„Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsoltárok könyve 103:1-2)

Az elmúlt időszak eseményei újra hálát ébresztettek a szívembe. És hogy miért is újra? Igen, elgondolkoztam azon, hogy abban az időszakban, mikor nehezen mentek a dolgok, amikor minden egyes napot egyre nehezebben és nehezebben éltem meg, hányszor adtam hálát Istennek.
Sokszor olyan könnyen elfelejtjük, hogy Isten miket vitt végbe az életünkben. Hányszor hozott ki nehéz helyzetekből, hányszor hozta el a gyógyítást, a szabadulást az életünkben. Az ellenség folyton azt akarja elérni, hogy csak a rossz dolgokat lássuk magunk körül, hogy csak a rosszat, a nehézségeket vegyük észre. Így akarja elterelni a mi gondolatainkat arról a sok jóról, amit Istentől kaptunk.

Igen, van olyan, amikor az ember ereje már fogytán, amikor talán azt érezhetjük, hogy minden kiáltás olyan hasztalan. Hogy eltelnek hetek, hónapok, talán évek és semmi nem történik. Várjuk a szabadítást, kilátástalannak tűnő helyzetek megoldását és nem tudjuk, hogy valaha eljön-e az a nap, amikor megoldódnak a dolgok.

Itt szeretnék egy rövid bizonyságot leírni, ami nem rég történt velem. Két és fél évig dolgoztam egy helyen, ahol az utóbbi időben már nagyon nem szerettem lenni. Rossz körülmények, nehéz munka, és minden nap nehéz volt. Imádkoztam új munkáért nagyon sokáig, de semmi változás nem történt. Rengeteg önéletrajzot beadtam, ritkán még állásinterjúra is behívtak, de mindig csalódás volt, hogy egyik helyre sem vettek fel.
Ezen a helyen mindig határozott idejű szerződésem volt és amikor lejárt mindig meghosszabbítottak. Most május 31-én (pénteken) járt le a szerződésem és már meg volt az új, csak még nem írtam alá. Aznap állásinterjúra hívtak egy céghez, ahová munka előtt tudtam is menni. Az interjú végén csak annyit kérdeztek tőlem, hogy akkor hétfőn tudok e kezdeni? Nagyon meglepődtem, és még akkor fel sem fogtam, hogy mi is történik velem. Pont aznap mikor lejárt a szerződésem kapok egy másik állást? Mi ez, ha nem Isten műve. Dicsőség Istennek mindenért!

Ezt a bizonyságot azért akartam leírni, hogy soha nem szabad elfelejteni azt, hogy Isten számára nincs lehetetlen. Ő egy pillanat alatt meg tud változtatni eseményeket, történéseket, és az egész életünket.
Vannak az életben nehéz időszakok, miértek és hogyanok. Ezekben az időszakokban kell, hogy visszaemlékezzünk azokra a csodákra, amiket Isten tett értünk.
Ahogy a fenti ige is írja, ne feledd el, hogy mennyi jót tett veled az Úr.

Lehet, hogy valamit már nagyon régóta vársz, valamit már nagyon régóta kérsz az Úrtól és még mindig nem jött válasz az imáidra. De tudnod kell, hogy Isten jól ismeri az életedet, a múltad, a jelened és a jövőd. Ő az, aki alakítja a te sorsodat, közben formálja a lényed, az egész bensőd. Mielőtt Isten megváltoztatná a körülményeket, először benned akar változást végbe vinni. Ő azt szeretné, ha a nyomorúságban is azt tudnád mondani, hogy Uram tudom, hogy Veled minden lehetséges!



„És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát engedelmes lévén haláláig, mégpedig a keresztfának haláláig” Filippi 2:8

Az Úr Jézus a mi üdvözülésünkért lett emberré!
Az üdvözülésnek útját Istenek az idők kezdetétől úgy tetszett megalkotni, hogy az egyes egyedül az ő egyszülött Fiában legyen fellelhető. Az üdvözülést csak egyedül benne, Jézus Krisztusban nyerheti el minden teremtett lélek.
„Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz, mind te és mind a házad népe.”Ap. csel 16:31
„És nincs másban üdvösség, mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. Ap.csel.4:12
Ha lehetséges lett volna a megváltásnak más módja, vagy akár ha kisebb áron is meg lehetett volna a bűnös embereket váltani, Isten nem adta volna az egyszülött Fiát olyan rettenetes kínhalálba. Hogyan lehetne más lehetséges út, az üdvösségünkre, mint az, melyet a végtelen kegyelem elgondolt, és a végtelen szeretet beteljesített.
Az áldozati báránynak bűntől tisztának, szeplőtlennek kellett lennie! A földön létezett? Vagy létezik ilyen?
Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, hogy megváltsa a törvény alatt lévőket, hogy elnyerjük a fiúságot.” Gal. 4:4-5
Isten bizonyára szívesebben látta azt, amit az Ő Fia nyújt neki, mint azt, ha mi közülünk valaki is nyújtott volna neki. Hiszen rólunk meg van írva a Szentírásban, hogy: „Nincs aki jót cselekedjen egy sem”
Gondolkodtál már azon, hogy a legnagyobb bűnös is ingyen kaphat Tőle mindent, amit csak kér, és Jézusban mindent megtalál, amire csak szüksége van.
A hit megment minket, mivel Jézus Krisztus egy az Istennel, így a belévetett hit összeköttetésbe hoz bennünket Istennel.
A testies gondolkodású ember mindig olyan utat keres, amelyben az „Én”-je jut előtérbe és ezáltal még inkább növekszik az „Én”-je.
A hit nem egyéni érdem, amivel bárki is dicsekedhetne, a hit olyan egyszerű, és a hitet követő keresztyénség is, hogy azzal hivalkodni esztelenség!
Jézus Krisztus az üdvözülés útját ekképpen határozza meg a Márk 16:16-ban: „Aki hiszen és megkeresztelkedik idvezül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik”. Milyen egyszerű! Senki nem hivalkodhat, mert az egyedüli érdem a kegyelemé!  Isten az üdvözülésnek ezt az utat választotta, hogy kitűnjék a kegyelemnek egyedüli szükséges volta. Hogyan is szól az énekünk? „Kegyelemből léphetünk be szent jelenlétedbe, Nem saját érdemünkből, csak a bárány Jézus vérén át”
Vajon mi lehet az oka, hogy ilyen egyszerű, és sokan mégsem hisznek? Talán attól félnek, hogy ha követik is ezt a rendelést, mégsem fognak megmenekülni? Bátran mondhatom azt, hogy nem lehet kétségbe vonni, és tudod miért nem? Mert a Mindenható Isten az Ő Igéjével kezeskedik ezért! Mert az Ő Igéi igazak, és ámenek!
Isten áldozatot készített. Hogy megválthasson engem a bűn átkától, és én azt el is fogadom.
Meg vagyok győződve arról, hogy Jézus Krisztus bűneimért a váltságdíjat megfizette, és nekem Általa örök életem van. Hiszek abban, hogy vére árán számomra üdvösséget szerzett, és ez által én hozzá tartozom, Ő az én életem Ura!  Be kell fogadnunk Jézust a szívünkbe, és akkor biztosak lehetünk, hogy Mennyei állampolgárok, vagyis Isten gyermekei vagyunk!
„Ha valakik befogadják Őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten gyermeki legyenek.”
Ha szíveddel hiszed, és száddal megvallod Őt, hív és igaz Ő, hogy gyermekévé fogadjon, és az Ő ígéretének ökrösévé légy.  Akkor biztos lehetsz benne, hogy a helyed ott van a bárány Mennyegzőjén.
Boldog az én lelkem, hogy vallást tehetek róla, mert azt ígérte: „Aki én rólam vallást tesz az emberek előtt, arról én is vallást teszek, az én Mennyei atyám előtt. Számtalanszor tapasztaltam meg a kegyelmet az életemben, és bizton elmondhatom, hogy imám, vagy kiáltásom az Úrhoz, soha nem maradt válasz nélkül. Mennyire egyszerű! „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz!”- de milyen rettenetes ennek az ellenkezője! Aki pedig nem hisz, az máris elkárhozott, Mert nem hitt az Isten Fiának, véráldozatában!
Hálát adok Istennek, és köszönöm a hitet, ami számomra is megadatott! Köszönöm, hogy van Mennyei atyám, akivel mindent megbeszélhetek, és aki soha nem utasít el, mindig meghallgat. Van Megváltónk, Aki által üdvösségünk lett, és megsegít minket, mert sokszor még szánkon sincs a szó, Ő már teljesítette a szívünk vágyát. Dicsőség Néki mindörökké! Ámen

 

„Csak szólj, és meggyógyul az én szolgám!” (Lk. 7,1-10)

Bizonyára mindannyian ismerjük a kapernaumi százados történetét, azonban kell, hogy puszta ismeret helyett példaértéket képviseljen a mi életünkben. Ez a történet Jézus Krisztusnak is sokat jelentett, örömmel töltötte el a százados megnyilvánulása, őszinte alázata és bizalma, melyet az Őt követő sokaságnak példaként mutat be. Ez a történet nem úgy végződik, ahogyan a gonosz lélek kiűzésének története, amikor Jézus csalódottan ezt mondta a tanítványainak: ,,Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?..” Erre a századosra Jézus büszkén rá tudott mutatni: …”hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!”

Milyen jó érzés lenne, ha mi is úgy tudnánk élni, cselekedni, megnyilvánulni, hogy Jézus ránk is büszkén ránk mutathasson… Milyen jó lenne, ha nem csalódást, hanem örömet tudnánk okozni a mi Mesterünknek…

Nézzük csak, mit láthatunk a századoson, milyen is volt a viselkedése, hogyan is cselekedett? Először is azt látjuk, hogy nem önmagáért kérte az Úr segítségét, hanem azért, mert fontos volt neki valaki. Valaki, aki nem egy közeli családtagja volt, hanem „csak” a szolgája, mégis azt olvassuk: „egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt”. Nagy becsületben, vagyis nagy becsben… ez a százados tudta értékelni a - mások szemével - talán nálánál kisebb jelentőségű embertársát, és megtenni érte mindent, amit csak tehetett.

A másik, nagyon szembetűnő tulajdonság, amely kirajzolódik a századoson, az alázatosság. Az a tulajdonság, amelyről azt mondja Jézus: „tanuljátok meg tőlem…”. A százados saját magát méltatlannak tartva, nem maga indult el a Mesterhez, hanem a véneket küldte el Hozzá. Maguk a vének azt mondták Jézusnak a századosról, amikor tolmácsolták az ő kérését, hogy „méltó, hogy megtedd, mert szereti a nemzetünket és a zsinagógát is ő építette nekünk”. Milyen fontos is úgy élnünk, hogy a hátunk mögött is azt tudják mondani rólunk az emberek, hogy igen, igyekszünk Isten gyermekéhez méltó életet élni és megtenni mindent az Ő országának építéséért.

Annak ellenére, hogy a vének méltónak tartották őt arra, hogy Jézus teljesítse a kérését, ő saját magát mégis méltatlannak vallotta. Még arra sem tartotta méltónak magát, hogy az Úr az ő hajlékába lépjen. De jó lenne, ha mai keresztények, tanulnánk ettől a századostól! Szolgáló testvérek gyakran esnek abba hibába, hogy kérkednek még maga az Úr előtt is… hogy ők mennyi mindent tettek már Istenért, mennyi időt, energiát, talán anyagiakat áldoztak az Úrért, és bizony méltónak találják magukat arra, hogy Jézus, mint egy automata a bedobott pénzérme után kiadja nekik az áldást, vagy a kérésükre a választ. Drága Testvéreim és jómagam is! Ez nem így működik! Érdemtelenek és méltatlanok vagyunk a hatalmas élő Isten előtt. Számunkra megtiszteltetés az, hogy Őt szolgálhatjuk, számunkra megbecsülés az, hogy az Úr engedi, hogy vegyünk az Ő asztaláról és adjunk az éhezőknek. Mi magunktól ugyan mit mutathatunk fel neki? Mely cselekedetünk egyenlíthetné ki a mérleget, melynek másik oldalán ott sorakozik bűneink végtelenje? Egyedül a Bárány vére képes elvenni a vétkeink súlyát. Alázat az Élő Isten Fia előtt… olyannyira elveszett ez a mai keresztény életből…

Eddig még sosem gondolkodtam el, milyen hatalmas módon kapcsolódik össze az alázat és a hit. Ez a százados megalázta magát a Mester előtt, mert felismerte nagyságát, elismerte hatalmát és tudta, hogy ő mindenség Királya. Az Isten előtt való alázat azt is jelenti, hogy mélységéig tisztában vagy azzal, hogy te teremtett, önmagától erőtlen lény vagy, de gondot visel Rólad a Mindenség Ura, aki formált Téged, akinek minden lehetséges, és Aki kész használni a hatalmát a te megsegítésedre. Ha felismered az Ő hatalmas voltát, és elismered őt, mint szíved Királyát, a hit természetes módon, erőlködés nélkül megszületik az életedben, és azt tudod mondani, amit a százados is mondott: „csak szólj egy szót és meggyógyul az én szolgám”.  Aki ezt őszintén ki tudja mondani, arra Jézus büszkén mutat rá, és csodás módon beteljesíti kérését. Vágysz erre? Én igen, nagyon is!

 

„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Máté 14,27

Miután Jézus megtudta, hogy Heródes fejét vetette keresztelő Jánosnak, elment egy puszta helyre, hogy egyedül lehessen. A sokaság azonban még a városokból is követte Őt. Jézus szíve megesett rajtuk, és a betegeiket meggyógyította, majd csodát téve az 5 kenyeret, és két halat megsokasítva 5 ezer embert elégített meg. Miután ettek, Jézus a túlsó partra küldte át a tanítványait, míg Ő a sokaságot elbocsátotta.
És itt kezdődik az a rész, amit szeretnék kiemelni: A tanítványok a tengeren vannak, dobálja a szél a hajójukat. Éjfél körül Jézus a tengeren járva, elindult a hajó felé. Mikor a tanítványok meglátták megijedtek, elkezdtek kiáltozni félelmükben, mert kísértetnek vélték! Megijedtek, mert nem ismerték fel Jézust, akivel együtt voltak naponta! (Ha elgondolod, hányszor és hányszor nem ismerjük fel mi sem Jézust, mert távol vagyunk tőle. Közeledésekor megriadunk, félünk, mert idegen közeledtét véljük. A bűneink ránk nehezednek, és Jézusban nem a segítséget látjuk hirtelen, hanem az általa vélt bűneink következményeit.) Megijedtek a tanítványok, de Jézus azt mondta azonnal: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Milyen csodálatos ez a mondat! Először is arra szólítja fel őket, hogy bízzanak! Ha valaki bízik, annak reménye van, és nem fél. És rögtön azt mondja az Úr: „Én vagyok!” Jézus bízik abban, hogy nem kell neki bemutatkozni elég, ha a hangját meghallják, felismerik a tanítványok. És végül ekképp bátorítja őket Jézus: „Ne féljetek!” Fontos ez a felszólítás, mert a félelem miatt, csorbul a hitünk!
Jézus jelezte nekik: „én vagyok”,  Péter mégis így válaszol:  „Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken” – És az a „ha” szócska még mindig a hitetlenséget fejezte ki. Szomorú, hogy sem az alakja, sem a hangja alapján nem ismerték fel Őt a tanítványok, hanem újabb csodát kellett tennie, hogy bizonyítsa, ki is Ő? ( Milyen kínos ezt olvasni nekünk! Mert hányszor járunk így, hogy azt mondjuk: Uram, ha te vagy, kérlek, mutass csodát az életemben!……” És ez nem a kételkedés jele? Jézus talán nem bizonyított már annyit az egészségünkben, családunkban, anyagi helyzetünkben stb, hogy ezt a bizalmat megadhassuk Neki?)  És Jézus csak annyit szól:  „Jövel”- és Péter Jézusra tekintve járt a vízen, mindaddig, míg a tajtékzó habokra nem tekintett, akkor rögtön süllyedni kezdett.
(Óh, hányszor járunk úgy, hogy nagy dolgokat tudunk megoldani, míg az Úron van a tekintetünk. Míg közel vagyunk Hozzá. Míg benne bízunk, Reá tekintünk, minden bajunk megoldódik. Van, viszont mikor távolabb vagyunk az Úrtól, és sokkal kisebb dolgot nem vagyunk képesek rugalmasan megoldani. Mert a tekintetünket, nem Jézusra vetjük, hanem a körülöttünk lévő körülményekre. És felkiáltunk újra Jézushoz: Uram tarts meg engemet! De én hiszem, hogy hittel kiáltunk fel, mert tudjuk, hogy csak egyedül Ő tud a bajból kimenteni. És Jézus mindig kinyújtja a karjait felénk. Miért kell ennek így lenni? Miért nem lehet folyamatosan az Úrra tekintenünk, hogy ne legyen ilyen süllyedés az életünkben? – Így járt Péter is. És a felkiáltása után Jézus megragadta a kezét, és azt mondta: „Kicsiny hitű miért kételkedel?” – (Ugye, hogy érezzük ezt a mondatot a szívünkben, mikor az Úr helyrehozza újra az életünket? Hányszor és hányszor vagyunk kicsinyhitűek, hányszor és hányszor félünk.)
És úgy írja az Ige: „És mikor beléptek a hajóba, elállt a szél.” E mondat után, maradjunk egy kicsit csendben! A katarzisa az egész történetnek! Hisz, ha Jézus belép a mi szívünk hajójába nálunk is lecsendesednek a tajtékozó habok, megnyugszunk, békesség jön a szívünkbe, és csak csendesen élvezzük az ő jelenlétét.
Testvérek! Ha szívedben lakik Jézus, akkor megismered az Ő lényét, hangját, szellemét és soha nem kell azt mondanod, hogy: „Ha te vagy”
Ismeritek bizonyára azt a kis keresztyén történetet, amit most szeretnék elmondani: Meghal egy lelkipásztor és a Mennyben, találkozik az Úr Jézussal, aki megkérdezi tőle: „Ismered Jézust?”
- „Igen hogy ne ismerném, nagyon sokat szolgáltam róla a híveknek”- válaszolta a pap.
Majd meghalt az evangélista, és őt is megkérdezte az Úr: „Mond te ismered az Úr Jézust?”
- „Igen, persze, hogy ismerem! A szolgálatom során nagyon sok embert vittem hozzá”
És végül meghalt egy öreg nénike, és őt is megkérdezte az Úr: „Te is ismered az Úr Jézust?”- Ő ránézett, boldog mosollyal az arcán azt felelte: „Téged Uram, hát persze, hogy ismerlek!”Mert ő nem csak beszélt az Úrról, hanem személyesen ismerte, a mindennapi élő kapcsolata által!

Kedves Testvéreim, kívánom, hogy a vihartól dobált hajónkból csak az Úr Jézusra tekintsünk! Csengjen a fülünkben mindig az Ő hangja: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”Meglátjátok, könnyű Vele a vízen járni. Én is így akarom a napjaimat élni: Vele!

 

Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. János 4,14

Mindannyiunk élete szomjazik. Szomjazunk, de nemcsak víz után. Egy pohár víz a nagy nyári melegben, vagy több óra várakozás után nagyon jól tud esni. Ahogy viszont jött a jó érzés, úgy ment is. Vizet kívánó szomjúságunk azonban semmi amellett, amelyet bensőnk kíván. Öröm és békesség után szomjazunk mindannyian. Életünk arról szól, hogy keressük azt a forrást, amelyben megtaláljuk ezt a célunk. Az élet rengeteg kúthoz elvezet bennünket, minden kútnál belekapaszkodunk a reménybe, és csak azt kívánjuk, hogy ez legyen az utolsó, végre találjuk meg a békénk. Rengeteg időt, energiát fektetünk egy-egy ilyen kútból való merítésbe, de legtöbbször nem kell sokáig várni, és megcsalatunk. Ahelyett, hogy tikkasztó szomjúságunk oltották volna, megüresedve, letörve, kihasználva lépünk tovább. Mennél többet ittunk belőlük, annál csalódottabban hagyjuk őket magunk mögött és indulunk már kevesebb reménnyel a következő felé.

Gyakorlatilag minden ember életében eljön a pont, mint a samáriai asszony életében is, akiről az alapige is szól, hogy eljut a Kútig. Addig a kútig, amelyet valójában egész addigi életében keresett. Sajnos sokan a sok csalódás miatt, amelyeket a rossz kutakon szereztek, nem ismerik fel, hogy jó helyen járnak, és tovább lépnek más források irányába.

Mi, akik már megtaláltuk az igazság és a boldogság kútját, tudjuk, mit jelent annak ki nem apadó lehetősége. „Az ember soha többé nem szomjúhozik másra, hanem csak ebből a vízből kíván mindig többet és többet. Sőt, nemcsak önmaga lesz boldog és elégedett, hanem forrássá lesz mások számára is. Az igazi keresztény élet ad, gyümölcsözik, áldást áraszt a környezetében élő emberekre.” Feladatunk, hogy megmutassuk a kutat, mint Jézus a samáriai asszonynak, aki továbbvitte a kútból jövő bizonyságot, és sokakat vezetett még Hozzá.

Természetesen az életünkből nem tűnik el minden probléma, nem mondja sehol az ige sem, hogy soha többé semmi rossz nem történik velünk. De „vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.”  Ézsaiás 58,11 A nagy szárazságban, a próbákban is velünk lesz, ezt ígérte! Csak vissza kell mennünk, és meríteni egyet. Akkor újra fellobban a hit, erőt nyerünk, a remény újra szárnyra szökken, és megtapasztaljuk azt a békességet, amit csak Ő adhat. A Tőle nyert bizonyság által pedig mi is kútfejjé változunk. Ha sok ember válik kútfejjé, akkor valóban a „csapból is ez folyhat”, és van reményünk arra, hogy sok ember jusson még el a Kúthoz ebben az ínséges világvége közeli időben is.

 

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsolt 90,12

Annyi minden történik velünk nap, mint nap… Kell, hogy gondolkodjunk ezeken, számot vessünk a dolgokról! De sokszor, amikor ez a számvetés megtörténik, csak elkeseredünk a lelkünkben, meglátjuk a sok területet, ahol nem jól megy a sorunk… Megesik, hogy ez egyszerre érinti lelki életünket, testi épségünket, anyagi helyzetünket, gyülekezeti miliőnket. A fenti Ige eddig mindig azt jelentette számomra, hogy számoljuk bölcsen az előttünk álló napokat, adjon Isten ahhoz világosságot, hogy elvégezzük még mindazt, amit itt a földön kell, a Menny viszonylatában, hogy ha pillanatnyilag szenvedünk is, a nagy örök dicsőség a miénk. Ma azonban arra ébresztett rá, hogy tanuljuk meg úgy értékelni a jelenünket, hogy ne az elkeseredés nyerjen teret a szívünkben. Ez talán a legnehezebb… A múltat az Úr segítségével, és a sok bizonysággal zárult nehéz helyzetek miatt előbb vagy utóbb sikerül lezárnunk, emlegetni is szoktuk, hogy a múlt emlékei megszépülnek, s igyekszünk a jóra visszaemlékezni. Emellett pedig a jövő az, amit még merünk szépnek látni, reménykedünk, hogy ami következik, az csak jobb lehet a mostani napoknál. Ha azt látjuk is, hogy jelenlegi helyzetünk csüggedésre ad okot, az egyetlen kiút a reményteljes jövő, amit hiszek is, hogy megad a mi Istenünk. Azonban a jelen mindig a legnehezebb, a ma próbájához kell tőlünk a legtöbb erő, ez kívánja az élő hitet. Nem elég, hogy régen bőszen hittünk az Igének, hogy mekkora csodákat láttunk, az is kevés, ha csak a jövő ígéretében bízunk buzgó szívvel. Próbáljuk elfogadni, hogy a jelen nehézségein mi nem tudunk változtatni, és pillanatnyilag ezekben nyilvánulnak meg Istennel való kapcsolatunk mélységei. Legyen egy vizsga, ha tanulunk is rá, Isten kegyelme kell, hogy olyan tételt húzzunk, amit megfelelően tudunk prezentálni. Egy betegség is kegyelme miatt lesz semmissé, azért van még meg a munkánk, azért tudjuk befizetni a csekkjeinket, minden Isten kegyelme. Erre az első felismerésre el kell jutnunk ahhoz, hogy ne elsorvasszanak, hanem Istenhez közelítsenek a körülményeink.

A Zsoltárok 111, 10-ben az Ige azt mondja: „A bölcsesség kezdete az ÚR félelme.” El kell ismernünk Isten nagyságát. Amikor körbenézve kritikáinkat és panaszainkat hangoztatjuk, hogy mi nem megfelelő, minek kellene másképp lennie, miért éppen így történnek a dolgaink, akkor nem teszünk mást, mint bíráljuk Isten tervét. Persze, megesik, hogy tényleg nem az Ő akarata, ami velünk történik, hanem a szívünkbe fogadott bűnös dolgok következményei azok. De még ebben az esetben is meg kell értenünk, hogy az Úr tart kézben minket, és ha nehéz napok is jönnek, ha kísértés ér is, az is csak az Ő tudtával történik. Minden szavunkat hallja és az, hogy a bizalmunkat megvonjuk Tőle csak azért, mert a jelen történései nem a mi elképzeléseink szerint alakulnak, az méltánytalan olyan valakitől, aki évek óta ismeri az Urat, és Vele jár.

Ne engedjük beszűkülni a gondolatainkat. Még ha életünk egyik legnehezebb próbájában vagyunk is, nem jelenti azt, hogy az a Felséges hatókörén kívül esne. Igyekszik ilyenkor az ördög elérni, hogy ne tudjunk táplálkozni a múltban megélt megannyi csodából, amik éppen ilyen lehetetlen napokból emeltek fel minket, azelőtt meg nem álmodott módon. Próbálja úgy megterhelni a szívünket, hogy nehéz legyen az ima, olyan mélybe húzzanak a gondok, hogy már túl messzinek érezzük az élő Istent. A testvéreink szavai is úgy jutnak el hozzánk, mintha nem értenének meg minket. Az ellenség arra törekszik, hogy egyedül maradjunk szeretteink, és mennyei Atyánk segítségét elutasítva. Ha ez a leírás csak részben vagy akár egészben leírja a helyzetünket most vagy közelít hozzánk bármikor a jövőben, ismerjük fel, hogy ahogyan az ének is mondja: „Nincs olyan fájdalom, gond, mit meg nem oldhat!” Lehet időbe telik, mire Isten hajszálpontosan időzített segítsége elér hozzánk, de tartsunk ki hűségesen Mellette! Ez a legjobb, amit tehetünk!

 


„Ne tévelyegjetek, jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” I. Kor 15:33

Mikor készültem az Igei gondolat megírására, Isten leginkább ezt a témát helyezte elém, így kerestem néhány hozzá tartozó Igét, és látni fogjuk, hogy ezek a figyelmeztetések a mi javunkat szolgálják.
Mert azt írja Jakab Apostol 1: 16-ban: „Ne tévelyegjetek szeretett Atyámfiai!” De olvassuk el az előző verseket, ami így hangzik: „Senki sem mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem, mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, Ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, mikor vonja, és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság, bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált nemz” Mindez a bűntől való óvás, amit a 13-15 versben olvashatunk. És ezt szeretettel és nyomatékkal húzza alá a 16. versben leírt: „Ne tévelyegjetek!”
A Galata 6:7-ben olvashatjuk: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert, aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök éltet.” Nem szorul magyarázatra bizonyára ez a figyelmeztetés, hisz egyértelműen van megírva: Isten nem csúfoltatik meg, az ember, meg amit vet, azt aratja.
A 2Krónika 29: 11-ben szintén ezt a figyelmeztetést olvashatjuk: „Fiaim, most ne tévelyegjetek, mert az Úr választott titeket, hogy Ő előtte állván néki szolgáljatok, hogy szolgái legyetek néki, és jó illatot szerezzetek”
Most azonban térjünk vissza a kiválasztott fenti Igéhez, (IKor.15:33)!
Ebben az összetett mondatban, olvashatunk egy tiltásról, és annak be nem tartásának következményéről, amire az Apostol felhívja a figyelmünket. Nem hagyja lepel alatt azt sem, hogy kitől kell magunkat óvni! Egyértelműen kimondja: „gonosz társaságok”-tól.
A keresztyén emberek is ki vannak téve a világ csábításának, és aki nem elég bölcs, el is sodródik a világ árjával.
Régi keresztyén mondás az, hogy a szolgálókat 3 területen támadja a sátán: hatalom, pénz, paráznaság. Sok Isten szolgálója bukott már el a fent említett bűnök miatt. A sátán fülébe súgja, hogy milyen jó lenne, ha te lennél a pásztor, vagy a gyülekezet vezető, és ezt a gondolatot nem elhesegeti magától, hanem foglalkozik vele. Bekerül a szívébe is, és szembetűnően mindent megtesz a „posztért” való küzdelemért. Néha a látványosság nevetségessé teszi, de ő maga nem veszi észre, mert a sátán elhomályosítja a látását.
Míg a másik testvér, a gyülekezet rábízott pénzével hűtlenül bánik, természetesen lelkiismeret-furdalás nélkül, mert a sátán őt is meggyőzte, hogy amit tesz, az nem bűn.
És harmadikként említett bűn, a paráznaság. Az ördögnek sikerült jó néhány testvérünket a paráznasággal elbuktatni. A mércét, ha magunknak szabjuk az nem biztos, hogy Isten elvárásainak megfelel. Mindhárom esetben a sátánnak sikerült meggyőzni keresztyén testvéreinket arról, hogy amit elkövettek az megengedett vagy éppen még belefér a keresztyén életbe. Elhitték, és gyakorlatban meg is valósították. És mivel a test kívánságait hajtották végre, mint ahogy az Ige utal rá, ez „halált nemz”.
A sátán nem csak vezetőket akar az ő táborába elrabolni, hanem egyszerű tiszta lelkületű testvéreket is. A felsorolt néhány Ige figyelmeztet bennünket, hogy kerüljük a gonosz társaságokat!
Tulajdonképpen ki nevezné magát gonosz társaságnak? Egyetlen világi rendezvény sem nyilvánítja magát annak. Emlékszem, meghívtak egy előadásra, és mivel ismerős volt az illető, így nem illett visszautasítani. Mikor azonban felmértem, hogy rossz helyen járok, már késő volt. Azt azonban ki tudtam védeni, hogy az asztaltáncoltatáson nem vettem részt. A fehér mágia olyan burkoltan volt csomagolva, és nevezve, hogy nem lehetett felismerni, csak mikor már ott voltam. Örülök, azonban, hogy a Szent Szellem bennem kijelentette az egész előadás szellemiségét, és én felálltam otthagytam őket.
Mi hát az a szabály, ami a helyes irányba terel bennünket? Mindenképpen, mielőtt valaki megtér, előbb felméri annak fontosságát, és csak utána dönt. Eldönti, hogy az Istenbe való hitét, hogyan akarja megélni? Odaszánja magát az Istennek, és élő kapcsolatot alakít ki vele, vagy hite megmarad az Istenbe, de semmiről nem mond le, amit eddig is cselekedett. Ilyen ember sokkal több van, mint olyan, aki Isten kedvéért képes világi dolgokról lemondani, és újjászületni.
Azt szoktuk mondani, ki milyen szellemiséggel itatódik át, az olyan. Gondoljuk át, hogy a gyülekezetben együtt dicsőítünk, imádjuk az Urat, és betölt bennünket a Szent Szellem. Vagy egy rock koncerten, egy discoban italos, kábítós fiatalok között, ahol hemzseg a démon, mivel lehetünk átitatódva?
A vizsgált Igékben egyértelműen azt az intést kapjuk, hogy „ne tévelyegjünk”! Valóban, ha nem tesszük ki magunkat kísértéseknek, ha olyan helyeken forgolódunk szabadidőnkben, ahol testvérek szeretetben együtt az Úr dolgaival foglalkoznak, ott biztosan nem történik velünk olyan, ami veszélyt jelentene számunkra… Ha igyekszünk a Bibliában előírt elvárásokat betartani, hisz azt maga az Úr várja el tőlünk, akkor nem tud az ördög becsapni bennünket, mert bölcsen elutasíthatjuk Jézus nevében.
Amint szoktuk mondani, hogy a Biblia tele van útjelző táblákkal, ami a mi védelmünkre lett felállítva. A védőkorlátok, amik a kisodrástól megóvnak, szintén azért vannak, hogy ezeken belül kell maradnunk.
Látjátok, hogy az Úr gondoskodik a mi védelmünkről, a sátán meg „Sokat ígér, keveset ad, és mindent elvesz”.
Kedves Testvéreim! A Biblia Istentől ihletett, keresztyén életünk Útmutatója. Ha az életünket az Úrnak szántuk, legyünk követője. Ne keressünk más utat, ne keressünk más társaságot, mint az Úr, és az Ő gyermekei. A fent említett Igék a mi védelmünkre, intelmünkre szolgálnak, és vegyük hálás szívvel az Istentől! És tartsuk fontos figyelmeztetésnek, hogy: „Ne tévelyegjetek, mert jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok!”


„Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért.” Jakab levele 2:2-5

Nagyon sok ember van, aki azt mondja magáról, hogy keresztény. De vajon közülük, hányan követik valójában Krisztust? Közülük hány valakinek van élő kapcsolata Istennel?
A körülöttünk élő emberek (munkahely, iskola, család), akik tudják, hogy keresztények vagyunk, ezt a feliratot látják rajtunk. Ezért úgy kell élnünk, hogy ne hiteltelen legyen a mi életünk.
Vannak dolgok, mikor tudjuk a szívünkben, hogy miként kellene cselekedni, azonban sokszor még sem merjük felvállalni. Félünk attól, hogy mit mondanak mások. De az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy kinek a véleménye a fontosabb, az embereké, vagy az élő Istené? Elmegyek egy segélykiáltás mellett, csak azért, hogy meg ne szóljanak mások?
Jézus ebben is példát mutatott nekünk, amikor itt a földön járt odament a legkisebbhez is, lehajolt a legszegényebbhez is. Mi vajon ma mit teszünk? Mink, akik azt valljuk, hogy az Urat követjük, merjük-e felvállalni mindezt? Oda merünk-e menni egy szegény, nincstelen emberhez, vagy pedig tovább megyünk? Csak abban a társaságban érezzük jól magunkat, akik úgymond „menők” mások szemében? Ezáltal akarunk mi is „menők” lenni?
Talán azt mondod, hogy nincs neked pénzed, hogy segíts minden szegény emberen. De nem ez az egyetlen út a segítséghez. Hány olyan ember él a földön, aki senkitől egy jó szót nem kap. Akit kirekesztenek, akihez nem mennek oda.

A keresztény élet, nem csupán a vasárnapokból áll, mikor szépen felöltözve elmegyünk Istentiszteletre. Hisz mindez mit sem ér, ha a hétköznapokban nem éljük meg az Úrral való kapcsolatunkat. Mint minden más kapcsolatot, az Istennel való kapcsolatot is ápolni kell. Hogyan várhatnánk erőt, áldást az életünkre, áttöréseket, gyógyulásokat, ha nem vagyunk kapcsolatban Istennel, ha nem imádkozunk, ha nem olvassuk az igét.
Nem szabad, hogy elég legyen a vasárnap a feltöltődésre. Csak úgy tudunk adni másoknak, ha van miből adni, ha Isten betölt minden nap.

Nem könnyű ez a világ, még keresztényként sem. Ugyanúgy szembe kell néznünk kapcsolatbeli problémákkal, munkanélküliséggel, betegséggel. De Istennel könnyebb ez az út. És ezt kell tükrözni egy keresztény életnek, hogy bár vannak gondok, problémák, de mindezeket az Úr elé visszük, aki idejében jön a segítségünkre.

Jeremiás 15: 19b
„Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk!”

Úgy kell élnünk, hogy a körülöttünk élők megkívánják a keresztény életet. És ne mi vegyük fel a nagy tömeg szokását, ne mi viselkedjünk úgy, ahogy mások, vagy ahogy épp mások elvárják. Váljunk valódi Krisztus követőkké!


„Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.”
Máté evangéliuma: 7:17

Észrevehetjük, hogy minden, amit teszünk, és amit tesznek körülöttünk az emberek, felgyorsult, rohamléptekben teszik.  Amit megtapasztalnak és talán örülnek is annak, egy kis idő után mégis a feledésbe merül.  Felgyorsult, gépies világban élünk.
Én, amikor az Úr előtt vagyok, azért imádkozom, „Uram add, hogy a lábaidnál megpihenhessek!” Te is szoktál így szólni így az Úrhoz?
Egyszerűen megfárad az ember, ha nincs meg az a szükséges pihenési idő, ami kell, hogy újra elindulhasson és végezhesse a feladatát. Pedig többet kellene csak úgy elcsendesedni Isten színe előtt és közösségben Vele, erőt nyerni Általa.
Erre azt mondhatjuk, hogy: „hát igen, de kell a pénz, hajtani kell, mert ha nem kirúgnak, ha nincs kész a munka, elpártolnak tőlem a megrendelők…” Ezzel le is tudhatjuk, meg is magyarázhatjuk, hogy miért fásult az életünk…
De mi van velünk testvéreim? Akik szolgálunk Isten királyságáért? Nekünk is bele kell fásulnunk az életünkbe? Nekünk is úsznunk kell az árral, és hátha jön majd valami nagy kenetteljes szolgáló és egy csapásra megújítja az életünket, munkánkat? Lássuk meg, annyira közel van hozzánk a megoldás, annyira közel van hozzánk a megújulás Forrása… Jézus Krisztus egyetlen érintésével, szavával újjáformálja, tűzzel tölti be életünket, ha átengedjük Neki az irányítást.

Mi a célom ma? Mi a célod ma testvérem?
Én vágyom arra, hogy az Úr megelevenítsen, vágyom arra, hogy egy jó fa legyek az Ő kertjében. Egy olyan fa, ami nem ide-oda hajlong, hanem ami erős és gyümölcsöző! „Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; ( Efézus: 4:14-15)
Növekedni! Bárhogyan és bármilyen stádiumban legyünk ma, akár zsenge, rügyező faként, akár már kifejlett törzzsel bíró, magasba törő faként, szükségünk van arra, hogy az Igazságot követve növekedjünk a Krisztusban ahhoz, hogy jó gyümölcsöket teremhessünk… hogy embereket nyerjünk meg a Krisztusnak.

Tapasztalhatjuk testvéreim, ma a világnak nem egyszerű evangelizálni.
Jézus Krisztus nem csak egy történelmi személy, nem egy megtanulható, bemagolható lecke, amit elmondunk a szomszédainknak, barátainknak, osztálytársainknak, kollégáinknak és ezzel minden csodaként megváltozik!
Jézus Krisztust NEKED KELL tükröznöd, az Életednek, tetteidnek kell megmutatnia és hirdetnie!
Ezért elgondolkodom, nekünk is elfásultan, fáradtan kell járnunk az utcákon? Hiszen nekem reménységem van, amely soha örökké meg nem szégyenít! Neked van lehetőséged arra, hogy feltöltődj, az Atya ma is, mindig ott van melletted, Rád van szükség! Ma rád van szükség, hogy akarsz-e Jó fa lenni?
„Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, a melyhez nékem reménységet adtál! Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.” (Zsolt. 119,49-50)
Ne feledkezz meg erről az ígéretről, hogy az Ő Igéje életet adó erő! Éjjel és nappal ott van, hogy megvigasztaljon! Tudod, az emberek mennyi pénzt áldoznak pszichiáterekre, hogy csak egy kicsit, arra a pár napra úgy érezhessék, jól érzik magukat!? A Te „pszichiátered” a Királyok Királya, minden hatalom az Övé.

Bennünk kell élnie Krisztusnak, csak akkor lehetünk jó fa és teremhetjük meg a jó gyümölcsöket!  Az emberek kíváncsiak ránk, hogy mit teszünk, hogyan reagálunk, mit mondunk! A hitetlen ember sokkal jobban tudja, Nekünk, keresztényeknek mit kellene tennünk, hogyan kellene reagálnunk.  Határozzuk szívünkben még ma: „Én akarok ma bizonysága lenni a Krisztus evangéliumának!”

A jó fa jó gyümölcsei tehát: „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Galata 5:22-23) ezek által alakulnak a megnyilvánulásaink a hétköznapi életünkben, amiket látnak a körülöttünk levő emberek:
-          cselekedetek,
-          mondatok,
-          szavak,
-          beszélgetések, amelyek rajtunk keresztül, a Lélek által kiáradnak azokra az emberekre, akiket meg akarunk nyerni Krisztusnak!
Hisz mik vagyunk mi a világban?
„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.”(Máté evangéliuma: 5:14)
Tehát mi vagyunk azok, akik, ha közel vagyunk a Fény forrásához, sugározhatjuk az Ő tündöklését a sötétségben.
Jézus eképpen imádkozott a Főpapi imájában:
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”( János evangéliuma: 17:15)
Tudod miért kérte ezt Jézus? Mert tudta, hogy Te és én leszek az, akit használni akar majd, aki által, a Szent Lélek segítségével, megváltozhat az emberi gondolkodás.  Hisz mi miben járunk testvéreim? (Olyan gyakran elfelejtjük ezt…) HITBEN JÁRUNK (II. Korintus: 5:7)
Az emberek bolondnak nézhetnek, mert mi a láthatatlanban hiszünk, de amikor látják, hogy az életünk hirdeti, amiben hiszünk, látják azt, hogy Jézusban nem csüggedünk, látják a bizonyságainkat, és azt, hogy a nehézségeket nem egyedül kell megoldanunk, akkor azt mondják majd: Nekem kell ez, ahogyan Ő éli az életét!
Erre vágyom ma, hogy meglássák rajtam és rajtad, hogy Krisztus fénye vagyunk!
Vágysz Te is arra, hogy örömet szerezz Istennek és azt mondhassa : „ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm!” ?

Jöhet a kérdés Bennünk, hogy hogyan legyünk mindig erőteljesek és boldogok, hogy megkívánhassa az életünket a világ? Amint láthatjuk, az életünk rohamléptekben mozog és elfáradunk! A próbák, gyötrelmek, szenvedések, egymást érik, DE! És itt van a kulcs! Mindezek LELKÜNKNEK ÁLDÁSAI!
„Oh, Uram! Ezek által él minden! És ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!Íme, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!” (Ézsaiás könyve: 38:16-17)
Hogyan lehet áldásul a keserűség? Nem az lesz számunkra az áldás, hanem amit ez fog adni Nekünk! Jób, amikor elveszített mindent, keserűség és bánat vett uralmat az életén! Mit kapott a próbák, gyötrelmek legyőzése után? Új életet! Olyan életet, ami mindent megváltoztatott! Olyan bölcsességet és tapasztalatot, ami felhatalmazta Őt arra, hogy hasonló helyzetben levő embernek tanácsot adhatott!
Amikor látsz egy bajbajutottat, aki esetleg elveszítette a munkáját, hogyan vígasztalod meg? Ha te nem élted már át ugyanazt és Te Isten segítségével nem kaptál bizonyságot, hogy adsz neki tanácsot? Ha látsz olyan embert, aki elvesztette családtagját, elveszített bizalmat, barátot, érzéseket, ha Te nem élted át, hogyan fogsz neki bátorításul lenni?
Jézus Krisztus példa mindenben nekünk, Hozzá mindig mehetünk, Ő megért minket minden keserűségünkben! MIÉRT? Mert Ő is megtapasztalta mindazt, amiben most vagy!
Ha Te ma bajban, nyomorúságban vagy Jöjj az Úrhoz és mond:
„Uram köszönöm, mert tudom, Te itt vagy és megmentesz, és ezeken azért viszel keresztül, hogy jó bizonysága lehessek majd annak, akit elém rendelsz, hogy segítsége lehessek az Ő nyomorúságában!”
Jób is azért lehetett tanácsul másoknak, mert már élt át olyan helyzetet, amit a másik. Te és én is jó, és bölcs bátorítás lehetünk annak, aki ugyanazt éli át amin, Te már egyszer keresztülmentél!
Egy jó fa jó gyümölcsöt terem, és arra a bizonyságra kíváncsi lesz a világ! Te lehetsz az, aki felemeli a megroskadt kezeket! Miért? Mert Krisztussal Te már átmentél mindezeken és elmondhatod: „TUDOM, MIT ÉRZEL MOST, DE HIDD, HOGY ISTEN JÓT KÉSZÍT NEKED!”
Akarjunk több időt eltölteni az Úr közelségében, és erőt nyerni Általa, hiszen használni akar bennünket ebben a világban. Legyünk jó eszközök, mutassuk be az Ő szeretetét, mutassuk be az Ő csodálatos fényességét a sötétben levőknek!


„Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie;  az pedig onnét belőlről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked? Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell.” Lukács 11:5-8

Szeretem Jézus példázatait. Szeretem azt, hogy Ő maga és az Ő üzenetei nem maradnak rejtve az Őt követők előtt. Az Úr akarja, hogy értsük Őt, pontos útmutatást, mintát ad nekünk az életünk minden területére. Tekintettel van a mi emberi mivoltunkra, és olyan példázatokat hoz elénk, melyeket a hétköznapi, behatárolt felfogású ember megérthet. A fenti példázat is egy egyszerű történet, mely megannyi mélységes üzenetet nyújt nekünk.

A példázat szövegkörnyezetét vizsgálva azt láthatjuk, hogy Jézus elvonult imádkozni, beszélgetni az Ő Atyjával, visszatérve pedig a tanítványok arra kérték Őt, hogy tanítsa őket imádkozni. Elképzeltem, hogy a tanítványok látva Jézus bensőséges beszélgetését Istennel, megkívánták ezt a kapcsolatot, vágytak arra, hogy tudjanak imádkozni. Jézus ekkor osztja meg a „Mi Atyánk” című imádságot a tanítványokkal, mely imádság mai napig fontos irányadóként szolgál mindannyiunk számára. Ezen fontos momentum után hangzik el a fenti példázat, mely egyértelműen Jézus imádsággal kapcsolatos tanításához kapcsolódik. Megmutatja, milyennek is kell lennie az embernek, aki az Úrhoz folyamodik.

A példázatban azt láthatjuk, hogy egy baráthoz éjfélkor megérkezik az ő barátja egy hosszú útról, de nincs mit enni adnia neki, így akkor, az éjszaka közepén felkeresi a barátját, és kenyeret kér tőle. Nézzük, ki kit is jelképez a példázatban számunkra; a barát, aki segítségért fordul, mi vagyunk, akik imában keressük Istent. A barát, akihez segítségért fordulnak, maga az Úr. A hosszú útról érkezett, éhes barát pedig mindaz, akin segítenünk kell imáinkban, akinek lelki eledelre van szüksége.

Ennek fényében vizsgáljuk meg, a példázat alapján milyennek is mutatja be Jézus a barátot, aki segítségért fordul, és mit is mutat ez nekünk lelki értelemben:

-          Barátként fordul az Úrhoz.
-          Nem csak „hivatalos időben” keresi meg az Urat, vagyis nem csak vasárnap a gyülekezetben kezdi el keresni Istent, hanem ahogyan Isten Igéje tanácsolja: „Hívj segítségül engem a NYOMORÚSÁG IDEJÉN”. (Zsolt.50:15) A nyomorúság idején, vagyis amikor éppen szükségben van, bizalommal fordul ahhoz a Személyhez, akivel úgy érzi, vannak olyan bensőséges kapcsolatban, hogy akár éjfélkor is felkeresheti.
-          Jákób hitével fordul az Úrhoz. Az I. Mózes 32. részében Jákób így szólt: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem…”. A fenti példázatban is azt láthatjuk, hogy a barát „tolakodása” miatt mégis felkel és ad kenyeret. Jézus vágyik arra, hogy a gyermekei ne futamodjanak meg, ha azonnal nem sikerül valami, hanem tudjanak kitartóan ragaszkodni az áldáshoz.

A másik nagyon fontos üzenet, amit kiemelnék, hogy a barát nem magának kér, hanem az ő barátjának, aki hosszú útról érkezett és elfáradt. Önmagunkért hamarabb tudunk az Úrhoz folyamodni, hamarabb eszünkbe jut, hogy akár éjfélkor is felkeressük a mi csodálatos és hatalmas Barátunkat, mások problémáinak megoldásáért, mások lelki éhségének csillapításáért talán nem vagyunk ennyire buzgók… A példázat viszont erre mutat rá, hogy érkezik hozzád a te testvéred, embertársad, aki elfáradt a hosszú úttól, az élet nehézségeitől, és lelki eledelre van szüksége. Mit kell tennem, mit kell tenned? Magamtól, magadtól tudsz segíteni? – Semmiképpen sem. A példázatban is azt láthatjuk, hogy megérkezik a fáradt barát, de az ő barátja nem tudja megvendégelni őt, mert nincs neki otthon az eledel, amire szükség van.

A másik kiemelendő kép a példázatban az, amit kér a barát az ő éjfélkor felkeltett barátjától. KENYERET kér. A kenyér mindenkor az ÉLET, Jézus Krisztus jelképe e Bibliában. A hozzánk betérő megfáradt testvéreinken, vagy akár még Istent nem ismerő embertársainkon nem tudunk saját forrásból, saját erőnkből segíteni… nincs otthon „kenyerünk”, hanem mennünk kell az Élet forrásához, hiszen Ő tud adni eledelt, mellyel a megfáradt test és lélek megelevenedik. Nem szabad viszont elmennünk amellett az üzenet mellett sem, hogy a megfáradtak, lelki éhesek táplálásában jó eszközként kell megjelennünk. A példázatban bennünket jelképező barát nemcsak befogadta éjszakára az hozzá segítségért érkező barátját, hanem tudta jól, hogy eledelre van szüksége. Ő maga nem rendelkezett azzal az eledellel, amire szükség volt, de tudta, hogy honnan kérhet… Nem arra tekintett, hogy éjfél van, mint ahogy nekünk sem arra kell tekintenünk, hogy éppen alkalmas időben kérnek-e tőlünk segítséget, hanem mindenkor tudatosan és kitartóan menni az Élet Forrásához testvérünk, embertársunk testi-lelki megerősítéséért. Újra megvilágosodott előttem, hogy mennyivel többre képes egy testvéri kapcsolat, Isten gyermekei mennyivel többet adhatnak egymásnak, mint az Isten nélkül valók. A világban egy-egy probléma meghallgatása után vigasztalhatnak az elcsépelt „Majd megoldódik…” mondattal, mely már olyannyira közhely, hogy megnyugtatás helyett inkább csak bosszantja a problémával bíró embert. Isten gyermeke viszont annyit mond neked: „Imádkozom érted, Isten elé visszük a te gondodat.” Ezzel a mondattal eleget tesz a példázatban szereplő cselekedetnek, miszerint kenyérért indul neked az ő Barátjához.

Végezetül a példázat utolsó soraira térnék. Azt olvassuk, hogy a barát, akihez segítségért fordult már családjával együtt lefeküdt, hogyan kelhetne fel…? És Jézus egy nagyon fontos mondattal fejezi be példázatát: „ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell” Azt mondja az Ige, hogy annak „TOLAKODÁSA” miatt. Ez arra bátorít engem, hogy ne felejtkezzek el a könyörgés erejéről, ahogyan az Ige írja: Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab 5:16). Ne csak egyszer említsem meg az Úrnak az én kérésemet, hanem kitartóan tudjak érte könyörögni, hiszen minden könyörgésem alkalmával viszem az én hittel telt bizalmamat Isten elé, és ez tetsző Őelőtte. A példázat után következő jól ismert Igerész is alátámasztja ezen gondolatokat. Jézus mondja: Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. (Máté 7:7)


More Articles ...

  1. 2013. április 1. - 2013. április 14.
  2. 2013.március 25. - 2013. március 31.
  3. 2013.március 18. - 2013. március 24.
  4. 2013.március 11. - 2013. március 17.
  5. 2013.március 4. - 2013. március 10.
Page 27 of 41