Apcsel. 1-2. rész: Áldozócsütörtök és Pünkösd

Jézus Krisztus a feltámadását követően negyven napon át, más és más helyeken megjelent, bizonyságot tett a tanítványainak, majd felvitte őket az olajfák hegyére.
Ott különböző rendelésekkel látta el őket, és eközben kezdett elszakadni a földtől, és szemük láttára emelkedni kezdett a Menny felé a felhőkön át, míg teljesen eltűnt a szemük elől. Mindaddig nézték Őt, míg a felhők el nem takarták, és lettek tanúi.
E csodálatos és dicsőséges Menybemenetelt nevezzük Áldozócsütörtöknek.

Milyen világra szóló csodának lettek tanúi a jelenlévők, milyen nagy álmélkodással és tisztelettel szemlélték az Ő dicsőséges voltát!
Az álmélkodásnak a hozzájuk küldött angyalok vetettek véget, megszólítván őket: Galileabeli férfiak, mit állottok nézve az égbe a Mennybe? Ez a Jézus, Aki felvitetik tőletek a Mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok Őt felmenni a Mennybe. Ap.csel. 1:11

Micsoda indulatok kavaroghattak a tanítványokban, látták a dicsőséges testet öltött Jézust, Látták, amint felemelkedett, öröm, és meghatottság szorongatta a szívüket. Némi félelemmel telt vegyes érzelem szabadult fel, látva a mesterük távozását, de öröm lépett a helyébe, mert látták a dicsősségbe való bemenetelét.

Lassan felfogták, hogy a Mennyből leszáll a tökéletes szentség, az üdvözítés munkáját befejezve, magát a leggyalázatosabb halálra adva, hogy minden embernek örök életet szerezzen, aki követi Őt.

Felment, mint királyok királya, mint Uraknak Ura, Isten, dicsőségébe, hogy amit megígért, a Szent Szellemet elküldje a földre.
Azt követően, visszatértek Jeruzsálembe és felmentek a felsőházba, ahol mindannyian megszálltak. ( Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab ……)

Urunk, Jézus Krisztus a Mennybe menetele után elküldte a Szent Lelket, Aki a Pártfogónk, Vigasztalónk, a Segítségünk nékünk. Nem csak azért, mert igen csodálatosan történt, mely sebesen zúgó szélnek zendülésében, és kettős nyelvek formájában látható módon leszállva történt, hanem, mert utána dicsőséges munkái lettek nyilvánvalóvá. Megtanította őket az üdvösség minden titkára, amit azelőtt nem, vagy csak igen homályosan tudtak. Megtanította őket Mennyei nyelven szólni, hogy a különböző nemzetekből Jeruzsálembe gyülekező zsidók, mind a saját nyelvükön hallották szólni őket. Félénkekből bátrakká lette őket, gondoljunk csak Péterre, aki megtagadta az Urat félelmében, de miután a Szent Lélekkel betöltekezett, olyannyira megbátorodott, hogy kiment az emberek közzé, és bátran prédikált az Úrról. Soha többet, sem kínzástól, sem haláltól meg nem ijedtek. Péter prédikációjára min egy 3000 ezer ember tért meg ezen a napon.

A Szent Lélek képességet adott nekik a betegek gyógyítására, halottak feltámasztására, nyelveken szólhattak, prófétálhattak. Ekkor alakult meg Jézus Anyaszentegyháza, amely azóta is épül, és a Szent Szellem ereje által egyre növekszik, és mi is tagjai lehetünk, a kegyelem által. Dicsősség Istennek érte!

Számomra, de hiszem, hogy minden hívő testvérem számára, a Pünkösd egy nagyon fontos ünnep! Hálát adok Istennek, hogy Pünkösdi hitvallás szerint élhetem meg a minden napjaimat. A Szent Szellem, mely ezen a napon Jézus Krisztus ígéretéhez híven alászállt, elvezet bennünket minden igazságra, ma is bátorít, és tanít és újjá szüli a Jézus Krisztus szívébe fogadó bűnöst.

Áldott légy, dicsősség ezért Istennek, él az Ő neve örökké!

„Ekkor hozzámenvén Péter monda: Uram, hányszor lehet az én Atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda neki Jézus: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.” Máté:18:21:22

Az Ige, amellyel kívánok foglalkozni, ezzel a Jézus és Péter közötti párbeszéddel indul. Mint látjuk, Jézus egyszerű választ ad a Péter által feltett kérdésre: „Nem csak hétszer is, hanem még hetvenhétszer”- tehát meg kell bocsátani egymásnak, és ezt nem lehet semmivel kikerülni.
Jézus egy példával mutatta be a meg nem bocsátás következményét ekképpen: A király elszámoltatja az ő szolgáit, és egyet odavisznek közülük, aki 10 ezer talentummal tartozik. Mivel a szolga nem tudott fizetni, azt mondta az ura, hogy el kell adni gyermekeit, feleségét, egyszóval mindenét, hogy vissza tudja fizetni az adósságát. Ekkor a szolga leborult a király elé, és úgy könyörgött: „Uram légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked” Erre a király megkegyelmezett neki és elengedte.
Amint kiment a szolga az utcára találkozott az ő szolgatársával, aki 100 dinárral tartozott neki. Ö megragadta, fojtogatta, és követelte a tartozást. Ekkor az ő szolgatársa is leborult, és hasonlóan könyörgött, amint ő a királynak, de ez nem engedte el az adósságát, hanem börtönbe juttatta.
A többi szolgák igazságtalannak tartották ezt a cselekedetet, és ezért megmondták a királynak, aki így szólt: „Gonosz szolga minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nekem. Nem kellett volna néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem terajtad?”
És átadta a hóhéroknak kezébe, míg meg nem fizeti, amivel tartozik.
És Jézus nyomatékkal kijelentette: „Ekképpen cselekszik az én Mennyei Atyám veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki ki az ő atyjafiának a vétkeit.
Eddig a történet, amit Jézus éppen úgy, mint mindig, nagy bölcsességgel tárt fel a tanítványai előtt. Ez a történet azonban nem csak akkor volt érvényes, hanem most is az. Ránk, hívőkre talán még inkább vonatkozik, mint bármely más emberre.
Pedig mi ha visszagondolunk az életünk folyamán, mi hány embernek nem engedtük el az adósságát, és minket hányan juttattak a hóhérkézre, mert hiába könyörögtünk, az irgalomnak nyoma sem volt a másik emberben.
Milyen sok ember mikor jól megy a sora, kegyetlenül bánik azzal, aki elkövet valamit elenne, mert azt felnagyítva látja, és úgy érzi nincs rá bocsánat.
Pedig ha elgondolkodunk rajta, mi emberek egy porszemek vagyunk, és Istennek semmibe sem kerül eltörölni az életünket
Mikor a világban látjuk az effajta kegyetlenséget, akkor felháborodunk rajta, és nem gondolunk arra, hogy azok a sátán gyermekei. Azonban, mikor keresztyének között játszódik le hasonló, akkor azt mondjuk rá, hogy ez durva! Pedig van ilyen, hogy elfelejtjük azt, mikor más valaki segített kifizetni a tartozásainkat, és segített jól stabilan megállni.
Pedig mit is mond erre Jézus? „Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem…….! Nem kellett volna neked is könyörülnöd……….?”
Igen, manapság hol marad a könyörületesség? Ha valakin segítünk, ne úgy tegyük, hogy közben mindenkinek dicsekedjünk vele, mert erre mondja Jézus: Ha valakinek alamizsnát adsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb” Ha valakin segítünk, ne várjunk érte semmit, mert az már nem segítség!
Könyörületesnek lenni nagyon szép emberi tulajdonság. Nem elítélni a másikat, hanem inkább segíteni a baján. Ha pl. a gyülekezetben egy testvér rossz úton jár, nem meg kell megvárni míg teljesen elsüllyedjen, hanem böjtbe, imádkozásba kell fogni és megszabadítani a fogságából. Legtöbbször azonban ez nem így történik, hanem ujjal mutogatva kitaszítják maguk közül. Pedig ezt az embert maga a nemtörődömség, az egymásra nem figyelés, taszította oda, ahonnan már saját erejéből nem tud visszatalálni. Jézus nem az ítélkezést, büntetés kiszabását, hanem a másik bajban lévő kimenekedését bízta ránk. Erre mondja az a másik Ige: „Vigyázzon, aki áll, hogy el ne essen!”
Olvastam egy hétköznapi, de igaz mondást: „Ne gázolj át az embereken, ha felfelé vezet az utad, mert találkozhatsz velük, ha lefele jössz”- igen ez nagy igazság.
A hallott történetet jól véssük az emlékezetünkbe, és gyakoroljuk az irgalmasságot, a könyörületességet, hisz nem a mi dolgunk bírálni, vagy megbüntetni bárkit is, hanem maga az Úr fogja ezt tenni. Az, aki bíráskodik a másik felett, lehet nem is soká, az ő fölötte törnek pálcát. „Nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegnek” (Máté 9:12) vagy Milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak, akik halljátok” (Márk 4:24)
Vigyázzon tehát minden keresztyén, hogy Jézusnak tetsző módon gyakorolja az irgalmasságot! Engedjük hát el az adósságot, amivel más nekünk tartozik, mert ezt tanította Jézus Krisztus is velünk: „ És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” Ámen

„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!” Ézs. 49:15

Miközben azon gondolkodtam, hogy miről írjak, folyamatosan egy bizonyság, egy csoda járt a fejemben, ami nem rég történt az életemben és ami valóban arról szól, hogy Isten nem felejtkezett el rólam, Ő nem felejtkezik el az övéiről!
Egy elég nehéz időszak volt az életemben, igen mindezt már csak múlt időben írom, mert nem rég az Úr kegyelme által kezdődött egy új korszak. Elég hosszú ideig munka nélkül voltam, voltak próbálkozások, de egyik sem volt hosszú távú. Mindez nagyon nehéz volt anyagilag is és lelkileg is megterhelő volt. Mindamellett, hogy nem volt munkám történt más is, ami sebet ejtett a szívemen, ami felszakított régi sebeket, és fájdalmat okozott. Sokszor éreztem, hogy túl sok a teher és hogy nem bírom tovább és volt hogy azt is éreztem, hogy Isten elfeledkezett rólam.
Januárban egy barátnőm küldött egy álláslehetőséget, melyben a Magyar Pünkösdi Egyház titkárságára kerestek embert Budapestre. Vegyes érzelmekkel, de megpályáztam az állást. Hogy miért is voltak az érzéseim vegyesek? Tudtam, hogyha megkapom az állást, akkor el kell költöznöm Pestre, távol a barátaimtól, távol a családomtól, viszont azt is tudtam, hogy ott egy teljesen új életet tudnék kezdeni. Mindezt elmondtam Istennek, és azt kértem Tőle, hogy legyen meg az Ő akarata. Bármi is lesz az eredmény elfogadom és tudni fogom, hogy ez az Úr akarata.
Ahogy telt az idő, néha már el is felejtkeztem az állásról, mindeközben Debrecenben nem sikerült elhelyezkednem.
Majd egyszer csak behívtak állásinterjúra, ahová nagy izgalommal készültem. Az interjú jól sikerült, de tudtam, hogy még másokat is meg fognak hallgatni, meg hogy elsősorban Pest környékéről kerestek embert. Az interjú után még jobban vágytam erre az állásra és ezzel együtt erre az új életre is.
Az interjú után másfél héttel később hívtak telefonon, hogy azt szeretnék, hogyha én dolgoznék náluk. Nagyon boldog voltam ettől a hírtől és tudtam azt, hogy ez nem más, mint Isten tökéletes terve az életemre.
Megtapasztaltam azt, hogy milyen az, amikor teljesen merünk az Úrra hagyatkozni és nem szorítjuk Őt korlátok közé. Olyan ajtókat tud megnyitni, amikről talán soha nem is álmodtunk.
Csodálatos megtapasztalni azt, amikor Isten egy pillanat alatt kiemel a mocsárból, a saját erőnkből nem megy, és addig míg saját magunk próbálunk kikecmeregni, addig nem is fog sikerülni, de amikor feladjuk azt, hogy valamit mi magunk oldjunk meg, akkor beavatkozik az élő Isten és egy pillanat alatt minden megváltozik.
A fenti ige azonnal élővé vált a számomra, hiszen valóban, bármilyen hosszúnak is tűnik olykor a várakozás, Isten nem feledkezik el az övéiről.
Lehet hogy évek óta várod, hogy változás történjen az életedben, imádkozol, várakozol, de talán látszólag semmi nem változik. Vársz egy munkahelyre, vársz a társadra, nehéz körülményeid megoldására, de úgy érzed mind hiába.
Lehet, hogy te nem látod, de Isten dolgozik az ügyeden, hallja a kimondott és kimondatlan szavakat, csak merd teljesen rábízni az életed, és ha Istennek az a terve, hogy felforgassa az életed, akkor merj kilépni és elindulni afelé az új felé, amit az az út tartogat. Ne szorítsd Istent korlátok közé!

 

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.” /Zsoltárok könyve 1, 1-6/

Hosszú évek után is megeshet, hogy egy-egy helyzetben nem hozunk megfelelő döntést, nem viselkedünk úgy, ahogy az keresztény emberhez illene egy bizonyos szituációban. Amikor olvassuk a fenti Igét, akkor elsőre olyan távolinak tűnik a „bűnös ember”, akiről a sorok szólnak. Ilyenkor van, hogy megnyugszunk és hátradőlünk, hogy ez az üzenet akkor most nem nekünk szól, hanem annak, aki még a világban van, és a bűneiben él tudatosan vagy tudattalanul. Érdemes azonban időről-időre egy felülvizsgálatot tartani, hogy valóban a fenti dolgok egyike sem ütötte fel a fejét az életünkben? Hogyan tehetünk szert boldog megnyugvásra?

  1. „…nem jár a bűnösök tanácsa szerint…” – Vajon nem történik meg, hogy egy válaszút előtt állunk, és világi ismerőseink a bölcsesség legapróbb csíráját sem tartalmazó javaslatait is megfontoljuk, akár meg is fogadjuk? A bűn nem mindig égbe kiáltó, hatalmas botlás, ami azonnal szemet szúr. Az ördög szeretné, hogy ha a kornak megfelelő szemléletek szerint alakítanánk az életünket és a döntéseinket, ha engednénk a kegyes hazugságnak, kisebb, javunkat szolgáló csalásokat engednénk meg magunknak, nem gondolkodnánk annyira csak feketében és fehérben, bűnben és igazságban.
  2. „…nem áll a vétkesek útjára…” – Ha több, apró helyzetben teret engedünk a gonosznak, végül már egész nagy területre tesz szert a szívünkben, gondolatainkban, életünkben. Lehet, hogy egyből észre sem vesszük, de kezdhetünk eltávolodni az Úrtól, kevesebbet imádkozunk, racionálisabbakká válunk a hittel Istentől való függésünk helyett. Ezt komolyan elítéli az Írás: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” /Máté 12, 30/ A világ azt kiáltja minden nap, hogy belefér! Jól vagyunk úgy, ahogyan vagyunk, nem kell változnunk – belefér. Nem kell megmaradnunk a házasságainkban – belefér. Nem kell már az Istennel való túlontúl szoros kapcsolat, az maradiság – ez is belefér, és számtalan dolgot sorolhatnék még. Ha nem maradunk meg annál, amit Isten tőlünk vár, akkor már nem az Ő útján járunk, ideje minél hamarabb visszakanyarodni.
  3. „…nem ül a csúfolódók székére…” – Mindezt egy konkrét folyamatnak is tekinthetjük. Azzal, hogy kezdetben csak a hamis tanácsokat fogadjuk meg, később már mi magunk is a helytelen ösvényre keveredhetünk, azonban, ha már ott vagyunk nem az Úr, hanem az ördög tud és akar is használni minket. Ebbe rémes mégcsak belegondolni is, nem engedhetjük magunknak! Míg Isten mások bátorítására, a gyülekezet épülésére akar használni minket, addig az ellenség arra fog késztetni, hogy másoknak sérülést okozzunk, negatívan beszéljünk, csúfolódjunk, vádoljunk, amivel nem csak magunkat, de a környezetünket: családunkat és testvéreinket is gyengíthetjük.

Legyünk Isten kezében használatos eszközök! Ez az Ő vágya, és ez által lehet áldott a mi életünk is. Erre ígéretünk is van: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” Ha az Úr mondja, az a legszilárdabb biztosíték! Valóban előttünk van az élet és a halál útja, a bűnös és az igaz ember életét követő biztos következmények. Nem kérdés, hogy melyiket szeretnénk a magunkénak tudni. Ne sajnáljuk a bűnt, számoljunk le vele, és Isten szerető karja vár ránk.

 

„De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Mt 24,13.

Várjuk a csodát? Várjuk Isten ígéreteinek beteljesedését? Belekezdtünk valamibe, aminek úgy tűnik nincs eredménye? Gyógyulásért, szabadulásért, áldásokért imádkozunk, de még nem teljesedett be? Régen benne vagyunk egy kilátástalannak tűnő helyzetben, és nem akar jönni a megoldás?

Szerintem ezen kérdések valamelyike mindannyiunk számára aktuális. Mindig vannak olyan élethelyzetek, amikor várunk, amikor ki kell tartanunk egy dologgal kapcsolatban.
Ez van, amikor meglehetősen idegőrlő állapot, akár Isten vádolásáig illetve lázadásig fajulhat. Ki ne esett volna már bele a „miért, hát miért van ez?”  kérdésébe. Hát miért engedi Isten, hogy egy rossz munkahelyen, vagy a magányban, vagy egy súlyos betegségben legyen az igaz? Hát nem azt mondja, hogy mindenkor velünk van? De ezt mondja, csak nem mondja meg, mikor cselekszik.

Emberi elképzelésünkkel bekorlátozzuk Isten cselekvőképességét. Mi magunk megalkotunk egy menekülési útvonalat, egy jónak tűnő megoldást, és elkezdünk afelé haladni. Van, hogy ez működhet, de mi van egy súlyos betegség kapcsán? Egy testvérnőnknek nem műthető agydaganata van. Milyen megoldást tudunk kreálni korlátolt elménkkel és lehetőségeinkkel? Elmondom, semmilyet. Egyetlen lehetőség marad, az Isten gyógyítása. Nem kerülhetjük meg Istent saját megoldásokkal, türelmetlenségünkből fakadó pótcselekvésekkel, kezdeti kitartásunk reményvesztettsége utáni vádlásokkal.

Vagy mindvégig kitartunk, mert tudjuk, hogy: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” Vagy feladjuk, és az ördög megnyer egy csatát, rosszabb esetben a háborút.

Életemből vett bizonyságaim által elmondhatom, hogy a kitartás gyümölcse akkor érik be, amikor az elengedés kerül az emberi megoldások, gondolatok helyébe. Miért kellett nekem is annyiszor végigjárni a fent leírt útkereséseket, miért kellett görcsösen ragaszkodnom a saját elképzelésemhez, mikor utólag mindig megláttam, hogy Isten terve, amikor kibontakozik, abból nem holmi utánzat, olcsó kínai utángyártott vacak lesz, hanem békességet, tökéletes, teljes körű megoldást hozó áldás lett.
Tedd Isten kezébe az adott helyzetet, és általában záros határidőn belül jön is a megoldás. Azért nem árt persze, ha alkalmazod a „Segíts magadon, Isten is megsegít” elvét, mert:
1.    Ahhoz, hogy Isten segíteni tudjon, ahhoz ezt meg is kell engedni Neki. Isten senkire nem erőszakolja rá magát. Ezért is nem működnek a saját megoldásaink sok esetben.
2.    Ha megengeded Istennek, hogy segítségedre legyen, akkor ez nem azt jelenti, hogy otthon ülsz és malmozol, arra várva, hogy Isten oldjon meg mindent szépen. Isten segítsége nem abból áll, hogy majd helyetted cselekszik, és te addig csak hátradőlsz, amíg az Úr nem szól, hogy vége a pihenőnek.

Imádkozz, böjtölj, keresd az Urat. Az igéből hitet és erőt nyersz. Mt 21,21 „Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;”
Rázd le magadról az évek alatt más hívők által beléd itatott kétségeket, a saját magad által felépített falakat rombold le, és kezdj hinni! Hidd el, hogy Isten ma is gyógyít, Isten ma is ugyanaz, mint Jézus idejében, hidd el, hogy nem hiába fáradozol, hidd el, hogy Isten megáld ott ahová helyezett. Ne félj, csak higgy! Ha kitartasz, meglátod Isten szabadítását!

 

„Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.” Ézsaiás 55:1-3

A hűséges Isten hívó szava ez a rohanó, túlhajszolt ember számára. Mindenkinek szól ez a lehetőség, de nem mindenki akar tudni erről, sokakat foszt meg a gonosz attól, hogy a szívéig hatoljon a Teremtő hívószava.

Éppen a minap figyeltem a városban rohanó embereket, akik munkájukból siettek a nap második részét aktívan megélni,  vagy éppen  a családjukhoz, netalán további programokra. Arcuk kiégett, fakó, és vágyakozó. Igen, minden ember vágyakozik, „szomjazik” az ÉLETRE. Ennek érdekében igyekeznek tehát kitölteni a bennük lakozó űrt megannyi vagyonba kerülő pótcslekvéssel, mint mozi, táncórák, főzőtanfolyam, vagy egészen kemény éjszakai szórakozás stb… és mégis, bár lehet, hogy rohanásában odaért a programra, melyet azért szervezett, hogy „éljen” egy kicsit, kifizette a drága árat azért, de… másnap ugyanazt a kiégett arcot, életre vágyakozó tekintetet látom rajta. A Teremtő Isten jól ismeri az embert, tudja a szükségeinket, a bíróképességünket, az anyagi helyzetünket, és ahogyan az Igéből tudjuk, még a hajunk szálának száma is ismeretes Előtte. Ő figyel nap, mint nap bennünket onnan fentről, a csodálatos országból, ahová egyszer minket is el akar majd vinni, és lát. Látja az embert, amint keserű, kiégett, megfáradt nyomorában felüdülést keres naponként. Istent ismerő - és nem ismerő, keresztény - és nem keresztény ember keresi az ÉLETET, de nem jó helyen. Pedig a válasz évezredekkel ezelőtt meg volt adva az Ézsaiás Könyvében.

Érezd, hogy a mai napon, az Élő Isten megszólít: „Ti szomjazók mind!” Azt mondja ma neked és nekem, hogy menjünk oda Hozzá akár nincstelenül, pénz nélkül, akármilyen fizetség nélkül… Vegyünk és együnk, ő vendégül lát az élő vízből terített asztalán.

Nekem annyira tetszik Isten nyílt és egyenes beszéde. Nem próbálja túlragozni, körülírni, hanem egyszerűen, világosan kimondja, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy jól élj. Ahogyan itt is nyíltan kitér arra, milyen felesleges dolgokért ad árat az ember. „Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni?” Az Ige szó szerint megnevezi a pazarlásunkat. Megannyi pénzt képes kifizetni az ember a szórakozásért, felüdülésért, ami valójában a lelkének „nem kenyér”,vagyis nem táplálja, nem fog valóságosan jól lakni attól az éhes emberi lélek. Leginkább talán csak csokoládé, amely pillanatnyilag édes élmény, de nem táplál.  „Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!” Hmmm,milyen csodálatos az Istenünk! Övé az élet, Ő az Élet, és ő ingyen, minden fizetség nélkül hív, hogy megelégíthessen téged. Azt mondja, vegyél bort, mely a Jézus drága vérét szimbolizálja. A vért, amely megtisztít a bűnöktől és terhek nélkül indulhatsz tovább a holnapnak. Kínál tejjel, mely a jó és könnyen bevihető táplálékot jelenti nekünk. A szeretetével, a gondoskodásával, a Lényével jóllakik a lelked, mert Ő maga az Élet.

„Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat!” Csodálatos ígéret ez, ha Rá hallgatunk, ha vagyont érő, és fizetséget követelő pótcselekvések helyett az élő Isten terített asztalát választjuk, lelkünknek tápláló, jó ételt, és növekedésünkhöz szükséges kövér falatokat kaphatunk ingyen. Ingyen, mert Valaki vállalta minden ár kifizetését, a legnagyobb ár kifizetését. A lelkednek szükséges bor, kenyér, tej és kövér falatok már ki lettek fizetve, és ma fel vannak kínálva előtted is. Nem kell hajszolnod a drága csokoládét, amely egy ideig jól esik, de nem laksz jól attól, hosszú távon inkább csak kárt okoz.

Isten örök szövetséget kínál, az Ő asztala mindenkor terítve, készen áll, és ehhez az asztalhoz te is hivatalos vagy. Fogadd el, és élni fogsz!

„Az angyal pedig megszólalván monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek mert tudom, hogy a megfeszíttetett Jézust keresitek!
Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet ahol feküdt vala” Máté 28: 5-6

Húsvét Jézus feltámadásának ünnepe! Sokak számára olyan, mint bármely más ünnep, de mi keresztyének tudjuk mit is jelent valójában nekünk.
A történetben azt olvassuk, hogy vasárnap hajnalban az asszonyok szomorúan, de szívük teljes szeretetével készülnek Jézus sírjához, hogy pótolják a temetésen elmulasztottakat. Iránta érzett tiszteletük jeléül, jó illatú kenettel kenjék meg Jézus testét a kor szokásai szerint. Mivel a szombati napon ezt nem tehették meg a zsidó szokás miatt, ezért vasárnap akarták bepótolni.
Amint gondolataikba merülve mentek a sír felé, hirtelen a földbe gyökerezett a lábuk, és félelem járta át az egész lényüket. A föld megremegett alattuk, mélyről jövő tompa zaj csapta meg a fülüket, riadtan kapaszkodtak egymásba mindaddig, míg minden elcsendesedett.
A nagy földindulást az Úr angyala okozta, Aki alászállt a Mennyből elhengerítette a nagy követ, ami a sír előtt volt, és ráült a kőre. Tekintete olyan volt, mint
a villámlás arca ragyogó, ruhája mint a hó. A sírt őrző katonák, tőle való félelmükben olyannyira megrettentek, hogy olyanok lettek, mint a halott.
Az angyal pedig megszólalván mondta az asszonyoknak: "Ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek, nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt.”
Ezért olyan örvendetes ünnep a keresztyének számára a Húsvét! Jézus feltámadása megerősítette az egész világ számára azt, hogy Ő Isten Fia, ugyanis ezért ölték meg a zsidók Őt, mert Isten Fiának vallotta magát.
A keresztyén ember számára már elég ahhoz, hogy nem világi szemlélettel, hogy földi testi és mulandó örömökkel, evéssel, ivással, tobzódással, vendégeskedéssel, sok világi fecsegéssel élje át a húsvéti ünnepet, hanem lelki örömmel.
Az Úrban való örömök ezek a mi számunkra nevezetesen, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus feltámadásából származó drága lelki javak, amik maradandó kincseket rejtenek.
Az Ő feltámadása teljes vigasztalást nyújt a nyomorúságunkban és szenvedésünkben, mert bizonyossá tesz abban, hogy él a mi Megváltónk, Akihez bizalommal folyamodhatunk minden szükségünkben.
Jézus Krisztus a feltámadásával legyőzte a halált, diadallal kijött annak hatalmából. Fényes győzelmet aratott lelkünk ellenségén, a sátánon!
Jézus Krisztus feltámadása bizonyossá teszi azt is, hogy az Ő szenvedése, és halála eleget tett Isten igazságának, helyettünk kifizette a váltság díjat a bűneinkért, mert meg van írva: „A bűn zsoldja a halál, de Jézus Krisztus kegyelmi ajándéka az örök élet”
Jézus Krisztus feltámadása biztos reménységet ad nekünk, a jövendőbeli feltámadásunk felett. Mindezt azért, mert Jézus Krisztus a mi fejünk, és mi az Ő tagjai vagyunk, és a benne való hit által mi is feltámadunk!
A hívő élet igazi szépsége és reménysége ebben rejlik. Lelkünk teljes buzgóságával valljuk, hogy Húsvét az egyik legdrágább ünnepünk, mely az örök élet drága kincsét hordozza magában.

„És monda néki a fia: Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivatassam” (Lk. 15:21)

Bizonyára olvastátok a Bibliából a Tékozló fiú történetét, ami valószínű elgondolkodtatásra bírt benneteket. Mint tudjuk egy embernek volt két fia, a kisebbik fiú kikérte a vagyonát és elköltözött otthonról. Felelőtlen, lumpoló életet élt, és ennek az lett a következménye, hogy teljesen eladósodott.  Mivel  éhínség volt azon a vidéken, senki nem adott neki enni, így a kényszer rávitte, hogy elszegődjön disznópásztornak. A disznók elé tett moslékból is kívánt enni, mert olyan éhes volt. Eközben „magába szállt” ráeszmélt, hogy az ő apjának milyen sok bérese van, akik jóllakottan élnek, ő pedig éhen hal. Arra döntött, hogy felkel, és elmegy az Atyjához, és bocsánatot kér tőle. És így is történt: „Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!” –mondta az atyjának, mikor hazament. Az Atyja megbocsátott neki, nagy lakomát csapott a tiszteletére, és azt mondta: „Az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott…”

Röviden ennyi a történet, de ettől sokkal több üzenete van. A kisebbik fiú vétkezett akkor, amikor kikérte a vagyonát, és ellumpolta. De számára is megadatott egy lehetőség, hogy az elrontott tetteit megváltoztassa, ezt viszont Isten terve nélkül nem tudta volna véghezvinni. Belekerült egy olyan helyzetbe, ami már az életét is veszélyeztette, és ekkor történt az, aminek történnie kellett!

1. Magába szállt, 2. felkelt, 3. elment, 4. bocsánatot kért.

Neki rá kellett döbbenni arra, hogy mit tett. És mikor rádöbbent a valóságra, akkor megtette azokat a lépéseket, amit meg kellett neki tenni. Az addigi életének hátat fordított, és visszament oda, ahol biztonságban élhet. Tehát tett egy 180 fokos fordulatot. Valószínű nem gondolkodott azon, hogy vajon az Atyja mit fog mondani, vagy nem -e fogja visszaküldeni, hanem amint ránehezedett a bűneinek a súlya, a kivezető utat is megtalálta.

E történetet elolvasva eszembe jutott, hogy hányszor vagyunk mi is tékozló fiúk, csak talán nem így bonyolódik minden, ahogy neki. Pedig a hasonló helyzeteknek csak ez az egy útja van! Valóságosan belekerülni egy olyan helyzetbe, ami által ránk nehezedik a bűneink súlya, tehát rádöbbenünk, megbánjunk, amit tettünk, és egy döntést hozunk a visszafordulásra, bocsánatkérésre. Ezt a döntést nem csak meghozzuk, hanem meg is tesszük!

Láthatjuk, hogy a tékozló fiúnak az Atyja nem csak megbocsátott, de nem verte a fejéhez sem, hogy mennyi vagyont pocsékolt el, hanem keblére ölelte a fiát. Azt mondta: „meghalt-feltámadott, elveszett- megtaláltatott”- de ehhez viszont, hogy meg tudjon bocsátani, bocsánatot kellett kérni a fiúnak.

Mi emberek hányszor és hányszor kerülünk oda a vagyon kikéréséhez, annak eltékozlásához, majd a moslékos vederhez? Mi vajon tudunk -e olyan hittel odamenni Istenhez, mint ahogy ez a fiú tette, mert ő nem gondolt arra, hogy esetleg elküldik őt. Van -e olyan bizalmunk Isten felé, hogy tudjuk azt, hogy megbocsát nekünk, ha bűnbánóan megyünk Elé?

Elgondolkodtatok -e már azon, hogy ha az Atyja a fiának meg tudott bocsátani, akkor Isten nem -e még inkább megbocsát az övéinek? Azt mondja az Ige a I. kor. 10:15-ben: „Hű az Isten, ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek. Sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”

„Nem ember az Isten, hogy hazudjon”- mondja egy másik helyen az Ige! Higgyük el, hogy emberként belemegyünk olyan dolgokba, amit nagyon megbánunk később. Lehet ez anyagi, erkölcsi, vagy bármi, de egy a fontos, hogy felismerjük, és legyen erőnk visszafordulni a lejtőn! Ne rohanjunk a vesztünkbe, mert van egy kapaszkodó, és ez Isten keze, ebben meg kell kapaszkodnunk, és a tőle kapott erővel vissza kell mennünk, hogy megbocsátást nyerjünk. Vannak emberek, akik inkább szenvednek, mint ezt az utat választanák, és vannak olyan emberek is, akik jól látják, miben vannak, de a büszkeségük nem engedi meg, hogy visszaforduljanak. Lehetséges nem a büszkeség, hanem a halogatás van náluk. De vajon biztos -e az ilyen ember, hogy lesz még lehetősége visszafordulni?

Kegyelemre utalt emberek vagyunk. Kérjük Istent, hogy kegyelmét árassza ránk a mi bűnnel telt életünkre! Készítse el számunkra azt a tervet, aminek alapján visszatalálunk Hozzá! Szálljunk magunkba, gyakoroljunk bűnbánatot és alázzuk meg magunkat.

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Fil. 4:11-13

Mi is az igazi megelégedés? Amikor már nem vágysz folyton többre, hanem azt tudod mondani, hogy: Uram hálás vagyok mindazért, amit kaptam, köszönöm, hogy velem vagy minden nap, és ez elég nekem!
De milyen is az ember valójában? Mindig többre vágyik, mindig mást akar, többet akar, máshogy akarja, mint ahogy épp jelenleg van.
Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mindenünk az Úrtól van, ha Ő nem adta volna meg, akkor nem lenne, és sokszor követelőzünk, mert még többet szeretnénk.

Ez már gyermekeknél is megfigyelhető. Megkap egy játékot, aminek örül egy-két napig, aztán megunja és már rögtön mást is akar. Vagy látja, hogy a többi gyereknek milyen játéka van és neki is kell olyan. Vannak szülők, akik a gyermek első szavára mindent megvesznek, mindent meg akarnak neki adni, nehogy valamiben hiánya legyen, vagy esetleg ciki legyen, hogy neki nincs meg a legmenőbb játék.
Ezzel ellentétben vannak olyanok, akik nem adnak meg mindent, amit csak a gyerek kiejt a száján. Ők vajon rossz szülők? Nem, nem rosszabbak ők, mint az előző csoporthoz tartozók, sőt…! Hiszen, ha a gyerek mindig mindent megkap soha nem fogja megtanulni, hogy mi is valójában az a megelégedés, később felnőttkorában is mindig mindent azonnal akar majd.

Nekünk felnőtteknek nem ismerős ez a kép? Kérünk valamit a mi Atyánktól, és sokszor beleesünk abba a hibába, hogy azonnal akarjuk a választ az imáinkra. Van, hogy jön azonnal, de van, hogy sokszor bizony hosszú éveket kell várni egy-egy kérésünk beteljesedésére.
És bevallom én magam is, nagyon sokszor azonnal akartam a válaszokat, a megoldásokat, a dolgokat, amiket kértem. De a hosszú várakozás alatt megértettem azt, hogyha megkapnám nem töltenék annyi időt az Úrral, ha megkapnám nem biztos, hogy a javamra válna, ha megkapnám most rögtön, akkor nem biztos, hogy igazán hálát adnák érte.

Szóval mi is az igazi megelégedés? Minden körülményben, legyen mélység vagy magasság, szegénység vagy gazdagság, öröm vagy bánat, és még lehetne sorolni, de mindig elégedettnek lenni azzal, ami épp van. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem is kell imádkozni azért a helyzetért, vagy dologért, de nem mindegy, hogy milyen szívvel tesszük ezt. Haragudva Istenre, hogy elvette, vagy épp nem adta meg, pedig megtehetné. Vagy hálát adva, hogy Ő velem van, és oltalmaz az úton, hogy a legjobb úton vezet, és hogy soha nem hagy el.

„Isten túlságosan szeret ahhoz, hogy megadjon valamit, amire nem állsz készen, nem tudsz kezelni, ami nem illik bele az életedre vonatkozó tervébe, ami leszívná energiádat vagy elpusztítana.
Amikor Isten valamit megtagad tőled, bízz Benne: Ő tudja mit csinál.”

Ma, ha nem érted, hogy miért kell olyan hosszan várakoznod, ha nem érted, hogy miért nem kapod meg, amire már oly régóta és olyan nagyon vágysz. Bízz Istenben, és abban, hogy Ő valóban tudja, hogy mit cselekszik. Legyen elég annyi, hogy Ő veled van, hogy soha nem kell egyedül lenned, hogy irányítja és vezeti az utad. Figyeld a te Mestered, hogy mit akar tanítani a próbák alatt, mit akar veled megértetni a sötétségben, a viharok közepette.
Talán épp ezt...MEGELÉGEDETTSÉG!

 

„Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (János 6,29)

Talán elsőre ez egy nagyon egyszerű kérésnek tűnhet. Úgy tudunk Isten tetszésére lenni, hogy hiszünk Jézusban, aki hatalmas csodákat tett, 2000 évvel később is, nagyon elszigetelt népcsoportokat leszámítva, bárki tudja a név hallatán, hogy ki is Ő, mit is végzett el, az örömhír beterítette a világot. Jézusról szólt az Ige az eredeti kontextusban, de jól tudjuk, hogy a sorok mögött mindig rejlik plusz mondanivaló ránk nézve is. Természetesen ma is az a cél, hogy Jézushoz vezessük az embereket, ez nem is kérdés! De mivel ma már nincs itt fizikai valójában, ezért most mi vagyunk azok, akiket az Atya küldött, akik látványos módon képviselik Őt – természetesen a Szent Szellem ereje és pártfogása által. Eszünkbe juthat egyből ez a sor: „Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között” (2 Korinthus 2,15). Az illat az, ami távolról is jelzi, hogy a forrása a közelben lehet. Hívogat, hogy megtekintsük azt, vagy éppen távol tart attól, ha szagként áramlik és elcsavarja az orrunkat. Ma mi vagyunk az illat, a cselekedeteinkkel megkívántatjuk vagy sokszor sajnos elriasztjuk az embereket Istentől. A példa arra, hogyan tegyük ezt megfelelően, hogyan tudnak rajtunk keresztül eljutni az emberek az Igazságra, egyedül Jézus csodás életének a példája lehet.

Amikor ezen gondolkodtam, akkor nagyon sok dolog ötlött fel bennem, kérte arra az Úr minket, hogy egymást szeressük, erről ismer majd meg a világ. Tudnunk kell hálát adni, örömben, igazságban járni, megbocsátani, távol maradni a bűntől.. És sorolhatnám még ezeket, mind ékes példája az Isten-követésnek. Azonban egy nagyon fontos dolog, ami hiányzik a sorból, csak ezután jutott eszembe. Lássunk néhány Igét:

-      A samáriai asszony a Jézussal való találkozás után: „Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?” (János 4,28-29)

-      Ötezer ember megvendégelése után: „Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” (János 6,14)

-      Lázár feltámasztása után: „Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.” (János 11,45)

Sokszor elfelejtjük, hogy a csodák micsoda illattal bírnak! Jézus is arra bátorított, hogy tegyük azokat a dolgokat, amiket Ő, sőt akár nagyobbakat is. A tanítványok korai szolgálatát csodák kísérték, és a gyümölcseit láthatjuk is. Az Ige itt is megerősíti, hogy az Isteni erő megnyilvánulásaként hittek az emberek. A mai hitet kereső embereknek is szükségük van ezekre a dolgokra, hogy a gyógyítás, a prófétálás, a bölcsesség beszéde a többi ajándékkal együtt megnyilvánuljon a mi életünkben. A Lélek gyümölcsei is nagyon fontosak, nem is kell ecsetelnem. Egyik sem működik a másik nélkül. De a mai egyház inkább „csak” kegyesen él, törekszik a lehető legpéldamutatóbb életet élni – ami fontos. De Isten erejéhez, valójához, kegyelméhez, szeretetéhez ugyanúgy hozzá tartozik, hogy betegeket gyógyítson meg, szóljon titkos dolgokat, öntsön ki a lelkéből. Ha Őt akarjuk megismertetni valóságosan, akkor azokat megtartva, amiket eddig is helyesen tettünk, Isten népe, még több csodára fel! Ez felforrósítja a szíveinket, megeleveníti a hitünket, és hitet ébreszt az örök élet nélkül levő szívekben is.

More Articles ...

  1. 2014. március 24. - 2014. március 30.
  2. 2014. március 10. - 2014. március 16.
  3. 2014. március 3. - 2014. március 9.
  4. 2014. február 24. - 2014. március 2.
  5. 2014. február 17. - 2014. február 23.
Page 23 of 41