Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. (János 15:16-17)

A Szent Írás legkedvesebb része számomra Jézus Főpapi imája, akárhányszor olvasom, minden alkalommal hála tölti el a szívemet és csodálat az Úr iránt, Ki még elfogatása előtt is esedezik, közbenjár az övéiért. A fenti Ige ennek a megható, Krisztus irántunk való féltő szeretetét leginkább bemutató imájának néhány sora. Húsz éves keresztényként bizony gyakran jött fel a szívemben ez az Ige.  Vigasztalt, amikor úgy éreztem kitaszít magából a világ, és figyelmeztetett engem, amikor túl közel akartak férkőzni a szívemhez a világ adta örömök, sikerek.

Néha belegondolok, milyen kényelmes lenne, ha a mindennapjainkat egy nyugalmas kis burokban élhetnénk, és bárányként nem kellene kimenni a farkasok közé. Testvéreimmel gyakran álmodozunk azon, hogy létrehozunk egy alapítványt, ahol keresztények együtt dolgozhatunk, és nem kell megküzdenünk a világi szemléletekkel nap, mint nap.  Burok… olykor erre vágyunk, egészen pontosan arra, hogy úgymond az Úr kiemeljen bennünket ebből a világból. Hiszen semmivel sem összehasonlítható az az érzés, ami eltölt egy áldott alkalom, egy mélységes imádkozás, egy örömteli testvéri együttlét után, és valahogy nem vágyunk a világ gyermekei közé. Néha arra az érzésre emlékeztet ez, mint amikor gyermekkoromban minden nap hatalmas könnyeket hullajtva maradtam ott az óvodában, mert nem vágytam az ottani gyerekek közé, az anyukámmal, a családommal akartam maradni, mert hozzájuk tartoztam. Ugye ismerősek ezek az érzések testvéreim? Én úgy gondolom, az Úr megmosolyog bennünket, amikor ilyen érzésekkel telve szeretnénk mindig csak Vele, mindig csak az Ő gyermekeivel lenni, hiszen egy szülőnek is oly sokat jelent a gyermek ragaszkodása, és ez így van rendjén. Ennek ellenére a szülő is elviszi az óvodába, iskolába a gyermeket, mert vannak dolgok, amelyeket csak abban a környezetben tanulhat meg. Hogyan imádkozik a mi drága Urunk? „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból…” Annyira megvilágosodott előttem Jézus üzenete… Hogyan is vétethetnének el a Földről a világ világosságai? Ki világítana a sötétben? Ki mutathatná meg, hogy létezik világosság ezen a sötét világon túl? Azt mondja Jézus a Máté 5:14-ben: „Ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épült város.” Ugye milyen nagy becsben tart bennünket Jézus annak ellenére, hogy hányszor csalódást okozunk Neki…?! Emlékezzünk csak a szavaira, mihez is hasonlít bennünket még? Azt mondja az Úr a 13. versben: „Ti vagytok a Föld sói.” Jézus így tekint ránk… az Ő gyermekei az Ő fényességét tündöklik ezen a sötét világon, hogy aki felismeri, az ne járjon többé árnyékban. A keresztények sók is, melyek megízesítik ezt a romlott, keserű rendszert, melyben élünk. Hm, úgy elgondolkodom… Valóban tündöklöm én az Úr fényességét és cselekedeteimmel, szavaimmal ízessé teszem a környezetem életét? Valaha mi is először találkoztunk keresztény emberekkel, akik akkor betöltötték a rájuk bízott feladatot; a világ világosságaiként éltek, hogy megláthassuk Jézust és az Ő hívó karjait. Bizony sók is voltak, hiszen valami egészen mást sugároztak lényükkel, mint amit máshol tapasztalhattunk, és megkívántuk azt az ízt, amit megéreztünk általuk. Ez a feladatunk testvérek, ezért kell a világban maradnunk, hiszen Jézus azoknak az embereknek is helyet akar készíteni az Ő országában, akik még nem ismerik Őt. Általam és általad kell, hogy megismerjék az Urat!

A világban kell maradnunk, hiszen az Úr szeretete az egész emberiségre kiterjedő féltő szeretet, és életünkkel kell elmondanunk, hogy Ő él és ma is cselekszik, de ebben a szent küldetésünkben a legbiztonságosabb védelemben lehet részünk, hisz maga Krisztus esedezett értünk az Atyához: „Őrizd meg őket a gonosztól!”

A másik üzenete ennek az Igének egy figyelmeztetés is. Bár nem vagyunk kiragadva ebből a világból, itt kell élnünk, tennünk a szükségeinkért. Dolgoznunk kell, iskolába kell járnunk és bizony kapcsolatba kerülünk embertársainkkal, azokkal is, akik nem vágynak világosság, sem jó íz után, hanem jól érzik magukat a sötétségben és keserűségben. Amikor már úgy érzed, hogy kezded te is jól érezni magad az árnyékban, valószínű azért van, mert rejtegetnivalód akadt, ami a világosságban bizony szégyenletes lehetne. Amikor kezdesz te is beletörődni, hogy a keserű állapottal megelégedj, és jól érzed magad a világban anélkül, hogy fény és só lennél, akkor utat tévesztettél, kiléptél a küldetésedből. Hozd fel a szívedben Jézus szavait, amit rólad is mond: „Nem e világból valók, mint ahogy én sem e világból vagyok.”

Ezt soha ne felejtsük el; ez a Föld nem a mi hazánk. Élnünk kell a világban, de a világ nem élhet bennünk! Ennek ellenkezőjére ne keressünk magyarázatot, hiszen Jézus világosan fogalmaz: Nem ide tartozunk. Ide csupán tanítványi küldetésünk fűz, melyet az Ő Lelke által sikeresen betölthetünk, hogy utunk végén beléphessünk igaz otthonunkba, a helyre, ahová igazán tartozunk.

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek.” Fil. 4:11

A fenti igében Pál a megelégedettségről beszél. Ha most megkérdeznék tőled, hogy elégedett vagy-e az életeddel, mit felelnél? Őszintén szólva, erre a kérdésre én nem tudnék egy határozott igent mondani. És talán ezzel nem vagyok egyedül. Elgondolkoztam azon, hogy miért akarok mindig többet, miért vágyom mindig másra, jobbra, és miért nem tudok megelégedni jelenlegi helyzetemmel. Nem az a baj, hogy az ember jobbra törekszik, csak az, amikor soha nem elég, ami épp van. Amikor bármilyen élethelyzet jön és mindig csak elégedetlen. Bevallom én is beleestem ebbe a hibába. Mikor megkaptam azt, amit nagyon szerettem volna, és amire nagyon vágytam, hirtelen már nem is tűnt olyan értékesnek, mikor ott volt, azt mondtam, hogy ez nekem nem is kell annyira, talán nem ilyennek gondoltam, nem így álmodtam. Azután az történt, hogy amit kaptam elvesztettem, talán épp azért, mert nem tudtam akkor értékelni és megbecsülni. Utólag azonban rájön az ember, hogy milyen érték volt a kezei közt.
Olyan ez, mint amikor egy gyermek nagyon vágyik egy játék után, és mikor megkapja játszik vele egy ideig, de aztán elveszti az értékét. Az hogy ott van, nem tűnik olyan jónak, csak egy rövid ideig volt izgalmas, amíg még új volt, aztán már újból mást akar, valami jobbat, valami szebbet.
De megtanultam, amíg az ember nem tudja értékelni mindazt, amit Istentől kapott, addig bármit is kapna, soha nem lenne elégedett.
Meg kell tanulnunk megbecsülni azt a keveset, amivel épp most rendelkezünk, hogy Isten gazdag áldásaiban részesüljünk.

Ebben a hónapban több hálaadó alkalmon vettünk részt. Elgondolkoztam...Mikor adtam utoljára tiszta szívből hálát? Miért tudnék hálát adni? Mi az, amit magam előtt látok...azt, amiért nem tudok hálát adni, vagy pedig azokat a dolgokat, amikért hálát kellene adnom. Az utóbbi talán feledésbe merül, a hétköznapok gondjai, bajai elfelejtetik azokat a dolgokat, amikért hálát adhatunk. Olyan könnyen feledésbe merülnek azok a dolgok, amiket Isten tett értünk, vagy tesz értünk nap, mint nap. A rossz és fájó emlékeket pedig sokszor még évekkel később is emlegetjük.
Olyan könnyen zúgolódásba kezdünk sokszor minden ok nélkül, de a hálaadásra sokszor olyan nehezen nyílik a szánk. Vannak dolgok, amiket természetesnek veszünk, pedig közel sem az. Én látássérültekkel és vakokkal dolgozom, nekik nem természetes az, ami nekünk igen. Míg neked természetes az, hogy reggel felkelsz és megnézed a naplementén, vagy egy nyári zápor után nézheted a szivárványt, nekik ez nem adatott meg. És olyan sok minden van, amit sokszor elfelejtünk, de ha hirtelen elveszítenénk, akkor nagyon feltűnne a hiánya.

Isten meg akar áldani, de ugyanakkor tanítani is. És több éves hívőként azt tudom mondani, hogy hálás vagyok a próbákért, amiket kaptam, mert nagyon sok mindent megtanulhattam rajtuk keresztül. Többek között azt, hogy nem csak akkor kell hálát adnom, amikor éppen minden jól megy és boldog az életem, hanem akkor is, amikor épp a halál völgyén át vezet az út. De azon a ponton, amikor a halál völgyében eljutsz odáig, hogy megállsz és magasztalod az Urat, mindenért, amit tett az életedben, amit tett érted, ott fog megtörténni a változás. Lehet, hogy a körülmények még nem fognak megváltozni, de más szemszögből fogsz látni mindent. Sokszor várjuk a látványos dolgokat, de először a belsődben kell változásnak történnie, csak utána fognak látványos csodák történni.

Most egy kicsit álljunk meg, vegyük le a tekintetünket saját magunkról és fordítsuk az arcunkat az Úr felé, aki megérdemli a hálát, ami a szívünkből fakad fel hozzá. Bár tartunk ugyan hálaadó napokat, de adj hálát minden nap. Minden nap akár csak egy valamiért, amiért igazán hálás tudsz lenni és engedd, hogy a hálaadás életformáddá váljon.

„Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5, 8)

Annyiszor és olyan elszántan keressük a boldogság titkát… Próbálkozunk különféle módszerekkel, tűzünk ki célokat, hogy ha ezt elérem, azt megveszem vagy másik munkám lesz, akkor biztosan boldog leszek, nem lesz már aggodalom, sem szomorúság… De ez mind csak hiú ábránd!

Hiszem, hogy az örömmel teli életre való törekvés kedves az Úr előtt. Hát ki szeretné a Teremtő Istentől jobban azt, hogy így lásson minket? Éppen ezért a Biblia sorai közt számtalan tanáccsal ellát minket ezen a területen is. Ebből az egyik egyszerű, de annál inkább elgondolkodtató Igével foglalkoznék. A fent leírt sor mindenkinek ismerős lehet a boldogmondásokból. Én is számtalanszor hallottam már és szívet melengető rész számomra. Egyszer azonban élesen hatolt a szívembe: boldogok, akiknek a szívük tiszta… Megfordítva is emésztgettem a mondatot, akiknek tiszta a szívük, azok boldogok… Néha ilyen egyszerű a magyarázat szorult helyzetünkre! Ez határozza meg lelkiállapotunkat… Mi van a szívünkben. Olyan egyszerű a körülményekre mutogatni, hogy az anyagi helyzet, a tágabb gazdasági környezet, a munkahely, a főnök, a szomszéd miatt folyt el a boldogságunk, csak lassacskán, cseppenként vagy egy pillanat töredéke alatt lett dühünk martalékává… Minden és mindenki közrejátszik rajtunk kívül. Én ma azt mondom, hogy ennek nem kell így lennie… rajtunk múlik! A Biblia állít valamit és a tapasztalataink is. Ezek lehetnek ellentétesek is, csak gondoljunk egy hosszú, fájdalmakkal teli házasságra… Mennyi seb esik, mekkora a rombolás. Akkor nem volna igaz, hogy nem jó az embernek egyedül lenni?! Oh, dehogynem! Csupán az ember képes elrontani a tökéletes tervet… Annyit azonban már megtanultam, hogy Isten Igéje igaz, mindenekfelett, s ha valamit nem látunk megvalósulni, az csupán a mi hibánk!

Tehát a boldogságunk egyik fontos kulcsa a szívünk állapotával függ össze. Ha kinyitjuk az aggodalomnak, az lesz úrrá rajta és messze sodorjuk magunkat az áhított örömteli állapottól. Ha túlontúl ragaszkodunk valamihez, amit Isten kiemel az életünkből vagy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan mi szeretnénk, akkor lázadással és engedetlenséggel lesz tele a bensőnk. „Az embernek bolondsága fordítja el az ő útát, és az Úr ellen haragszik az ő szíve.” (Példabeszédek 19, 3)

A szívünkben mindig van valami… vagy a jó lakozik benne vagy a rossz vesz diadalmat, amelyiknek megnyitjuk a kapuját. És ez van hatással ez egész testünkre, gondolatainkra és beszédünkre, ahogy az Igében is olvassuk: „Mert a szívnek teljességéből szól a száj.” (Máté 12, 34) Egyértelműen meghatározza kommunikációnkat, másokkal és bátran merem állítani, hogy Istennel is. Bűnös gondolatokkal, vádlással, keserűen nem tudunk hálát adni Istennek az imánkban. És az ilyen szívből fakadó beszédeket a körülöttünk lévő emberek sem hallgatják szívesen. Ha a rossz elönti a szívünket, előbb vagy utóbb, de megmérgezi a hitünket is. Kevésbé látjuk a láthatatlant, elmosódnak az ígéretek, és végeláthatatlan távolodás kezdődik Istentől. Ez az oka annak, hogy boldogtalanok vagyunk! Nem a körülmények, hanem az, ahogyan mi reagálunk rá! Hogy úgy tekintjük, mint próbát, átmeneti nehézséget, amiben a mi Urunk mindig velünk van? Vagy egyből miért?-eket dobálunk, és kételkedni kezdünk az Atyában? Ha a szívünk tiszta, akkor elégedettséggel és örömmel tölti be az, Akit a trónra ültettünk, az élő Isten. Ezért szól a jó tanács: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Példabeszédek 4, 23)

Ha mégsem sikerült megtenni ezt, akkor egyetlen dolgunk az, hogy a zsoltárossal imádkozunk: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsoltárok 51, 12)

Isten helyreállít… Igen megint! Igen, még akkor is, ha már hetedjére kéred a héten! Csak lásd be, azok boldogok, akiknek tiszta a szíve!

„Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled”
(Zsidók 13,5)

Az élet nem habostorta. Minden nap újabb nehézségekkel kell megküzdeni, nincs pénz, nincs munka, van munka, de rossz, velem mindig csak rossz történik. Örömöt idejét se tudom mikor éreztem. Engem senki nem szeret, mindig bántanak, rólam pletykálnak, kihasználnak.
Elég csak eljátszani ezen gondolatokkal, és a depresszió már is próbál rátelepedni az emberre. Hidd el, nem vagy egyedül, ha ilyen dolgok járnak a fejedben. Mind ugyanazokkal a problémákkal küszködünk, mind átmegyünk hasonló érzéseken. Nem kell ahhoz világinak lenni, hogy ilyen dolgokba keveredjünk. Keresztényként is a világban élünk, hasonló impulzusok érnek minket is. A népbutítás, robotizálás felsőfokon zajlik, nem csoda, ha az ember értéktelennek érzi magát.
Áhh, keresztény ember nem lehet ilyen, hogy képzelem.. Sajnos nagyon is valós probléma ez. Úgy érzem, most Isten népe meg van próbálva ezen a területen, az utolsó idők szelei fújnak, nekünk kell kikaparni a gesztenyét, akik érzésekből élnek, nem élik túl ezt az időszakot, szellemi értelemben biztosan nem.
De miért is írok nektek ilyesmiről? Engem is elkezdett bedarálni kicsit a fentebb olvasott életérzés. Hála legyen az Úrnak, hogy ő átsegít egy ilyen időszakon is. Nekem rengeteget segített párom mellett, hogy belegondoltam, hálát adtam a sok mindenért, amit az Úr tett az életemben. A héten Édesanyám nagytakarítást tartott és előkerültek 20 éves egészségügyi papírok is, amelyek szerint én nagyon beteg voltam. Sokat mesélték, hogy milyen beteges voltam, de most bizonyosodtam meg, a halom orvosi papírt látva, hogy bizony tényleg…  És mi jutott eszembe elsőnek? Hogy dicsőség az Úrnak, hogy meggyógyított, hogy Ő a Gyógyító! Neki már akkor is gondja volt Rám, mikor én még kérni sem tudtam.
Kiálts együtt most a zsoltárossal, emlékezzél meg az Úr jóságáról: „Kelj fel Uram, tarts meg engem Istenem, mert te verted arczul minden ellenségemet; a gonoszok fogait összetörted.” (Zsoltárok 3,8)
Ha már minden veszni is látszik, csak egy dolgot tégy meg, nyisd ki a Bibliádat! Az ördög azon dolgozik, hogy eltávolítson Istentől és ígéreteitől. Ne engedd ezt meg! A Biblia Isten jóságának, ígéreteinek végtelen tárháza. Ha csüggedsz is, biztosan kapsz egy igét, amely gyorsan kihoz a rossz érzésekből, még mielőtt nagyon mélyre engednéd magad, amikor az embernek már semmihez nincs kedve, főleg nem Bibliázni.

Az élő ige legyen gyógyszered, én ezt a 3 igét találtam bátorításul magamnak:

1. „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.” (1Péter 5,7) – imádkozz hittel a problémáidért, add át neki a terheket, ő majd gondot visel rólad. Nagyon nehéz terheket cipelünk, és egyszerűen ragaszkodunk hozzájuk. Azzal, hogy mi próbáljuk megoldani őket, a fenti igében rejlő ígéret nem tud működni.

2. „…elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled;Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?” (Zsidók 13, 5-6) – Ebben a másfél igeszakaszban annyi minden benne van, az Úr mindig tudja, mit szóljon a népéhez. Állj meg egy percre, és merengj el ezen a szakaszon, hagyd, hogy az Úr bontsa ki előtted, mit akar most mutatni ezen keresztül.

3. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.”(Zsidók 13,8) – mindenki ismeri ezt a verset, mégis mindig új értelmet nyer. Köszönöm Uram, hogy te biztos pont vagy!

Parancsolj a depressziós érzéseknek, parancsolj az ördögnek, és állj vissza a helyedre!

„ Sokkal jobban van dolga kettőnek, hogynem az egynek, mert azoknak jó jutalmuk vala, az ő munkájukból.” (Prédikátor könyve 4,9)

A sátán megalázza a házasságokat, ha nincs védelem alatt...
Isten szent dolognak tekinti a házasságot. A benne hívőknek Ő szerzi a hozzájuk illő társat, a hit nélküliek pedig maguk választják és legtöbbször a szépség, vagyon, vagy az érzelem alapján.
Isten, amikor megteremtette Ádámot, látta, hogy az ember nagyon egyedül van, ezért még teremtett nagyon sokféle állatot, amit elvitt az emberhez, aki nevet adott nekik. Azonban hozzáillő segítőtársat nem talált közöttük. Ekkor mély álomba bocsátotta Ádámot, és kivett az oldalbordái közül egyet, és asszonnyá formálta. Azt mondta Ádám: „Ez már csontomból való csont, testemből való test, ez asszony embernek neveztessék, mert emberből vétetett.” ( I Mózes 2:23)
Azt, hogy Isten a házasságszerző és megáldja a házasságokat a következő Igék is alátámasztják: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját, és anyját, ragaszkodok feleségéhez, és lesznek ketten  egy testté.”( I Mózes 2: 24)
„Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítő társat, hozzáillőt” (I Mózes 2:18)
„ Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.”
Hogyha együtt feküsznek is, együtt melegszenek, az egyedülvaló pedig mi módon melegedhetik meg?
„Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.” (Prédikátor 4:9-12)

Milyen szép is az a házasság, amit Isten szerkeszt egybe, mert az nyugodt alapokon fekszik. Ha közös bennük a Szellem, akkor egy akaraton vannak, ilyen családban öröm a gyermekek élete is. A férj nem vágyik szebb nőre, mert tudja, hogy a felesége Isten ajándéka számára, akit megbecsülni és szeretni kell. Bárhogy telnek az évek, a súlygyarapodás, a szemkörül megjelenő szarkalábak nem fogják távolabb vinni attól a nőtől, akit Isten választott neki, az élete segítőtársaként. A feleségnek szintén az a férfi lesz az életében a legfontosabb, akit Isten adott számára társként. Milyen kiegyensúlyozott és nyugodt az ilyen asszony élete, mert ha a férje el is megy bárhová, tudja, hogy a hűség közöttük nem lehet tabu téma. Tudja, hogy gondolataik együtt vannak a távolban is, és alig várják, hogy láthassák egymást. A férjének nem kell a tiszteletet kiharcolni, mert leuralás nélkül Ő a család feje! Elfogadott tény, hisz szívén hordja a családja sorsát, akit Isten neki ajándékozott.
Milyen szép is lenne a világ tele ilyen boldog emberekkel! Nem tudna a sátán mit kezdeni, mert a szoros szeretet, nem engedné behatolni!
Ma a világban óriási káosz van a házasságokban. Eddig talán soha meg nem tapasztalható számban válnak az emberek, mert a sátán porig égette a kapcsolatukat. Egy fiatalasszony írásában olvastam: „Mert a szívét csak olyan ember adja másnak, aki a másikért is tud élni, nem csak önmagáért!”- Milyen őszinte megállapítás ez. Valósággal az emberek végtelen önzőek, magukat szeretők, ezt az utolsó idők jeleként is felfoghatjuk! Ha nem lenne olyan önző egy férfi, aki saját vágyait előbbre hozza a feleségéinél, akkor talán hiába árulnák hiányos öltözetben magukat a kiskorú lányok. A világ tele van paráznasággal. Nem a társkeresés a motiváció, hanem a pillanatnyi örömszerzés. Sajnos ennek számtalan család válik áldozatává. Egy fiatal fiú bánatosan mondta: „Mindenkinek van párja csak nekem nincs” a másik ekképpen szomorkodott:” Ellopta egy lány a szívemet”- Valószínű arra gondolt, hogy megtetszett neki egy lány, aki faképnél hagyta. De hol van az a lefektetett tény, hogy Isten a házasságszerző? Miért kell keresni? Miért kell megcsalni egy másikkal azt, akit Isten akar adni?
Ismerek olyan házasságokat, ahol a sátán olyannyira megalázta a házasfeleket, hogy mint két idegen, úgy élnek együtt, vagy már külön lakásban. Talán csak megszokásból, vagy éppen az anyagi rászorultság miatt köti össze őket a házassági levél.
Nem hiszem, hogy olykor- olykor nem érzik a sátán kínzó munkáját az életükön. Persze, aki világi csemegékkel pótolja az életében hiányzó helyeket, az soha nem érti meg. Szabadságnak mondják a sátánnak elkötelezett életüket, és nem veszik észre, hogy másokat is hogyan sodornak a szenvedés sorsára. A sátán által nagy szabadságnak mondott állapot, egy megkötöttség a pokol útját járva.
Láttuk a hívők, és a hit nélküli emberek házasságát, most tekintsünk be az olyan emberek életébe, akik keresztyénnek vallják magukat, de az életük nem fedi azt. Vannak emberek, akik eljárnak a gyülekezetbe, talán még szolgálnak is, de a házasságukat régen a sátán irányítja. Nincs tisztelet, szeretet egymás felé, mert valahol átvette a vezetést a sátán, és a társ csak egy felesleges ember lett az életükben. Elhitette velük, hogy elfogyott a szeretet, ami erős köteléket font, a bekívánkozó ellenség előtt.
Gyakran hasonlóan látnak a keresztyén férfiak, mint az Isten nélküliek. Hamar önállósulnak, hisz a gép kimossa a ruhát, a készételek rendelkezésre állnak, saját kezelésben tartják a pénzüket -  így a feleség nem költi el - gondolják. Minden megvan a mai világban, amire egy férfinek szüksége van, és ha bölcs, még be is tudja osztani a pénzét.
Persze ugyanez vonatkozik, ha nő akar külön életet élni, és a világhoz hasonlóan él.
Kedves Hitbéli Testvéreim és embertársaim! Isten egy tervet készített mindenki életére. Ezt a tervet Ő nem titkolja el senki elől sem! Akik még nem járnak hitben, nem mondhatják, hogy soha nem hallottak az Istenről. Akik házasságban már éltek, vagy élnek, nem mondhatják, hogy Isten nem éreztette meg velük, hogy hogyan kell egymáshoz viszonyulni. Mi az, amit Isten elvár tőlük. Nincs titok, mert mindenki találkozott életében legalább egyszer olyan házassággal, amit megirigyelt. Pedig nem irigyelni kellene, hanem megélni. Nem a szabadságra vágyni, ami voltaképpen nem az, hanem Isten védelme alatt élni az édeni állapotot! Minden rendelkezésre áll, csak a mi akaratunk szükséges hozzá. Az engedelmességünk Isten terve iránt! Akinek nincs párja, várja meg, míg megadja az Úr!
Akinek ellopták a szívét, ne sajnálja, hanem olyannak tartogassa, akit az Úr tesz le elé! Akinek már megadta az Úr a társát, becsülje meg, szeresse, tisztelje, hogy ezzel is betöltse Isten elvárásait.
Azt mondja az Ige: Jobb kettőnek, mint egynek………