Erdélyből, János bizonysága
2006. 07.02.-án a debreceni belvárosi gyülekezetben voltunk egy vasárnapi Istentiszteleten, és néhány Erdélyben élő testvér is jelen volt. Bizonyságot mondott Istennek egy kedves gyermeke arról, hogyan tartotta meg az Úr az életét.
Építőiparban dolgozott, és egy napon 8 m magasból az ablakon keresztül kiesett. Sem ő, sem pedig a körülötte lévők nem tudtak az esés körülményeiről. Rohammentővel szállították be a kórházba, és ő azt az állapotot fel sem tudta fogni, mert magán kívül volt.
Mialatt még a földön feküdt, mindenki azt hitte, hogy ő meghalt. Ő látta, hogy ott áll mellette egy fehér ruhás, és kezében egy fehér zászló volt. A zászlót magasra feltartotta, ami azt jelenthette, hogy a János lelkét nem engedte kiszállni.
Bevitték a kórházba, de a kómás állapota sokáig tartott. Eközben egy folyosón kellett átmennie, és ott találkozott Jézussal. Csodálatos volt a Vele való találkozás. - Vissza kell menned! –mondta Jézus testvérünknek. Még azt bízta rá, hogy mindenkinek mondja el,: „Ő a szeretet.”
Miután a bizonyság befejeződött, mindenkinek könny öntötte el a szemét. Tudtuk, hogy Jézus végtelen szeretete, nem csak a János életében van jelen, hanem mindannyiunk életében. Ez volt az üzenet is, amit az Úr kért tőle.