Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

2013. április 1. - 2013. április 14.

Details
Igei gondolatok
05 April 2013
Hits: 191


„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak” Lk.16:13

Sokan gondolják azt, hogy a megváltás szabaddá tesz, ez igaz is, mert aki megment, az megszabadít. És miután megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek, mondja az Ige.
Isten megengedő akaratából, ezen a világon kétféle tábor van. Az egyik a sötétség országa, aminek kormányzója a sátán, ebben élnek az Isten nélküli emberek. Itt mindenki azt cselekszik, amit akar, amihez kedve támad. Azt mondja a Ap.csel.28:27 Ige: „ Mert megkövéredett a népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, szemeiket behunyják, hogy szemeikkel, ne lássanak, füleikkel, ne halljanak, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.”De kedves előttük a testnek cselekedetei: A házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyülölködések, … Galáta 5:19-22-ig
„A test a lélek ellen törekszik, ezért a test kívánságát véghez ne vigyétek!”  Ha a világfejedelmének legnagyobb tömegpusztító fegyverét nézzük, tisztán kirajzolódik a szemeink előtt, mekkora csapást mér naponta az emberiségre, ez pedig nem más, mint a kábítószer. Úgy gondolod, hogy a magad ura vagy, de el vagy veszve! A sötétség szelleme hajt, de hová? Az örök halálba?? Ilyen módszerrel irányítja a sátán a maga birodalmát. „Sokat ígér, keveset ad, és mindent elvesz!”Idevezet a széles út, ami a bűnösöké!
Mi a megváltás? Az 1Kol. 12-13 választ ad erre. „ Hálákat adván az Atyának ki alkalmasokká  tett  minket a szentek örökségében  való részvételére a világosságban. Ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt, az ő szerelmes Fiának országába.” Ami annyit jelent, hogy Jézus Krisztus uralma alatt élünk. Itt Ő uralkodik, itt Ő a király, a Királyok királya!  Mi úgy élünk, ahogy óhajtja, és ez nem nehéz, mert az Ő igája könnyű és gyönyörűséges. Ámen!
Sok embernek nem tetszik ez, nem tetszenek a keresztyén ismérvek, a hívők ismertető jelei, pl. hogy nem megyünk a kocsmába, vagy éppen nem gyújtok rá egy cigarettára, vagy nem érdekelnek a világi rendezvények, nem érdekel a természetgyógyászat, az akupunktúra, és még sorolhatnám mi minden kínálat van az ördög csapdájában.
Nem tetszik nekik ez az egyértelműség, mellyel elhatároljuk magunkat a világ nyújtotta lehetőségektől, mely a bűnösöké, ami a pokolba juttat.
Nos eljutottunk odáig, hogy a széles út a bűnösöké, ami a pokolra visz!
A keskeny út Isten gyermekeié, mely a szoros kapun keresztül az örök életre, az örök hazába vezet. Bármennyire is furcsán hangzik sokak szerint, van egy 3. út is, amely nem keskeny, nem széles és kényelmesen járhatsz rajta. Sajnos még a hívő emberek is járnak ezen a középső úton!
Kedves testvéreim! A Bibliában ilyen út nem létezik! A középút emberi kitalálás.
Két lehetőség van, vagy a sötétség országában élünk, és a saját felfogásunk szerint cselekszünk, vagy Isten országában élünk és Isten akaratát cselekedjük. Köztes lehetőség nincs.
Ha az előzőt választod saját bűneid rabszolgája, leszel, és ha bűneidben halsz meg, osztályrészed a pokol.
Hogyan lehet a most még bűnös ember, Isten országának polgára? A megoldást Jézus hozta el számunkra. Jézus meghalt a bűneinkért, de feltámadt a megigazulásunkért. A hívő ember életében úgy működik, hogy befogadom Jézus Krisztust az életembe, megvallom, és elhagyom a bűneimet, meghalok a bűneim számára, ezt azzal hozom nyilvánosságra, hogy az egész testem hullámsírba vetem. Ez jelképes halál, mely az Atya, Fiú, Szentlélek nevében történik, mely a hullámsírból kijőve egy új ember leszek. Így lehet beleszületni csak Isten országába. Az újjászületett ember elhagyja a régi természetét, és Krisztusi szeretet költözik bele. A közép út mint olyan nem létezik. Hiába jó természetű valaki, nem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt, nem lop, nem öl, a családjának él, csendes, jólelkű, és még sorolhatnám, a jelzőket, de mint ahogy az Ige is mondja: Két úrnak nem lehet szolgálni.” Aki Istentől van, hallgatja az Isten beszédét, azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok Istentől valók” János 8:47
„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúlnak, ímé újjá lesz minden” 2 Kor.5:17
Én akarom, másoknak pedig kívánom, hogy így legyen! Ámen.

2013.március 25. - 2013. március 31.

Details
Igei gondolatok
29 March 2013
Hits: 216

„Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.” (Jónás 1, 12)

Néhány napja úgy éreztem, a hullámok igen összecsaptak a fejem fölött… Talán, kedves Testvérek, Ti is voltatok már így korábban. Elveszítjük a pontos célt, csak kapkodunk a levegő után, a kilátásaink csak borúsak és ellehetetlenítőek lesznek, és félelem tölt el… Néhány szóban talán ezt mondhatná az ember, aki tényleg a tenger közepén találja magát vihar idején, és ez a kép jól leírja a lelkiállapotunkat is egy-egy nehéz napon. Felnyitottam a Bibliámat, hogy erőt meríthessek belőle, és megvilágosított az Úr hamar. Tudjátok, hogy Ő milyen őszinte, maga az Igazság! Jónás könyvénél nyíltak szét a lapok, és túl akartam lapozni, mondván magamnak, hogy én ezt a részt jól ismerem, és most nem erre van szükségem… Ez a jól ismert történet nem tud nekem erőt adni… Aztán mégis meggyőzött Isten Szelleme, erősebb volt az elképzeléseimnél – hála Neki érte – elkezdtem olvasni a sorokat. És az első rész végére tudtam, hogy abban a pillanatban igenis ez az Atya üzenete a számomra. Gondolkodjunk el a jól ismert történeten! Hogy is kezdődik? Nem úgy, hogy szegény Jónás, épp a szolgálati területe felé tartott serényen, és egy nagy viharba keveredett… Nem! Itt vannak az előzmények: „És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elől. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elől.” (Jónás 1, 3) Úgy került ebbe a nagy veszedelembe, hogy éppen ellenkező irányba indult el, mint amerre Isten küldeni akarta. Meghallotta a hívást, tudta mi a feladata, tudta, hogy egy nép sorsa forog kockán, de a félelem erősebb volt, így elfutott Isten elől, nem prófétai elhívásának megfelelően cselekedett. Ekkor mi történt? „Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre…”. (Jónás 1, 4) Sokszor azt akarjuk tudatosítani magunkban, hogy a körülmények áldozatai vagyunk, hogy mint Jóbnak, semmilyen hiányosság nincs a mi életünkben, csak próbában vagyunk, hogy a hitünk nyilvánvalóvá legyen. Ez bizony lehet így is, nem véletlenül lett megírva ez a történet sem. De kezdjük mindig azzal, hogy megvizsgáljuk magunkat! Nem-e éppen azért zúg és tombol most a vihar az éltünkben, mert nem arra tartunk, amerre mennünk kellene? Meg kellett kérdeznem az Urat, hogy jó felé tartok most? Azt teszem és – hogy tovább is menjek – úgy teszem a dolgaimat, úgy beszélek az emberekkel, állok ki az igazság mellett, ahogy azt Isten várja tőlem? Nem lehet, hogy éppen én okozom a nehézségeket azzal, hogy eltértem a megfelelő úttól? Lehet nem is lennék éppen ott, ahol a baj ért, ha az Úr utasításait követem? Ha másképp viselkedtem volna, akkor nem bántom meg azt a testvért vagy barátot, aki miatt most gyötrődöm? Jónás esetében akkor tudott lecsillapodni a tenger, és akkor került biztonságba mind ő, mind a vele utazók, amikor engedett és felfedte, amit tett. Van, hogy mindent megváltoztat egy szempillantás alatt az, ha mi a hozzáállásunkon változtatunk, ha nem vagyunk restek beismerni, hogy tévedtünk, és amerre elindultunk az rossz út volt. És ahogy könyörült Isten Jónáson, úgy ment ki minket is a cethal gyomrából, a már reménytelennek tűnő helyzetből, akár a halál közeléből. Újra megérthetjük, közel kerülhetünk hozzá, sőt mi több, vissza is állhatunk a szolgálatába, csak ne legyünk restek bevallani, ha épp az ellenkező irányba tartottunk. Az igazi szégyen és csapás az volna, ha képtelenek lennénk ezt megtenni. Összegezve egyet jegyezzünk meg, ha vihar támad legközelebb, kérdezzük meg magunktól: jó felé tartok éppen?

2013.március 18. - 2013. március 24.

Details
Igei gondolatok
29 March 2013
Hits: 219



„A sokaságot pedig magához szólítván monda nékik: Ha valaki én utánam, akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem!
Mert ha valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki elveszti az ő életét én érettem, és az evangéliumért, az megtalálja azt.”


Az utóbbi időben, szívem teljes odaszánásával vágyok arra, hogy Krisztus tanítványává válhassak. Naponta gondolkodok azon, hogyan formáljam az életemet, hogy az Ő megelégedésére legyen.
Azt mondja Jézus, hogy aki Ő utána akar menni, az tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét!” Ha megfigyelitek, nem kötelező az Úr után menni, csak aki akar. Aki viszont elindult, hogy Őt kövesse, az lemondásokkal jár.
Tanítvány abból lesz, aki odaszánja magát, más szóval elkötelezi magát Jézusnak! Hit által felveszi az Ő keresztjét, és minden körülmények között követi Őt meghátrálás nélkül. Nem csak akkor, mikor minden rendben megy, hanem a próbák idején is az Úrtól várja a szabadítást.
Bárki járhat gyülekezetbe, mondhatja magát hívőnek, de tanítvány csak az lehet, aki megtagadja önmagát. Az önmegtagadás azt jelenti, hogy nem a saját maga javát nézi, hanem mindent az Úrért tesz. A tanítványság egy életre szól. Ahogy az Ige mondja: „Aki az eke szarvára teszi kezét és visszafordul, nem méltó énhozzám.”
A tanítványság jellemzője az is, hogy önszántunkból tegyük, és legyünk formálhatók! A gazdag ifjú történetét ismeritek: Mikor le kellett volna a vagyonáról mondani, nem tudta megtenni, mert ragaszkodott a világi dolgaihoz. Lemondás nélkül pedig nem lehetséges Krisztust követni!
A „tanítvánnyá válás” elhatározásunknál számolni kell azzal, hogy Jézus keményebb dolgokat is elvár tőlünk, mint pl. a kapcsolataink. „Ha valaki énhozzám jön, és nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit, és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNYOM!” ( Lk.14:26) Különös szavak ezek, mikor Jézus még az ellenség szeretetét is hirdeti, és most saját rokonainak gyűlöletét prédikálja.
Nagyon fontos a 28-as vers, amiben azt olvashatjuk, hogy ha valaki tornyot épít, számolja fel annak költségeit, nehogy ne tudja megépíteni, mert akkor szégyenben marad. Tehát mindenki gondolja át, hogy fel tudja -e vállalni azt, amit az Úrért vállal?
Ahhoz azonban, hogy megértsük Jézus rokonoktól való tiltását, el kell olvasni az 5 Mózes 13: 6-11 Igét, ami így szól: „ Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad, vagy leányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy testi lelki barátod titkon csalogat mondván: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen Isteneket……………….mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől.....”
Igy már megértjük, hogy az Úr Jézust követő egyénnek választani kell! Teljesen eltávolodni a rokonoktól, ismerősöktől, akik el akarják az Úr útjáról fordítani. Tehát a régi kapcsolatai el akarják szakítani Krisztus útjáról.
Nem csak hogy kapcsolatokat, de még saját lelkét is gyűlölje meg az illető, aki Jézust akarja követni. Tehát Jézus azt akarja, hogy ne legyen senki és semmi, ami megakadályozza az embert az ő követésében.
Az újjászületett embernek hit által kell hordozni a keresztjét a Mestere után.
Azok alkalmasak mások tanítására, akik maguk is tanítványokká akarnak válni!
Jézus tanítványai szinte mindig vele voltak. Hallgatták, figyelték Őt, kérdeztek tőle, jól érezték magukat körülötte, mert tudták, hogy a Mesterükkel vannak. Ha visszagondoltok, mikor a 12 tanítványt elhívta Jézus, vittek -e valamit magukkal? Nem, semmit nem vittek, hanem ami náluk volt, letették, és követték Jézust.
A keresztyén élet legszebb része az építés! A szellemi életnek ez a szakasza is harc, de nem a rokonokkal, hanem a sátánnal. Észreveszi, hogy szellemi torony épül, akkor el kezd harcolni ellene! Ilyen pl. a vallásüldözés. Ha valaki nem készül fel erre, akkor békét köt a világ fejedelmével.
Ha emlékeztek, így hangzik az Ige másik része: „Ha valaki meg akarja menteni az ő életét, elveszti azt, valaki elveszti az ő életét én érettem , és az Evengéliumért, megnyeri azt.”
Megmenteni te magad a lelked csak úgy tudod, ha leteszed a Mestered kezébe az életedet. Mert hiába akarsz most, amíg itt élsz a földön a világ fejedelmének hódolni, te is meghalsz, és a pokolba kerülsz. Tehát örök halálra mész!
Nagyon fontos, hogy megértsétek az Igét és az életeteket, ahhoz igazítsátok! Válasszátok a Krisztus útját, váljatok tanítványokká, és megmentettétek az életeteket!

2013.március 11. - 2013. március 17.

Details
Igei gondolatok
29 March 2013
Hits: 229


„Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Ézs. 46:3-4

Míg azon gondolkoztam, hogy miről is írhatnék visszanéztem az életemen, az elmúlt évekre, azokra az évekre, amiket keresztényként, az Úr útján járva tettem meg. Eszembe jutott egy kedvenc énekem, a Lábnyomok c. dal. Visszanézve az úton sokszor csak egy pár lábnyomot látok, de ahogy haladok előre, ahogy megértem az életem miértjeit újra és újra rájövök, hogy nagyon sokszor Isten a karjaiban hordozott.

Mikor elindultam Isten útján Ő azt ígérte, hogy minden nap velem lesz. Mégis hogy lehet, hogy amikor a legnagyobb nehézségek jöttek, hogy amikor elhagytak az emberek, és csalódtam mindenkiben, csak egy pár lábnyomot látok? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, akkor hagyott volna magamra? Nem, ez nem vall az élő Istenre! És igen, rá kellett jönnöm, hogy az az egypár lábnyom bizony az Övé, mindvégig a karjain hordozott, hisz talán nélküle ki sem bírtam volna. Pedig hányszor érezhettük már azt, hogy olyan messzire mentünk Tőle, hogy már teljesen kikerültünk a látóköréből, hogy már az Úr sincs ott, Ő sincs mellettünk és egyedül maradtunk minden problémánkkal. Ez az, amit az ellenség szeret elhitetni velünk. És valljuk be, sajnos sokszor hiszünk neki.
Pedig mit ír a fenti ige? Születésetek óta viszlek…vénségetekig ugyanaz maradok. Hát nem egy csodálatos ígéret Isten gyermekeinek. Mióta megszülettem már azóta gondja van rám, és ez a gondviselés nem szűnik meg. Szóval akárhova megyek, akárhova sodor az élet, Isten nem változik, velem van, minden napon. Nem kell egyedül szembenéznem a dolgokkal, mert ott van Ő, aki hatalmasabb minden és minden problémánál.
És ha belegondolok, hogy hányszor aggodalmaskodom, hogy milyen félelmekkel vagyok sokszor tele, pedig nem kell mást tennem, csak Istenre bízni az életem és ez bőven elég.

És gondolj csak bele, hogy hányszor és hányszor segített már? Bizonyságok fellegei vesznek körül, de ezekről a bizonyságokról és csodákról milyen könnyen és gyorsan meg tud feledkezni az ember. Bezzeg a nehézségeket, a problémákat évekig tudjuk emlegetni.
De most gondolj csak arra, hogy mi az, amit tőle kaptál? Tőle van a munkád, a családod, a társad, a barátaid, a szolgálatod. Adj hálát azért, amid van, és ne azon töprengj, amid nincs. Sajnos sokszor beleesünk abba a hibába, hogy arra figyelünk, ami még hiányzik az életünkből, nem pedig arra, amit eddig kaptunk!

Bárhová is mennél előle, nem tudsz olyan helyre menni, ahol nem látna, nem tudsz olyan dolgot tenni, amit meg ne bocsátana. Lehet, hogy már nagyon messzire elmentél és úgy érzed nincs visszaút. De visszaút van, Istenhez bármikor mehetsz. Mint az apa, aki a tékozló fiát tárt karokkal várta. Úgy vár téged az Atyád, tárt karokkal, csak menj hozzá, légy őszinte, mondd el, hogy mi fáj, hol fáj, hogy mit érzel. Nála megnyugvást talál a lelked. Többet nem kell attól félned, hogy egyedül vagy, mert nem vagy egyedül, ott van veled, a szobádban mikor este sírsz és senki más nem látja. Ő látja és Ő letörli a könnyeidet. És itt válik valósággá számodra a fenti ige, mikor nem csak elolvasod, hanem mikor valóban megtapasztalod. Hogy igen, Isten minden nap ott volt velem és ez így lesz a jövőben is, mert Ő nem változik meg.

 

2013.március 4. - 2013. március 10.

Details
Igei gondolatok
10 March 2013
Hits: 221

 

Minden nap több tucatnyi esetben kell választanunk. Van, hogy csak a között, hogy balra vagy jobbra menjünk, van, hogy az életünket befolyásoló döntéseket kell hoznunk. Amikor reggel felkelsz, eldöntheted, hogy bal vagy jobb lábbal ébredj, ez is egy döntés kérdése, mely az egész napod meghatározza. Azt mondod rossz a kedved, mert mondjuk kaptál egy rossz jegyet, vagy az egyik családtagod megbántott.
Eldöntheted, hogy maradsz-e ebben az állapotban, vagy jobb dolgok felé fordulsz. Ha csak sodródsz az árral, akkor is döntöttél. Eldöntötted, hogy nem csinálsz semmit. És ez nem jó, de erről kicsit később.

Van egy jó bizonyságom a hétről. A vásárlásunk folyamán a pénztáros rosszul adott vissza, de kivételesen most a mi javunkra tévedett. Már a visszaadáskor is gyanús volt, hogy többet kaptunk vissza, de csak kint az autónál néztem meg tételesen. Ott és akkor el kellett döntenem, hogy kinek engedek. Istennek, és teszek egy jót, vagy magamnak, hiszen már úgyis annyiszor becsaptak, most legalább visszajön egy kicsi belőle. Nem volt kényelmes meghozni a helyes döntést, de megtettem. Visszavittem a pénztárosnak az összeget, természetesen nem nagyon értette a dolgot, épp megköszönni bírta meglepettségében. Mondhatod, hogy nem vagyok normális, de mondhatod, hogy milyen áldott cselekedet volt.

Ki-ki miben hisz, a szerint hozza meg döntéseit. Ha nem hiszel semmiben és senkiben, ez is egy döntés. Ha Isten gyermekének vallod magad, ez is egy választás, zárójelben megjegyezve a legjobb. Attól, hogy nem választod Istent, és nem hiszel benne, tudtodon kívül mégis döntést hoztál. Mert azt mondja az Ige:

„A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” Mt 12,30

Fekete vagy fehér. Amint a fenti igéből láthatod, ha nem választasz, akkor is választottál, a feketét. Az élet ilyen, mindig van választás, akár tetszik, akár nem. Ha látszólag nincs választási lehetőséged, gondolj csak bele kicsit jobban, és látni fogod, hogy van, maximum az egyik lehetőségben nem mozdítod a kisujjad sem.

Sajnos vagy nem sajnos, de nincs szürke, nincs aranyközépút, Isten bipoláris. Vagy a gyermeke vagy, és örök életed van, vagy nem vagy a gyermeke, és kárhozatra jutsz. Akár hiszed, akár nem. Bíztatlak, hogy egyszerűen csak hozd meg a helyes döntést. Válaszd az Életet!

Isten bár sarkos ilyen kérdésekben, de ami látszólag ellened van, az Érted is van. Krisztus meghalt a kereszten minden egyes emberért. Meghalt azokért is, akik nem hisznek benne, meghalt azokért is, akik elfogadták már Őt. Akár hiszed, akár nem, akár kérted, akár nem, Ő az életét adta azért, hogy neked a legjobb legyen mindenben. Mivel Ő meghozta ezt az áldozatod, így joga van azt mondani, hogy aki nincs vele, az ellene van.

Az ige második feléről nem szeretnék sokat elmondani, csak annyit kérni, hogy gondolj bele, mit viszel el magaddal, ha meghalsz. Semmit… Gyűjthetsz nagy vagyont, lehetsz elismert ember, de ha nem „mennyei kincseket” gyűjtöttél, akkor az mind hiábavalóság, tékozlás. Ha tehetségedet nem a helyes dolgokra fordítod, tékozolsz. Mik a mennyei kincsek? A Szent Szellem gyümölcsei (ld. Galata 5:22) és az általad megtért emberek. Ezek számítanak, semmi más. Ezért is mondja az ige, hogy keressétek először Őt, és minden más megadatik, mert minden csak mellékes, másodlagos Isten országa mögött.

Vess Isten országába, próbáld meg Őt! Nem fogsz benne csalódni, ezt nem én, egy bűnös ember, hanem Ő maga garantálja Neked.

2013. február 25. - 2013. március 3.

Details
Igei gondolatok
26 February 2013
Hits: 220

"Dicsérjétek őt angyalai mind; dicsérjétek őt minden serege! Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, a melyek az ég felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők." Zsoltárok 148:1-5

A Bibliában számtalan felhívást találunk:„Dicsérjétek Őt!!!” Istennek minden teremtménye dicséri Őt, úgy, ahogyan attól a teremtménytől a leginkább telik…  Minden teremtmény a legtöbbet adja Istennek, amit csak adhat.
Gondoljunk a virágokra, ők a szépségükkel dicsérik Őt, a csillagok a fényességükkel, a kismadarak a dalaikkal… Mi emberek, a „teremtés koronái” hogyan dicsérjük az Urat??? Mi a legtöbb, amit adhatunk magasztalásunk jeléül? – Tudjuk jól a választ; a SZÍVÜNK, melyet a dicséretünk alatt nyújtunk át a Teremtő Istennek!
Adjunk teret annak, hogy tudatosuljon bennünk: ISTEN DICSŐÍTÉSE NEM EGY VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG, amit vagy teszünk, vagy nem… HANEM EGY FELSZÓLÍTÁS! A keresztény élet NÉLKÜLÖZHETETLEN része!
Felmerülhet bennünk a kérdés, KINEK FONTOS A DICSŐÍTÉS? ISTENNEK, VAGY NEKEM?
A választ leginkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy fontos az Úrnak, mert dicsőítéskor a lehető legközelebb közel kerülsz hozzá, és Ő vágyik a veled való kapcsolatra, de MÉG FONTOSABB NEKÜNK! Mert a dicsőítés alkalmával töltődünk fel annyira, hogy ÉLŐ KERESZTÉNYNEK mondhatjuk magunkat, és átéléseink lehetnek az Úrral.

Gondoljuk át, MI TÖRTÉNIK PONTOSAN A DICSŐÍTÉS ALKALMÁVAL?
Fontos tudnunk: A DICSŐÍTÉS NEM EGYENLŐ A KERESZTÉNY DALOK ÉNEKELGETÉSÉVEL!!!

A Szent Szellem egy egész folyamaton átvezet Téged, ha engeded:
1. Azzal, hogy aktív dicsőítőként állsz Isten elé, megnyilvánul egy nagyon fontos dolog az életedben: az ENGEDELMESSÉG. Hiszen, ahogyan az Igében is láthatjuk, számtalan felhívásunk van erre, hogy dicsérjük az Urat!

2. Ha engedelmesen megállsz az Úr előtt és valóban dicsérni akarod Őt, akkor KINYITOD A SZÍVED ELŐTTE – hiszen valódi dicséret csakis nyitott szívvel történhet. Soha ne akard megjátszani magad Isten előtt, vagy eltitkolni Előtte az érzéseidet, akár fájdalmaidat. Ő úgyis mindent tud és mindent lát… Ha el akarod Előtte titkolni a dolgaidat, azzal csak falat építesz közte és közted. Inkább engedd, hogy megvigasztaljon – ha kell, vagy oszd meg Vele az örömödet. (A szívedben légy őszinte, nem attól leszel nyitott Isten előtt, ha emberek előtt látványos dolgokat teszel…)

3. Ha kinyitod a szíved Isten előtt és megállsz Előtte, amint vagy, olyan dolgok következnek be, amelyek egyébként nem történtek volna meg veled. Olyan érzések jönnek fel benned, amelyek alap esetben nem jöttek volna fel… MIÉRT??? MERT alázatot mutattál Isten felé azzal, hogy ENGEDELMES voltál, és dicsérni kezdted Őt, és ahelyett, hogy álarcokat vettél volna fel, KINYITOTTAD A SZÍVED Előtte. Tudod, mit tesz az Úr ezt látván? – Az Ő közelségébe von Téged. És az Ő szentségében ELTÖRPÜL MINDEN FÖLDI DOLOG, ÉS MÁS MÉRCÉVEL LÁTOD A ÖNMAGAD ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT.
Amiről úgy érezted eddig, hogy „belefér”, látod, hogy nem, nem fér bele már az Isten által felállított értékrendbe. Amiről eddig azt gondoltad, hogy elég neked Istenből… rájössz, hogy Belőle nem elég, mindig TÖBB KELL.

4. Rájössz arra is, hogy bár lehetséges, hogy nincs minek örülnöd… de énekelsz arról, hogy JÓ AZ ÚR!!! – És ez okot ad az örömre. Lehet, hogy dicsőítés előtt ez a mondat csak egy jól ismert mondat volt neked, de a dicsőítés alatt teret engedtél a Léleknek, Ő pedig az Úr örömét adta neked.

5. Rájössz arra, hogy bármennyit is csalódtál emberekben, az egész életben, Jézus még sosem hagyott cserben téged. Ahogyan énekelsz róla, megérti a szíved: NEM VAGY EGYEDÜL… Mert ott van neked Isten! Körülnézel, és olyan embereket látsz magad körül akik szintén imádják az Urat és hasonló érzéseket élnek át. Megérted, hogy közéjük tartozol: NEM VAGY EGYEDÜL, MERT ÖRÖKKÉ OTT VAN NEKED AZ ÚR, ÉS Ő A CSALÁDJÁBA HÍVOTT TÉGED.
A testvéreidet látva rájössz arra is, hogy mennyire nem tartozol te a világi emberekhez, mennyire nem lehetsz egy velük… a Te családod azok, akik veled együtt imádják az Urat!

6. Ahogyan a szíved megértette, hogy milyen jó az Úr, Benne nem csalódunk, és hogy az Ő családjába tartozunk, AZ ÚR JÓSÁGA MELLETT MEGLÁTOD A SAJÁT GYARLÓSÁGODAT. Mert A FÉNYBEN LÁTSZIK MEG IGAZÁN A TISZTÁTALANSÁG. Kell, hogy meglásd! Nem kell becsuknod a szemed, ez is a dicsőítés része – BŰNBÁNATRA KELL, HOGY INDÍTSON!

7. Ha van igaz bűnbánat, van igaz bűnbocsánat… MEGTAPASZTALOD ISTEN BOCSÁNATÁT, és rájössz, mekkora is a KEGYELEM… Milyen jó is, hogy van lehetőség letenni a terheket, a bűnöket… Mindez HÁLÁRA ébreszti a szívedet.

8. Átéled azt, hogy a dicsőítés alatt megváltozik a szíved…
- ha bánattal volt tele – vigasztalást kapsz
- ha világi örömökkel voltál telve – rájössz, hogy mit sem ér az az Úr öröme mellett
- ha vádlással volt tele a szíved – bűnbocsánatot nyerhettél
Megérted, hogy ez jó… Isten jelenléte a legjobb a te lelkednek, mindez arra indít, hogy TÖBBET AKARJ AZ ÚRBÓL!

9. A dicsőítés alkalmával MEGÉRTED AZ URAT. Ha valakivel közeli kapcsolatba kerülsz, beszélsz Vele, akkor érted meg, mit tervez, mit miért tett.

10. Ha valakit szeretsz, akkor tenni akarsz érte: SZOLGÁLATRA KÉSZ LESZEL!

Az igazi dicsőítés A HOVATARTOZÁS KIFEJEZÉSE! A SZELLEMVILÁG ELŐTT.
Az erőteljes dicsőítés szellemi falakat mozgat meg…A dicsőítésed olyan, mint egy CSATAKIÁLTÁS: „MEGVÁLTOTT ENGEM AZ ÚR ÉS ÉN HOZZÁ TARTOZOM!”Ha Isten népe egy akaraton dicséri az Urat, a gonosz nem képes ott maradni, és rombolni.A dicsőítés fontos része az IMA, az imádat, amikor engeded, hogy ne csak az előre megírt énekszövegek vezessenek, hanem Isten Lelke imádságot adjon a szádba, vagy elhozza neked az Ő ajándékait, mint nyelveken szólás, prófétálás… Hol lakozik az Úr? – A dicséretek között…

Kívánom, hogy vegyen lakozást közöttünk az Úr mindenkor!

2013. február 18. - 2013. február 24.

Details
Igei gondolatok
20 February 2013
Hits: 225

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!
A szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel, kívánságaitokat az Isten előtt”
Filippi 4:4-6

Ugye milyen csodálatos ez a felszólítás?
Mi keresztyének más és másként éljük meg a hitéletünket. Míg az egyik gyülekezetben mélységes csend, komorság, veszi körül az egész Istentiszteletet, addig a másik helyen öröm, boldogság az Úrral való találkozás. Míg az egyik helyen a megszokott imák hangzanak el a Pásztor részéről, addig a másik helyen a gyülekezet minden tagja tud beszélni (imádkozni) az Úrhoz. Míg az egyik helyen orgona kíséretében énekelnek a testvérek, addig a másik helyen dob, gitár, szintetizátor és más különböző hangszerekkel áldják az Urat.
Természetesen mindegy hogyan, milyen formában teszik az Úr dicsőítését, csak igaz, őszinte, szívből jövő, és Szent Szellem által történjen.
Nem csak a dicsőítés alatt jó felszabadulni, hanem az imában, az Igehirdetés alatt, és az adakozás is éppen ilyen jókedvvel történjen.
Ha megfigyelitek nem csak a gyülekezetben létünkre, vonatkozik a felszólítás, hanem „mindenkor”-ra. Tehát a buszon, az otthonainkban, az iskolában, a boltban, ha van pénzük, ha nincs, ha van egészségünk, ha nincs, tehát „mindenkor örüljünk”, ez a felszólítás. De lehet ezt megrendelni? Lehet ezt paranccsá tenni? Lehet az örömet elhazudni? Lehet álmosolyokat formálni, holott tombolsz az idegességtől? Nem, nem lehet!
Ennek az örömnek meg van az oka, ami miatt lehet, és kell örülnünk. És ez mindenkire érvényes, kérdezheti valaki? Igen mindenkire! Aki már elfogadta az Urat, és az Ő útján jár, annak minden oka meg van az örömre. Aki még nem fogadta el az Urat, annak meg az az örömhír, hogy van rá lehetősége, hogy elfogadja, és az Úr gyermekévé váljon.
Ugye, hogy a forrás, amint látjátok, az Úr Jézus! Jézus az örömforrás a számunkra! Ha teljes tiszta szívvel követed Őt, nincs okod sírni, keseregni, mert a következő mondatban azt mondja: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalomkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.”
Semmi felől ne aggódjunk, hisz Jézus mindent jobban tud az életünk felől, mint mi! Jobban tudja, hogy miből szeretnénk meggyógyulni, miből van hiányunk, mi a mi problémánk stb. de el kell mondani imánkban!
Talán még azt is megkérdezheti valaki: Miért hálaadó imában? Mert mielőtt megkapjuk a kért dolgot, már tudjuk, hogy ha Jézus akaratával megegyező a kérésünk, akkor megadja nekünk. De a legfontosabb, ami miatt adunk neki hálát, hogy örök életet szerzett nekünk. Ott lehetünk Vele majd a Mennyben, és ezért igazán hálásak lehetünk.!
Van okunk tehát örülni? Igen van! Egy olyan Úr kezében van az életünk, akinek szívesen szolgálunk, Aki mindig boldognak akar bennünket látni. Hiszen a legtöbbet tette meg azért, hogy örök boldogságban élj!
Emlékeztek arra a Bibliai történetre, mikor Péter a vízen járt? Mindaddig, míg Jézuson volt a tekintete nem süllyedt el. Miután megpillantotta a habokat maga mellett, akkor süllyedni kezdett. Ilyenek vagyunk mi is! Ha valami nem megy a maga útján hogy megijedünk tőle, hogyan is tovább? Pedig csak folyamatosan az Úrra kell tekintenünk, hogy fent maradjunk.
Ha minden nap az Úron van tekintetünk, akkor a Szent Szellem is jelen van bennünk, és felszabadultan örülhetünk. Érezzük azt a biztonságot, amit egyetlen életbiztosítás nem nyújtana a számunkra!
Látjuk tehát, hogy Jézus egy boldog keresztyénnek akar bennünket látni. A világi embereknek még nincs meg az örök életük, de az Őt követőknek igen!
Szándékosan hagytam hátra a közben lévő Filippi 4:5-ös Igét, ami így hangzik: „A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt! Az Úr közel!” Míg a 2 Igeversben azt a csodálatos felszólítást kaptuk, hogy örüljünk, ne aggódjunk, és kérjünk, itt viszont arra szólít fel az Ige, hogy a szelídlelkűségünk ismert legyen minden ember előtt! Mivel Jézus maga is szelídlelkű és alázatos, ha mi az Ő követői vagyunk, nekünk is olyanná kell lennünk!

2013. február 11. - 2013. február 17.

Details
Igei gondolatok
13 February 2013
Hits: 212


Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: "Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak." Ő azonban így válaszolt nekik: "Ti adjatok nekik enni!" (Márk 6, 34-44)

Amikor egy régi történet újat mond… így jártam az egyik este, mikor az ötezer ember megvendégelésének története került a szemem elé kinyíló Bibliám hasábjain. Nem is emlékeztem, hogy így kezdődik, hogy Jézus meglátta a sokaságot, és megsajnálta Őket, megindult a szíve rajtuk. Eljön a nehéz napjaink egy pontja, mikor fáradtak, és nyúzottak vagyunk, de igyekszünk Jézus után loholni, amerre csak megy, mert tudjuk, hogy Mellette van jó helyük. De elfáradunk… és ő megindul a vágyakozásunkon! Tanít minket erőt meríteni, változni, szeretni, tisztának maradni, és sorolhatnánk még.

Olvassuk tovább a történetet, csak ezután jön, amiről leginkább írni szeretnék! Kicsit olyan ez, mint egy jó oktatás, először az Igéből tanítja Jézus a sokaságot, mondhatni elméletben, aztán jön a gyakorlat, amikor eléjük tárja a csodát, betölti szükségeiket. A tanítványok – ahogy sokszor mi is – Mesterük elé hozták a saját és mások nehéz helyzetét, és ekkor válaszként arra kellett rádöbbenniük, hogy bennük van a megoldás. Nem a mi erőnkben, nem emberi tettek vagy jóság, szívesség kell hozzá, Jézus itt a felszín alá mutat. Arra, ami a fizikai szemeink előtt nem látható, arra az erőre, amellyel felruházott minket, hogy tegyünk tanítványokká minden népeket, győzedelmeskedjünk a gonosz munkája felett, tapossunk kígyókon és skorpiókon. Ekkor jön a testi gondolkodásmód: Mire ők ezt mondták neki: "Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?" Nehéz beleillesztenünk magunkat Isten tervébe, kevésnek tartjuk magunkat, hiányosak az eszközeink is, és a mi elképzeléseink köszönő viszonyban sincsenek a Temető Isten elképzeléseivel. Próbáljuk a saját problémáink megoldását mi magunk kreálni, ahogy a tanítványok is próbálták meghatározni milyen összegből, honnan szerezhetnének élelmet…

Jézus azonban megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" Amikor megnézték, így szóltak: "Öt kenyerünk van, meg két halunk." Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit egy-egy csoportba a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban.

Annyira szeretnék így viszonyulni a készülő csodához, a felhívásokhoz. Jézus kérdezte, hogy hány kenyerük van, nézzék meg! Erre mit mondana a ma embere? Hogy: miért kérdezed Mester? Ez nem reális! Ennyi nem elég… Bármennyi is van nálunk, ilyen sokaság nem lakhat jól belőle… Nem tudom, hogy a tanítványoknak ez megfordult-e akkor a fejükben, de ez a történés példaként lett leírva a számunkra. Ha Jézus indít, kér, akkor kételkedés nélkül tegyük, amit mond! És ez folytatódott, kellett a hit! Le kellett ültetniük ötezer férfit, és a hozzájuk tartozókat, talán kérdezgették, hogy miért teszik, vacsora közeleg talán? Magukban is aggódhattak a tanítványok, hogy mit adnak majd az éhes és fáradt követőknek. De engedelmesek voltak.

Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jól is laktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.

És akkor jön az Istentől való csoda, Jézuson keresztül, ami megelégít teljesen. Ezen túl pedig van mit összegyűjteni, van mire emlékezni, feltöltődünk erővel, megtelünk bizonyságokkal, ahogy a halak és a maradék kenyér gyűlt össze a kosarakban. Jézus Krisztus pedig ma is ugyanaz, mint akkor volt.

2013. február 4. - 2013. február 10.

Details
Igei gondolatok
05 February 2013
Hits: 202

 

„Várva vártam az Urat és Ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat!” Zsolt. 10:12.

Sokszor érezhettük már, hogy a kiáltásunkat nem hallja senki. Hogy segélykérő szavaink süket fülekre találnak. Legkilátástalanabb helyzetben az gondoljuk, hogy már se ember, se Isten nincs ott mellettünk. Talán mindannyian feltettük már a kérdést, hogy van-e aki hallja lelkünk kiáltását. Azt kell, hogy mondjam, hogy igen, van valaki, aki hallja még a ki nem mondott szavainkat is, és minden sóhajunk feljut hozzá.

Mi minden után vágyakozik a lelkünk? Mi az, amire várunk? Ez mindenkinél más és más. Van, aki szeretne dolgozni, de nincs munkahelye…van, akinek van, de a munkahelyén borzalmas körülmények vannak és szeretne egy másik helyre kerülni…van, aki társra vágyik…van, aki egészségre…van, aki jobb anyagi körülményekre. De, ha a lelki oldalt  nézzük, akkor is találunk olyat, ami után vágyakozik a lelkünk. Például a szeretet, a béke, az elfogadás, vagy a boldogság után.

Isten igazán jól ismer bennünket, jól ismeri vágyaink, álmaink. És azt is jól tudja, hogy Őbenne, mindent megtalálunk, mindent amire vágyunk. Hisz Ő a legjobb barát, társ, maga a szeretet. Boldoggá akar tenni bennünket, és beakarja tölteni a vágyainkat. De először azonban:

„De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Mt. 6:33

Ha Isten országát keressük, ha Ő a legfontosabb az életünkben, akkor ráadásként minden megadatik nekünk, minden amire a szívünk mélyén vágyunk.
Sokszor azért van sok csalódás és azért érnek sebek és fájdalmak, mert hajlamosak vagyunk felcserélni a sorrendet. Az első mindig Isten!

Az is lehet, hogy Isten épp tanítani akar bennünket. Az élet egy folyamatos tanulás. Tanulunk a hibáinkból, tévedéseinkből. Ha vissza tekintek az eddigi úton, amit megtettem, azt látom, hogy minden egyes próba, minden egyes nehézség a javamra szolgált és mind okkal történt, megérthettem és tanulhattam mindenből.
Talán Isten növelni akarja a hitemet, már pedig az úgy fog növekedni, hogyha nehéz helyzeteken kell keresztül mennem, hisz könnyű akkor hinni, mikor minden jó körülöttem, azonban ez nem mondható el akkor, mikor mindent rossznak látunk. Ilyenkor, tudok igazán hinni az Úr szabadításában?
Lehet épp a türelmet akarja fejleszteni Isten, vagy a kitartásunkat! Mennyire fontos számomra az a dolog, imádkozok érte folyamatosan, vagy 1-2 nap után feladom? Vagyok-e elég türelmes? Tudok-e várni, akár éveket, amíg meg nem jön a válasz az imákra?

Másrészt gondoljunk csak bele, hogy Isten milyen nagy türelemmel és várakozással van irántunk. Ő nem adja fel. Ha elrontunk valamit, kapunk új esélyt, lehet hogy már százszor elszúrtuk, de Ő vár és még kapunk lehetőséget, hogy a következő sikerüljön.
Van, hogy az Úr várja, hogy beszélgessünk vele, Ő nem erőlteti rá magát az emberre, kivárja, amíg mi odamegyünk hozzá.
Hasonlókká kell válnunk hozzá, várni az Úr szabadítására, ami nem késik.

De bármi is legyen az ok, amiért azt érezzük, hogy késik a válasz az imánkra és hogy senki nem hallgat meg minket. Keressük először Isten országát, helyezzük Őt az első helyre, szolgáljuk Őt teljes szívből, az odafent valókkal törődjünk, és minden megadatik nekünk. Micsoda ígéret! Soha ne add fel, és soha ne mondd, hogy ilyen mélyről már nem lehet visszajönni, mert nincs lehetetlen az élő Isten számára. A legmélyebb gödörből is ki tud emelni. Hogyha ma azt érzed, hogy nincs megoldás, tudd, hogy van. A megoldás Nála van, csak menj oda hozzá, térdelj le elé és add át neki a szívedet, az életed és mindened!

2013. január 28. - 2013. február 3.

Details
Igei gondolatok
03 February 2013
Hits: 241

 

„Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” Lk 11,10

Mi a szíved legfőbb vágya? Minden ezen múlik. Ez határozza meg a fenti igevers látható világban való megtapasztalását is.
Másik helyen olvassuk, hogy Isten a szívek és vesék vizsgálója, tudja, hogy amit kérsz, miért kéred. Mindent meg lehet magyarázni, a családodnak, a világnak, testvéreknek, sőt még Istennek is fel lehet tüntetni valamit a világ legfontosabb dolgának, de Ő úgyis tudja, hogy amit kérsz, milyen indulatból is kéred. Tudja mik a mögöttes szándékaid azzal a dologgal kapcsolatban.
Hogy egy keresztény életben is gyakori példát említsek: nyelveken szólás ajándéka. Kérheted az Urat, hogy én úgy szeretnék ez által is közelebb kerülni hozzád, erővel szolgálni a Te ajándékoddal, stb. De vajon ott motoszkál-e a háttérben a gondolat, hogy azért akarom, mert másnak is van, és az „ciki”, hogy nekem még nem? Nem szégyen ez, emberek vagyunk, vannak nem helyes gondolataink. Vagy egy hétköznapi példa: ki ne játszott volna el a gondolattal, hogy mi történik, ha megnyeri a lottóötöst? A legtöbben elmondják, hogy csak egy házat vennék magamnak, meg amire még szükségem van, a maradékot mind elosztanám a rászorulóknak, eljótékonykodnám. Alapjában véve nem bűnös ez a gondolat, de azért csak magadra gondoltál először.
Tehát az első lépés a kérés beteljesülése felé a szív indulatának helyes mederbe terelése.  „Ahol a kincsed, ott a szíved is.”  Mt 6,21. Legyen a szíved Istennél, és tudsz majd bölcsen kérni.

Második lépés: legyen összhangban Isten akaratával!    
„És ez az a bizodalom, a melylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket” 1Jn 5,14. Fontos, hogy tudjuk, amiért imádkozunk, az Isten akaratával szinkronban van. Hiába imádkozol luxusautóért, ha Isten nem akar neked olyat adni. De hogy egy életszerűbb példát is felhozzak: hiába imádkozol gyógyulásért, ha Isten akarata nem az. Nekem is sokszor megindul a szívem, és imádkozom betegekért, de ha nem ez Isten akarata, vagy nem akkor, hanem majd később, akkor hiába teszem. Minél több időt töltesz Istennel, annál jobban fogod tudni mi az Ő akarata és mi nem. Szólni fog, és elmondja, miért imádkozz. Az ilyen kérések garantáltan meghallgattatnak.
Mindenki ismeri az igét: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Mindenkinek van ennyi hite, én hiszem. Ha mégsem megy el a hegy, az azért van, mert Isten nem akarja azt a hegyet arrébb rakni.

Harmadik lépés: Tartsd meg Isten igéjét:
„Őrizd meg szívedben a szavaimat, tartsd meg a parancsaimat és boldogan élsz.”
Péld 4,4. Bár az Úr igéje könnyű, azért ez mégsem olyan egyszerű. Kérhetsz Istentől gyógyítási ajándékot, de ha közben képmutató és hazudozó vagy, akkor hiába kéred. A nagy parancsolat (Szeresd az Urat…) nem véletlenül lett leírva, törekedj arra, hogy megtartsd Isten igéjét.

Negyedik lépés: Higgy!
„Ne félj, csak higyj.” Mk 5:36
Jó, ha tudod, Isten nagyon sok mindent kijelentett a Bibliában, rengeteg ígérete van számunkra. Ne higgy a sátánnak, ha azt mondja: neked ez a sorsod, ennek így kell lennie. Ha azt olvasod a Bibliában, hogy „nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé”, akkor állj rá erre az ígéretre. Hidd el, hogy nem te vagy a kivétel, hidd el, hogy amit leírt, az rád is érvényes!
A hited legtöbbször meg lesz próbálva, nem véletlenül van ott alapigénkben a szó: zörgető. Ez kitartó cselekvést feltételez. Valószínűleg kopogással kezdte, aztán már csengetett is, talán már dörömbölt is néhányat, aztán már most folyamatosan zörget. Ne hagyd abba az imát, a kérést.
Isten tudja a gondolataidat: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!” Zsolt 139,4. Tudja, mire van szükséged. Ő el akar Téged halmozni.
Csak kérned kell. Helyes indulatból, Isten akaratával összhangban, Őt mindennél jobban szeretve és nem kételkedve semmiben.

More Articles ...

  1. 2013. január 21. - 2013. január 27.
  2. 2013. JANUÁR 14. - 2013. JANUÁR 20.
  3. 2013. január 7. - 2013. január 13.
  4. 2012. december 31. - 2013. január 6.
  5. 2012. december 24. - 2012. december 30.
Page 28 of 41
  • Start
  • Prev
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.