Ézsaiás: 53: 3 – 7

Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője, mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele.
Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat ő hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki- ki az ő útjára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette.
Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!
A mai napon az Úr Jézus Krisztus szenvedésére és kínhalálára emlékezünk. Szeretném azonban, ha az emlékezésen túl, valahogyan meglátnánk, Jézus szenvedésének igazi értelmét, és ha átélni nem is fogjuk, de megértenénk miért kellett szenvednie, és mennyi kínt kellett elviselnie miattunk, és hogyan kellett ezeket elhordoznia?
A szenvedés útján
Jézus egész földi élete egyetlen folyamatos szenvedés volt. Kezdődött a testetöltéssel, amikor otthagyta a mennyei dicsőséget, mert csak így tudott rajtunk segíteni, magára vette a mi gyarló emberi természetünket, testünket, annak minden nyomorúságával együtt. Aztán azzal folytatódott, hogy mindvégig körülvette Őt az emberi kicsinyesség, értetlenség, folyamatos gyanakvás, rosszhiszeműség, irigység, féltékenység, hitetlenség. Egész végig az árral szemben végezte a megváltás munkáját.
Földi küldetésének végén pedig ismerjük a Bibliából, hogy milyen iszonyatos fizikai, fájdalmakat, szenvedést vállalt a kereszthalálán keresztül. Azt pedig elképzelni sem tudjuk, hogy milyen volt az a lelki szenvedés, amit az okozott neki, amit így olvastunk Ézsaiásnál: 
És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért… Vagyis Isten Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Nekünk elképzelésünk sincs arról, hogy mit is jelenthetett az, hogy mindannyiunk, összes bűnének az Isten igazsága szerinti ítéletét, a halált vállalta magára Ő, aki soha bűnt nem ismert és nem cselekedett.
Pál apostol ezt így írja le: Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Péter pedig ezt írja: "A mi bűneinket egyedül vitte fel az Ő testében a keresztfára." (1Pét 2: 24). És ezért csak csodálni tudjuk Őt, áldani és magasztalni, és egy egész élet is kevés ahhoz, hogy a hálánkat valami módon kifejezzük Neki.
Miért szenvedett Jézus?
Röviden máris olvastuk, hogy miért.
De az, aki bűn nélkül való, már attól is szenved, hogy csak látja a bűnt és annak a rontását. Jézus pedig nem csak nézte a bűnünket, hanem magára vállalta annak a következményével, a kárhozattal együtt. Jézus helyettünk megjárta a poklot is. Átélte az Istentől való elhagyatottságot. Ezért kiáltott fel szenvedése legmélyebb pontján, a kereszten: Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem? (Máté 27: 46).
Ennek azonban, hogy Ő a mi ítéletünket magára vette, és maradék nélkül elszenvedte, az lett a gyümölcse, hogy Isten azt még egyszer rajtunk már nem hajtja végre. Aki hisz a megfeszített Jézusban, az kegyelmet kap Istentől.
Ezért ujjong a Zsidókhoz írt levél szerzője: a mi Urunk "egyetlen egy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket." Jézus tökéletes elégtételt szerzett.

Arra a kérdésre, hogy mennyit szenvedett Jézus, igazi, értelmes választ nem is igazán tudunk adni. Elképzelhetetlenül sokat. Mindazt elszenvedte, amire szükség volt a mi szabadulásunkért. És miért szenvedett? Miattunk, a mi bűneink miatt.
Hogyan hordozta mindezt?
És most egy picit részletesebben nézzük meg a Szentírásból azt, hogy hogyan hordozta mindezt.
Jézus többször említette, hogy Ő példát adott nekünk, hogy helyesen tudjunk élni. Meg lehet tanulni helyesen szenvedni is.
Mindenekelőtt azt látjuk a róla szóló bibliai kijelentésekből, hogy Ő maga vállalta ezt a szenvedést. Ő tudta mi vár rá. Nem akart kibújni alóla, nem akarta megkisebbíteni, vagy másra áthárítani. Nem tiltakozott ellene, hanem vállalta azt, amibe a mi szabadításunk, megváltásunk került.
Előfordult korábban, hogy felsóhajtott: Meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Sőt egy alkalommal sírt is népének a keményszívűségét látva, de nem menekült el a szenvedés elől. Amikor a kereszthalála előtti utolsó éjszakán teljes súlyával ránehezedett már az emberiség bűnterhe, akkor azt kérdezte az Atyától: vajon ki kell-e innia egészen a szenvedések poharát? S miközben ezt mondta, a folytatás már így hangzik: Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.
És a Gecsemáné-kerti imaharcában még kétszer elmondja, hogy Ő mindenképpen az Atyának akar engedelmeskedni, kerül, amibe kerül. És amikor a harmadik ilyen imádsága is véget ért, akkor jelent meg ott Júdás a templomörség katonáival, akik aztán letartóztatták. De ekkorra már készen volt arra, hogy egészen elhordozza ezt a szenvedést.
Amikor már a kereszten volt és haldokolt, egy jótét lélek könnyíteni akart a szenvedésén, és azt olvassuk az evangéliumban, hogy olyan italt adott, amibe ecet volt keverve, de Jézus nem fogadta el. Ő józanul, teljes tudattal akarta végigszenvedni azt, amit vállalt. Vállalta tehát a szenvedést.
A másik jellemvonása azt volt, hogy állhatatosan, kitartóan, teljes engedelmességgel hordozta ezeket, a szenvedéseket, pedig az ördög megpróbálta Őt többször letéríteni erről az útról. Még az utolsó pillanatokban, itt a kereszten is, elhangzik a cinikus, gonosz kiáltás: ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, és majd hiszünk neked.
Sok mindent elkövetett a gonosz, hogy Őt letérítse az engedelmesség útjáról. Jézus azonban tántoríthatatlanul mindvégig megmaradt azon az úton, amelyik kínokkal volt kikövezve, mert tudta, hogy csak így éri el azt a célt, ami felé elindult.
És ugyanígy ragaszkodtak és ragaszkodnak Őhozzá ma is azok, akik az Ő nevéért vértanúságot szenvednek, mert évente ezrek halnak meg ma is, csak azért, mert Jézus Krisztust nem hajlandók megtagadni.
Aztán megfigyelhetjük, hogy Ő imádkozva szenvedett. Szenvedésekkel teli életét végig imádkozta. Folyamatosan kapcsolatban maradt az Atyával. Minden alkalmat megragadott arra, hogy az imádság csatornáján keresztül mennyei erők áradjanak újra és újra az életébe, és ez a szüntelen imádkozás megtartotta Őt küldetésének az útján. Mivel ilyen imaélete volt, ezért tudott nemcsak megbocsátani azoknak, akik neki szenvedést okoztak, hanem tudott őszintén, odaadóan imádkozni is értük.
A kereszten szinte utolsó leheletével azokat mentegeti az igazságos Isten előtt, akik Őt odajuttatták. "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Lukács 23:34). Halála előtti utolsó pillanatban is imádság hangzik a szájából: Ez is zsoltárból vett idézet. "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet." Az ima erőt ad a gyengének. Imádkozva mindenki másként bírja a szenvedést.  Az is kitűnik az evangéliumokból, hogy Jézus csendben, szótlanul hordozta szenvedéseit. Szelíden, némán hordozott minden megaláztatást is, amiben sokszor, sokféleképpen volt része. Valóban úgy, ahogy itt Ézsaiásnál olvastuk: Mint Bárány az ő nyírója előtt néma, száját nem nyitotta meg.
Pedig Őt aztán gúnyolták, csúfolták, megalázták, ahol, és ahogyan csak lehetett mindenütt, és mindenhogyan. Ő azonban még isteni hatalmát sem mutatta meg azoknak, akik bántották, pedig isteni teljhatalommal függött a kereszten is.
És gondoljatok arra, hogy milyen isteni tekintéllyel ad kegyelmet a rablógyilkosnak és engedi be a mennyországba egyetlen mondatával. Könyörög az az ember: emlékezz meg rólam, majd ha eljössz a te királyságodba. Jézus pedig azt mondja: nem majd, még ma velem leszel a Paradicsomban. Ilyet csak az Isten tud mondani. Ehhez csak neki van hatalma, joga és szeretete.
Ő azonban ezt az isteni hatalmát a kereszten is elrejtette, és amikor biztatják, hogy szálljon le, azt mondja: gondoljátok, hogy nem parancsolhatnék ide akár tizenkét légió angyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások?
Ő elrejtette istenségét szenvedése közepette is, mert így akarta végigjárni a szenvedések útját. Nem Istenként, hanem emberhez hasonlóan. Filippi 2: 5- 8 Végül megtudjuk Jézus szenvedéséből, hogy Ő a legnagyobb kínok között is világosan látta azt a dicsőséget, ami már akkor az övé volt, és ami majd a szenvedései után lesz nyilvánvalóvá mindenki előtt. Ő tudta, hogy nem a szenvedés az utolsó fejezet az életében. Azt követi az Atyától elkészített dicsőség, és ennek a tudatában maradt alázatos minden helyzetben. Filippi 2: 9 -11
Amikor Kajafás előtt vallatják, és ott már verték is, meg szembe köpdösték, Kajafás azt mondja, zárjuk rövidre a dolgot. Egy kérdésre válaszolj: Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, vagy nem? "Jézus ekkor így felelt: Te mondtad. Sőt mondom nektek, mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül és eljön az ég felhőin." Máté 26: 63-64 Mondja ezt a megköpdösött, megpofozott, megkötözött Jézus.
Közvetlenül ez előtt, amikor az Ő második eljöveteléről beszél tanítványainak, azt mondta: Feltűnik majd az Emberfiának jele az égen, és megláttok engem nagy hatalommal, és dicsőséggel. Ő a legmélyebb megaláztatásban, szenvedései között is tudatában volt ennek.
Összefoglalva: Ez az a néhány legfontosabb jellemző, amit Jézus szenvedéséről, a szenvedő Krisztusról a Szentírás alapján mondhatunk.
Ő maga vállalta a szenvedést. Állhatatos maradt mindvégig, nem futamodott meg. Imádkozva szenvedett. Csendben, szó nélkül tűrte szenvedéseit, és ugyanakkor látta azt a dicsőséget is, ami készen volt a számára.

Kedves olvasók ezt jusson ma eszünkbe amikor a Nagypénteki eseményekről olvasunk és megemlékezünk arról, hogy ami ma történt az csupán a kezdete volt a Megváltásunknak. Nem kellenek ma a nagy szavak, elég ha egy imádságban hálát adsz, és egy "Köszönöm Jézusom, hogy értem szenvedtél..."- gondolatban kifejezed a köszönetedet. Úgysem tudsz mást tenni. Annak ellenére, hogy újra csendesen, nagy összejövetelek nélkül kell ünnepelnünk, kívánom, hogy a Húsvéti ünneplés Krisztushoz méltó legyen!

Kiss Attila


János Evangéliuma 12:12 - 16
Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött, mivelhogy hallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
Pálmaágakat vettek, és kimentek elébe, és így kiáltoztak: Hozsánna: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
Jézus pedig talált egy szamarat, felült arra, amint meg van írva:
Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve.
Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor Jézus megdicsőíttetett, akkor emlékeztek vissza, hogy ezek ő felőle vannak megírva, és hogy ezeket művelték ő vele.
Biztosan elgondolkodtatok már azon, hogy tulajdonképpen miért is hívják Virágvasárnapnak ezt a napot. Talán nem olyan egyszerűen behatárolható, mint a Karácsony vagy éppen a közelgő Húsvét, de Üdvtörténetileg mégis hatalmas jelentőséggel bír. Ez mintegy előfutára azoknak az eseményeknek, amelyek végül is elhozták az egyetlen megoldást az emberiség égető problémájára.
Jézus miközben tanítványaival három éven keresztül járta Palesztina vidékeit s közben betegeket gyógyított meg, jeleket és csodákat tett az emberek között, többször is felment Jeruzsálembe az ünnepekre. Azonban ezek a Jeruzsálemi látogatások nem kavartak akkora port, mint ez az utolsó. Ekkorra már mindenki számára világossá vált, hogy a Nagy Király, a Messiás érkezik újra a fővárosba, a közeledő Kovásztalan Kenyerek ünnepére. Ez a zsidó ünnep a Peszah, vagy másként a Pászka ünnepe, amelynek óriási jelentősége van a zsidóság történelmében. Az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás ünnepe ez, amelyről a mai napig megemlékezik mind az ortodox mind a megvilágosult zsidóság. Az ókori történetben a Szabadító (Messiás), az Isten Keze által használt Mózes, aki kivezette a népét Egyiptomból és ezáltal a nép, szabadságot és függetlenséget nyert. A későbbi századokban azonban az Izraelitáknak újabb elnyomást, újabb szolgaságot, kiszolgáltatottságot kellett elszenvedniük, így újra kiáltottak Istenhez, mint Mózes korában. Szükségessé vált tehát számukra egy újabb Messiás eljövetele, aki kiszabadítja Izráelt a Római uralom sanyargatása alól.  Az ígéret pedig több próféta kijelentésén keresztül teljesedett be. 
Jézus cselekedetei az emberek többségében azt a bizonyosságot keltette fel, hogy nem lehet más, csak Ő lehet az a Messiás, akiről a Próféták írtak. Még a Keresztelő János tanítványai is ezt kérdezték tőle, hogy megbizonyosodjanak az igazságról:…Te vagy a Messiás, vagy mást várjunk? Ha visszaemlékeztek Jézus nem bizonygatja, nem is ad magára kijelentő választ, hanem azt mondja: … Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok:
A vakok látnak, a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, a süketek hallanak; a halottak feltámadnak, és a szegényeknek Evangélium (örömüzenet) hirdettetik; Máté 11:4-5
A kérdésre tehát ezek a tanítványok saját magukban tudtak választ adni. Amikor egy alkalommal Jézus maga kérdezte őket: Ti kinek mondtok engem? Péter ezt válaszolta: Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia!
  Ma sem kell szavakkal bizonygatnunk, vagy úgymond térítgetnünk az embereket, hiszem maga a Szent Lélek adja meg az ember szívében a választ, hogy Jézus az a Szabadító!
Amikor tehát Jézus Jeruzsálem felé vette az útját a tanítványaival, az emberek, akik látták ünnepeltek, és örvendeztek. Bár Jézus a szívében keseregve nézett Jeruzsálem falaira, hiszen tudta mi is vár rá ott, de ahogy közeledtek látva az emberek örömét és ünneplését, méltósággal ünnepeltetve lépdelt a város felé. Lukács Evangéliumában Lukács 19: 29 – 34 részletesebben követhetjük, amint Jézus előre küldött két tanítványát egy szamárért, hogy hozzák el neki, mert szüksége volt rá, hogy egy újabb prófécia teljesedjen be:
Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. Az emberek tehát örvendezve kiáltoztak, pálmaágakat hoztak és az útra terítették elé a felső ruháikkal együtt. Olyan volt ez, mint a szegény nép szőnyege, amelyen, a szamárcsikó hátán ülő király végig vonult. A királynak drága szőttes járna, de csak felsőruházat, talár, köntös jutott, amelyet alá a szamárcsikóra terítettek. A pálmaág egyébként a gazdagság, a győzelem a dicsőség, a fény és az alkotás jelképe. A verseny győztesének jutalma a pálmaág és babérkoszorú. Jézus diadalmas bevonulásának ünneplésekor pálmaágakat lengettek, (a Katolikus egyházban pálmaágak vasárnapja-ként is ismeretes ez) ezek az ágak mintha virágcsokrok lettek volna – talán innen az elnevezés is Virágvasárnap. Akit ünneplünk, azt virágcsokorral ajándékozzuk meg, ez a szokás napjainkban is él.
Hozsánna: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya! – ezt kiáltozták az ott levők, teljes meggyőződésből. A zsidóságra napjainkban is jellemző ez az érzelmi felfokozottság az ünneplésnél, hiszen e nélkül csak szürke, unalmas és egyhangú hétköznapokban telnének az évek. Hozsánna, Hozsánna, - énekeljük mi is  gyülekezetekben, hiszen számunkra ma még világosabb, hogy kit is ünneplünk igazán.
Természetesen ez az ünneplés az ellenségünknek sohasem tetszett és ma sem tetszik. A jeruzsálemi farizeusok már ekkor megpróbálták szárnyát szegni az ünneplésnek, hiszen magához Jézushoz fordultak, hogy csendesítse le a tömegeket. 
Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! – mondták.
És ő felelvén, ezt mondta nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Lukács 19:40
Az ünneplést tehát nem törheti le a gonosz. A sátán sokszor ünnepelhet az emberek bukásai, szörnyűen bűnös cselekedetei közepette. Most a Jónak, a Reménységnek, a Világosságnak, a Tisztaságnak képviseletében a Messiáskirály érkezik, ezért némuljon el gonosz, hallgasson el az ördög, mert az ünneplésnek van itt az ideje!
Áldott Ő, Aki az Úr Nevében érkezik, Aki uralkodni fog e földön minden élőn és holton, Aki ma ott ül az Atya jobbján, és Aki visszatér az Övéiért! Ámen!
A virágvasárnap tehát ma kell, hogy ünneplésről, a reménység eljöveteléről, a szív szabadságáról szóljon. Ma már tudjuk mi minden történt ezután, de mégis azt kívánom, ha az öröm nem vesszen el a szívünkből.
Ma, amikor minden hír, csak a félelemről, fenyegetésről, a Járványról, az egymástól való távolságtartásról, a betegségről, a védőoltástól való félelemről és a közelgő család nélküli szűkös együttlétről szól, szeretném, ha a reménység fénye ezen a vasárnapon mégis beragyoghatná a szívünket.
Tudom, hogy vége lesz egyszer ennek és akkor majd történelemként tekintünk vissza ezekre a sötét, hűvös időkre.
Kívánom minden kedves olvasónk számára, hogy tavaszi napsugarak fénye, a rügyező gyümölcsfák üde frissessége, és a kellemes enyhülés órái melengessék meg a szívünket ma! Ámen!
 
Kiss Attila
 
 



„Mikor pedig eljön az Embernek fia az ő dicsősségében, és Ő vele, mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsősségének királyi székébe.
És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett, a világ megalapítása óta.” Máté 25: 34
Valljuk be őszintén, hogy mi hívők kíváncsian kutatunk az írásokban, hogy minél több ismeretre tegyünk szert, Jézus visszajöveteléről és az utolsó ítéletről.
Miközben olvasom a fenti Igeszakaszt, könnyek csordulnak ki a szememből a meghatottságtól, az Isten irántunk érzett gondoskodó szeretete miatt. Bizonyára a ti szívetekhez is eljut az üzenet, mely tartalmazza Isten irántunk érzett végtelen, gondoskodó szeretetét.
Méltatlanságunk ellenére, Isten belehelyez majd abba a világba, ami a mi számunkra készíttetett, már a világ megalapítása óta. Ő előbb ismert bennünket, tervet készített az életünkről! Ő tudta, hogy meg fogunk születni, tudta, hogy milyen talentumot fog nekünk adni és, hogy kiválaszt minket az Ő szolgálatára. Csodálatos boldogság egy ilyen gondoskodó szeretetben élni, annak ellenére, hogy az embertársaink gyakran megbántanak, de tudjuk, hogy a világ Teremtője védelmében vagyunk, és ez mindennel felér!
Én elcsodálkozom azokon az embereken, akiket az Úr elhívott a szolgálatába és mégis a világi dolgaikat előbbre helyezik, minthogy az Ő munkáját végeznék. Az első szeretet tüzében buzgón énekelték a Dicsérem neved c. éneket: „……..Rendeléseid szemem előtt tartom szüntelen, nem távozom el utadról sohasem.” Talán rég volt, és már el is felejtették? De Isten elhitte, és számon tartja.
Vagy talán úgy vannak vele, mint az a szolga, akinek az ura elment messze földre, és ő hanyagul állt a rábízott dolgokhoz, mert arra számított, hogy van elég idő, nem jön még haza az ő ura. Azonban mégis váratlanul haza jött, és bizony megbüntette a rest szolgát. Így jár az, aki nem veszi komolyan Isten elhívását, nem szánja oda az életét a szolgálatába.
De hasonlítanám ahhoz a történethez is, mikor egy ember talentumokat osztott ki a szolgái között, hogy amíg ő távol lesz, azokkal jól sáfárkodjanak. Közöttük volt, aki okosan beforgatta, kamatoztatta, míg volt, aki elásta a talentumát. Mikor visszajött az ura és látta, hogy ki hogyan cselekedett a rábízott talentummal, annak megfelelően büntette vagy jutalmazta őket. Így lesz ez majd, mikor Jézus visszajön, számon kéri majd, hogy ki mit tett a kapott talentumokkal.
Ha átgondoljuk mind a két történetet a ma emberére is rá lehet vetíteni. Van, aki úgy gondolja, még messze van az idő, az Úr Jézus visszajöveteléig, és nagy nyugalomba végzi saját dolgait. És van, aki a kapott talentumait, Lelki ajándékait elássa, és nem szolgál vele Istennek.  Mint tudjuk, mind a két történetben kemény büntetést kaptak.
Végül azt hiszem aláhúznám az üzenetet azzal a történettel, mikor a vakon született férfit meggyógyította Jézus. A farizeusok kételkedtek, és tanakodtak, hogy hogyan kötekedhetnének Jézussal. Jézus pedig azt mondta nekik: 
Ítélet végett jöttem én a világra, hogy kik nem látnak lássanak, és akik látnak, vakok legyenek. A farizeusok meghallották és megkérdezték: Avagy mi is vakok vagyunk?
Mondta nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy látunk, azért a ti bűnötök megmarad.”
Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik annak ellenére, hogy Isten jóságos szeretete által, munkatársának hívta el őket, és ők ezt visszautasítják azzal a gondolkodással, hogy Jézus visszajövetele még távol van, és még ráérek, hasonlítom a farizeusokhoz, akik láttak, és mégis vakok voltak!
Az ilyen emberek hite meggyengült, időközben távol kerültek Istentől, és kényelemből odázzák az Istenhez való közeledést, pedig Jézus ezt mondja: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy látunk, ezért a ti bűnötök megmarad” Számon lesz kérve minden kiválasztott, aki vissza él a Isten meghívásával.
Talán menjünk vissza egy sokkal szebb témához, mégpedig Jézus visszajöveteléhez. Az igaz hívők naponta készítik magukat az Úrral való találkozásra. Olyan, mintha arra készülnél, hogy találkozol a kedveseddel, felveszed a legszebb ruhádat, mosolyogva gondolsz arra a percre, mikor meglátod őt. Így várják a hűséges hívők Jézust, aki vissza fog jönni az Övéiért.
Egy ország készült azok számára, (köztük nekem is,) ahol a kiválasztottak élni fognak örök boldogságban! Jézus, „Atyám áldottainak” nevezi a kiválasztottakat, azokat, akik naponta könnyes szemmel néznek fel az égre, és mosolyogva keresik Jézus alakját. Oly sokszor mondjuk: „Milyen jó lenne, ha most eljönne az Úr, mert most olyan jó szellemi állapotban vagyok!” Néha azonban szomorúan gondolunk arra, hogy ha most eljönne az Úr, akkor mi itt maradnánk, nem vinne magával.
Minden nap minden percében gondoljunk arra az országra, ami számunkra építtetett, és vágyjunk annak az országnak lakója lenni! Örökölni fogjuk azt az országot, ami nekünk Készíttetett el. Igyekezzünk ne kecskék, hanem juhok maradni, hogy az Úr, jobb keze felől állítson bennünket!
Legboldogabb érzés erre gondolni, hogy Jézus elragad minket, és a levegő égben átváltozunk! Ámen
De addig még van mit tennünk ezen a földön. Mindig gondoljunk erre az Igére, és ezzel kívánom zárni az Ige körüli gondolataimat: 
„Boldog az a szolga, akit az ő Ura, ha haza jő,  ily munkában talál!” Máté 25:46

Dózsa Lajosné
 





Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.  Zsoltárok 1:1 - 3
Dávidnak folyamatos élő kapcsolata volt Istennel. Így az élettapasztalataiból, és a Lélek általi bölcsességből megoszt velünk néhány gondolatot ebben a zsoltárban. Ő meg is tapasztalta azt, amit leírt. Ezért mondta: hogy, boldog lehet, azaz ember, aki nem más emberek tanácsára épít, és nem a mások, elvárásainak kíván megfelelni. Tudta, hogy csak Isten tanácsaira érdemes hallgatni, mert az emberi tanácsok a legtöbb esetben nem vezetnek eredményre. Sőt időnként rosszra visznek.
Azaz ember, aki Istenben bízik, nem járhat a bűnösök útján, hiszen Isten útja tiszta és tökéletes.
A hívő embernek az Úr törvényében van gyönyörűsége.
Vagyis az Úr törvényében gyönyörködik, bizalmát az Úrba veti.
De mit is jelent az Ő törvényében, szavában gyönyörködni?
Ha igazán szeretjük Istent, akkor a szeretetünk nem csupán a Neki való engedelmességben, teljesedik ki, hanem igyekszünk a kedvébe járni, és azt tesszük, amiben az Úr örömét leli. Olyan ez, mint az emberek közötti kapcsolat. A szeretet nem maga hasznát, keresi – ahogy a 1 Korinthus 13-ban is olvassuk.
Az igazi szeretet önfeláldozó, vagyis nem az én akaratát cselekszi.
Sokszor olyat is meg kell tennünk, amit egyébként nem szeretnénk megtenni, de Istenért megtesszük.
Jézus az Atya kedvébe járva vitte véghez a megváltást.
Ő is könyörgött: … ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat – de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!
Tehát néha áldozatokkal is jár az Úr szavának való engedelmesség, hiszen az Isten akarata nem mindig egyezik meg azzal, amit mi akarunk.
Sokszor beleesünk abba a csapdába, amikor csak engedelmességből szolgáljuk az Urat és nem hálából.
Pedig ha megérthetnénk, hogy mi a Megváltás valódi jelentősége a számunkra akkor mindig hálás szívből szolgálnánk Őt.
Jézus azt várja mindannyiunktól, hogy hálaadással, örömmel kövessük őt és ne az emberek szavára, figyeljünk, hanem az Övére.
A gyülekezetbe is inkább azért járj, hogy Isten szóljon hozzád, mint azért, hogy nehogy megszóljanak, vagy azt mondják, milyen hívő vagy?
A hűség nem csupán abból látszik meg, hogy milyen gyakran jársz keresztény közösségbe, hanem abból, hogy mit teszel az Úrért.
A tanítványok, akik Jézussal voltak nem pusztán engedelmességből követték a Mestert, hanem ahogy Péter is kijelentette: Uram kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad!
Így nem sajnálták a régi munkájukat, megélhetésüket feladni Jézusért, hogy kövessék őt. Tehát nem puszta engedelmességből követték, hanem saját akaratukból, odaszánva magukat. Mi manapság mit tudunk feláldozni az Úrért?
Sajnos sokszor még azt sem vagyunk hajlandóak feláldozni, letenni, amit az Úr kér tőlünk.
Pedig Jézus azt mondta: Márk 8: 35 - 36
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
A Benne való hitünk megéri ezt az áldozatot.
Dávid még azt is mondja a 37. Zsoltárban
Zsoltárok 37: 4-5  Gyönyörködjél az Úrban és megadja szíved kérését, hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne  ő majd teljesíti.
Aki tehát gyönyörködik az Úrban és örömmel követi Jézust az valóban olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa.
Mert milyen is egy ilyen fa?
Ha egy fát a pusztában ültetnél el – folyamatosan locsolni kellene, tápanyaggal kellene ellátni, hogy megmaradjon és megerősödjön. Ha elfelejtenéd meglocsolni, előbb utóbb kitikkadna, és elszáradna.
Az ilyen fa csak táplálkozik és minden tápanyagot a saját megerősödésére, használ fel. Ez még facsemetének számít, amely nem tud gyümölcsöt teremni. Igazából, csak a fiatal facsemetét érdemes ültetni, mert az még képes a megerősödésre.
Emlékszem rá gyermekkoromban, nagymamámnál, volt egy szilvafa, melyet el kellett távolítani, mert útban volt. Már nem volt fiatal fa, több éven át termett, és amikor kiástuk, gyökerestől vettük ki. Én minden áron el akartam ültetni, hiába mondták, hogy az már úgysem fog megmaradni. Gyökerestől elültettem és több napig locsoltam és csodák csodájára úgy látszott, hogy kezd magához térni. De mint gyermek nem volt olyan sok türelmem kivárni, hogy mi lesz vele. Amikor jöttek a nagy melegek, nem mindig locsoltam meg és egy idő után kénytelen voltam elismerni: tényleg elpusztult.Tehát a fa több gondozást igényelt volna.
Ha egy fát is gondozni kell akkor mennyivel inkább bennünket akik Jézusból táplálkozunk. Jézus türelmes hozzánk és táplál bennünket, hiszen ő maga a forrás. Ő nem erőlteti ránk magát, szelíden várja, hogy hozzá menjünk, mint forráshoz.
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt roskadtok, és én megnyugvást adok nektek. Máté 11: 28
Jézus a János evangéliumában még egy hasonlatot is mond erre:
Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők.
Az a szőlővessző képes maradandó gyümölcsöt teremni, amely a szőlőtőn marad. Vagyis csak így leszünk képesek megmaradni, és gyümölcsöt hozni.
Az a hívő viszont, aki csak alkalomszerűen táplálkozik, a kapcsolata éppen csak létfenntartás lesz, az nem lesz képes a növekedésre és gyümölcstermésre.
A víz mellé ültetett fa azonban: Jer 17: 8
A gyökereit a folyóig ereszti le, ahonnan állandó mennyiségű vizet kap. Táplálkozik és folyamatosan, önállóan erősödik, fejlődik.
Nem fél attól, ha eljön a hőség, a nagy meleg. A lombja üde zöld marad, mert folyamatosan kapja a gyökerei keresztül a tápanyagot.
Az a hívő, aki folyamatosan az Úrból táplálkozik, még a szárazabb időszakban is erősen áll a hitben, nincs olyan megoldhatatlan gondja, szüntelen termi gyümölcsét. Jézus a forrása, Ő pedig folyamatosan táplál.
Az élő vízforrásból táplálkozó hívő szüntelen termi a Lélek gyümölcseit. A forrás mindenki számára elérhető, nyitva van. Egyedül rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk - e a növekedésre.
Jézus a Szentlélek által munkálkodik bennünk. Ő azaz Élő víz, amelyből minden hívő egyformán táplálkozhat.
János 4: 14
Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
A folyóvíz mellé ültetett fa is ezért képes túlélni mindent, mert folyamatosan képes a táplálkozásra és megfigyelhető, hogy minél idősebb egy fa annál erősebb, és hosszabb gyökerekkel rendelkezik. Ragaszkodik az élethez, ezért olyan mélyre ereszti a gyökereit, ahol már talál tápanyagot.
Még egy emlék villant be: Nagymamámnak volt egy nagyon öreg diófája. Kisebb koromban mindig én vertem le róla a termést, a diót. De minden évben azt láttam, hogy a termés nem gyengül.
Az ágai erősek voltak bár akadtak elszáradt ágai is, de minden évben megújult és újabb hajtások fejlődtek rajta. Miért? Mert közel volt hozzá egy olyan hely, ahonnan sok táplálékot tudott felvenni.
Idős korában is remek gyümölcsöt tudott hozni.
Ezért senki sem mondhatja, hogy: én már idős vagyok… Isten ugyanúgy tekint rád, mint bárki másra, legfeljebb nem bíz rád annyit, de elvárja tőled, mint menyasszonyától, hogy buzgón szeresd és örülj őbenne, akár mennyi idős is vagy.
Végezetül kívánom mindnyájunknak, hogy ez így valósuljon meg az életünkben: Zsoltárok 92: 13-16
Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a cédrus a Libánonon.
Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágoznak.
Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek;
Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!  Ámen!

Kiss Attila
 




„Óh, szűnjetek meg hát az emberben bízni, akinek egy lehelet van az orrában, mert hát ugye, mire becsülhető ő” Ésaiás 3:1
A fenti Igevers, valószínűleg elgondolkoztat mindannyiunkat, hiszen belekerülhettünk már hasonló helyzetbe, még akkor is, ha ismertük ezt a figyelmeztetést. És utólag sem tudjuk rá a választ, hogy miért nem kerültük el azt a csalódást. Mindez akkor történik meg, amikor egy másik embert felmagasztalunk, és később csalódunk benne. A csalódás lehet, férfi és nő, szülő és gyermek, főnök és beosztott között, és sorolhatnám tovább, ami akár egy életre szóló fájdalmat is okozhat.
Vannak emberek, akik mindent egy lapra tesznek fel, ahogy mondani szokás, pl. amikor két fiatal megszereti egymást, és csak azt a másikat tudja elképzelni a párjának. Ahogy telik az idő, viszont történnek események, emberi megnyilvánulások, ami miatt, teljesen kiábrándulnak egymásból. Akkor már nem számít a szépség, a vonzalom megszűnik a másik fél iránt. Pedig úgy indult a kapcsolat, hogy rajta kívül nincs senki, akivel élni tudna. Mégis megtörténik a kiábrándulás, és józanabb ésszel már nem is tudná elképzelni a folytatást. Lehetséges az is, hogy ismerkedésük idején a szülők már látták, és figyelmeztették a gyermeküket arra, hogy nem lesz hosszantartó ez a kapcsolat.
De ugyanez megtörténhet nem csak egy kapcsolatban, hanem amikor egy diák, aki szereti a tanárát, egy dolgozó, aki felnéz a főnökére, egy egyszerű ember, aki egy színészt, egy politikust, vagy éppen egy tudóst magasztal fel. Figyeljétek meg, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor a bálványozott személyről negatív hír kezd keringeni, ami miatt teljesen megváltozik a véleménye annak, aki addig felmagasztalta.
Mert, ugye az ember nem tökéletes, változik, csúnyul, durvul, butul, hazudik, stb. és ez nem minden esetben tetszik majd a másiknak.
Valóban úgy van ez: Minél jobban megismersz egy embert, annál inkább el tudsz fordulni tőle, és minél jobban megismered az Istent, annál inkább ragaszkodsz hozzá. Miért?
Mert Isten örök! Isten nem változik. Az Ő szeretete nem önző, nem az érdeke diktálja, hanem hűséggel örökre szól.
 Ismerek egy házaspárt, akik meg akarták újítani az elszürkült kapcsolatukat, és ennek érdekében sokkal kedvesebbek, figyelmesebbek voltak egymáshoz. Mind a kettőjüknek tetszett a megújult szeretet a másik iránt. Néhány nap után azonban az asszonyka megfázásos tünetei miatt, nem jól érezte magát, és nem tudta körül rajongani a férjét, emiatt a színi előadás megszakadt. Ugyanis a férj, nem segített a feleségének a gyengélkedése alatt, hanem vádolni kezdte, hogy: „megváltoztál, türelmetlen vagy, tudtam én, hogy csak addig tart” stb. Igen, olaj volt a tűzre a férj vádlása, a feleség pedig már nem akarta megmagyarázni, hogy ez esetben neki is jól esett volna egy kis gyengédség. Visszaállt a régi szürkeség közéjük. 
 „Szűnjetek meg hát emberben bízni”- mondja az Ige. Az utóbbi példánál maradva mind a két fél érdekből volt kedvesebb a másikhoz, azért, hogy neki is jobb legyen. Mihelyt azonban az egyik fél nem tudta nyújtani az elvárt szeretetet, a másik fél, vagyis a férj nem vállalta tovább a szerepet.
Sorolhatnánk példákat kimerülésig, és végül úgyis arra ébrednénk rá, hogy a fenti Igevers mennyire igaz!  
Az egyetlen hűséges, az önzetlen csak az Isten, aki úgy szeret bennünket, ahogy vagyunk, nem nézi a hibáinkat. Ő az egyetlen, aki nem veti többé a szemünkre, miután bocsánatot kérünk, nem emlegeti, nem mutogat vissza a múltunkra. A fenti példából is azt látjuk, hogy az ember változik, nem megbízható. Szó nincs róla, hogy bárkit is lebeszéljek a házasságról, vagy éppen a párválasztásról, de tudnunk kell, hogy előbb vagy utóbb csalódunk az emberben, mert az ember születésétől fogva hajlamos a bűnre.
Hallottam egy másik történetet is. Egy keresztény fiú egyszer feleségül vett egy hit nélküli lányt, ami mint tudjuk felemás igát jelent. Ebben az esetben csak a külső számított, de szellemi vonatkozásban nem egyeztek meg. Telt - múlt az idő és a fiú a hitében lejjebb csúszott, majd a házasságukban egymást követték a csapások. A hívő szülők sokat imádkoztak a fiukért, hogy erősödjön a hitében és járjon újra a gyülekezetbe, de a felesége kijelentette, hogy ha a férje elmegy, akkor ő elválik tőle.
Isten, ahogy Jónást a cethal gyomrába parancsolta, ezt a keresztyén férfit is csapásokkal, próbatételekkel terelgeti, és neki döntenie kell. Vagy visszatér Istenhez és a gyülekezethez, így a felesége elválik tőle, vagy tovább vergődik a próbák alatt.
Kedves Testvéreim! Most kellene ezt az Igét a férj szeme elé vinni, hogyha még van benne egy mustármagnyi hit Isten iránt, akkor képes legyen dönteni. Ugyanis, ha nem Istent válassza, hanem a feleségét, lehet már a próbákba is belerokkan, és az életébe is kerülhet. Viszont ha az Urat választja, életben maradhat, mert Isten megszabadítja a csapásoktól és lehetséges, hogy még a felesége is megtér.
Úgy gondolom, hogy az utóbbi valós történet elgondolkoztat bennünket, és talán azokat is, akik hasonló helyzetben vannak, mint ez a keresztyén férfi.
Ugyanis: „Óh, szünjetek meg hát emberbe bízni, akinek egy lehelet van az orrában, mert hát ugye, mire becsülhető ő?”
Mert ezt mondja az Ige, és ez igaz!!!!
Nem mindegy, hogy ragaszkodom az általam választott hitetlen páromhoz, és Istent elveszítem, vagy pedig Isten mellett kitartok, és Isten a legjobbakat adja nekem válaszul.
Tudom, hogy bűnös emberek vagyunk, és folyton változunk, de kérlek titeket, hogy ha az életetekben hasonló döntést kell hoznotok, bölcsen tudjátok, hogy mit tegyetek. Ha ez a keresztyén férfi nem házasodott volna össze egy hit nélküli  lánnyal, talán nem kellett volna olyan sok próbán átmennie. Ugyanis ezt olvassuk a II. Korintus 6: 13-18- ban  „Viszonzásul, mint gyermekimnek szólok, tárjátok ki ti is a szíveteket.
Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége van az igazságnak a hamissággal?
És mi egyezsége Krisztusnak a Béliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez?
Vagy mi egyezése Isten templomának a bálványokkal? Mert ti az élő Isten temploma vagytok, mint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok és leszek nékik Istenük, és ők az én népem lesznek.
Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, ezt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek, és én magamhoz fogadlak titeket.
És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és lányaimmá, azt mondja a Mindenható Úr”
Kedves testvéreim! A fenti történet példája, és a II Korintus 6:13-18-ban olvasott Igeversek is, engedelmességre köteleznek bennünket a szerető Isten iránt. Miért ne tennénk, mikor az Ige figyelmeztet minket: „ Óh szünjetek meg hát emberben bízni…..”
Kérlek titeket amikor Isten és ember között kell döntenetek, mindig tudjátok, hogy mit kíván Isten tőletek! Mindig vegyétek fontolóra, hogy ki a fontosabb a ti számotokra? Ámen
 
Dózsa Lajosné



„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy beteljesítsem” Máté 5:17
„Valaki csak egyet is megront a legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lesz, valaki pedig cselekszi, és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz” Máté 5: 19
A fenti Igét a Hegyi beszédben olvashatjuk, amikor Jézus tanítói hivatalát megkezdte. Tanította és gyógyította az embereket, és nagy sokaság követte. Egyszer felment az olajfák hegyére, ahová a tanítványai is vele mentek és elkezdett tanítani. Egyszerű szavakkal tette érthetővé számukra, hogy kik a boldogok, beszélt a tanítványok méltóságáról, és kötelességeiről, és szólt a törvény igazi betöltéséről is.
Sok ember ma úgy gondolja, hogy mivel Jézus Krisztus mindenki bűneiért meghalt a kereszten ezért élhetünk nyugodtan úgy, ahogyan akarunk. Azonban arra nem gondolnak, hogy az Úr nekünk adott törvényeit ma is be kellene tartani.  Mert az valóban igaz, hogy az Úr Jézus mindenki bűneiért meghalt, de ezáltal a kegyelem csak azok számára lett nyilvánvaló, akik követik Őt, az Üdvösség csak nekik vált osztályrészükké. Így tehát azon keresztyének számára, akik követik Őt természetes, hogy a Mózesi törvényeket, jelen esetben a Tízparancsolatot betartsák és hallgatnak a próféták kijelentésére is. Ám sajnos az utóbbi időben egyre kevesebb az olyan prófétai kijelentés, amelyek közvetlenül az Úr szolgáin keresztül hangoznak el, és itt nem a Bibliában leírt prófétai szóra gondolok.
Sajnálatos módon többször megesett már, hogy ha valakinek viszketett a füle az igazságtól, mert nem tetszett, amit hallott, könnyen megjegyezte: „Ez hamis prófécia” – és ezzel elvetette a kijelentést, sőt akár meg is szégyenítette a kijelentés tevőt. Éppen ezért, ezt elkerülve, esetenként, még akinek valóban Istentől van is a kijelentése, az sem meri megosztani, nehogy bántódása essék.
Jézus azt mondja a Máté 5: 17-ben, hogy „nem eltörölni jöttem a törvényeket, hanem hogy beteljesítsem.” ( a Károli Bibliában: „betöltsem”)
Nézzük meg a 2Mózes 20-ban olvasható Mózesi Törvényt, vagyis a Tízparancsolatot:
1. „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem” 2 Mózes 20:3
Isten elvárása itt hozzánk, hogy csak Őt imádjuk, és ne helyezzünk Őelébe mást. A különböző, más vallásokban, a követőknek különböző istenük/isteneik, prófétáik vannak, és azokat imádják. (Allah, Buddha stb.) De az idegen istenek nemcsak a vallási megközelítésű más istenek lehetnek, hanem ilyen istenek a pénz, a hatalom, vagy akár más fontosabb személyek.
2. „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz… Ne imádd és ne tiszteld azokat” 2 Mózes 20: 4-6
Ma ennek ellenére, a történelmi egyházak, és azon belül a gyülekezetek bevett hagyománya, szokása a szent képek és feszületek, szobrok imádása. Az ő magyarázatuk erre, hogy ők tulajdonképpen azt imádják, akit ábrázol a szobor vagy kép - azaz Jézus Krisztust, neki hódolnak. Vagyis vizuálissá teszik a hívők hitének tárgyát. Erre azonban semmi szükség, sőt Isten még el is ítéli ezt: - Ne imádd, és ne tiszteld azokat… , de ők mégis beviszik a lakásukba, vagy a templomukban letérdelnek előtte, és imádják azt. Tudatosan vagy tudatlanul, de vétkeznek Isten szavával szemben.
3. „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi.” 2 Mózes 20: 7
Lehetséges, hogy nem is gondolunk rá, de talán éppen e parancsolat megszegésével követjük el a legtöbb bűnt.
Valójában, Istennek nevét, csak az Őt imádására szabadna felvenni a szánkra. Egyrészt azonban sokszor halljuk az emberektől, még a nem hívőktől is: Jaj, Istenem! Óh, Istenem! Istenem, ha…!”stb. Másrészt a másik leggyakoribb ezzel kapcsolatos bűn az Istenkáromlás (káromkodás). Harmadrészt, pedig amikor az emberek Isten Neve mögé bújva, Isten Nevében követnek el olyan dolgokat, amiket mi súlyos bűnöknek nevezünk. (Pld. amikor a természetgyógyász az isteni energiára hivatkozik, vagy a múltban a Keresztes lovagok hadjárata a Szent Földön.)  Ezek tulajdonképpen mind-mind a 3. parancsolat megszegését jelentik.
4. „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. „2 Mózes 20: 8-11.
A szombat napja (Sabbath) a nyugalom napja, amit mi a Gergely naptár szerint vasárnapnak nevezünk. A Biblia azt mondja: Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat. De a hetedik a te Istenednek szombatja, semmi dolgot se tégy azon…
A hívők jól tudják, hogy a vasárnap az Úr napja, és olyankor templomba, gyülekezetbe mennek, hogy ott imádják, dicsérjék az Istent. Azonban sajnos még ma is vannak olyan keresztyének, akik a vasárnapi ebédfőzés miatt nem tudják az Úrnak megadni ezt a tiszteletet, mert fontosabb nekik a vasárnapi családi ebéd. Megjegyzem, hogy a bölcs hívő ember ezt is meg tudja oldani, mert megfőz szombaton és ugyanúgy tud vasárnap az Istentisztelet után a családdal együtt ebédelni. Természetesen ma, amikor sok munkahelyen, a gyárakban a műszakbeosztás szerint sokszor még vasárnap is dolgozni kell ez nem mindig megvalósítható. Azonban itt Isten valójában ránk halandó emberekre gondolt, amikor azt mondja: hat napon át munkálkodjál… a hetedik napot pedig szenteld meg Istennek – vagyis Isten nagyon jól tudja, hiszen jól ismer bennünket, hogy egy nap pihenésre mindenkor szüksége van az embernek.
5. „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked” 2Mózes 20: 12
Ez a parancsolat, függetlenül attól, hogy hívő vagy hit nélküli emberekről legyen is szó mindig a személytől függő. Egy hit nélküli ember is tisztelheti szüleit, míg egy keresztyén ember is viselkedhet tiszteletlenül a szüleivel. Persze itt is érvényesül majd a mondás: „Isten az igaz bíró.” A legjobb persze az lenne, ha ezt a parancsolatot az ember a szívéből tudná betartani. Ha ez egy természetes velejárója lenne az emberi létnek, hogy az ember, mint a következő nemzedék, tiszteli a szüleit, hiszen ők adtak neki életet, ők nevelték fel, ők indították el az élet ösvényén, és egy életen keresztül óvták, segítették, támogatták. Tehát nem lenne ez nagy elvárás, csak az ember túl önállóvá, akaratossá és önzővé vált, így Istennek kell emlékeztetnie őt erre.
6. „Ne ölj”  2 Mózes 20: 13
Ez a parancsolat egyértelmű mindenki előtt, hiszen ezt még a társadalmi törvények is
kimondják, azonban vannak esetek, amik tudatlanságból, vagy hirtelen felindulásból történnek meg, és ezért a bűn bekövetkezik.
Talán ilyen, az abortusz is. A hit nélküli ember alapjában véve nem tarja bűnnek a magzat elpusztítását, meggyilkolását, sőt a mai liberális felfogás szerint egyenesen támogatják és még törvénybe is akarják foglalni az abortusz elfogadottá tételét. Megdöbbentő ez, de ma kemény harcok folynak az erkölcsi, vallási és világi nézetek között, ez ügyben. Már vannak felvilágosító eszközök is, melyeken keresztül érthetővé válik, hogy az a pici gyermek is érző lény, egy személy, akinek meg kell születnie. A kereszténység világszemlélete teljes mértékben ellenzi az abortuszt és elitélendőnek, gyilkosságnak tartja.
7.”Ne paráználkodj” 2 Mózes 20:14
A paráználkodás alatt alapjelentésében a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot értjük két felnőtt ember között. Ez azonban nagyon leegyszerűsíti ezt a fogalmat.
Házasságon belül, pedig ha a házaspár egyik fele megcsalja a másikat házasságtörést követ el.  Ma a „modern” köztudatban és a mai fiatalok „modern” életfelfogásban sem az egyiket sem a másikat nem tekintik nagy bűnnek.
Isten azonban erről másképp gondolkodik. Ha nem csak a saját érdekeinket, elképzelésünket vesszük figyelembe, hanem hagyatkozunk az Úrra, akkor tudatosan nem követhetjük el a parancsolat elleni bűnt, hiszen harmóniában élünk a párunkkal. A Bibliában Máté 15:19 – ben ezt olvassuk: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok lopások hamis tanúskodások és az istenkáromlások.” Vagyis ebből az is következik, hogy ezek a bűnök ugyanabból a közös talajból származnak, a tisztátalan szívből.
8. „Ne lopj!” 2 Mózes 20: 15
A lopást tiltó parancsolat szintén egy nagyon egyértelmű szabály, mivel a világi törvények is tiltják más személy saját dolgainak az eltulajdonítását. Itt a kérdés inkább az, hogy mi számít lopásnak?  Valaki számára egyértelmű, de valakinek ezzel gondjai vannak. Pedig pofon egyszerű, ami nem az enyém, az a más tulajdona, és ha nem vásároltam meg és nem is ajándékba kaptam, csak úgy elvettem, akkor az lopásnak minősül, ez pedig a bűn kategóriájába tartozik. Itt lehetne arról beszélni, hogy mekkora értéket képvisel az a dolog, de a lényeg nem ebben van, hanem a szándékban. A szándék pedig a szívből indul ki.
9. „Ne tégy a felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”2 Mózes 20: 16
Nos, ezt a parancsolatot nagyon könnyen be lehetne tartani, ha valaki nem hazug, susárló, és pletykás. Ugyanis az ilyen ember felebarátjára hazug dolgokat talál ki, amivel lejáratja őt. A keresztyéneknek tartózkodniuk kell az ilyen magatartástól. A hazugság mértékét szokták még emlegetni, hogy „ugyan csak füllentés volt” vagy „csak félig volt igaz” stb. Viszont a füllentés éppen olyan hazugság mint a féligazság. Isten tehát leegyszerűsítve ezt mondja:  - Ne hazudj!
10. „Ne kívánd a te felebarátod házát. Ne kívánd a te felebarátod feleségét, se szolgáját……….”2 Mózes 20: 17 Ebben a Parancsolatban Isten még a bűn elkövetésének előzményétől is megóv bennünket. Vagyis ne kívánd a másét, mert az már bűnnek tekinthető, mivel a kívánságból születik meg a bűn. Az Újszövetségben Jakab apostol ezt írja levelében: „Azután a kívánság megfoganva, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutva halált nemz. Jakab 1:15
Nos, ezek azok a Parancsolatok, amelyeket az Isten maga diktált le Mózesnek a Sínai hegyen. Nem olyan elvárások, amit egy keresztyén ember ne tudna betartani, sőt nagyon sok hitnélküli ember is tiszteletben tartja.
A Máté 5: 19. versben ezt olvassuk: „Valaki azért csak egyet is megront…….”
Nagyon komoly üzenete van ennek az Igének, hiszen ha valaki, csak egyet is áthág a Tízparancsolatból, az tulajdonképpen nem mondhatja el magáról, hogy betartja a Tízparancsolatot.
Nem nagy dolgokat kér Isten, hiszen az ókori Izrael népe számára is világos volt, hogy ez Isten akarata feléjük. Isten azt mondta nekik: Ha megtartjátok eme parancsolatokat, én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Ezt ők megértették, és igyekeztek a törvénynek megfelelően élni, Istennek tetsző módon, több - kevesebb sikerrel. Nem lehetetlen ez a mai ember számára sem. Ha igazán szeretjük Istent, akkor talán képesek vagyunk a legalapvetőbb szabályokat betartani, hiszen annyi jót kapunk az Úrtól.
Arra is figyelmeztet bennünket a fenti Ige, hogy aki nem veszi komolyan a parancsolatokat és úgy tanítja az embereket az a legkisebb lesz a Mennyek országában. Ez mindannyiunk felelőssége.
A mi feladatunk testvérek, hogy időnként újra tanulmányozzuk a régi idők Tízparancsolatát, amely Jézus beszéde által ma is érvényben van. Isten ezt mondja ma nekünk is:
Ha megtartjátok eme parancsolatokat, én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Ha komolyan vesszük és életfelfogásunk és gondolkozásunk részévé lesz, akkor meglehet, hogy a Mennyek országában nagyok lehetünk.
Időnként vegyük elő a Mózesi törvényeket, és időzzünk el mellette. Magunkra vetítve nézzük meg, hogy melyik törvény az, amelyik betartása nagy gondot okoz, és imádkozzunk érte, hogy az Úr erősítsen meg annak megtartásában. Ne az motiváljon, hogy a mennyben kicsi vagy nagy akarunk lenni, hanem az, hogy ha szeretjük az Urat, hűséggel kövessük Őt, és igyekezzünk mindenben kedvében járni. Ámen!

Dózsa Lajosné


„Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj” Jób 13:22

A fenti Igét a Bibliában a Jób könyvében olvashatjuk, melyben barátait figyelmezteti Isten igazságosságára, felségére, és megilletődötten Istenhez szól.
A Jób történetét mindenki ismeri, nem is akarok vele bővebben foglalkozni, csupán a fenti Igét a saját életünkre szeretném ráültetni.
 
Csodálatos, amikor két ember, pl. barát, vagy egy házaspár olyan kapcsolatban van egymással, ami nem csak arról szól, hogy ismeri a másik szokásait, élete történetét, ízlését, stb, hanem ettől beljebb lépve, egymás gondolatába is bele látnak. Amikor az egyik elkezd valamiről beszélni, a másik pedig folytatni tudja, és nem csak azért mert odafigyelt rá, hanem azért mert azt a bizonyos dolgot ő is hasonlóan látja. Vagy ha a másiktól kérdez valamit, szinte tudja a válaszát, mert jól ismeri a szemléletét.
Kellemes beszélgetés az, mikor szívesen vagyunk a másik társaságában, mert olyan kisugárzása van, ami megfog bennünket. Jó az ő jelenléte a mi számunkra, és ha nem látjuk egy ideig, hiányzik nekünk. Hiányzik a vele való találkozás, a mosolya, nevetése, reális látása, őszinte magabiztos viselkedése. Biztonságban érezzük magunkat mellette.
Talán el is túlzom ezt a megálmodott összhangot, de valójában így lenne boldog az ember ezen a földön. Ez lenne kívánatos, az ember és ember közötti jó és szép kapcsolatban!
Néha szoktam mondani, hogy magas sarkú cipőben sokáig nem bírunk álldogálni, ezért egy idő után lerúgjuk. Tehát, ha megszokjuk egymás természetét, és megterhelés nélkül tudjuk elviselni, akkor nem lehet semmi baj később sem.
A fenti néhány gondolatban, egy harmonikus kapcsolatra épült barátság, vagy házasságról volt szó, ami két emberről szólhat.
Nézzük most meg, hogy milyen is az ember és Isten közötti jó kapcsolat?
Mint amikor valaki hozzá kezd építkezni, és számot vet magával, hogy be tudja e fejezni a házat, éppen úgy kell átgondolni azt, amikor valaki el akarja fogadni az Urat. Kényszer, vagy csábítás nélkül, saját maga hozza meg a döntést, és vigye is véghez. Ugyanis maga Jézus mondja ezt: „Valaki az eke szarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lukács 9: 62
Amikor Istennek igent mondunk a meghívására, Ő elhiszi nekünk, és bízik a mi hűségünkben, ezért a későbbiekben se okozzunk neki csalódást.
Megtérésünkkel egy új életet választottunk, amit az Úr kínált nekünk, és mi elfogadtunk. Felkínált egy keskeny, de biztonságos, utat, ami hozzá vezet. Kiegészítőnek vannak hozzá jelzőtáblák, mint a közlekedésben, és ha azt betartjuk, az a mi javunkat szolgálja.
Jézus azt is mondja: „Kövessetek engem…” Ő, ezen túl egy biztos pont lehet az életünkben, mert Ő maga a Kezdet és a Vég! Elhagyva régi életünket, egy új élet van elkészítve a számunkra, ami sokkal jobb, mint a régi volt. Azért mondjuk, hogy a bemerítkezéskor meghalt a régi életünk, és mikor a vízből feljövünk, az már az új életünk.
A baj legtöbbször az, hogy néha elfelejtkezünk arról, hogy Jézus mit ígért nekünk. Van úgy, hogy a próbák alatt, már nem bízunk benne. Ilyenkor sorba szedjük az összes lehetőséget, és mikor kifogytunk minden ötletből, akkor a végén odafordulunk az Úrhoz. Mert már csak Ő maradt!
Gondoljunk csak bele, milyen rosszul esne neked, ha a játszótéren a gyermekedet egy másik gyerek elgáncsolná, de ő egy idegen anyukához futna oda segítséget kérni, nem pedig hozzád.
Isten és az ember kapcsolatának egy bensőséges, élő kapcsolatnak kell lennie! A Bibliaolvasó ember, aki az életét az Úrnak szentelte, az megismeri Isten természetét, és te is mennél közelebb kerülsz Istenhez, annál jobban megismered Őt. Hogy honnan? Erről is maga az Úr gondoskodott.
Mint már említettem a Biblia a rendelkezésünkre áll és egy életre elegendő tanulmányozásra ad lehetőséget. A benne leírt tanítások, példázatok, történetek, teljes képet adnak az embernek arról, amit fontos megtudni Istenről és a keresztyén életről. Charles H. Spurgeon az ismert prédikátor ezt mondta: „Amikor a Bibliát olvasod, akkor Isten beszél hozzád, amikor pedig imádkozol, te szólsz Istenhez. Ugye milyen harmóniában van ez megtervezve? Mivel az imádkozás nem monológ, hanem párbeszéd, ezért egyik sem jó egymagában!
Tulajdonképpen ez az a kommunikáció, amiről korábban beszéltem, amikor az egyik barát a másikkal beszél, vagy a házaspár, aki ismeri egymás gondolatát is.
Tehát beszélgetünk ebben a formában Istennel. Aztán az Úr, nem csak az Ige által szól hozzánk, hanem sokszor kijelentés, álom, látomás, egy belső hang vagy indíttatás, és sok más formában is megérteti velünk az Ő akaratát.
Nem tudom, tapasztaltad e már, mikor imádkoztál valamiért, vagy valakiért, hogy az Úr mikor kinyitottad a Bibliát, egy Igén keresztül válaszolt neked? Vagy éppen a szívedben hallottál egy kijelentést, vagy a Szent Szellem simítását érezted az arcodon? Vagy érezted - e már, hogy ha egy dühös pillanatodban be akartál szólni a másiknak, de mégsem tetted, mert az Úrra gondoltál, aki megszomorodna miatta, ezért inkább csendben maradtál? Azután olyan jó érzés, hogy a hatalmas kísértés ellenére kiálltad a próbát. Már nem fontos, hogy mit mondott, vagy én mit gondoltam, az a fontos, hogy az Úrnak ne okozzak fájdalmat.
Szeretnénk Istennek kedveskedni valamivel? De mit is adhatnánk Neki, hiszen az övé minden, ami a világon van! Neki csak az időnkre, a szeretetünkre, az imáinkra, a dicsőítésünkre, az imádatunkra, és a szívünkre van szüksége. Ő viszonoz nekünk mindent, a szeretetével, gondoskodásával, hiszen tulajdonképpen mindent tőle kaptunk, ami az életünk feltétele. Gyakran mondom a családunkban, hogy nekünk Isten mindent megad, amire szükségünk van, sőt még azon felül is bőven!
Aztán figyeld meg, mennél többet beszélgetsz Istennel – a Biblia olvasása és az imádkozás által - annál inkább akarsz a jelenlétébe kerülni. Keresed a szabad idődet, amikor leülhetsz az Ő lábaihoz, hogy megköszönd a gyógyulást, a szeretet, az anyagi áldásait, stb. Akkor csak lekuporodsz Hozzá és spontán csak sírsz, sírsz, és megkönnyebbül a szíved, mert olyan jó az Ő közelsége!
Mindig jusson eszedbe, hogy milyen hatalmas kiváltság ez, hogy a Teremtő Isten a mi Urunk és Királyunk, Aki nem egy távoli elérhetetlen Isten, aki hihetetlenül elfoglalt, hanem Aki nagyon is közel engedi magához az embert, sőt szeretettel hívja. A Megváltónk pedig maga az Ő Fia, Jézus Krisztus! Hogy Ő a mi szószólónk az Atyánál! Hogy maga a Szent Szellem, Aki az Atyától származik, Ő van a mi segítségünkre itt a földön. Ó mily nagy kegyelem, és áldás ez.
Végezetül pedig visszakanyarodok a kezdeti Igéhez, hogy mindannyiunk nevében mondjam:
„Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád, és te válaszolj!” 
Ámen!

Dózsa Lajosné
 




„És mondta neki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád. Az pedig hallgatott.” Máté 22: 12

A fenti Igét, a Bibliában a „királyi menyegző” c. történetben olvashatjuk. Megtérésem után nem sokkal olvastam a fenti Igét, de nekem nagy fejtörést okozott az, honnan tudta a király, hogy annak az egy embernek nincs menyegzői ruhája? Nem volt ünnepélyesen felöltözve, vagy miből következtetett rá? Gondolkodtam, de igazán mégsem tudtam meg a választ.
Később egyre több Igehirdetést, tanítást hallottam erről, így megértettem, hogy Jézus ezt a történetet tanítási példázatként mondta el, hogy okuljanak belőle az emberek.
És a legfontosabb, hogy szellemi vonatkozásban kell érteni a példázatot.
A történet tehát azzal kezdődik, hogy a király a fia menyegzőjére készül, és a szolgáival meghívatja a hivatalosokat, de azok nem akarnak elmenni.
Ezért, ismét elküld más szolgákat, akikkel üzeni a hivatalosoknak, hogy minden készen áll az ünneplésre, már csak ők hiányoznak. De azok újra semmit sem törődtek vele, hanem végezték a dolgukat, némelyek pedig bántalmazták a szolgákat, sőt meg is ölték.
Mikor a király ezt meghallotta megharagudott, és bosszút állt a gyilkosokon.
Akkor megint mondta a szolgáinak, hogy igaz a menyegző kész, de a hivatalosok nem méltók, hogy vendégek legyenek, ezért menjenek ki a keresztútra, és akiket ott találnak mindenkit hívjanak be.
A szolgák kimentek, és begyűjtöttek mindenkit, akiket csak találtak, a jókat és gonoszokat egyaránt.
Aztán bement a király, hogy megtekintse a vendégeket, és ott látott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája.
Attól megkérdezte: „Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott.”
És ekkor a szolgákkal megkötöztette, és kidobatta a külső sötétségre, ahol nagy kínok vártak rá.
Nos ennyi a történet, de nézzük meg, hogy szellemi vonatkozásban mit jelent, ugyanis Jézus csak az érthetőség kedvéért beszélt példabeszédekben.

Tegyünk fel néhány kérdést és keressük rá a válaszokat:
- Mikor ünnepli az Úr a menyegzőjét?
- Miután a menyasszony felvéttetik, azaz a megváltottak mind az Úrnál lesznek, a Mennyben, és akkor Ő lesz a vőlegény, mint a megdicsőült Emberfia!
- Kiket hívtak először a menyegzőre, hogy vele együtt ünnepelhessenek?
- A zsidó nemzetet.
- Kik által lettek meghívatva?
- Az Úr, az Ő tanítványai által hívta őket.
Miután Jézus halála által minden elvégeztetett, Isten újabb meghívókat küldött ki.
- Hogy válaszoltak a zsidók Istennek erre a jóságára?
- Közönnyel, megvetéssel, sőt a hűséges tanúkat ki is végezték.
- Mit tett erre a Király, vagyis Isten?
- Ezeket a gonoszokat megölette, leromboltatta városukat. (deportálások, Jeruzsálem pusztulása)
- Hová küldte ezután Isten az Ő szolgáit?
- A pogányokhoz küldte. (Az utakra) és azok között voltak jók és rosszak egyaránt.
- De ki vehet rész jog szerint a menyegzőn?
- Az igazán hívők, az újjászületettek.
- Miben különböznek a látszatkeresztyének az igaz hívőktől?
- Abban, hogy nincs menyegzői ruhájuk.
- Mi is ez a menyegzői ruha?
- Isten megigazítása a kegyelem által Krisztusban.
 
Minden bűnbánó bűnös megkapja ezt a ruhát, az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Mindazok megkapják kegyelemből, akik hisznek Isten Fiában, a Megfeszített és Feltámadott Üdvözítőben. Nem kell, és nem is szabad magunkkal mást vinni, mint az igazi vágyat az Üdvösségre
 
Az az ember, akit kivetettek a menyegzőről, bizonyára azt gondolta, hogy saját ruhája elég jó az ünnepségre, nem érezte át saját maga méltatlanságát, sem a király fiának dicsősségét.
Mindez alkalmazható a névleges keresztyénekre, akik úgy gondolják, hogy megtérés és újjászületés nélkül is megállhatnak az Isten színe előtt. Pedig az Ige egyértelműen ezt mondja:

„Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született test az, ami lélektől született lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. János 3:5-8
Mit Tanulhatunk ebből a példázatból? Az Úr meghívja népét (a zsidóságot) egy terített asztalhoz, de azok nem fogadják el. Hiábavaló a fáradozás.
Ezután a pogány nemzeteknek szól a meghívás, ezek között sokan elfogadják, de nem mindenki veszi fel a menyegző ruhát. Pedig, aki nem vesz részt Isten megigazításában, nem ölti magára Krisztust, az ítélet alá esik.
 
Testvérek! Íme, semmi nincs eltitkolva, hanem minden világosan tudtunkra van hozva az elhangzott történet alapján is. A kegyelem ma is kiárad, és csak be kell mennünk a nyitott ajtón, hogy részt vehessünk a menyegzőn, ami számunkra is elkészíttetett. Törekedjünk rá, hogy meglegyen a menyegzői ruhánk!
Isten előtt csak, újjászületve állhatunk meg. Ne utasítsuk el azt a kegyelmet, ami az Örök Életünket jelenti.  Ámen
 
Dózsa Lajosné



„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40;31)

A „megújulás” témájának kapcsán egy egyszerű személyes történet jutott eszembe. Év elején egyéb ékszerek javítása végett férjem a közeli ékszerboltba ment. Az eladónak megemlítette, hogy majd szeretné a saját jegygyűrűjét políroztatni, mivel az 11 év után kissé vesztett eredeti fényéből, sőt talán ütött-kopott is volt annak ellenére, mennyire óvja a férjem. Az eladó nagyon készséges volt, néhány perc alatt csaknem csodát tett az ékszerrel, és az újra eredeti fényében tündökölt. Férjem este örömmel dicsekedett nekem a ragyogó gyűrűjéről, mely – ahogyan egyöntetűen nyugtáztuk – megújult.

Azt hiszem, újra életre kelt számomra a „megújulás” fogalma. Megújulni annyit jelent, mint visszanyerni azt az eredeti állapotot, amikor egy adott tárgy, vagy éppen személy a legalkalmasabb volt annak a funkciónak a betöltésére, amire az alkotója azt, vagy őt éppen eltervezte. Visszanyerni azt az állapotot, melyben alkotója és a körülvevő emberek gyönyörködni tudtak. Habár a férjem jegygyűrűje kopottan és fénytelenül is szimbolizálta házasságunkat, ám megújult állapotában még figyelemfelkeltőbb, szemet gyönyörködtetőbb volt, és határozottan emlékeztetett arra a fontos napra, amikor először az ujjunkra került. Gyakran mi, Isten alkotásai is megfakultan éljük mindennapjainkat és gyorsan pörögnek az évek a hátunk mögött, nyomot hagyva rajtunk, olykor ütött-kopott állapotba sodorva bennünket. Persze, megfakult mivoltunkban is igyekszünk Isten jó alkotásaként élni, ám életünk talán kevésbé szemet gyönyörködtető, vagy kívánatos, és a megfakult, kiégett állapot bizony nem emlékezteti Isten örömhírére a körülöttünk levő embereket, tehát már nem sikerül betölteni azt az eredeti „funkciót” amire teremtve lettünk. Talán azt gondolhatjuk, bár olyan egyszerű lenne egy embernek is megújulni, mint egy jegygyűrűnek, bár segítene egy néhány perces polírozás…

Kedves Olvasók, olvassuk, csak mit mond erről Isten Igéje! Mit tesznek azok, akiknek erejük megújul? Hogyan érhető el az ember számára a „megújulás”? – Még a polírozásnál is egyszerűbb megoldása van erre a mi Istenünknek: egyszerűen csak bíznak az Úrban.

Az Úrban bízni jelenti azt is, hogy emlékeztetem magam az Ő jó ígéreteire, az Ő jelenlétére és mindenkori segítségére az életemben, de mindezeken túl jelenti azt is, hogy annyira mélységesen bízom benne, hogy átadom magam az Ő keze munkájának. Ahogyan a gyűrű a polír során csiszolva lett, vagy éppen apró ütésekkel lett kiegyenlítve az éktelenkedő deformáció, úgy a Mester is dolgozni szeretne az életünkön. Bízva az Úrban, hogy Ő mindenből a javunkat kívánja kihozni, engednünk kell, ahogyan számunkra kellemetlennek tűnő élethelyzetekben csiszolja jellemünket, vagy épp megenged olyan ütéseket, amelyek olykor fájdalmasak, de szükség van rájuk, hogy kiküszöböljék a rajtunk éktelenkedő hibát. Ha sikerül ilyen mértékben bízni az Úrban, és engedni, hogy dolgozzon rajtunk akkor a sok-sok sérelmet, a végtelennek tűnő nehézségeket, melyek a megfakulást hozták számunkra, már csak egy-egy eszköznek látjuk, mely nagyszerű lehetőséget hozott arra, hogy győzedelmeskedjünk felette az Úrral, és fényünk az eredeti mivoltában, az „első szeretet tüzének állapotában” tündököljön.

A „megújulás” azt hozza magával az életünkben, hogy nem tudunk egy helyben maradni, egyszerűen zavar az „állóvíz állapot”. Tapasztalatból mondhatjuk, hogy keresztény életutunk során nem mindig egyforma intenzitással haladunk, hiszen sok hatás ér bennünket és emellett mindennek megvan a maga ideje. Olykor sasként szárnyalunk, olykor lankadatlanul futunk, máskor csak fáradhatatlanul sétálunk, de a lényeg, hogy nem állunk meg, haladunk az Isten által kirendelt utunkon, erre azonban csak a „megújult” ember képes.

Kívánom Nektek azt, hogy vágyjunk visszatérni ahhoz az eredeti állapothoz, melyben leginkább betöltjük az a funkciót, melyre az Istenünk teremtett, vágyjuk a „megújulást”! Ehhez pedig ne felejtsük el, hogy az Úrban való bizalom útja vezet, mely erős hit az Ő szeretetében, és az életünk felett való bölcs munkájában.

 Nagy Róbertné Dózsa Anita


„Vizsgálj meg engem, oh Istenem és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, ismerd meg gondolataimat!
És lásd meg, hogy van é nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem, az örökvalóság útján”  Zsoltárok 139: 23-24
 
Miközben írom a gondolataimat, még mindig mosoly van az arcomon, amit Isten gondoskodó jósága csalt elő.
Az Ó-év utolsó napjaiban, azon tűnődtem, hogy mi legyen az a téma, ami ilyenkor foglalkoztatja az emberket. És miután az Úr felhozta bennem a gondolatot, megadta a hozzáillő Igét is, amit egyetlen pillanat alatt megtaláltam. Ugyanis, mikor kezembe vettem a Bibliám, éppen ott nyílt ki, és már olvastam is az Igét. Így teljesen megbizonyosodhattam arról, hogy az Úr ezt az Igét akarja minden kedves gyermekének a szívében felhozni, és szeretne üzenni az Ige által. Nagy öröm ez nekem, hogy Isten munkatársaként dolgozhatok, és ezért van a boldog mosoly az arcomon.
Nos, ilyenkor minden embert az foglalkoztat, hogy az új évben, milyen változást hozzon be saját életébe. Az emberek el akarnak hagyni káros szenvedélyeket, fogyni akarnak, és sok más dolgot szeretnének kiiktatni az életükből. Ez azonban egy idő után vagy sikerül, vagy nem.
Természetesen keresztyén embereknél is így van ez, csak náluk már más irányú a fogadalmi lista. Addig, míg egy Isten nélküli ember azt mondja, hogy : Január elsejétől nem iszom több alkoholt, nem dohányzom, nem lopok, nem hazudok, stb. addig már a hívő emberek remélhetőleg nem küzdenek ilyen, vagy hasonló szenvedélyekkel. Azonban, ahhoz, hogy jó úton járjunk, mindenkor meg kell vizsgálni, ki az, akit követünk.
Dávid nagyon bölcsen döntött, mikor teljesen átadta magát az Úrnak, hogy Ő vizsgálja meg a szívét, gondolatait, és a teljes lényét.
Kérte, hogy tegye őt az Úr próbára, hogy esetleg valami gonoszság nincs e benne, és utána vezesse az örökkévalóság útján. Milyen tökéletes döntés ez egy ember részéről, hogy mindent akképpen akar, amint az ő Ura jónak lát. Mi is kell ehhez?
Egy döntés, és bizalommal az Úr felé fordulni, és feltétel nélkül, ráhagyatkozni mindenben.
Gondolataiban a következő hasonlat röpköd: Mikor elviszünk egy elromlott készüléket a szerelőhöz, és teljesen rábízzuk a javítást, és azt reméljük, hogy egy teljesen jól működő gépet fogunk visszakapni.
Természetesen a mi életünk nem egy elektromos készülék, amit, ha mégis nem sikerül megjavítani, akkor veszünk helyette másikat.
Dávid ezt jól tudta, és méltó komolysággal helyezte az Úr kezébe az életének jövőjét. Milyen jó is volt ez a bizalom, és mennyre kell ez a mi életünkben is!
Ehhez azonban az Úrral egy mélységes kapcsolatra van szükség, amelyikben még az árnyéka sem vetődhet fel, hogy tévedés történhet, vagy éppen nem tudná a mi elromlott életünket megjavítani.
Ehhez nekünk is akarni kell, márpedig Dávid ezt akarta.
Ki lehetne még egy olyan személy, kire rá lehetne bízni azt, ami a legdrágább nekünk. Senki nincs olyan, mint Isten, aki ezt mondja: „…nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” Zsidók 13:5b
És mi azt mondhatjuk, hogy igen:” mert nem ember az Isten, hogy hazudjék”
4 Mózes 23:19
Sorolhatnám még a Bibliában található Igéket, melyek Isten szeretetéről tanúskodnak, hisz magát az üdvösségünket is kegyelem által kaptuk.
 
Kedves Testvéreim és Ismerőseim! Egy nappal az Új év kezdete előtt, akképpen, mint Dávid, kérjük meg az Urat, hogy életünket alaposan vizsgálja meg! Tegyen bennünket próbára, hogy akkor is kitartóan szeretjük e, mikor nem a legjobban megy a dolgunk. Bizalommal tegyük le életünket az Ő kezébe, hiszen az Ő szeretete végtelen.
Boldogan és biztonságban kell éreznünk magunkat mellette, hisz Ő a mi Megváltó Istenünk.
Jézus már nekünk bizonyított, most rajtunk a sor, hogy bizonyítsuk szeretetünket felé.
Az Úr által feleslegesnek megítélt terheket tegyük le, ne cipeljük át a következő évre magunkkal. Legyünk tiszták és szabadok, mint amit az Úr elvár tőlünk!
Legyünk boldogok az Új-évben, mindenkor az Ő közelségében! Ámen
 

Dózsa Lajosné

More Articles ...

  1. Karácsonyi gondolatok
  2. Karácsonyi üzenet
  3. Advent 2. Vasárnapján
  4. Mert úgy szerette Isten e világot...
  5. Szükség néktek újjászületni...!
Page 5 of 41