munka lényegét tekintve nem nyomorúság, és büntetés, hanem alkotás, és uralom, Isteni tulajdonság.
Az emberi munkát az állati robottól éppen az különbözteti meg, hogy az ember munkájában szellemileg is részt vesz, míg az állat csak az erejét adja bele.
A keresztyén ember mindenféle munkát tiszteletben tart, és mindenkinek a munkáját megbecsüli. A különböző munkakörben dolgozó emberek között gyakran ellentét, ellenszenv támad. Egyesek csak a testi, fizikai munkát tekintik munkának, és a szellemit nem. „Csak az íróasztal mellett ül, és nem dolgozik”. Másrészt szellemi munkát, tudományos, vagy művészeti tevékenységet kifejtő ember kísértése, hogy a fizikai munkát vesse meg, mint az alacsonyabb értékű robotolást. Pedig az igazság az, hogy különböző munkáink révén egymásra vagyunk utalva, és munkáink együtt eredményes.
A keresztyén ember minden munkáját becsülettel, Isten előtt felelősséggel végzi. Még embertelen körülmények között is, úgy dolgozik, hogy nem a szemnek, hanem az Úrnak végzi a munkát!
Sokan csak dolgozgatnak, mikor a főnök éppen odanéz.
A hívő ember pedig minden munkáját úgy végzi, mintha maga az Úr volna a főnöke. A főnök csak néha van jelen, de az Úr mindig jelen van. A hívő ember Isten jelenlétében dolgozik, felelősséggel.
A keresztyén ember ismeri a kenyér, és a munka összefüggését.
Isten a kenyér, és a munka összefüggését állapítja meg. „Aki nem akar dolgozni ne is egyék!”Az az ember él helyesen, aki akár szellemi, akár fizikai, de a munkája után él. És méltó a munkás a maga jutalmára.
A keresztyén ember szorgalmas, de nem rabja a munkának. Némely ember bűne, hogy hozzá sem akar fogni a munkához, a másik meg abban se akarja hagyni. Ünneptelenül él, és géppé válik, az emberi méltóságát veszti el. Pedig a 4. parancsolat azt mondja: „Hat napig munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a 7. nap a nyugalom napja. Az Úrnak a te Istenednek tiszteletére, ne végezz azon semminémű munkát."
A keresztyén ember tudja, hogy munkája, az örök élet fényében nem hiábavaló.
Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, és magatok dolgát végezzétek, és saját kezekkel dolgozzatok, amint meghagytuk nektek. Viselkedjetek tisztességesen a kívülállókkal szemben, és ne szoruljatok rá senkire. (1Tess. 4: 11-12)