Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Magyar Pünkösdi Egyház

Details
Irasok
31 March 2020
Hits: 223

Kedves olvasók!

A Magyar Pünkösdi Egyház Főtitkára, Kecser István a következő gondolatokat osztja meg bátorításul mindnyájunk számára:

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenni. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.” (Máté 24,6-8)

Évszázadok óta olvassuk Jézusnak szavait, időnként meg is fordult bennünk, hogy egyik-másik esemény már az általa utolsó időknek nevezett időszak kezdetét jelenti, de – mivel a veszélyhelyzet idővel mindig elmúlt, és esetleg addig sem minket terhelt legjobban – hamar elhalványodott bennünk ez az érzés.

Most egy újabb figyelmeztetést kapunk. Merthogy ez bizony az, az Úr, a világmindenség teremtő és alkotó Istene jelzi számunkra, hogy közeledik ennek a világkorszaknak a vége.

Minden kegyes szólam, és talán – engedjük meg, ilyen is van – őszinte érzés mellett is valójában felkészületlenek vagyunk. A ma Európában élő generációk nagyobb része számára ismeretlenek a hasonló megpróbáltatások, és a balkáni, illetve a közelmúltbeli krími háború, vagy nagyobb földrengések által érintetteken kívül alig van, akiben a legcsekélyebb rutin meglenne a komoly megrázkódtatás nélkül való átélésükhöz.

Az európai, és benne a magyar Eklézsia is felkészületlen, legalábbis ami a hitéletben kialakított „rutinunk” felborulásával járó viszonyok kezelését jelenti. Különös kegyelem, hogy a technika lehetőséget ad korábban nem ismert módokon történő kapcsolat-ápolásra, közösségi életre, azonban ezek nagyon is kétélű fegyverek a nehézség ellen, okunk van feltételezni, hogy magunk is sérülünk, veszítünk használatuk során.

Az Eklézsiának a tizenkét tanítvány és Jézus közössége óta szüksége van arra, hogy bizonyos anyagi kérdéseket is kezeljen. A mi korunkra a gyülekezeteknek kialakult az a gyakorlata, amivel a közös terhek viselésének és a misszió betöltésének pénzügyi feltételeit biztosítják, az erre a célra szánt adományokat összegyűjtik, és azokból fedezik a felmerülő szükségeket.

Jelenleg egy rendkívüli időszakban és helyzetben élünk, ez azonban nem fog örökké tartani, és az élet visszatér valahová a korábbi kerékvágás közelébe. Ahhoz, hogy gyülekezeteink, lelki munkásaink, missziónk ne veszítsék el a megélhetésükhöz és működésükhöz szükséges forrásokat, addig is, amíg a hagyományos istentiszteleti rend helyre nem áll, kérünk mindenkit, hogy azokat az anyagi eszközöket, adományokat, amelyeket jövedelmünkből az Úrnak visszaadunk, következetesen és lelkiismeretesen gyűjtsük, és az első adandó lehetőséget kihasználva juttassuk el a velük történő gazdálkodás felelősségével megbízott testvéreknek. Sem egy ilyen járványhelyzet, sem más nem változtat ugyanis az Ige azon parancsain, ami a jövedelmünkből hozott hálaáldozatokra vonatkoznak. Annál is inkább fontos ez, mivel lelkipásztoraink és az Egyház munkatársai tovább végzik munkájukat, az adott helyzetben a korábbiaknál még nehezebb feltételek mellett is.

Annak érdekében, hogy az Egyház fenn tudja tartani gyülekezeti szolgálatait és misszióját, kérjük, hogy azok, akiknek bankszámlájuk van, és rendelkeznek az átutalás lehetőségével, lehetőleg havi rendszerességgel utalják el adományaikat a lelki otthonuknak tekintett gyülekezet bankszámlájára. Aki csak készpénzben tudja tizedét, adományát félretenni, javasoljuk, hogy rendszeresítsen egy borítékot, amibe minden vasárnap tegye bele ezt, és amikor a lehetőség arra megnyílik, a borítékot lezárva juttassa el a gyülekezet pénztárosának kezéhez, aki a „békeidőben” megszokott rend szerint (tehát megfelelő kontroll mellett) ezeket az adományokat számba veszi, és elhelyezi a gyülekezet bankszámláján, vagy házipénztárában.

Bízunk abban, hogy a rendkívüli helyzet rendkívüli képességeket, készségeket, akár ajándékokat is felszínre hoz, amelyek végül az Eklézsia javát, missziójának betöltését szolgálják. Keressük Isten akaratát, ápoljuk a hívők közösségét összetartó kapcsolatokat, legyünk készek a segítségre szorulók és a rendkívüli munka terheit hordozók támogatására – és az Eklézsia erősebb lesz, mint valaha is volt!

Kecser István

főtitkár




Gondolkozz el rajta!

Details
Irasok
26 March 2020
Hits: 245

A jelen helyzetben nem sok vidám dolog jut az ember eszébe még akkor sem, ha fiatal. Azonban mi hívők tudjuk, hogy mindennek meg kell történnie, annak ellenére mégis riasztó, ha jól belegondolunk.
Egy világméretű járvánnyal állunk szemben, ami szinte megállíthatatlan, és a legnagyobb hatalommal rendelkező ember is döbbentem, tehetetlenül áll előtte.
Talán nincs is, vagy csak kevesen vannak olyanok, akik könnyelműen veszik, és a rendelkezés ellenére egész másként viselkednek, mint ami ilyen helyzetben elvárható tőlük. Pedig nem is olyan nehéz elképzelni, milyen lehet az, mikor nem kapunk levegőt! Milyen érzés felfogni, hogy jöhet egy pillanat, amikor bekövetkezhet nálunk is, hogy ami ingyen van, nekünk abból van a legkevesebb, vagy egyáltalán nincs!
Az egészségügy lelkiismeretes munkája mellett is bekövetkezik a tragédia azoknál, akik gyengék, betegek, öregek. És ez visszafordíthatatlan mindaddig, míg Isten azt nem mondja, hogy „Vége”.
Mikor vége lesz a járványnak, és mint egy nagy orkán eredetű szél, amikor megáll, olyan képet hagy maga után. A körülöttünk lévő pusztítás, elkeserítő látványt nyújt, a károk pedig felbecsülhetetlenek.
És ez mégis miért történt, kérdezhetik sokan. Hát Istennek nincs e joga azt tenni a teremtményeivel, amit akar?
Ezzel kapcsolatosan egy bibliai történet jut eszembe, ami a Máté 20-ban van megírva.
Egy szőlősgazda korán kimegy, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Szerződést köt mindegyikkel, hogy napi 10 pénzt fizet arra a napra a munkájukért. Majd később is embereket fogad fel a munkára. Ezek az emberek különböző időpontokban mentek ki dolgozni, de a munka végén, mindegyik ugyan annyi pénzt kapott a különböző ideig végzett munkájuk után. Ezért elkezdtek zúgolódni azok akik korán reggeltől kinn voltak a munkában, mire a szőlősgazda azt mondta nekik: „Barátaim, nem cselekszem igazságtalanul, avagy nem tíz pénzben egyeztem meg veletek? Vedd, ami a tiéd, és menj el! Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. AVAGY NEM SZABAD É NÉKEM A MAGAMÉVAL AZT TENNI, AMIT AKAROK…..”Máté 20:14-15a
Ekképpen lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók, mert sokan vannak hivatalosak, de kevesen a választottak” Máté 20:16
Amint a fenti Igében olvashatjuk, Jézus azt mondta:” Nem szabad é a magaméval azt tenni, amit akarok?” Éppen így, mi is az Úréi vagyunk, és Ő azt cselekedhet velünk, amit akar. Meggyőződésem azonban, hogy ami ma történik a világban, abban Isten nem leli örömét.  Viszont most, amilyen nagyméretű a világjárvány, és nem tudhatjuk, hogy az Úrnak mi a terve vele, ezért sokkal jobban járunk, ha az Ő oltalma alá helyezzük az életünket! És ezért legyünk hálásak Néki, hogy még van lehetőségünk dönteni mellette, és védelemért kiáltani Hozzá.
Mint ahogy a szőlőmunkások is, volt, aki hajnalban, a másik reggel, megint másik délben kezdte el a munkát, mégis ugyanannyi fizetséget kapott érte. Ugyan úgy, ha valaki gyerekkorától kezdve hitben él avagy, van, aki most fordul az Úr felé, akkor is éppen úgy, az Örök Élet részesévé válik! „Ekképpen lesznek az utolsókból elsők”. Viszont az, aki ebben az ínséges időben a saját bátorsága által maga akarja felvállalni a jövőjét Isten nélkül: annak számolnia kell minden lehetőséggel - „És az elsőkből, utolsók”.
Akármilyen hihetetlen is, de azokban az időkben élünk, amelyről Jézus így beszélt a Lukács Evangéliumában:
„Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen…” Lukács 21:10 - 11
Most nem annak van itt az ideje, hogy azon gondolkodjunk, mi miért van, hanem itt az ideje, hogy végre az Úr felé forduljunk, és védelemért könyörögjünk Hozzá.
Mert ne gondolja azt senki, hogy az Úr nem tudd minden beszédünkről, cselekedetünkről, ami által megítél bennünket majd egyszer.
Kedves Hívő Testvéreim, és Istent még nem ismerő embertársaim!  Most itt van az idő, mikor le kell tenni a büszkeségünket, és oda kell menni az Istenhez, hogy odaadjuk neki, az életünk irányítását.
EZT OLVASTAM VALAHOL: „ Az élet egy szimfónia, én az életem karmesteri pálcáját átadom az Istennek, hogy Ő vezényelje le, saját belátása szerint”. Ámen


Az édesanyák

Details
Irasok
19 March 2020
Hits: 152

  A nők felnőtté válásának különböző biológiai jelei vannak, de a legszebb, és leg szembetűnőbb anyának lenni. Istentől kapott áldás ez még akkor is, ha sokan nem hiszik el. Még ma is vizsgálódnak az ember származása felől, és némelyek el is hiszik azt a feltevést, hogy a majomtól származunk.
Isten társat adott Ádámnak Éva személyében, és születtek gyermekeik.
Így akarja ezt napjainkban is az Úr, hogy családok legyenek, és békességben-szeretetben éljenek. Két ember, mikor megszerette egymást és vállalja a másik terheit jóban, rosszban, egy idő után vágyik gyermekre, aki értelmet ad az életüknek.
Már 9 hónap alatt is, míg szíve alatt hordja gyermekét, tele van szeretettel, odafigyeléssel, kíváncsisággal, és alig várja, azt a pillanatot, hogy kezébe vehesse a pici gyermekét. Boldog érzés ez! A sok fájdalom egyszerre feledésbe merül, és már csak azt látja, hogy egy kis életet tart a kezében, akiért felelősséggel tartozik.
Talán minden anyuka először a kezét érinti meg a gyermekének, majd a kis arcán húzza végig a mutató ujját. Boldog találkozás ez egy újszülöttel!
Ezután következik a szoptatás, ami közöttük a kontaktust, még szorosabbá fonja.
A pici etetése egy igazi gyönyörködés az anya számára.  Amíg a baba szívja és kortyokban nyeli a tejet, ő mosolyogva, simogatva fedezi fel az öröklött vonásokat rajta.  Soha semmit nem tanul meg olyan könnyen az édesanya, mint a gyermekének etetését, fürdetését, a vele való babusgatást, hisz testének része ő. És ahogy telnek a hónapok, egyre több lesz egymás iránt a ragaszkodás, minden percet együtt szeretnének tölteni. Kialakul a szó nélküli beszéd közöttük. Az édesanya jól tudja, mikor mire van szüksége gyermekének, mire vágyik, de attól ő még többet akar adni a kicsinek.
És ahogy telnek a hónapok, a kicsi egyre több információt ért, ami még inkább összetartozást jelent. Később a szó nélküli beszédet felváltja a szavak általi kommunikáció özöne.
És eljön az óvodás kor, az iskola minden problémáival, és nagyon hamar a serdülő kor. A szülő még visszaemlékszik az elmúlt szép évekre, míg engedelmes volt a gyermeke, de eljött az is, mikor kezdett önállóvá válni.
Itt nem minden esetben válik be a régi nevelés eszköze, a szigor, gyakran okozhat konfliktus helyzetet a szülő és gyermeke között.
És életükben egy mérföldkő az, amikor megtalálja a társát a gyermek vagy Istennel, vagy Isten nélkül. És ez lesz meghatározó mindkettőjük életében!
Legyen ez költői kérdés, hogy ki hogyan fogadja el a másikat, és mi lesz a végeredmény?
Ám ne felejtkezzünk meg azokról az anyukákról, aki egyedül nevelik fel a csemetéiket, mert az apuka nem tudott vagy nem is akart megbirkózni az apa szerepével. Ilyenkor még inkább ragaszkodik az anya a gyermekéhez.
Szép, de nehéz feladat édesanyának lenni, ez a hivatás egy egész életre szól!
Az apa előfordul, hogy nem gondoskodik a gyermekéről, de az édesanya attól a perctől kezdve, hogy a kicsi testében megfogant, felelősséggel tartozik felé.
Legyen ez a nagy felelősséggel, de boldog örömmel járó feladat, minden nő számára elérhető!
 


Szülővé vállás I.

Details
Irasok
19 March 2020
Hits: 138

„1 rész”

Szülővé válás, keresztény megvilágításban

Egy férfi és nő kapcsolatában, a gyermekvállalás, egyetlen állomást sem előzhet meg. Ugyanis Istennek az az elvárása, hogy csak házasságban szülessenek gyerekek.
Mikor a fiatalok egy bizonyos ismeretség után, arra döntenek,(kizárólag lelki, és nem testi kapcsolatra gondolok itt,) tehát arra döntenek, hogy szeretik egymást és közös életre vállalkoznak, akkor összeházasodnak.  Ilyenkor vannak a mézeshetek, amit már a két fiatal testi kapcsolatban szabadon tölthet el.
A tehetősebbek elmennek nászútra, és a szép környezetben élik meg az első testi örömöket. Ez nagyon szép és emlékezetes annak, aki megtartotta az erkölcsös tisztaságot, és valóban a párja első az életében.
Nagyon fontos, hogy az esküvő után sokat legyenek kettesben, mert ez idő alatt, ahogy szokás mondani testileg, lelkileg összecsiszolódnak.
A házasélet rejtekeibe, még ez időben tekintenek bele. Közös lefekvések, házi munka, közös programok, stb. mindent együtt akarnak csinálni, és aki valóban szereti a párját, az nem tud betelni vele.
Majd ennek a szakasznak vége lesz, mint a megismerkedésük gyönyörű pillanatainak. Ekkor már az idejükbe beengednek másokat, mint pl. a szomszédot, rokont, barátot, és nem veszik tolakodásnak, ha este zavarja őket valaki. Szeretik a párjukat, de már lesz idejük más emberre is, tehát, egy idő után eltelnek egymással, de ez nem azt jelenti, hogy megunták egymást.
Később, eljönnek azok a napok is, mikor csak egymás mellett fekszenek, és egymás közelségük is boldoggá teszi őket. Sokat beszélgetnek, tervezgetnek a gyerekről, hogy vajon milyen is lesz, de ezt még érzések nélkül teszik.
Aztán lassan elkezdenek az utcán, kisgyermekeket nézegetni, vagy szívesen beszélgetnek, esetleg foglakoznak vele. Ekkor már kezd kibontakozni a vágy sajátjuk fele, ez jobban a nőkben tapasztalható meg.
Bár ismertem olyan nőt, aki nem vágyott gyermekre, nem szerette a másokét, de mikor a sajátját kezébe vette, megszületett benne a gyermeke iránti szeretet.
Ez olyan, hogy nem ismersz egy süteményt, nem tudod milyen az íze, de ha egyszer megkóstolod, magadnak is meg fogod sütni.
Végül eljön az az időszak is, amikor a párok teljes elszántsággal kijelentik egymásnak, hogy gyermeket szeretnének. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy mire a gyermek megérkezik, alkalmassá tegyék a környezetüket a baba fogadására.
Azonban még mielőtt a házaspár teljes elhatározással vállalja gyermeket, a nőnek lemondással kell lennie néhány dologban a gyermeke felé! pl. Előfordulhat, hogy veszélyeztetett terhes, ami azzal jár, hogy pihenni kell.
Nem tud bevásárolni, amit annyira szeret, nem mehet a barátaival kirándulni, nem ihat kávét, nem dohányozhat, stb. Ezt előre beszélje meg magával, hogy le tud e mindenről mondani gyermeke egészsége érdekében?
Ha azért dühös, mert a gyermek akadályozza bármiben, akkor még várni kell a gyermekvállalással, mert lehet, hogy biológiailag érett rá, de önző énje gátolja, hogy odaadó anya lehessen.
Ha azonban bátran vállalja a kihívásokat, akadályokat, akkor természetesen azok a néhány hónapig tartó nehézségek, nem akadályozhatják meg abban, hogy egy új élet a világra jöjjön.
Ilyenkor a nő bármennyre is szép, nem törődik vele, hogy milyenné válik az alakja, mert nagyobb benne a gyerek utáni vágy, és nem utolsósorban szeretne a férje vágyát is betölteni. Nem csak a teste elváltozását vállalja, hanem még életét is kockáztatja érte.
Isten megteremtette a világot, és bele minden élőlényt, ezután azt mondta: „szaporodjatok és sokasodjatok”-ez tehát Isten akarata.
Mint már említettem, a gyermekvállalásra meg kell érni, ha nem tudják felmérni azt a körülményt, amire a babának szüksége van.
Tudni kell helyesen várni a kicsit! A világ azt mondja, hogy terhes a nő. A keresztyének nem tartják tehernek, inkább áldásnak. Ezért azt mondják a várandós asszonyra, hogy: Áldott állapotban van.
Gondoljuk el, hogy számtalan nő szomorú azért, mert nem lehet neki gyermeke. Hány és hány meddő asszonynak csordul ki a könnye, mikor meglát egy anyukát gyermekével.
Sokszor házasságok borulnak fel, ha valamelyik fél miatt nem születhet gyermek.
Mint tudjuk, akár hitetlen, akár hívő családban, de Isten áldásának pecsétje a gyermekáldás. És ha mind a két fél megérik a gyermekvállalásra, akkor csak szánják oda magukat a gyermek fogadására is!
Ez az időszak nagyon élvezetes mind a két fél számára. Tele van új dolgokkal, izgalmakkal, várakozással.
Miután a feleség vállalta, hogy feláldozza a teste szépségét, nézzük, hogy a férjre milyen felelősség hárul?
A férj kezdjen megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy apa lesz, és a feleségét, mint a születendő gyermeke anyjaként is tisztelje. Legyen vele figyelmes, mert ilyenkor mindig érzékenyebbek a nők. Az anya nyugalma nagyon fontos a születendő gyermek fejlődésében. Amikor csak teheti, mindenben segítse feleségét, sokat sétáljanak, beszélgessenek együtt, hogy érezze, ez a változás kettőjüket nem távolítja, hanem még inkább összekapcsolja. Az apa immár két emberért felel.
Nagyon fontos, hogy a gyermek születésekor az édesapa a közelben legyen. Ha teheti, legyen ott a folyosón, de én személy szerint nem javaslom az „apás szülést”több okból sem. Például a felesége fájdalmán úgysem tud segíteni, legfeljebb akadályoztatja az orvost, sőt lehet be is szólna neki. Vannak anyukák, akik felnagyítják a fájdalmat, azért, hogy az ott lévő férj érezze, hogy mit kel neki szenvedni, gyermekük világra jöveteléért.
Nem hiszem, hogy egy férj számára fontos lennének az ott látottak. Sőt előfordulhat az is, hogy a sok vér emlékei megmaradnak, és a későbbiekben a házaséletükre is kihat.
Az újdonsült apa, találkozhat feleségével, és gyermekével, mikor először kihozzák őket a szülőszobáról, és az a látvány valóban megmarad benne.
Az apa feladata, hogy látogassa őket, és az otthoni dolgokat szépen készítse elő. Fel kell nőni ahhoz gondolathoz, ami gyakorlattá kell, hogy váljon, hogy ezen túl, a család a legfontosabb számára. Egy érett normális férjnek mindez nem nehéz, mert csupán az élet rendjét követi.
Az igazi felelősség még csak ezután jön, miután az anya és a gyermek haza kerül. Jó, ha ilyenkor szabadságot vesz ki, és mindenben segít otthon.
Biztosítsa a meleget, ami télen nagyon fontos. Tartsa tisztán a lakást, és barátkozzon meg a gondolattal, hogy ezen túl a kettőjük vállán kell lenni a tehernek. Régi időkben úgy volt, hogy míg a férj dolgozott, a nő nevelte a gyermekeket, ma viszont mikor a nő is dolgozik, az otthoni munkát muszáj felváltva elvégezni.
Ilyenkor nem csak a férfinek változik meg az élete a kis új lakó miatt, hanem a feleségnek is bőven van teendője kötelessége.
A gyermek körüli munkát meg kell tanulni, érezni kell mikor éhes, mikor szomjas, mikor fáj a hasa, vagy csupán el van kapatva és sír.
 



Szülővé vállás II.

Details
Irasok
19 March 2020
Hits: 130

„ 2.rész”

A kicsi fogadására szükséges holmik:

-Kiságy + matrac,+ 1 fehérlepedő, amit kétfele vágunk, az lesz a kiságyban, +2 kispléd.
-Pelenkázó kisasztal
-Fürdető kiskád + Kifogó törölköző
-Polcos szekrény, amiben kizárólag az ő cuccai vannak.
-Gyerekkocsi 2-3 funkciós

-1 pólyabetét, 2 pólyahuzat, legalább 2 kis fehér ingecske, 2 köldökkötő, 2 kislékri, vagy 2 póló, rugdosó vagy kettő, később nagyobb és több kell, legalább 5 textil pelenka, csomagos pelenka, guminadrág vagy gumilepedő négyzet alakú, amit a pelenkára tekerünk,
fehér, kocsi kabát, 2 pici vékony és legalább 1 vastagabb sapka.
-1db. nagypléd, puha, világos színű! Ez a kicsi szállításánál fontos. pl. mikor haza hozzátok.
-Majd később ajánlatos a bundazsák, bár, ha olyan évszak következik, akkor nem szükséges. Addig meg pólyában lesz.
-Műanyag fedeles vödör (Ebbe áztatjuk bele a kicsi fehér ruháit, pólyahuzat, stb.
-Valamilyen mosószer, a gyerek ruháinak? Ki kell tapasztalni, hogy milyen mosószert bír a bőre? Ugyanis a fehér ruhákhoz szükséges erősebb mosószer, de ha a bőre kipirul tőle, váltani kell gyengébbre)
-Cumisüveg: teáztatni

-A baba fürdéshez sampon, vagy szappan
Fürdető kendő, vagy kesztyű
Puha kefe a kishajának
Babapúder, vagy krém?
Sebhintőpor a köldökére, vagy más?
Szobahőmérő, lázmérő,
Baba púder, vagy baba krém?

-Ha valami kimaradt, lehet pótolni közben!!!!!!!!!

-Orvosnak illik pénzt  adni!!!

Tanácsok:
-Fürdetéskor, mindig az alkarunkkal nézzük meg a kádba töltött víz melegét, nem az ujjunkkal! A kádban kétfelé hajtott textil pelenkát teszünk, arra fektetjük finoman a kicsit.
-A gipszkarton nedvszívó, és emiatt száraz a levegő. Ilyenkor párologtató szükséges!
-Ha gáz van a lakásban, vagy elkezdődik a tüzelési idény, érdemes CO-mérőt bekapcsolni.
-Fürdetés után, én 1es fokozatú hajszárítóval szárítottam meg a pici kishaját.
-Minden nap mossuk ki fürdetés után a kicsi ruháit, ne gyűjtsük össze, mert egészséges! Ne teregessünk oda, ahol a gyerek van!
Miután megfürdettük, megetettük, letesszük aludni. Ilyenkor már nem kell vele játszani, mert kimegy a szeméből az álom, és nem fog aludni.
A gyerek dolgait, kefe, krém, stb. felnőtt ne használja! Legyen elkülönítve!
- Mielőtt hozzá nyúlunk a kicsihez, mindig mossunk kezet!!!!
-Ha lehet, nem kell a kiskezét fogdosni, puszilgatni idegennek, mert a szájába veszi a kezét a baba!
-Tv. ne legyen bent a szobába, ahol a gyerek van, mert sugároz, és a szemével abban az irányba néz, ahol a hangot hallja, és kancsalság alakulhat ki nála.
-Pár hónapig ne rakjuk külön szobába a kicsit, mert légzés kimaradás, légzéselégtelenség fordulhat elő és akkor a szülő nem veszi észre, mikor nem kap levegőt.
-Éppen ezért, mindig szem előtt legyen a pici, főleg az első hónapokban! A szülő megszokja a szuszogását, és ha éjjel nem is gyújtja fel a villanyt, akkor is tudja ha nincs semmi baj. Éberen kell vigyázni rá!!!
-Kiságyban soha ne maradjon bent semmi!! Csak gumijáték, ami nem kínai, és nem szedhető szét!!! Vigyázzunk, hogy mikor behajolunk a kiságyba, csatt, gomb, zsepkendő ki ne essen, ott ne maradjon, mert egy néhány hónap múlva már észreveszi, és addig mászik, míg el nem éri, és rögtön a szájába viszi.
-Mikor a kiságyból, vagy a kádból vesszük ki, mindig általában a bal karunkat a feje és háta alá, a jobb kezünket pedig a feneke alá tesszük, hogy biztonságos legyen a felvétele. Vigyázni kell azonban, mert ha ficánkol, és csak nem vigyázunk, lefordul a karunkról!
-Ha már nem lesz pólyában, és felvesszük ezzel a biztonságos módszerrel, akkor az ölünkben a pici mindig háttal legyen ránk. Vagyis a kis hátát, a mellkasunkra döntse! Így nem lesz neki sem megterhelő, és így nem tudja magát hátra vetni. A dereka nem törik ki.
- Ha eszik, alszik, nem fáj a hasa, az elején még sokat alszik.
- Ha sír, meg kell keresni az okát, de nem kell felkapkodni, mert elkapatjuk, és a szülő nem bír majd vele. Ha viszont has fájós, és azért sír, akkor oldalra kell fordítani egy kicsit, de mindig felügyelettel!!
- Ha a gyerek szépen alszik, nem kell bolygatni, mert a felnőtt játszhatnék vele!
- Legyen rendszer a kicsi életében, akkor ahhoz szokik, és nem lesz vele baj!
Időben enni, fürödni, foglakozni vele, mert pici korban is igényli, de mindennek ideje legyen, és akkor nektek is jobb lesz!

Majd később, ha nagyobb lesz, kell neki etetőszék, biztonságos járkáló, 9 hónaptól bili, emelet lépcsőjéhez kiskapu!!!!!

Egyenlőre ennyi, ha kimaradt még a sok minden, ami előfordulhat egy gyerek felnevelésében, a gyakorlatban megtanuljátok majd időközben!!
Sok türelmet, és boldog gyermekvárást kívánok Nektek!!!

Szülővé vállás - Előszó

Details
Irasok
19 March 2020
Hits: 138

Kedves Testvéreim! 
Néhány évvel ezelőtti írásom került a kezembe, és arra gondoltam, hogy megosztom veletek.  Akkor írtam, mikor kislányom várandós volt, és megkért rá, hogy segítsek a picinek a szükséges eszközöket összeírni, és lássam el tanácsokkal, ezzel kapcsolatosan.
Nagy örömmel vettem a megbízást, és rögtön arra gondoltam, hogy bevezetőként bemutatok egy fiatal házaspárt, akik a keresztyén elvárásoknak megfelelően indítják az életüket. Így született ez az írás.
A baba fogadására összeírt holmik viszont, egy sem kerültek megvételre, mert azok már idejét múlták! Ma már nincs pólya, sötétkék rugdosóba öltöztetik a picit, stb. Nem is kívánok ebbe belebocsátkozni, csupán döbbenten álltunk a lányommal együtt az új kihívások előtt.
Ezért, ez a kis írás egy elképzelés a keresztyén élet indításáról, és a gyermekvállalásról, szinte vázlatosan.
Azért idősebb testvéreim, akik néhány gyermeket felneveltetek, gondoljatok vissza ezekre az évekre, és nosztalgiázzatok egy keveset!


És mi van az okkultizmussal?

Details
Irasok
02 March 2020
Hits: 143


Mikor hívő emberként keressük a kapcsolatunkat a nem hívő emberekkel, óhatatlanul találkozni fogunk az okkultizmussal. Ha ki akarnánk zárni ezt életünkből, akkor ki kellene futnunk a világból, hiszen nemcsak a szórakoztatóiparba, de az oktatásrendszerbe, a művészvilágba, az építészetbe, az orvoslásba, sportokba stb. is beette már magát a mindent átszövő okkultizmus. Ezért hívőként, egyrészt magunknak is ellenállnunk kell a csábításnak, másrészt szükségünk van némi tájékozottságra, hogyan tekintsünk az okkultizmus iránt érdeklődő embertársainkra.
Tudjuk, hogy a szellemvilág kétpólusú. Áll egyrészt a jó oldalból, ahol Isten az Úr, de van egy gonosz világ is, ahol a Sátán és a démonai tevékenykednek. A szellemvilág történései általában közvetlenül nem érzékelhetőek számunkra – leszámítva a prófétai szolgálatot -, csak az eredményeit látjuk. Az ember alaposan el is van különítve a szellemvilágtól, és még a hívők sincsenek arra bátorítva, hogy szándékosan kutakodjanak a láthatatlan világról. Ez az Úr titkainak a kategóriájába tartozik, és csak időnként, a kijelentés ajándékain keresztül szerezhetünk tudomást arról, hogy mi történik a „fejünk fölött”. De ezek a kijelentések is arra valók, hogy a pontos imádsághoz irányt mutassanak. Az ember sem fizikailag, sem idegileg nincs arra teremtve, hogy 24 órában tartsa a kapcsolatot a szellemi lényekkel, hiszen új testet kell kapnunk ahhoz is, hogy az Úr előtt megjelenjünk. Ehhez képest az okkultizmus követői nyíltan és direktben keresik a kapcsolatot a szellemvilággal, nem számolva azzal, hogy ez milyen veszélyes. Többségüknek a testük és az idegrendszerük is felmondja a szolgálatot, és sokuk a zárt osztályon végzi. Az okkultizmus gyakorlói nyílt kapcsolatot tartanak fenn a gonosz szellemvilággal, és démonoktól kölcsönkapott erővel megtévesztik az embereket.
 
Szellemi éhségünk hamis kielégítése
 
Az emberek egy része felismeri magában ezt a szellemi éhséget, amit Isten hiánya jelent, de az ördög megpróbálja okkult szellemi élményekkel betölteni az emberek szívében ezt az űrt, még mielőtt az evangéliummal találkoznának. A Sátán azonban nem teremtő, ezért ő csak lemásolni tudja azokat a valóságos jeleket és csodákat, amelyek Istentől jönnek, ahogyan a fáraó mágusai is tették Mózesnél – 2Móz 7:22, 8:14-15. Az okkult gyógyítások, jóslások, nyelveken szólások stb. is másolatai a Jézusi gyógyításoknak, a prófétálásoknak stb. Ezek látszólag nagyon hasonlítanak egymásra, de a forrásuk merőben különböző, és a végkifejletük is teljesen más. Az ördögi csodák nem valóságosak, és általában ideiglenesek, például a gyógyulások nem szoktak sokáig tartani, hiszen itt is inkább az emberek manipulálása történik. De ha valaki vonzódik az okkult dolgokhoz, nem jelenti azt, hogy megátalkodottan gonosz, vagy biztos nem fog megtérni. Közülük sokan megtérnek, hiszen éppen Istent keresik, csak rossz helyen. Sokan rájönnek, hogy addig hamisítványokban hittek, ha találkoznak az igazival – Apcsel 8:9-12. Remélhetőleg kevés az olyan ember, akit a vele történt jelenségek miatt annyira megigézett az okkultizmus, hogy elköteleződött mellette. Még közülük is sokan inkább becsapott áldozatok, akik persze nem ok nélkül lettek becsapva. Minden ember rászedhető, de csak az marad egy életre megtévesztve, aki valóban nem szereti az igazságot, mindenki más kegyelmet kaphat – 2Thessz 2:9-12. Talán egy szűkebb réteg az, amely tudatosan az ördög szolgájaként cselekszik.
 
A világosság angyala
 
Az okkultizmussal az a legnagyobb probléma, hogy megtévesztésen és hazugságokon alapul, ezért nem látszik nyíltan, hogy ördögi dolgokról van szó. Nem csoda, hiszen kevés ember vállalná, hogy ő nyíltan követi a gonoszt. Aki az okkultizmussal tetszeleg, az hirdeti, hogy céljai humanisták: az a feladata, hogy az embereket gyógyítsa, segítse, útmutatásokat adjon – 2Kor 11:14-15. Általában szeretetről, békességről, egészségről beszél, és gyakran még Isten vagy Jézus nevét is emlegeti, hogy vallásos közegben is hitelesnek látsszon – Mt 7:21-23. Sokszor a hívő emberek is félnek az okkultistáktól, mert számolnak azzal, hogy valódi ördögi hatalom van a jelenségek mögött. A természetfeletti megtapasztalások valóban rémisztőek lehetnek, és állhatnak mögötte ördögi hatalmak, de az ördög leginkább a megtévesztésben és a hazugságban mester. Ez azt jelenti, hogy az okkultisták legnagyobb ereje szuggesztióban, mások manipulálásában áll anélkül, hogy valójában csinálnának valami csodás dolgot. Nem csoda, hogy ezek az emberek csak bizonyos embertípusokra tudnak hatni, az eleve szkeptikusokra nem. Sok jós például rendkívül jó emberismerő, és a gesztusokból pillanatok alatt ráéreznek, hogy kuncsaftjuk mit is akar hallani. Ugyanakkor némelyikük valóban gyakorlott a szellemi dolgok érzékelésében, akár Isten dolgaiba is beavatottá válhatnak bizonyos helyzetekben, ami még veszélyesebbé teszi tevékenységüket. Sokszor jobban tisztában vannak Isten dolgaival és igazságaival, mint egy hétköznapi hívő, de ez még nem teszi legálissá működésüket – ApCsel 16:16-17.
Gyümölcseikről ismerhetők fel.
Mivel látszatra nehezen állapítható meg valakiről, hogy milyen erő áll mögötte, ezért meg kell vizsgálni, milyen gyümölcsöt terem, vagyis tetteinek milyen következményei és eredménye lesz saját és mások életében – Mt 7:15-19. Viszont ahogyan a gyümölcs éréséhez is idő kell, úgy ezek a rossz következmények is csak idővel jelentkeznek. Az okkult dolgok igénybevétele önmagában is átkot von maga után, de legsúlyosabb következményekkel annál jár, aki saját maga aktívan gyakorolja.
 
Néhány jellemző rossz gyümölcs:

. Torzulás áll be a jellemben: pl. nagyképűség, gőgösség, az önkritika hiánya, önuralom hiánya
. Erkölcstelen gondolkodás: pl. pénzügyi vagy szexuális területen
. Kapcsolatok, családok szétesése
. Elhanyagolt környezet, ápoltság hiánya
. Pszichiátriai tünetek, elmezavar
. Zagyva vallásosság (több vallás összekeverése, és sajátos értelmezése)
. Agresszív rátelepedés másokra, manipulatív, leuraló jellem
. Fizikai betegségek
. A félelem mint kísérő jelenség
 
Pénz és üzlet
 
Ha valaki jeleket és csodákat tesz, bárkire hivatkozik is, ha Istentől kapott erővel teszi, akkor nem kérhet érte pénzt, mert ajándékba kapta azért, hogy azzal Istenre mutasson – Mt 10:8. Az okkultisták viszont nem Istennek, hanem maguknak szereznek dicsősséget, és nem mellékesen, megélhetésnek tekintik „különleges képességeiket.” Leszögezhető, hogy az okkultizmus leginkább egy nagy üzlet, ami sokaknak igencsak megéri, és némi pénz reményében semmilyen erkölcstelen dologtól nem riadnak vissza – ApCsel 16:19, ApCsel 8:13-25.
A Biblia elég részletesen tárgyalja az okkultizmussal kapcsolatos tiltásait, mert az ókori népek sokat foglalkoztak ilyesmivel. Tiltott mindenféle varázslás, átokmondás, halottidézés, jóslás, kuruzslás – 2Móz 22:17, 3Móz 19:26, 31, 20:27, 5Móz 4:19, 18:9-14, Ézs 47:9-15, 1Sám 28:4-18. Mai modern világunkban újabb és újabb fajta okkult tevékenységek kapnak szárnyra, de ezekre is hasonló tiltás vonatkozik. Ahogyan azokra a sportokra, gyógymódokra, filozófiákra is, melyek mögött vallásfilozófia áll. Mivel a nagy kínálat miatt szinte lehetetlen kiigazodni, a keresztények sokszor a „jobb félni, mint megijedni”elvét követik, vagyis inkább tiltó listára tesznek minden gyanúsat, mint hogy véletlenül valami illegális praktikát kezdjenek alkalmazni. Talán szükség lenne arra, hogy komolyabban utánajárjunk ezen tevékenységek forrásainak, mert sokszor a tudatlanság miatt száműzünk minden ismeretlen vagy új módszert, míg végül kiderülhet, hogy igenis van orvosi alapja. Például a természetgyógyászatnak számos fajtája hasznos. Mindenesetre az ismeretlen eredetű erőkre, igazolhatatlan energiákra való hivatkozás mögött szinte mindig az ördög áll.
 
 
 



Nem hallatszani, hanem látszani

Details
Irasok
21 February 2020
Hits: 136

Hívőnek gondoljuk magunkat, vagy meg is tudjuk élni a hívő életet? 
Sajnos annyira az utolsó időkben élünk, hogy sokszor a hívők még a csodákat sem veszik észre.
A figyelem a világra irányul, ahol a munka, a pénz utáni hajsza, a világi élvezetek elvonják az emberek figyelmét. Pedig Isten keze ma sem rövidült meg, Ő ma is észreveszi a szenvedőt. Hozzá bármikor kiálthatsz, mert meghallja. Nem fogja azt mondani, hogy nem érek rá.
Mégis miért van az, hogy az emberek vizuálisan sokkal hamarabb elfogadnak valamit, mintha a hitük alapján kellene elfogadni, elhinni. Talán azért van, hogy szemeivel látni, füleivel hallani, kezeivel tapintani akarja azt, amiről véleményt fog alkotni?
Sokszor elgondolkozok azon, hogy Isten ennek ellenére mégis miért szereti az embert? Pedig némelyik ember morgolódik érte, ha valami nem sikerült neki, majdnem kérdőre vonja a Jó Istent.
Hála az Úrnak, vannak azonban olyan igaz hívők, akik nem saját elképzelésükhöz igazítják az Isten iránt érzett szeretetüket. Nem csak gondolják magukról, hogy hívők, hanem meg is élik azt az életet.
Ismerek egy hívő családot, ahol a fiatal feleség rákos beteg volt, és miután haza költözött az Úrhoz, a férje ekképpen értesített róla: „ Sajnálattal közöljük, hogy Réka, még szombaton beleszenderedett egy jobb életbe” Figyelitek! „Egy jobb életbe”Ez a mondat egy igazi hitéről számol be. Elképzelem, hogy a felesége elvesztése nagy fájdalmat okozott neki és a családnak, mégis nem bírálták felül az Úr döntését, és ilyen körülményekben is meg tudtak hívőnek maradni.
A fiatal férj ezt írta nekem: „Beleszenderedett egy jobb életbe”Ő látta felesége utolsó napjainak szenvedését, hitte, hogy attól az Úr egy sokkal jobb életet tartogat a számára. Sajnálta őt, de meg tudott hívőként maradni és lehet, hogy nagyon sokan nem így tettünk volna bizonyságot a hitükről! Én is feltettem a kérdést magamnak, de a válasz maradjon az én titkom.
Kedves Testvéreim az Úrban! Isten gyülekezetében vannak ilyen és olyan hívők. Vannak, akik nem csupán fedő névnek használják a keresztény, vagy hívő szót, hanem meg is élik azt az életet. Az ilyen hívők neve benne van az ÉLET KÖNYVÉBEN. És nekünk mi a legfontosabb? Az, hogy a mi nevünk is be legyen írva! Ezért azonban tennünk kell! Jézusról nem csak beszélnünk kell, hanem az életünkkel be is kell tudni mutatni! Nem csak megmutatjuk a világnak a keskeny utat, hanem bemutatjuk azzal, hogy mi is azon járunk! Tehát a kereszténységről nem beszélni kell, hanem az életünkkel be kell mutatni azoknak, akik még nem ismerik az Urat. Legyen meg bennünk ez a vágy, hogy az Úr tetszésére éljünk! Ámen


A kísértés és a próba

Details
Irasok
21 February 2020
Hits: 171


Tudod e mit jelent a próba és mit jelent a kísértés? Sajnos ez még nagyon sok keresztyén számára sem teljesen világos, pedig ez egy alapvető kérdés.
        A próba: Egy nehéz, sokszor emberi hitet megpróbáló helyzet, körülmény, amelynek a kimenetele számunkra nem mindig egyértelmű. A próbát az Úr engedi meg az életünkben, és ez sokszor a hitünket erősíti meg. A bölcs keresztyén, amikor beleesik egy próbába,  nem keseredik el, hanem imában az Úr Jézushoz megy. Az Úr ismeri az övéit, és valamennyi bajból kimenti őket.  Ahogy a Zsoltárok 34:18-ban is olvashatjuk: „Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.”
Egy példát mondanék, hogy jobban megértsétek. Például: van egy keresztyén ember, akinek betegségben, vagy balesetben meghal a fiatal gyermeke. Milyen nagy hitpróba számára ez, hogy el ne forduljon az Úrtól. Hiába nagyon szereti az Urat, de a gyermeke iránt érzett fájdalom elfordíthatja Istentől. Van, aki győztesen kerül ki, egy ilyen a próbából, de van, aki elbukik.
Férjemet Isten beleengedte egy ilyen próbába, és annak ellenére, hogy a hétköznapokban sokat elesik, de ebből a próbából győztesen került ki. 31 éves lányát veszítette el, aki szintén keresztyén volt, dicsőítésben szolgált, és 3 kicsi gyermeke maradt hátra. Soha nem gondolta, hogy hátat fordít ezért Istennek, vagy soha nem kérdezte meg, hogy miért történt ez? Isten látta az ő szívét, és azt, hogy ilyen helyzetben is legyőzte a fájdalmát, és kitartott a hite mellett. Sokszor, amikor bűnök bejönnek az életébe, Isten mégis kiáll mellette, mi nem is értjük miért? Azért, mert abban a fájdalmas helyzetben, ő sem fordult el az Istentől. Természetes hogy az erőt az Úr adta neki, de a döntés az övé volt. Ezek azok a próbák, amik a hitünket erősítik, és csak az Úrral, tudunk győztesen kijönni belőle.
      Kísértés: Mi is a kísértés? Bármi lehet, amiről szívedben tudod, hogy nem helyes, de mégis érzed, hogy akarod. Ezt előfordulhat hívő és hit nélküli emberrel egyaránt. Például: Elmész a zöldséges előtt, meglátod ott a gyümölcsöt, megkívánod, de nincsen pénzed, mit csinálsz? Egy érzés kezd hatalmába keríteni. Ez a kísértés a lopás után. Van, aki ellen tud állni, de van, aki nem. A legjobban ezt is a Biblia fogalmazza meg: „… a bűn az ajtód előtt leselkedik, rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!” 1Mózes 4:7b
A sátán számtalan dologgal tud kísérteni, mint például a lopással is, amint az előbbi példában láttuk. De ugyanúgy a paráznasággal, határtalan evéssel, ivással, erőszakossággal, gyilkossággal, pénzzel, és még sorolhatnám. A kísértés azonban önmagában még nem a bűn. Jakab levelében így olvashatjuk: Jakab 12 - 16
„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.  Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.  Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai!
 
        Soha ne felejtsétek el, hogy Isten soha nem csábít gonosz dolgokra, ezt csak a sátán teszi. És ez a kísértés! Akár próba, akár kísértés jön az életetekben, próbáljátok meg, győztesen az Isten segítségével kijönni belőle!
Kívánom, hogy győztes keresztyén életet éljetek az Úr segítségével!
 
 



Kedves Honlap olvasók!

Details
Irasok
29 January 2020
Hits: 132

      Bocsássatok meg nekem a több hónapos kihagyásért, de sajnos a betegség távol tartott az írástól. Az Úr azonban, ahogy ígérte, meggyógyított, és szeretném tovább folytatni a lap írását.

Nehéz időszakokat éltem meg, de az Úr nem hagyott magamra, Igéivel bátorított engem. Családom behozta a Bibliát a kórházba, és már a 2. nap szólt hozzám, és így a következő napokban is:

1. Józsué 1:9 "Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz."  (Erre az Igére álltam rá, amikor a vizsgálatok jöttek.)

2. Ésaiás 3:1 "Oh szünjetek meg hát az emberben bízni, a kinek egy lehelet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő?"  (Mikor férjem elment a műszakjába 12 órát dolgozni)

3. Ésaiás 12:2 "Íme, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem  az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!"  (Bátorítás, hogy jelen van az életemben)

4. Jeremiás siralmai "3:26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig."    ( Biztatás volt nekem, hogy vége lesz egyszer)

5. Hóseás 2:18-19  "És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.„   (Sírva köszöntem meg az Úrnak ezt az ígéretét is.)

Az Időnkénti orvosi vizsgálatokon: D, Mg, B6, B12, vitaminok, hiánya derült ki, amik rosszullétet, gyengeséget, fáradságot okoztak. Nem tudtam írni, olvasni, mert szemüveget nem tudtam használni.

Imádkoztam, és a Bibliám mindig ott volt az ágyamon mellettem. Amikor jobban éreztem magam, azonnal írtam. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek két versemet, ami ebből az időből született:


„Üres a szívem Nélküled”

A betegség helyemről elmozdított,
Hónapokon át, szobafogságba éltem.
Hangom a sírástól gyakran elcsuklott,
És imáim, egyre rövidebbek lettek.

Aggódott értem a családom,
Szerették volna, ha vidámnak látnak.
De az én arcomra nem jött mosoly,
És ők, csak szomorúan vártak.


Néha szerettem volna valahova elmenni,
Hogy szép lassan, visszaálljon az életem.
Nagy tervekkel kezdtem készülni,
Mert mindig változást reméltem.

Azonban rájöttem hamar,
Hogy bárhova is menekülhetek,
A szívem éppen olyan üres marad,
Mert nem élhetek Nélküled!

Néhány ilyen kísérlet után,
Megértettem, hogy minden hiába.
Hisz a szívem üres marad,
És ez nem más, mint az Úr Jézus hiánya!

Teljesen üres marad a szívem,
Sehol sincs, ahol megnyugodna.
Nem jelent semmit a világ nekem,
És nincs semmi, amire vágyna.

Nekem a lelkem van kiéhezve,
Vágyok Jézus közelségére, az Ő szavára.
Egy élő gyülekezet szeretetére,
És az Úr szolgálatára!

Mert nekem nem kell a világ zaja,
Ami be akarja tölteni a szívemet.
Hanem az Úr Jézus egyetlen szava,
Ami meggyógyítja, testemet, lelkemet.
2019. 12. 29.


Visszaállítlak a te helyedre

Visszaállítalak a te helyedre,
Szólt egy nap az Úr hozzám.
Öröm költözött a szívembe,
Mert erre vártam régen már.

Aztán teltek a napok csendesen,
És én vártam a változásokra.
Vártam a csodát türelmesen,
Már nem is figyeltem másra.

És egy reggel örömmel ébredtem,
És az erőm sem olyan volt, mint máskor.
Írtam, olvastam, mint régen,
Éreztem, hogy a változás ez volt.

Ez volt a hatalmas csoda,
A testem és lelkem meggyógyult.
Ahogy az Úr ígérte akkor,
Minden éppen úgy alakult.

Az Úr az én helyemre állított,
És már a régi vagyok újra.
Örömmel végzem, amit rám bízott,
És még jobban hiszek a csodákban.

Mert csoda volt a kijelentés,
Melyben az Úr előre megmondta:
„Visszaállítalak a te helyedre”
Ez volt az Ő gyógyítása.

Nehéz, de mégis jó volt várni,
Hinni és bízni Őbenne.
Jöhetett már ellenem bármi,
Amit Ő megígért, azt elvégezte.

Újra a régi vagyok immár,
Örömmel, az Úr hűséges szolgája.
Hittel megragadom a karját,
És boldogan nézek a holnapra.
2020.01.08.


Lehet, hogy magatokban felteszitek a kérdést: Miért történt meg velem ez a szenvedéssel járó betegség? Erre a következőt válaszolom. Az Úr kipróbálja a hitünket, kipróbál bennünket, mint az aranyat.

Az egyik lelkipásztor tanítását hallgattam, melyben ez volt a nagy kérdés: Isten miért engedi meg, a szenvedést?

És nagyon egyszerű, érthető választ kaptam a kérdésre:

1. Azért, hogy jobban figyeljünk rá!

2. Azért, mert túlságosan önállóak vagyunk.

Pedig Isten közösségre hívott el bennünket vele, és nem arra, hogy magunk oldjunk meg a dolgainkat.

Ez talán elég magyarázat nektek és nekem is. Az Úr nem ígérte, hogy nem lesz soha semmi bajunk, de azt igen, hogy valamennyiből kiment bennünket. Ilyen az én bizonyságom is!

Vannak, és lesznek változások, amiket szeretnék bejelenteni nektek:

1. Amint tudtátok, elég rég óta egyedül írok az oldalra, mert missziós testvéreimet, más szolgálatba hívta el az Úr.

2. A több hónapos betegség, és a távolság miatt, a Körösszakáli missziót befejeztem, ezért a Honlap címe változni fog.

2020. 03. 16-tól a Honlapot az alábbi címen találjátok meg: www.boldogazaszolga.hu (Máté 24:46) tehát,  márciustól a fenti címen tudtok a lapra felmenni.




More Articles ...

  1. Ahogy az ember idősödik egyre messzebb kerül Istentől
  2. Szüreti ünnepség
  3. Kedves Honlap olvasók!
  4. Ha olyanok nem lesztek mint a kisgyermek
  5. Nem ember az Isten, hogy hazudjék
Page 10 of 89
  • Start
  • Prev
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.