„Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.”  I. Mózes 4:7

Ahogy a fenti igében olvassuk a bűn ott áll az ajtó előtt és ránk vár! Az ellenség minden nap azért küzd, hogy miként tudna elbuktatni. Ezáltal eltávolítani Istentől.
Bemerítkezésünk előtt hallhattuk sokat, hogy a bűnt, a régi énünket, az ó emberüket benne hagyjuk a vízben, és megújult, tiszta keresztényként jövünk ki. Ez így is van, de ahogy telnek a napok, hetek, hónapok és az évek, a régi újra és újra megpróbál visszatérni. Mert valakinek nem tetszik ez a tiszta élet, van aki mindenáron szeretné, hogyha újra és újra a bűn útjára tévednénk.

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.” I. Péter 5:8

Ezért minden egyes nap, olyan közelségben kell lennünk az Úrhoz, hogy a bűn ne tudjon közénk furakodni. Mert az Úrral le tudjuk győzni a kísértéseket és vele ellen tudunk állni az ördög minden mesterkedésének. Mert a Jézus nevében erő és hatalom van, ezzel a névvel el tudjuk utasítani magunktól mindazt, ami rossz és gonosz. Hatalmat kaptunk az Úrtól, ne féljünk hát használni, a Jézus Krisztus nevében utasítsuk el a bűnt az életünkből.
Mert, ha engedünk neki, ha engedünk a kísértésnek, nagyon sokat tud ártani az életünkben. Eltávolíthat Istentől, aki nélkül semmik vagyunk, és aki nélkül semmire sem vagyunk képesek. Eltávolodhatunk keresztény barátainktól, akik segíteni szeretnének, de a helyreigazító mondatokat támadásként élhetjük meg. És még a szolgálatunk is nagy hátrányokat szenvedhet, hiszen ha nem Isten szerint járunk, ha nem az Ő útján járunk, akkor nem lesz áldás a szolgálatunkon és már nem fogjuk benne örömünket lelni, végül pedig teljesen kiégünk. Ugye ezt te sem szeretnéd?Nagyon sokszor a bűn úgy furakodik be a szívünkbe, hogy azt észre sem vesszük. Már azzal bűnt követünk el, hogyha hazugságot szólunk, vagy nincs szeretet a szívünkbe, esetleg irigység van bennünk, vagy önzőség van a szívünkbe. Ezek olyan láthatatlan bűnök, amiket talán még mi magunk is csak sokára és nagyon nehezen vesszük észre és esetleg legyintünk, hogy ugyan már ennyi még belefér. Pedig nem, nem fér bele ennyi sem. Mert, hogyha engedünk ezeknek a bűnöknek, mind hatással lesznek a keresztény életünkre.
De ne aggódj, hogyha most úgy érzed, hogy bűnös vagy, hogy elrontottad, nincs veszve semmi. Menj oda az Úr elé, mondj el mindent őszintén, megbánóan, a szívedből. Ő nem fog eldobni magától, meghallgat, megbocsájt és új esélyt ad. Hiszen Ő hisz abban, hogy most sikerülni fog, hisz benned, hogy most meg tudod csinálni, mert Ő egy türelmes Isten, aki tele van igaz szeretettel irántunk.
Meg kell tanulnod meghallani az Úr hangját, mert ha hallod az Ő hangját, akkor nem fogsz eltévedni és jó irányba tudsz haladni. Az ellenség szeretné benned elnyomni ezt a szelíd és csendes hangot, de ne engedd, hogy meg tegye, ne engedd, hogy az Úr ellen és testvérek, barátok ellen fordítson.

Most talán azt kérdezed, hogyha keresztényként az egész élet egy nagy harc és egy nagy küzdelem, akkor nem könnyebb ezt a kis megszokott, nyugodt életet választani? Valóban, lehet hogy könnyebb lenne a másikat választani, könnyebb lenne megfutamodni. De mindaz, aki kitart a végén elnyeri a dicső koronát, az aki mindvégig kitart üdvözülni fog és az Úr országában nagy lesz az Ő jutalma. Kedves olvasó, ezért érdemes ma küzdened. Nem azért, hogy emberek tetszését esetleg elnyerd, vagy állandóan megfelelj másoknak. Hanem azért, hogy egyedül az élő Isten tetszését nyerd el, és egy olyan életet tudj élni, hogy az Úr büszkén mutasson le rád, hogy igen ő az én szeretett gyermekem.

Egyik kedvenc énekemből így hangzik egy sor: „Könnyű azon az úton járni, amin más is jár, könnyű mosolyogni, ha visszanevetnek rád…” Az árral szembe menni, mindig sokkal nehezebb, mint vele azonos irányba. De, amikor az Urat választottuk, akkor egyben ezt is választottuk, tartsunk ki Testvéreim bármilyen nehéz is. Ne engedjük, hogy a hétköznapok elsodorjanak az Élő Istentől.

Gyakran szakadhat ránk az érzés, hogy a körülöttünk lévő világ egyszerűen élhetetlen. Elsőre ez furcsán hangozhat, és nem Isten mindeneket átható jelenlétét kérdőjelezem meg. A VILÁGról beszélek, amiben a Menny előtt kell átmenetileg berendezkednünk, ahol albérlőként töltjük el a földi életet. Megnehezíthetik a napjainkat anyagi gondok, emberi rosszindulat, kilátástalanság, a test elgyengülése, betegségei. Számtalan ilyen dolgot tudnánk még a sor végére írni mindannyian. Azonban tudjuk, mit vár tőlünk az Úr, hogy nem kivenni akar belőle, hanem megtartani benne. Mégis feltörhet egy ilyen érzés, melyet, ha őszintén Isten elé tárunk, megoldást nyerhetünk. Mégpedig a következő Bibliai sorok segítségével:

„Ez a víz a keleti vidék felé tart, a pusztán folyik keresztül, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. Élni fog benne mindenféle élőlény, ami csak nyüzsög; és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.” Ezékiel 47,8-9

A tengerrel kezdeném, ez ragadta meg elsőként figyelmemet. Több példázatnál találkozunk a természet eme csodájával, de ha belegondolunk, jó néhányban az életkörülményeinket szimbolizálja. Háborgása megriasztotta a tanítványokat annak idején, és kétségek támadtak a kimenekedést illetően. Ma is arról szólnak nekünk ezek a sorok, hogy bármilyen élethelyzetben vagyunk, tudjuk, hogy Jézus nem alszik, hanem gondja van az életünkre. Így ebben az Igében is ezt értettem meg. Van egy tenger, ami sóssá vált. Ezt az állapotát nem természetesnek veszi az Írás. Ez egy olyan tulajdonsága, ami nehézzé, sőt nagyarányú megjelenésénél lehetetlenné teszi az életet. Ahogy a bűn is, ha felnövekszik, ha a kilátásaink beborulnak, ha perspektívánk beszűkül, szinte elszárad a lelkünk.

Viszont a történetnek ez csak egy apró töredéke, egy átmeneti állapot. „Ez a víz… a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz.” Milyen víz tud ilyet tenni? Hogy lehet elviselhetővé, élhetővé az a közeg, amiben megkeseredtünk, ellehetetlenültünk? Honnan is jön, miben rejlik ereje? Néhány verssel előbb azt olvassuk: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől…” Ezékiel 47,1. Ez a templom azonban nem hasonlítható egyetlen mai építményünkhöz sem. Erről a helyről a következőket jegyezte le Ezékiel: „Az ÚR dicsősége pedig bement a templomba a kelet felé néző kapun át. Ekkor fölemelt engem a lélek, bevitt a belső udvarba, és íme, az ÚR dicsősége betöltötte a templomot. Hallottam, hogy a templomból szól hozzám valaki - az a férfi pedig mellettem állt - és ezt mondja nekem: Emberfia! Ez az én trónusomnak a helye és lábaimnak a helye, ahol Izráel fiai között fogok lakni örökre.” Ezékiel 43,4-7. Ez ugyanaz a keleti kapu volt, ahonnan később a patakot látta folyni. Tehát a túlontúl sós, megbetegedett vizet egy patak újjá tette, meggyógyította. De erre akármilyen patakocska nem volna képes. Ez az élő Isten jelenlétéből fakadt fel, és áradt ki. Ha Isten jelenléte pedig ilyen módon ömlik, semmi nem marad ugyanúgy! Oda élet költözött, és nem is kevés, bőséggel szaporodtak el benne a halak, nyüzsögtek mindenféle állatok az immár egészséges vízben. Nem ilyen közegre vágyunk mi is? Én igen!

Ez az üzenet a mostani héten a számunkra. Egy valami van, ami a keseredettségen, a betegségen – legyen az testi, lelki vagy szellemi – úrrá lehet. Az pedig Isten jelenléte. Hiába tűnik nagynak és legyőzhetetlennek a tenger, hiába fulladozunk mi benne. A Szent Szellem ereje, mely ugyan láthatatlan a fejünk fölött összecsapó hullámokkal ellentétben, de képes teljesen megsemmisíteni azokat. Élhetővé tenni azt, ami szorongat. Feléleszteni és bőségessé tenni azt, ami most kevés és erőtlen.

Egyetlen dolgot tehetünk, hogy nem akadályozzuk, hanem kívánjuk és kérjük, hogy a patak átjárja az életünket, a körülményeinket. Csak engedjük át magunkat Neki, ahogy a dal is írja: „Ne csak bokáig, ne csak derékig, hanem teljesen árassz el! Lábam ujjától a fejem búbjáig, az Élő Víz borítson el!”

„Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg Volnál, vagy hév. Így mivel Lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én Számból.” Jelenések 3:15-16

Pintér Bélának van egy régi éneke ezekkel a szavakkal: „Jó reggelt Isten drága népe! Gyorsan ébredj föl…” A napokban gyakran dúdolgattam ezt a dalt, hiszen egy olyan beszélgetésben volt részem keresztény testvérekkel, amely egyrészről elszomorított, másrészről még inkább felébresztett engem. Elkeserítő megtapasztalni, hogy a vallásosság, a megszokások, a langymeleg állapot váltotta fel a régen oly tüzes odaszánt életet. A beszélgetés alkalmával meg kellett értenem, amit először semmiképpen sem akart elfogadni a szívem… a sátán ellopta a keresztényektől a legfontosabb alappillért, amelyen a valódi keresztény élet áll. Igen, ellopta a HITET Isten gyermekeinek szívéből. Nem arról van szó, hogy nem hisznek Istenben, hiszen már csak a szokás hatalmának engedve sem jutnának el idáig… de nem hisznek több mindenben annál, mint amit kézzel foghatóan látnak maguk körül. Nyissuk ki a szemünket és lássuk meg… az ördög a keresztények túl nagy részénél elérte azt, hogy megtartják az Istentiszteleti alkalmaikat, melyeket saját maguk terveznek meg… eléneklik az énekeiket… és itt szó szerint éneklésről beszélünk… alkalom végén kedvesen mosolyognak és hazamennek a „civil” életükbe. A gyülekezet ajtajában leteszik a gyülekezeti tisztségüket, amely bizonyos elvárásokkal járna Isten felé, s majd a következő héten ismét felveszik az ajtóban a szükséges mosollyal együtt… Pedig a Szent Szellem minden gyülekezetben munkálkodni akar. A Szent Szellem nem csupán éneklésre késztet a dicsőítés alkalmával, hanem el akarja érni, hogy meglásd Isten szentségét és megértsd, ahhoz, hogy Hozzá még közelebb kerülj, bizony neked is meg kell szentelődnöd, a Lélek a dicsőítés alkalmával bevezet az Úr trónja elé, ahol meglátod milyen hatalmas Isten és milyen apró vagy te… a Lélek arra késztet, hogy meglásd az Úr tekintetét, amely vezet és tanácsol téged. Igen, vezetést ad Isten. Igen, próféciákat ad Isten. Igen, látást ad Isten. Kijelenti magát Neked és nekem. Nem csak régen történt így, hanem ma is van mondanivalója az Úrnak Feléd. Egy testvéremtől hallottam a következő mondatot: „Isten ma sem változott, Isten Lelke ma sem gyengült el, mi emberek változtunk meg.” Miben változott meg a ma embere? Talán nem jár olyan gyakran a gyülekezetbe, talán nem vállal szolgálatokat, talán nem rendez programokat? Nos, ezekben nincs hiány. A ma keresztény embere egy dologban hibázik: NEM HISZ A LÉLEK MUNKÁJÁBAN. Kételkedik a próféciákban és csak akkor hajlandó hinni a látásokban, ha azok már beteljesedtek, sőt még a beteljesülés után is képes megmagyarázni, hogy csak véletlenül következhetett be. Elhallgattak a gyülekezetekben a próféták, mert nem hittek neki a saját testvéreik.  Hová tart a nép Isten vezetése nélkül? Hiszen minden módot elvetnek, amellyel Isten vezetést akar adni az övéinek. Sem a dicsőítésben való elmélyülés, sem a próféciák, látások nem kapnak fontossági helyet a keresztény életben. Hidegek ezek a keresztények? Dehogyis, hiszen imádkoznak megtérésekért, imádkoznak megújulásokért… Csak éppen bezárják az ajtót a Szent Szellem előtt, amikor el akarja hozni ezeket, és megkeserítik Őt a hitetlenségükkel. Sajnos marad energia kinevetni és kigúnyolni azokat a testvéreiket, akik még hisznek Isten csodáiban, akik kitartanak Isten ígéretei mellett annak ellenére, hogy látható dolgokba kapaszkodhatnának. Elég-e a több évtizedes hívő életet felmutatni Istennek? Elég-e hétről-hétre gyülekezetbe járni és énekelni, hangos Ámen-eket mondani? Elég-e pozíciót betölteni? Az Ige válaszol: „mivel Lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én Számból”. Nagyon komoly kijelentés ez az Úr részéről. Gyakran mondjuk, hogy Isten senkit sem vet el… ez így igaz, senkit sem vet el, aki Hozzá közeledik, de akinek szíve hit nélkül van Isten csodái felé, bizony kivettetik: „Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.”(Máté evangéliuma 15. 8.)

Komoly szavak ezek, és komolyak a fent leírt mondatok is, de az idők végén nem hunyhatunk szemet a gonosz munkája felett.

Ne szégyellj HÉV-nek lenni! Ne félj szembe menni az árral! Ne félj hinni Isten csodáiban, ne félj átadni magad a Szent Szellemnek és ne félj attól, ha kijelentést ad neked a jövőről, vagy arról, hogy melyik úton kell járnod! Ne félj attól, ha a Lélek megtanít a Mennyei nyelvre, vagy olyan dologra késztet, amelyre emberileg nincs érthető magyarázat. Ne félj! Inkább légy azon kevesek egyike, akiken keresztül igenis el fog indulni az ÉBREDÉS, amelyről oly sokan lemondtak már. Légy az, akire büszkén néz le a Te Atyád és tárd ki a szívedet a Szent Szellem előtt, Aki által nagy dolgokat fogsz cselekedni Isten országáért, és ne félj, ha kinevetnek téged ezért, hiszen maga a Mennyei Király teszi majd a te fejedre az Igazság Koronáját, mert bár sokan elvesztették az út közben, de te megtartottad a legfontosabbat, a HITET.

„Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:
Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.” (II. Tim.4:7-8)

„Ekképpen lesznek az utolsók elsők, és az elsők utolsók, mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.” (Máté 20:16)

Jézus egy történetet mesél el, hogy a fenti Igét érthetővé tegye mindenki számára: „Mert hasonlatos a Mennyeknek országa a gazdag emberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe.”
Az első csapat munkást kora hajnalban küldte ki, és megegyeztek 10 pénzben, majd 3 órakor, 6-9 óra között, és 11-órakor akivel még találkozott a piactéren, kiküldte a szőlőjébe. Megígérte nekik, hogy igazságosan kifizeti őket.
Aztán eljött az este, és a gazda szólt a vincellérnek, hogy fizesse ki a munkásokat. Először a 11 órakor munkába beállt munkásokat fizette ki, adott nekik 10 pénzt. Majd az elsőként beállt munkások következtek, azok azt gondolták ők, többet kapnak, mivel az előzőkhöz viszonyítva több időt dolgoztak. Azonban csak a megegyezett pénzt kapták. Mikor zúgolódni kezdtek, a gazda megmagyarázta, hogy nekik 10 pénzt ígért, azt meg is kapták. A későbbieknek pedig ugyanannyit akar adni, mint a másik csapatnak. Elvégre a saját pénzével, azt teszi, amit akar. „Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?”- kérdezte a gazda.(Máté 20:15)
A Bibliatörténet elolvasása után, valóban elgondolkoztam rajta, hogy kinek van igaza? A korán kezdett munkásoknak, akik jogosan több pénzt akartak a több munka után? Vagy a gazdának, aki saját pénzéből maga rendelkezik? Vagy mégis differenciáltan kellett volna őket fizetni?
Azonban, mikor az Ige azon részét olvastam újra, hogy: „Mert hasonlatos a Mennyek országa a gazdag emberhez…”- akkor az jutott eszembe: Mindegy, hogy valaki 20-30 éves hívő, vagy éppen 2 hónapos, ha szívéből megtért, és Jézust befogadta, újjászületett, akkor ugyanúgy örök élete van, mint aki több évtizede hívő, sőt nem biztos, hogy az utóbbi újjá született -e?
„Ekképpen lesznek az utolsók az elsők, és elsők az utolsók” – ezzel kapcsolatosan eszembe jutott egy történet, ami sajnos rosszul végződött.
Volt egy jó ismerősöm, aki minden vasárnap lányával együtt a templomba ment. Hitük, vagy csak a lelkük megnyugtatása miatt, nem tudni, de rendszeresen eljártak.
Aztán ismerősöm beadatott egy védőoltást, ami után már másnap egy seb jelent meg a szájába, és az arcán, ami többet nem múlt el, hanem tovább terjedt. Egyik alkalomkor az orvosi rendelőben találkoztam vele, és beszélgetés közben megtagadta az Istent. Nagyon megdöbbentem, hisz tudtam, hogy a kijelentés után az addigi Istentiszteletek, számára hiába voltak. A hite elhagyta.
„A sok elsőből lesz utolsó...”- sőt még az sem lett. Nagyon szomorú voltam, mikor temetésén megnéztem, és az életében szép asszony, halottként nagyon elváltozott, csúnya lett.
Hányan és hányan hagyják félbe Istenbe vetett hitüket, mert valami próba éri őket. Hányan fásulnak meg az élet gondjaiban.
De van olyan is, akinek öreg korában adatott meg kegyelem, hogy hitre jusson. Lehet, hogy halála előtt csak néhány hónapig szolgálja az Urat, de megnyerte az örök életet. Ez Istentől kegyelem volt a számára!
Persze senkinek sem ajánlom, hogy próbálja ki! Ugyanis nem tudjuk, hogy kegyelemből megkapjuk -e azt az utolsó lehetőséget, hogy az Úr mellett döntsünk? Mert, ha valaki úgy gondolkodik, hogy fiatal, és ráér megtérni, kihasználja az életet, azonban ha nincs számára megadva az utolsó lehetőség, egy balesetben, betegségben fiatalon is meghalhat, így a számításai nem jöttek be! Vagy ha arra gondolunk, hogy Jézus visszajövetele is közel van, ezért nem érdemes a senkinek játszani az örök élettel!
Isten szabad akaratot adott nekünk, hogy magunk döntsük el, akarjuk -e az örök életünket a Mennybe tölteni? Nekünk kell dönteni, és ha már Jézus megváltását elfogadtuk, ne legyen semmi, ami eltántorít Tőle.
Maradjunk kitartóak, mert a próbákban is Jézus van velünk. Ameddig akarjuk, Ő hűségesen ott van az életük minden napjában, minden pillanatban. Hadd rendelkezzen Ő az életük felett!!!
Akik már megismertük az Urat, bármi próba lesz az életünkben, ne tántorodjunk el a helyes útról, hanem bízzunk Jézusban, Aki minden baj megoldója! Ha mindvégig hűek leszünk, elnyerjük azt a dicső koronát, amit Jézus ígért nekünk.
Egyik kedves testvérünk nagyon Isten szerető, tisztelő, mindig vidám volt. Miután haza költözött az Úrhoz, a ravatalon úgy feküdt a koporsóban, mintha csak aludt volna. Semmilyen változás nem volt rajta látható. Megkönnyeztük az elvesztését, de valahol tudtuk, hogy végig hűséggel szolgálta az Istent, és ő csak előre ment. Nem bánat volt a szívünkben búcsúzáskor, hanem belenyugvás. Milyen más így elmenni, békességben, tudni azt, amit Pál Apostol mondott: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”(2Tim. 4:6-8)
„Sok elsőből lesz utolsó…..” – mondja az Ige. De ha mégis megtörténik, ne hagyd az utolsó helyet, küzdjél érte, hogy bekerülj a Mennybe, az örök dicsőségbe. Most még itt dől el, a Földön az örök életed.

„Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób könyve 2:10b

A bibliában az egyik kedvenc történetem Jóbnak a története. Közel érzem magamhoz ezt a történetet, bár közel sem ért annyi megpróbáltatás és próba, mint Jóbot!
Nézzük csak mi is történt Jób életében. Jób egy becsületes, Istenfélő ember volt és az Úr gazdagon megáldotta őt, családját és keze összes munkáját. A sátán is látta mindezt, látta, hogy Jóbot mennyire megáldja az Úr és milyen gazdagságot, tekintélyt adott neki. A sátán ekkor azt mondta Istennek, hogy Jób csak azért áldja őt, mert mindene megvan, és mert az Úr oltalmazza az életét és családja életét. Ezért azt mondta a sátán, hogy nézzük meg, ha mindene elveszik biztos káromolja majd az Istent. Erre az Úr azt mondta a sátánnak, hogy rendben, mindenét a kezedbe adom, egyedül az életét nem.
Ezután történt, hogy Jób mindenét elvesztette, amije volt. Elvesztette a jószágait, szolgáit, vagyonát és még a gyermekeit is. Majd betegség gyötörte a testét, és még a felesége is arra biztatta, hogy tagadja meg az Istent.
Azonban Jób, még szenvedései között is félte az Urat, és bízott Benne.
Megpróbáltatásaiban is így felelt:
„Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” Jób könyve 1:21

Jób áldotta az Istent, de vajon mi mit tettünk volna ebben a helyzetben? Vajon hogyan reagálnánk, hogyha egyik napról a másikra elvesztenénk az állásunkat, az egészségünket, vagy valakit, aki nagyon közel állt hozzánk? Egy dolog elvesztése is nagyon fájdalmas tud lenni, hát még az, amikor minden elveszik, és úgymond kicsúszik a talaj a lábunk alól.
Jób tudta azt, hogy mindene, ami van, az Úrtól van, az Úrtól kapta és ezért tudta azt mondani, hogy: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve.”

Könnyű az Urat áldani, dicsérni akkor, amikor jól mennek a dolgok. Akkor, amikor minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük. De mi a helyzet olyankor, amikor máshogy alakulnak a dolgok. Elcsüggedünk? Panaszkodunk? Kérdőn nézünk Isten felé, hogy mégis mért engedte meg mindezt?
Talán mindannyian éltünk már át ilyen helyzeteket. De mivel az Úr gondolatai, nem a mi gondolataink, nem tudhatjuk, hogy Ő mit tervezett az életünkbe.
Lehet, hogy épp azzal, hogy elvesztetted az állásodat, kapsz egy jobbat az Úrtól, ahol talán többet keresel, és amit jobban szeretsz csinálni. Azzal, hogy ki lettél állítva a szolgálatodból, amit az Úrért tettél és amit szerettél, lehet hogy azt eredményezi, hogy más területre vezet az Úr, egy ismeretlen területen próbálhatod ki magad, amiben meg akar áldani Isten, de másképp nem juthattál volna el oda és ezzel együtt még a régit is visszakaphatod. Azzal, hogy lekésted reggel a buszt, vagy a vonatot, mikor munkába siettél, lehet, hogy épp egy balesettől óvott meg.
Soha nem tudhatod, hogy mindaz, ami történik veled, miért történik. Mielőtt pánikba esnél, vagy el fog a félelem kérdezd meg az Urat, Ő mindenre választ ad. Hiszen lehet, hogy az általad rossznak érzett dolog által, egy még rosszabbtól óvott meg.

Végezetül szeretnék veletek megosztani egy történetet, ami egy ember és Isten beszélgetését írja le.

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?
ISTEN: Természetesen.
ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám...
ISTEN: Ígérem.
ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?
ISTEN: Ezt hogy érted?
ÉN: Hát, reggel elaludtam.
ISTEN: Igen...
ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm.
ISTEN: Aha...
ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem - így várnom kellett.
ISTEN: És?
ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom épp mikor valaki hívott...
ISTEN: Értem.
ÉN: És mintha ez még nem lett volna elég, mikor hazaértem és pihenni szerettem volna, beleültem az új masszázsfotelomba az pedig nem akart bekapcsolni.
Ma nem jött össze semmi! Miért engedted, hogy minden így alakuljon?
ISTEN: Engedd meg, hogy megmagyarázzam: hajnalban a Halál Angyala állt ágyad mellett én pedig egyik angyalom küldtem, hogy küzdjön meg vele az életedért. Hagytalak aludni ez idő alatt.
ÉN: (szégyenkezve) Áh...
ISTEN: Azért nem engedtem, hogy az autód beinduljon, mert ha elindulsz, épp egy részeg sofőrrel találkozol utadon, aki beléd hajtott volna.
ÉN: (megalázkodva) Ó...
ISTEN: Az, aki a szendvicsed készítette beteg volt, így nem akartam, hogy tőle kapd az ebéded. Tudtam, hogy nem késhetsz munkából.
ÉN: (zavarban) Aha...
ISTEN: A telefonod pedig azért merült le, mert az a személy, aki hívott csak hazugságokkal tömte volna a fejed és Te hittél volna neki. Így védtelek meg tőle.
ÉN: Értem, Uram.
ISTEN: Ó, és az a masszázsfotel pedig hibás volt és tönkretette volna az áramellátást a házadban.
ÉN: Úgy sajnálom, Uram...
ISTEN: Ne sajnálkozz, csak tanulj meg bízni bennem! Jóban és rosszban egyaránt.
ÉN: Bízni fogok benned, Uram!
ISTEN: És ne kételkedj. Mindig jobb lesz az általam tervezett nap számodra, mint amilyen a tiéd lenne.
ÉN: Nem fogok kételkedni. Engedd meg, hogy megköszönjek mindent, amit értem tettél.
ISTEN: Nincs mit megköszönnöd, gyermekem. Ez csak egy újabb nap volt, hogy Istened voltam és nagyon szívesen törődöm a gyermekeimmel.

Kívánom testvéreim, hogy tanuljunk meg igazán bízni az élő Istenben. Ha úgy érzed, hogy kicsúszott a talaj a lábad alól, vagy összecsaptak fejed felett a hullámok, akkor is bízz Benne, hisz Ő mindig kézben tartja a dolgokat.