Jézus Mennybemenetele - Áldozócsütörtök
„Aztán hozzájuk ment Jézus és ezt mondta nekik: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Menjetek el azért és tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
és tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ámen! Máté 28: 18 - 20
Áldozócsütörtök. Sokan nem tudják és nem is értik, hogy tulajdonképpen miért ünnep ez a nap, mit is ünneplünk ma? Ez a kifejezés valójában a középkori római katolikus egyházban terjedt el, mint a húsvéti szentáldozás határnapja. Ebből ered az egyedülálló magyar neve is. Más nyelvekben inkább a mennybemenetel tényére utalnak. Magyarul használják még az áldozónap és Urunk mennybemenetelének ünnepe - kifejezéseket is. Mi is inkább a mennybemenetel szót részesítjük előnyben.
Jézus feltámadását követően még 40 napig itt a földön a tanítványaival volt, tanította és felkészítette őket arra az időre, amiben Ő már csak a Szent Szellem által lesz jelen az életükben. Utolsó szavaiban még inkább megerősítette bennük, hogy mint Isten Fia nem hagyja őket magukra.
Az az Isteni hatalom, ami idáig is működött az életében és megmutatkozott a cselekedetei által minden kétséget kizárva jelent meg utolsó gondolataiban: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Tehát Jézus kijelentette, hogy ő nem csak egy tanító, egy mester, egy rabbi, hanem az a személy, aki minden mennybeli és földi hatalmat birtokol. Így néki hatalma van mindenek felett és ezzel a hatalommal felruházva adta ki az utolsó parancsot: „Menjetek el azért és tegyetek tanítványokká minden népeket…” Ez az úgynevezett missziós parancs, ami nem csak néhány erre elhivatott szolgáló felelőssége csupán. Nem csak a misszionáriusok és az evangélisták feladata a megtérők tanítvánnyá tétele.
Jézus szolgálata idején több alkalommal is beszélt a világ állapotáról, és példázatokban hasonlította a világot a tengerhez vagy a búzamezőhöz. A búzamezök már rég megérettek az aratásra. Egyszer, amikor az elgyötört, fáradt sokaságot látta, akik hallgatták őt, ezt mondta a tanítványainak: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Máté 9: 37 – 38 Ekkor még csak imádkozásra buzdítja őket, hogy az Úr hívjon el munkásokat erre a fontos feladatra. A mennybemenetel előtt közvetlenül azonban már a neki adatott hatalom által küldi őket a misszióba.
A feladat azonban több mint csupán az Evangélium hirdetése. A megtérőket tanítvánnyá kell tenni, megkeresztelni (azaz bemeríteni), tanítani, hogy olyan keresztényekké váljanak, akik másokat is tanítványokká fognak majd nevelni. Szóval ez egy lánc, amely Jézus közvetlen tanítványain keresztül indult el és máig is tart, hiszen akit te magad fogsz tanítvánnyá tenni az idővel másokat fog az Isten országára tanítani és így tovább. És ami a legfontosabb, hogy ezt nem a magunk erejéből fogjuk tenni, hiszen Jézus ezzel fejezi be a mondatát: „és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Ez garanciát jelent Jézus részéről, hogy nem hagy bennünket árván, egyedül. Az Apostolok cselekedeteiben Lukács még azt is hozzáteszi a záró mondatokhoz: „Hogy vesztek erőt miután a Szentlélek eljön reátok és lesztek nékem tanúim, úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.”
„És mikor ezeket mondta, az ő láttukra felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemeik elől.” Apostolok cselekedetei 1: 8-9
Jézus példátlanul távozott el a földről a tanítványok szeme láttára. Az Ószövetségben Illés prófétáról olvassuk azt, hogy hasonló módon felemeltetett a földről, viszont őt egy tüzes szekér ragadta el Elizeus szeme láttára. 2 Királyok 2:11 Valójában nem gyakran történik ilyen esemény. Mint ahogyan a feltámadás is természetfeletti volt így az elragadtatás is az.
Az elragadtatás ténye a tanítványok számára megerősítés volt, hogy Jézus innentől az Atya jobbjára ült és esedezik, közbenjár értünk. Vagyis bár fizikai testben már nincs itt, de az ígérete az éltet, és bátorít. Erőt fogtok venni… - ez pedig a Pünkösd napján történt meg.
Kedves olvasók, kívánom, hogy az elragadtatás ténye erősítsen meg bennünket abban, hogy egy napon, ahogyan Ő megígérte, mi is itt hagyjuk a földi életet és találkozhatunk vele. Egyszer azt mondta:
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.
Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” János 14: 1 – 3
Ámen!