Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Mennyei telefonszám (Zsolt. 50:15)

Details
Irasok
23 August 2012
Hits: 245

 

Egy kedves ismerősömmel találkoztam, és néhány szót váltottunk egymással. Elmondta, hogy édesanyja idős beteg állapota miatt, közelebbi városban vállalt munkát, de eljár tanítani egy református teológiára is. Ott nagyon szeret lenni, és este mikor a vendégszobába lefekszik olyan békesség, nyugalom száll rá.
Mosolyogva elmondta azt is, hogy a hűtőszekrényen van egy mágneses kis tábla, amin ez van kiírva: „Isten ezen a Mennyei telefonszámon fog téged is hívni”- (Valószínű a Zsoltárok 50:15 Ige hely van rajta.) Ismerősöm még viccesen meg is jegyezte: „Jajj, csak nehogy éjszaka hívjon fel!”- és nevetett.
Mosolyogva én is megerősítettem, hogy valószínű hívni fog Isten.
Ő azt mondta, nem hisz Istenben, csak az emberben. Az, ami történik Istentől van-e, vagy az embertől nem tudja.
Ez a kedves ismerősöm, igazi ateista (még), de már megérezte a nyugalom, békesség örömét, amit megtapasztalt ebben a szobában. A régi berögzött („nincs Isten”) tanításokban nőtt fel, és mint a többi sok-sok gyermek, nem akarta Istent keresni, mert nem volt muszáj. Sokáig gondolkodtam még a beszélgetésünkön, és hiszem azt is, hogy nem véletlen küldte Isten oda  Őt a Teológiára tanítani. Valószínű nem csak neki szól a hűtőn lévő kis tábla, de az már biztos, hogy a szíve megérezte a Szent Szellem jelenlétét. Jól érzi magát, sőt vágyik a békességre, nyugalomra, amit ott megtapasztal. Talán nem is sok idő múlva megtér az Úrhoz, és Isten terve valósággá válik az ő életében is. Imádkozni fogok érte.
Talán e történet elolvasása után, eszetekbe jut, hogy nektek is van hasonló feladatotok másokért.
Azt mondta Jézus Krisztus: „Tegyetek tanítványokká minden népeket” – Legyünk engedelmesek, és imádkozzatok ti is az emberekért!

Hét találkozás

Details
Irasok
15 August 2012
Hits: 219

 

Hét Bibliai személy Istennel való találkozásáról szól ez a rejtvény. Mit mondott nekik a Mindenható?
-         Ki ez a hét ember?
-         Párosítsd a nevekhez az Istennel való találkozás helyszínét: Bétel, Siló, Ofra, Hóreb hegye, Gilbeon, Beérseba, egyik helyről nincs információ
-         A Bibliában segítséget nyújtó részek: 1 Mózes 17, 26, 35, 2Mózes 3, Bir. 6, 1Sám. 3, 1Kir. 3

1, Járj előttem, és légy fedhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat.
2, Megláttam népem nyomorúságát.. Le is szállok, hogy kimentsem, és elvigyem őket arról a földről, Most azért menj, vezesd ki népemet, Bizony veled leszek.
3, Olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad, sőt gazdagságot, és dicsőséget is adok egész életedben.
4, Szaporodjál, és sokasodjál, népek gyülekezete származik tőled, Neked adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak, és Izsáknak adtam.
5, Az Úr veled van erős vitéz! Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt! Midján markából. Én küldelek téged.
6, Ítéletet tartok Éli háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy a fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket.
7, Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat, szolgámért Ábrahámért.

 

Megfejtések: 1: Ábrahám, 2: Mózes, 3: Salamon 4: Jákób, 5: Gedeon, 6: Sámuel, 7: Izsák

 

Pásztor és a bojtár

Details
Irasok
15 August 2012
Hits: 211

 

A napokban hallottam egy keresztyén történetet, amit szeretnék veletek megosztani.
Izráelbe tartó turista buszon a fiatal idegenvezető nő beszédbe elegyedet egy hazafelé tartó idős izraeli férfivel. Számtalan témáról beszélgettek, többek között arról is, hogy náluk az a szokás, hogy mindig a pásztor megy elől, és a juhok követik őt. Természetesen ezt a gyülekezeti rendre is értette. Egyszer csak megállt a busz, mert egy birkanyáj ment keresztül az úton gyors léptekben, mert a pásztoruk hajtotta őket át.
Az idegen vezető nézte a nyájat, és eszébe jutott, hogy ő már el is mondta az információt, amit a férfitől hallott, és az nem azonos, a most látottakkal. Meg is szólította újra a kisasszony az izraelit:- Uram, ön azt mondta nekem, hogy elől megy a pásztor, és a nyáj követi őt. Itt meg egész mást lehet látni. Mit mondanak az emberek, hogy félre tájékoztattam őket?- Megszólalt a férfi:- Nyugodjon meg kisasszony, jól tájékoztatott ön, ugyanis ez nem a pásztor, hanem a mészáros, aki hajtja őket a vágóhídra.
Mély csend lett a történet végén, és kedves mesélőm, azt nézte az arcomon, hogy értem-e a mondanivalót?
Igen értem. A  pásztor elől megy és jó irányba viszi a nyájat. Dús legelőkön legelteti, friss vízzel itatja, ha a szőrébe belemegy a barcsi kikócolja, sebeit bekötözi, tehát vigyáz rá. Vigyáz rá, mint a magáéra.
A bojtár, meg csak vigyáz rá fizetségért, és nem bánja mi van velük, nem az övé, és nem gondozza őket úgy, mintha sajátja lenne. Ezt a nyájat is a bojtár segítségével hajtotta a mészáros a vágóhídra.
Szomorúan gondoltam arra, hogy ahol nem pásztor vezeti a nyájat, azt a vágóhídra hajtják??
Egyetlen egy igaz pásztorunk van, aki a jó úton vezet bennünket, és Ő Jézus Krisztus. Kövessük hát Őt minden napon!

Folytatás!

Details
Irasok
15 August 2012
Hits: 199

 

A Nyelveken szólás és a Prófétai kijelentés jelentősége. (Bibliai tanulmány Kiss Attila szolgálatából)

Hogyan kapható meg ez az ajándék?
-         Kívánnunk kell (1 vers)
-         Kérnünk kell
Ha vágyunk rá és kérjük: Máté 21:22 „És amit könyörgésetekben kértek meg is kapjátok, ha hisztek”
Luk 11:13 „Ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti Mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik.”
-         Hinni kell, hogy megkapjuk
-         Hittel el kell fogadnunk
De van ennek egy másik oldala is: Zsolt. 81:11 „ Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földéről” „Nyisd ki a te szájad és betöltöm azt.”
Ez az ajándék csak hit által működik. Senki se gondolja, hogy a Szent Szellem erőszakos, és ha használni akarja az ajándékot, akkor nem veszi figyelembe az egyént.
Ennek az ajándéknak a működése a te beleegyezésed által történik.
A nyelveken szólást neked kell elkezdened, ahhoz, hogy a Szent Szellem átvegye a vezetést.
Legjobb példa erre, mikor Péter a vízen járt. Neki kellett kilépni a csónakból, hogy Jézus meg tudja győzni.
Hogyan kell nyelveken szólni? Ezt az ajándékot is, mint a többit hit által kell elkezdeni, és a folyamatos használat közben lehet igazán megtanulni.
Nehogy valaki elkezdjen megtanulni egy idegen nyelvet, szótár, és különböző segédleti könyvek segítségével, hogy nyelveken tudjon szólni. Ez egy olyan ajándék, amire nem lehet rámondani, hogy mindig ugyanúgy működik. Lehet, hogy valaki az ő tudta nélkül beszél egy földi nyelvet, de beszélhet egy olyan nyelvet, ami nem ismert a világunkon. Ezt megtanulni emberi módszerekkel semmiképpen nem lehet.
Mi kell ahhoz, hogy nyelveken szóljunk? Egyesek azt mondják, hogy csak akkor lehet nyelveken szólni, ha egy olyan inspiratív közegben vannak. Csak, ha a Szent Szellem erejét érzik, és érzik az indíttatást is. Én ezt nem mondanám, ugyanis ez egy olyan ajándék, amit bármikor kell tudnunk használni. Néha úgy tűnik emberi halandzsa, amit beszélünk, hiszen mások nem értik, azonban ha hittel tesszük, a Szent Szellem átveszi az irányítását.
Lehet nyelveken imádkozni akkor, mikor az ember fáradtnak érzi magát, vagy úgy érzi szellemben, hogy nem tud mit kimondani.
De lehet akkor is, mikor nem talál szavakat, amivel kifejezi magát, vagy olyan lelki fájdalom gyötri, amelyet nem tud szavakba ölteni.
Sőt akkor is lehet nyelveken imádkozni, ha valaki egy szellemi akadály előtt áll, és nem tudja emberi szavakkal áttörni azt az akadályt. És sok más helyzetben is használható a nyelveken szólás.
A nyelveken szólás, eszköz, fegyver lehet, ha bölcsen használjuk.
A nyelveken szólás gyülekezetben már szabályokhoz kötött.
Tehát, ha valakinek a gyülekezeti alkalmakon adatik a kijelentés Mennyei nyelven, ezt kövesse is a magyarázat!
Pál fontosnak tartja a nyelveken szólást az egyéni életben, azonban gyülekezeti alkalmakon inkább prófétai kijelentésre teszi a hangsúlyt.
Prófétai kijelentés: Istentől kapott kijelentés, amely az Úr szava a gyülekezethez.
Kell, hogy az alkalmainkon egyre többször hangozzanak el, ilyen kijelentések, mert az Úr szólni akar hozzánk azok által, akik engedelmesek.
A prófétai szolgálatban, teljes alázatban kell átadni Isten beszédét. Nem szabad, hogy emberi érzelmek határozzák meg, az üzenet fontos gondolatait, hanem bármi is az, fordítani kell a gyülekezetnek!

Egy gyermek és két anya

Details
Irasok
08 August 2012
Hits: 246


Egy gyermek és két anya (1királyok 3: 16-28)
(Bölcs Salamon)

Történt egy napon, hogy két asszony jött Salamonhoz. Mindketten egy kisgyermeket tartottak karjukban. Az egyik asszonynak gyermeke halott volt, a másiké élt. Mindkét asszony azt állította, hogy az övé az élő gyermek.
Salamon azt parancsolta az ott álló őrnek: „Vágd ketté a gyermeket! Az egyik fele legyen az egyik asszonyé, a másik fele legyen a másiké!”
Az egyik asszony fájdalmasan kiáltott fel: „Ne! Kérlek, ne ölesd meg a gyermeket! Inkább legyen az övé a gyermek, csak maradjon életben!”
A másik asszony azonban így szólt: „Igazad van király! Igen, vágjátok csak ketté a gyermeket, akkor legalább egyikünké sem lesz!”
Salamon azt mondta az őrnek: „Add az első asszonynak a gyermeket, mert csak egy igazi édesanya tud így szólni!”
(Ez volt Bölcs Salamon egyik döntése.)

Vannak helyzetek, amikor döntenünk kell dolgok felől, és van, hogy ez a döntés oly annyira fontos, hogy meghatározza a jövőnket. Lehet ez bármi, családban, gyülekezetben, munkahelyen, de az a fontos, hogy bölcsességgel történjen.
Ha megfigyelitek a történetet, az az édesanya, akinek a gyermeke élt, az lemondott volna róla, csakhogy életben maradjon a gyermek. És az, aki csak ráfogta, hogy az övé, az a gyermek, életével játszott.
Nem nehéz tehát rájönnünk, hogy sokkal könnyebb olyan helyzetekben hozni döntéseket, ami a szívünkhöz nem áll közel.
Átgondoltál már hasonló szituációkat?
Te oda tudnád -e adni a gyermekedet, ha csak ebben az esetben maradna életben, vagy magadnál tartanád, és bíznál a véletlenben?
Ki tudnál -e jönni abból a gyülekezetből, ahova már 20 éve jársz, csak azért, mert mások úgy kívánják?
Ha egy munkahelyre te, és egy nálad anyagilag jobban rászorult ember jelentkezik, tudnál az ő javára döntést hozni?
Mennyi, mennyi helyzet jöhet létre, amibe ma, vagy talán már holnap döntened kell. Kérjél az Úrtól bölcsességet, hogy megoldódjanak azok a helyzetek, amik rád várnak.
Bölcs Salamon Istentől kapott bölcsességével tudhatta meg az igazságot, mert az igazság mindig az Úrnál van.
A te döntéshozatalodban is mindig az Úr legyen benne, mert csak akkor követed Isten akaratát.
A bölcstelen ember döntése mindig kárvallással jár! Soha ne dönts Isten nélkül! Soha ne fogd rá, hogy az Isten akarata, ha saját akaratod van benne, mert abban soha nem lesz békességed.

A nyelveken szólás és Prófétai kijelentés jelentősége

Details
Irasok
08 August 2012
Hits: 214


A nyelveken szólás és Prófétai kijelentés jelentősége 1Korintus 14:1-5
Bibliai Tanulmány: Kiss Attila szolgálatából

1. Miért jött a Szent Szellem?

(A Szent Lélek és a Szent Szellem fogalma, tisztázása)
- Azért jött, hogy segítőtárs legyen, hogy vezesse életünket, és felkészítse az eklézsiát a Krisztussal való találkozásra. Ez világos azt hiszem mindenki számára.
- Azért is jött, hogy tanítson, és elvezessen minden igazságra. (János16:13) „De mikor eljő amaz, az Igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. mert nem ő magától szól, hanem azokat szól, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjeleníti nektek.”)
Az elmúlt évtizedekben, mikor a karizmatikus közösségek elkezdték a szolgálatukat, szinte természetes volt, hogy az Apcsel 2-ben leírt események folytatást nyernek.
A megtért emberek hamarosan betöltekeztek Szent Szellemmel és a karizmák, (Charisma) vagyis a lelki ajándékok aktívan működtek a gyülekezetekben.
Akkoriban a gyülekezetekben arra törekedtek, hogy mindenki betöltekezzen Szent Szellemmel, és az volt a különleges, ha valaki nem tudott betöltekezni.
Ezzel szemben már a Pünkösdi gyülekezetekben nincs olyan hangsúly fektetve a Szent Szellemmel való betöltekezésre. Ma Pünkösdi közösség 60%-a, vagy még több is, nincs betöltekezve Szent Szellemmel. Riasztók az adatok, de ez az igazság. Megkérdezhetnék tőlünk, hogy miért hívnak bennünket Pünkösdinek, ha nem sokkal különbözünk más közösségektől.
Mi valóban fontosnak tartjuk a Pünkösdi események megnyilvánulását? Úgy érzem, újra nagy fontosságot kell neki tulajdonítani.
A Karizmatikus ébredés a század elején kezdődött. Sok helyen valóban beteljesedtek azok az ígéretek, melyek a késői esőről szóltak.
Sajnos mára sok helyen a Szent Szellem mögé bújva, nem a Szent Szellem szabadsága, hanem emberi szabadosság kezd Úrrá lenni a gyülekezetekben.
A Krisztusi szentség kezd háttérbe szorulni a sok megengedett új dolog miatt.
(Ne gondoljátok azt, hogy egy konzervatív, tradicionális álláspontot képviselek, hanem szeretném, ha a tisztaság, és a szentség, a Szent Szellem uralma újra működne a gyülekezeteinkben.)
Mivel egyre kevesebben töltekeznek be Szent Szellemmel, hiszen nincs nagy hangsúly ráhelyezve, így a megnyilvánulások jó része emberi utánzás. Ez kemény kijelentés!
Ezzel nem azt akarom felszínre hozni, hogy sehol sincs élő, növekedő, Szent Szellem frissességében élő gyülekezet, hanem azt, hogy sokan csak vágyakoznak, és mivel nincs változás, ezért maguk kezdik el imitálni a megnyilvánulásokat.
A Szent Szellem szabadsága örömben, szeretetben és egységben nyilvánul meg.
Az Úr azt akarja, hogy térjünk vissza oda, ahonnan eltávolodtunk.
Kezdjük el újra hangsúlyozni a Szent Szellem erejének fontosságát!
Nélküle nincs ereje az erőfeszítéseknek.
Hiába építgetjük a gyülekezetet, ha a Szent Szellem nincs ott, nincs növekedés sem!
A lelki, szellemi ébredést követi majd a létszámbeli növekedés is!!!
A Szent Szellem karizmájának újra kell növekedni.

2. Mire szolgál a nyelveken szólás? Fontos -e a Nyelveken szólás?

Az első kérdésre talán egyszerű a válasz. A nyelveken szólás titkos kommunikáció Istennel. Titkos dolgokat mondunk Istennek. (közben járunk, hálát adunk, harcolunk.)
Előnye: hogy a Sátán és a szellemvilág nem érti, kivéve Istent. (Vagyis az Atya, Fiú, Szent Szellemet)
Hátránya: A gyülekezetben csak beszél a Testvér, ha nincs magyarázó. Ez nem azt jelenti, hogy a gyülekezetben egyáltalán nem lehet nyelveken szólni, csupán arról van szó, amit az Ige mond: 1 Korintus 14:28. versben.
A gyülekezeti alkalmakon azért nem merik használni nyilvánosan, mert félnek tőle, hogy nincs magyarázó. Ez a félelem valamilyen szinten jogos, de azt kell mondanom, hogy a helyes az lenne, ha mind kettő lenne, amint a 1Kor. 14: 12-13vers írja.
A Nyelveken szóláskor, ha nincs magyarázó, csak magunkat építjük, a gyülekezetet nem építi.
A nyelveken szólásról a Szent Szellem kapcsán is beszélnünk kell. A Szent Lélek keresztség jele -e a nyelveken szólás?
Azt kell mondanom, hogy nagyon eltérő vélemények vannak ezzel kapcsolatosan.
Egyesek szerint nem feltétele a keresztségnek az ajándék megnyilvánulása, (mármint a nyelveken szólás).
Míg mások kitartanak amellett, hogy a Keresztséggel együtt jár a nyelveken szólás.
Talán egyik verziót sem szabad túl magyarázni, de inkább igaz az utóbbi!
Pál azt mondja: „Kívánjátok a lelki ajándékokat!”
A nyelveken szólás segítség is, mikor már nem tudunk értelemmel imádkozni, akkor használhatjuk az ajándékot, mert ilyenkor a lelkünk imádkozik tovább rejtett titkos dolgokért.
A második kérdés az volt fontos -e a nyelveken szólás? Igen, fontos, hiszen építésére van a tagoknak! Fontosságát nem szabad elhanyagolni!

3. Hogy hogyan kapható meg a nyelveken szólás?
(A következő héten megtudhatjátok…)


Kezdjük önvizsgálattal!

Details
Irasok
08 August 2012
Hits: 202

 

Valahol azt olvastam, hogy a keskeny kapu, amin minden hívőnek át kell menni, nem csak keskeny, hanem, alacsony is! A bűnnel telt batyut le kell tenni, és az egyenes derekat egészen meg kell hajtani. A büszke ember nem bír rajta átmenni.
A magunkkal hordott bűnök, csomagként nehezednek ránk, idegesek, fáradtak, és magunkkal szemben is ingerlékenyek leszünk. Az ilyen magaviselet nem tükrözi a Krisztusi képmást. A mélyen ülő, szomorú szemeket soha nem lehet összetéveszteni a beszédes mosolygós szemekkel.
Istentiszteleti alkalmon megkérdezte a pásztor: Mi a legnehezebb? – Némán figyelt mindenki, és várta a választ. Hát a megterhelt szív!- segítette a választ megfejteni.
Ha meggondolod, valóban igaz. Ha szomorú vagy, lehet pénzed, lehet melletted a társad, lehetsz bárhol, nem tudsz felvidulni, mert a szívedben súlyos terheket hordozol.
A megterhelt szív tele van mindenféle sebekkel, az abból eredő, indulatokkal, gyűlöletekkel, és nemhogy enyhítené, hanem még súlyosbítja a szív állapotát.
Hogy meddig akarod ezt az érzést a szívedben tartogatni, az kizárólag rajtad áll! Ha önvizsgálatot tartasz, és felteszed a kérdést magadnak: „Én hányszor pletykáltam a testvéremről, hányszor bántottam meg a háta mögött, míg szemében a szépet mutattam?”
A megterhelt szíveket ki kell üríteni, de csak úgy lehet, ha először magamat vizsgálom meg! Én mit tettem a másik ellen? Nem a sebeket kell nyalogatni, hanem visszapörgetni azokat, amivel bántottam a másikat. Ha ezt meg tudod tenni, akkor biztos lehetsz benne, hogy megtetted a kezdő lépést. Lehet, hogy tiltakozik a bensőd, nehezen szánod rá magad, de hidd el, hogy megéri. A bűn felismerése, megbánása, elhagyása, a szív megkönnyebbüléséhez vezet. Ha meg tudod tenni, hogy magadat ítéled meg először, talán a másik megbántása eltörpül a tiéd mellett. Ha ráemlékszel, hogy kibeszélted a testvéredet, Krisztus gyermekét, de szemében mást mutattál, és ráébredsz, hogy milyen bűnös vagy.
A bűneid reád terhelődnek, és megszomorodsz felettük.  Ez a bűnbánat. Jó, ha eljutsz idáig, mert Isten ezt látja, és akkor bűnbocsánatot kapsz, ami teljes megkönnyebbüléssel jár.
Azt mondja az Ige: „Ha magunkat elítélnénk, nem ítéltetnénk el.”

Panaszkodni?

Details
Irasok
29 July 2012
Hits: 206

 

„Azt mondátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni. Mi haszna, hogy teljesítsük, amit ránk bízott, és, hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?" ( Malakiás 3: 14)

Panaszkodni nagyon könnyű! Másokat bírálgatni, Istent vádolni vagy másokra követ vetni, ehhez nem kell semmiféle tehetség vagy különös adottság. De a panaszkodás, minden körülöttünk lévőre nagy hatással van.
A nép panaszkodott Istenre, és úgy vélte, hogy hiábavaló Őt szolgálni. „Hasznom van nekem ebből?”- ez volt a magatartásuk.
Talán mi is érezzük így néha, és ezt kérdezzük: „Miért csináljak bármit is? Hiszen senki nem köszöni meg. Vagy: „Miért menjek el a gyülekezetbe? Mindig ugyan ezt halljuk.” Könnyű szellemi vezetőinket bírálni, sokkal inkább imádkozni kellene azokért, akiket az Úr arra indított, hogy vezessenek bennünket. (Zsid. 13:7-17)
A fogságból visszatért zsidók panaszkodtak amiatt, hogy az istenteleneknek jó sorsuk van, miközben ők szenvednek.
Belefáradtunk szolgálatunkba, és kezdenek nekünk hasonló érzéseink támadni? Ha igen, akkor szükségünk van arra, hogy hitünk tárgyává nézzünk! Az Úr Jézus, mint szolga legyen a legfőbb példa előttünk!
Szemeinket Őreá irányítsuk, nemcsak azért, hogy legyen erőnk arra, hogy örömmel szolgáljuk Őt, hanem azért is, Hozzá hasonlókká legyünk!
Malakiás tanácsot ad nekünk, ami megőriz bennünket attól, hogy akadékoskodókká váljunk. Azokról beszél, akik félik az Urat, ők beszélgettek egymás között. Mennyire fontos mindkettő számára!
Az Urat félni azt jelenti, hogy mindenképpen Ő legyen az első, és az Ő akaratát keressük!
És a második: Milyen fontos dolog az, Krisztus dolgairól keresztyén barátainkkal beszélgessünk, és megosszuk egymással a gondolatainkat. Mennyi örömet ad ez nekünk?
Akkor kevesebb időnk jutna panaszkodásra, és bíráskodásra!!
Malakiás így folytatja: „Az Úr figyelt és meghallotta. És beírták egy könyvbe az előtt emlékezetül azokat, akik Őt félik, és megbecsülik a nevét”. ( Malakiás 3: 16) Micsoda bátorítás ez nekünk!!!!!!

„Ne legyetek nagyratörők!”

Details
Irasok
29 July 2012
Hits: 223


„Ne legyetek nagyratörők!”(Róma 12:16)

A becsvágyó ember magas célokat tűz ki maga elé.
Mikor feléjük csörtet, gyakran megsérti mások érdekeit! Ugyanakkor keresi azok társaságát, akiktől reméli, hogy a velük való kapcsolat segíti a célja elérésében.
Isten azonban mást vár az Ő népétől. Mi mindannyian testvérek vagyunk egymás között. Aki a testvérek között nagy akar lenni, azt úgy érheti el, hogy mindenkinek a szolgája lesz. Azok közé tartozónak tekinti magát, akiket kevésre értékelnek a gyülekezetben.
Az alázatossághoz tartozónak vallani magunkat nem azt jelenti, hogy alacsonyabb nívóra ereszkedünk.
Emlékezzünk csak az Úr Jézus szavaira, amelyeket az ihletett szerző az Úrvacsora szereztetése alkalmával  jegyzett fel. „ Erre Ő így felelt nékik: A királyok uralkodnak a népeken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet olyan legyen, mint aki szolgál.” (LK 22: 26-27)
Az Úr Jézus magát adta példaképül a tanítványoknak. Ezzel az érzülettel végezte a szolgálatát, kezdettől mindvégig itt a Földön.
Amikor először jelent nyilvánosan, bemeríttette magát, Keresztelő Jánossal. Ily módon eggyé tette magát Izráel gyönge maradékával.
Az Úr Jézus mély alázata, megfoghatatlan csoda. A dicső személy emberré lett, magához fogadott minket, és a legutolsó helyet foglalta el közöttünk.
„Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk.22: 27)

A munka az Ige fényében

Details
Irasok
29 July 2012
Hits: 196


Mi köze a hitünknek a minden napi munkánkhoz? Sokan azt állítják, hogy semmi. A hit a vasárnapok dolga, a munka a hétköznapoké. Az Ige lelki kérdésekre ad feleletet, de a munka kérdésében nem illetékes.
Mi azonban valljuk, hogy a hit az egész élet. Az egész ember belső szüksége. Ezért nem csak a vasárnapok, hanem mindkét napnak dolga, Istennek van a munkával kapcsolatosan is  világos mondanivalója.
Az ember egyik legrégibb kérdése, hogy mi a munka? Voltak korok, mikor a munka alacsonyító, rabszolgáknak való volt. Vannak akik azt tarják, hogy a munka szükséges rossz, kényszerítő teher, és akkor lennénk boldogok, ha nem kellene dolgozni! A munka büntetés, és kegyelmi állapot, ha nem kell dolgozni. Van, aki számára az élet egyetlen értelme, tartalma, szakadatlan munka, robotolás.
Vannak emberek, akik nem képesek elkezdeni, és vannak, akik nem képesek abbahagyni a munkát. E sokféle felfogással szemben mit mond Isten Igéje? És ennek alapján, hogy gondolkozzék a keresztyén ember?
A keresztyén ember készséggel vállalja a munkát, mint Istentől kapott hivatást.
A bűneset előtt rendelte Isten, hogy az ember „Hajtsa uralma alá a földet, művelje a kertet és őrizze azt”. A munka Istentől származó parancs az ember számára, és a paradicsomi állapot, nem munkátlanság. Az ember munkája, Isten gondviselő munkájában és uralmában való részvétel. A munka lényegét tekintve nem nyomorúság, és büntetés, hanem alkotás, és uralom, Isteni tulajdonság.
Az emberi munkát az állati robottól éppen az különbözteti meg, hogy az ember munkájában szellemileg is részt vesz, míg az állat csak az erejét adja bele.
A keresztyén ember mindenféle munkát tiszteletben tart, és mindenkinek a munkáját megbecsüli. A különböző munkakörben dolgozó emberek között gyakran ellentét, ellenszenv támad. Egyesek csak a testi, fizikai munkát tekintik munkának, és a szellemit nem. „Csak az íróasztal mellett ül, és nem dolgozik”. Másrészt szellemi munkát, tudományos, vagy művészeti tevékenységet kifejtő ember kísértése, hogy a fizikai munkát vesse meg, mint az alacsonyabb értékű robotolást. Pedig az igazság az, hogy különböző munkáink révén egymásra vagyunk utalva, és munkáink együtt eredményes.
A keresztyén ember minden munkáját becsülettel, Isten előtt felelősséggel végzi. Még embertelen körülmények között is, úgy dolgozik, hogy nem a szemnek, hanem az Úrnak végzi a munkát!
Sokan csak dolgozgatnak, mikor a főnök éppen odanéz.
A hívő ember pedig minden munkáját úgy végzi, mintha maga az Úr volna a főnöke. A főnök csak néha van jelen, de az Úr mindig jelen van. A hívő ember Isten jelenlétében dolgozik, felelősséggel.
A keresztyén ember ismeri a kenyér, és a munka összefüggését.
Isten a kenyér, és a munka összefüggését állapítja meg. „Aki nem akar dolgozni ne is egyék!”Az az ember él helyesen, aki akár szellemi, akár fizikai, de a munkája után él. És méltó a munkás a maga jutalmára.
A keresztyén ember szorgalmas, de nem rabja a munkának. Némely ember bűne, hogy hozzá sem akar fogni a munkához, a másik meg abban se akarja hagyni. Ünneptelenül él, és géppé válik, az emberi méltóságát veszti el. Pedig a 4. parancsolat azt mondja: „Hat napig munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a 7. nap a nyugalom napja. Az Úrnak a te Istenednek tiszteletére, ne végezz azon semminémű munkát."
A keresztyén ember tudja, hogy munkája, az örök élet fényében nem hiábavaló.
Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, és magatok dolgát végezzétek, és saját kezekkel dolgozzatok, amint meghagytuk nektek. Viselkedjetek tisztességesen a kívülállókkal szemben, és ne szoruljatok rá senkire. (1Tess. 4: 11-12)

More Articles ...

  1. Van a sátán ellen bevethető fegyverünk!
  2. Halottá nyilvánított
  3. Kis bűn, ami valójában, nagy!
  4. Bibliai ki-mit-tud
  5. A legtöbbet!
Page 63 of 89
  • Start
  • Prev
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.