„Aztán hozzájuk ment Jézus és ezt mondta nekik: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Menjetek el azért és tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

és tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ámen! Máté 28: 18 - 20

Áldozócsütörtök. Sokan nem tudják és nem is értik, hogy tulajdonképpen miért ünnep ez a nap, mit is ünneplünk ma? Ez a kifejezés valójában a középkori római katolikus egyházban terjedt el, mint a húsvéti szentáldozás határnapja. Ebből ered az egyedülálló magyar neve is. Más nyelvekben inkább a mennybemenetel tényére utalnak. Magyarul használják még az áldozónap és Urunk mennybemenetelének ünnepe - kifejezéseket is. Mi is inkább a mennybemenetel szót részesítjük előnyben.

Jézus feltámadását követően még 40 napig itt a földön a tanítványaival volt, tanította és felkészítette őket arra az időre, amiben Ő már csak a Szent Szellem által lesz jelen az életükben. Utolsó szavaiban még inkább megerősítette bennük, hogy mint Isten Fia nem hagyja őket magukra.

Az az Isteni hatalom, ami idáig is működött az életében és megmutatkozott a cselekedetei által minden kétséget kizárva jelent meg utolsó gondolataiban: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Tehát Jézus kijelentette, hogy ő nem csak egy tanító, egy mester, egy rabbi, hanem az a személy, aki minden mennybeli és földi hatalmat birtokol. Így néki hatalma van mindenek felett és ezzel a hatalommal felruházva adta ki az utolsó parancsot: „Menjetek el azért és tegyetek tanítványokká minden népeket…” Ez az úgynevezett missziós parancs, ami nem csak néhány erre elhivatott szolgáló felelőssége csupán. Nem csak a misszionáriusok és az evangélisták feladata a megtérők tanítvánnyá tétele.

Jézus szolgálata idején több alkalommal is beszélt a világ állapotáról, és példázatokban hasonlította a világot a tengerhez vagy a búzamezőhöz. A búzamezök már rég megérettek az aratásra. Egyszer, amikor az elgyötört, fáradt sokaságot látta, akik hallgatták őt, ezt mondta a tanítványainak: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Máté 9: 37 – 38 Ekkor még csak imádkozásra buzdítja őket, hogy az Úr hívjon el munkásokat erre a fontos feladatra. A mennybemenetel előtt közvetlenül azonban már a neki adatott hatalom által küldi őket a misszióba.

A feladat azonban több mint csupán az Evangélium hirdetése. A megtérőket tanítvánnyá kell tenni, megkeresztelni (azaz bemeríteni), tanítani, hogy olyan keresztényekké váljanak, akik másokat is tanítványokká fognak majd nevelni. Szóval ez egy lánc, amely Jézus közvetlen tanítványain keresztül indult el és máig is tart, hiszen akit te magad fogsz tanítvánnyá tenni az idővel másokat fog az Isten országára tanítani és így tovább. És ami a legfontosabb, hogy ezt nem a magunk erejéből fogjuk tenni, hiszen Jézus ezzel fejezi be a mondatát: „és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Ez garanciát jelent Jézus részéről, hogy nem hagy bennünket árván, egyedül. Az Apostolok cselekedeteiben Lukács még azt is hozzáteszi a záró mondatokhoz: „Hogy vesztek erőt miután a Szentlélek eljön reátok és lesztek nékem tanúim, úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.”

„És mikor ezeket mondta, az ő láttukra felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemeik elől.” Apostolok cselekedetei 1: 8-9

Jézus példátlanul távozott el a földről a tanítványok szeme láttára. Az Ószövetségben Illés prófétáról olvassuk azt, hogy hasonló módon felemeltetett a földről, viszont őt egy tüzes szekér ragadta el  Elizeus szeme láttára. 2 Királyok 2:11 Valójában nem gyakran történik ilyen esemény. Mint ahogyan a feltámadás is természetfeletti volt így az elragadtatás is az.

Az elragadtatás ténye a tanítványok számára megerősítés volt, hogy Jézus innentől az Atya jobbjára ült és esedezik, közbenjár értünk. Vagyis bár fizikai testben már nincs itt, de az ígérete az éltet, és bátorít. Erőt fogtok venni… - ez pedig a Pünkösd napján történt meg.

Kedves olvasók, kívánom, hogy az elragadtatás ténye erősítsen meg bennünket abban, hogy egy napon, ahogyan Ő megígérte, mi is itt hagyjuk a földi életet és találkozhatunk vele. Egyszer azt mondta:

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.

Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.

És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” János 14: 1 – 3

Ámen!

„És lőn pedig idő múltával, hogy Káin ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből

És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából, és azoknak a kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre, és az ő ajándékára.” I Mózes 4:3-4

A keresztyének Káin és Ábel történetét jól ismerik, azonban nem biztos, hogy a valódi üzenetet megtalálják benne.

A történethez hozzá tartozik az említett két testvér származása is, amiből teljesen kitűnik, hogy a bűn öröklődik az utódokban. Ugyanis Ádám és Éva miután tiltás ellenére evett a Tudás fájáról, Isten azt mondta: „ Imé az ember olyan lett, mint mi közülünk egy, a jót és a gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az Élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen. Kiküldé őt az Úr Isten, az Éden kertjéből…….”

Ez az első emberpár volt Ádám és Éva, kiknek majd született a két fiuk, Káin és Ábel. Mint látjuk, a bűn az első emberpár által jött be ebbe a világba, és az utódokban öröklődött.

Nos Káin földműveléssel, Ábel pedig állattartással foglalkozott.

És így írja a Biblia: „…. lőn pedig az idők múltával, hogy Káin ajándékot vive Istennek. És Ábel is vivé az ő juhainak első fajzásából és annak kövérségéből, és tekinte az Úr Ábelre, és az ő ajándékára.

Tovább olvasva látjuk, hogy Káin ajándékára nem tekintett az Úr, ezért ő haragra gerjedt. Mivel Isten mindent tud és mindent lát, látta Káin gyűlölködő szívét, ezért figyelmeztette: „ a bűn az ajtó előtt leselkedik, rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.”

 Azonban éppen úgy, mint ahogy a szüleit óvta a bűntől Isten és mégis szándékosan beleestek a bűnbe, ugyan úgy, Káin is elszánta magát, és a benne lévő irígység által megölte a testvérét Ábelt.

Most nézzük meg, hogy mi váltotta ki Káinból az irigységet! Amint olvastuk Isten nem egyformán reagált az ajándékokra. De vajon miért? Néhányan tévesen úgy gondolják, és azt mondják, hogy azért, mert Ábel állatot, véráldozatot mutatott be, ami kedves Isten előtt, Káin pedig csak a föld gyümölcséből vitt ajándékot. Gondoljuk át, ezt a magyarázatot!  És aki nem állattartással foglalkozik, annak nem kedves az ajándéka Isten előtt? Bizony nem így van!

Ha figyelmesen olvassuk az Igét, megérthetjük belőle, hogy Káin „egy idő után” vitt csak ajándékot az Úrnak, lehet eszébe jutott, hogy „mivel most jól termett a búza, hát adok belőle az Úrnak is”.

Ábel viszont a juhainak az első fajzásából, és annak kövérségéből vitt. Tehát nem sajnálta az Úrtól, jó szívvel adta, és a legszebbeket vitte ajándékba.

Bár arról itt nem olvasunk, hogy miben nyilvánult meg, hogy Isten kedvesen fogadta az Ábel ajándékát, de arról igen, hogy nem tekintett a Káin ajándékára. A Biblia későbbi leírásaiból azonban látjuk, hogy Isten a neki szánt ajándékot a legtöbb esetben tűzben égette el és a felszálló füst kedves volt az Úrnak.

Az viszont biztos, hogy az Ige ezt mondja: „A jókedvű adakozót szereti Isten” Akár pénzről, akár időről, egyáltalán bármiről van szó, amit Istennek adunk, tegyük azt jó szívvel, megbánás nélkül.

Az Újszövetségben olvashatunk a szegény asszony két fillérjéről. Ő csak azt a kevéskét tudta adni az Úrnak, mert az volt az utolsó pénze.  De jószívvel tette, nem számolva azzal, hogy mi lesz a holnappal, vagy miből eszik másnap. Ő amilye volt, mindenét odaadta.

            Kedves testvéreim! Vajon tudnánk - e mi olyanok lenni, mint ez a szegény asszony? Lehet, hogy a mi ajándékainkra sem tekint mindig az Úr, mert abból adunk, amit éppen nélkülözni tudunk?

Vannak előttünk jó példák, amit a Bibliából merítünk, kövessük azokat! Adjunk többet az Úrnak, és ezt mindig jószívvel tegyük! Szenteljünk rá több időt, ne sajnáljuk az erőnket, amit érte teszünk, hisz mindent Tőle kapunk! Legyen a mi szívünkben ez egy tudatos dolog, hogy amit Istentől kapunk, abból adunk vissza valamennyit.

Itt meg kell említsek egy rövidke történetet, amiből jól meglátszik, hogy mivel tartozunk az Istennek.

A történet így szól:  Volt egy földműves ember, aki tavasszal felszántotta a földjét, bele vetette a magot, az pedig szépen kikelt, növekedett, és végül bő termést hozott. Ekkor az ember mivel nagyon meg volt elégedve a terméssel, arra gondolt, hogy Istennek adakozik belőle, azonban nem tudta eldönteni, hogy Istennek adja a többet, vagy magának hagyja? Ezért elővett papírt és ceruzát, és elkezdett számolni. 1.Istentől kaptam az eszközöket, amivel felszántottam a földet. 2. Istentől kaptam az erőt, amivel részt vettem ebben a munkában. 3. Isten adta a vetőmagot. 4. Isten adta az éltető napfényt. 5. Isten adta a szükséges esőt. 6. Isten adta a megfelelő meleget. 7. Isten vigyázott rá, hogy el ne verje el a jég. 8. Végül Ő adott erőt arra is, hogy learassam. 9. Adott tározót, hogy csűrbe rakjam.

  1. És végül bölcsességet, hogy kiszámoljam, hogy Neki mennyi jár belőle? És a legvégén a földműves megértette, hogy mind a 100%-át Istentől kapta.

Igen igy van Testvérek, mindent az Úrtól kapunk, és mi abból csak egy kis részt adunk vissza. Ezt azonban tegyük jó szívvel, és a legjavát adjuk mindig! Időnkből, erőnkből, jószándékunkból, pénzünkből,stb. 

Ámen!

 

 

  A Bibliát lapozgatva számtalan olyan epizódot találunk benne, amelyekben a megtörtént csodák alapját az emberek hite képezi. Nagyon sok Újszövetségi történetet olvashatunk, ahol Jézus az embereket a saját hitük segítségével gyógyította meg. Nézzünk meg ezek közül néhányat:

- És jött hozzá egy bélpoklos (leprás), kérve őt, leborulva előtte és ezt mondta neki: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem”
Jézus pedig könyörületességre indulva, kezét kinyújtva megérintette, és ezt mondta néki: „Akarom, tisztulj meg!” Márk 1:40 - 42
Mint láthatjuk, a leprás ember teljes bizonyossággal hitt abban, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani, csak az volt a kérdés akkor, hogy akarja -e meggyógyítani őt az Úr? Ez a kérdés ma is sokszor felmerül, amikor betegeket látunk. A válasz leggyakrabban az, hogy Isten mindenkit meg akar gyógyítani: mert ő nem gyönyörködik a haldokló szenvedésében és a halálban. Azonban sajnos ez nem mindig ilyen egyszerű és egyértelmű, mert Isten útjai néha kifürkészhetetlenek is. Néha megengedi a halált is, hogy általa a gyászoló közelebb kerüljön a kegyelemhez. De az esetek túlnyomó többségében Jézus válasza egyértelmű: Akarom, tisztulj meg! Gyógyulj meg!
 
- „És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, de semmi nem javult, sőt inkább még rosszabbul lett. Mikor Jézus felől hallott, a sokaságban hátulról kerülve, megérintette annak ruháját.  Mert azt mondta, ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.
És vérének forrása azonnal kiszáradt és megérezte testében, hogy meggyógyult a bajából.
Jézus pedig azonnal észrevette magán, hogy isteni erő áradott ki belőle. Megfordult a sokaságban és azt mondta: Kicsoda illeté az én ruhámat?....
Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve ment oda és leborult elébe és elmondott néki mindent igazán. Ő pedig monda néki: leányom a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból”  Márk 5: 25 - 34
Bár ezt nem mondta neki senki, de ennek az asszonynak akkora hite volt, hogy jól tudta, ha csak Jézus ruhájához hozzáér, már akkor is meggyógyul. Ott a tömegben a mély hite cselevésre indította, amelynek az eredménye a gyógyulás lett. A hit általi meggyőződés cselekvésre indítja az embert.
 
- „Uram az én szolgám otthon gutaütésben fekszik, és nagy kínokat szenved. És monda néki Jézus: Elmegyek, és meggyógyítom őt. És felelvén a százados ezt mondta: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
És monda Jézus a századosnak: Eredj el és legyen neked a te hited szerint. És meggyógyult annak a szolgája abban az órában”  Máté 8: 5 - 8
Ez a római százados korábban hallott Jézusról és arról, hogy ez a Galileából származó Tanító, csodákat tesz egész Palesztinában. És amint tudjuk, a hit hallásból van…
Amikor Jézus épp Kapernaumban járt ez a százados ezt meghallotta és odasietett hozzá. Olyan mély hite volt Jézus gyógyító munkájában, hogy jól tudta, hogy Jézusnak oda sem kell mennie személyesen ahhoz, hogy az ő szolgájával csoda történjen. Elég ha csak egy szót szól, akkor is meggyógyul a szolgája. Miután a százados ezt elmondta Neki Jézus a 10. versben meg is jegyzi a követőinek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.
 
- És amikor Jézus tovább ment két vak követte őt, kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk Dávidnak fia! Mikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok és ezt mondta nékik Jézus: Hiszitek e, hogy én azt megcselekedhetem? Azok ezt mondták néki: Igen, Uram! És akkor megérintette az ő szemeiket, és mondta: Legyen néktek a ti hitetek szerint. Máté 9: 27 - 29
Itt szintén azt láthatjuk, hogy milyen mély hitre épült a vakok gyógyulása, mert hittek benne, hogy Jézus képes őket meggyógyítani. És szinte ugyanezt láthatjuk Jerikóban a vak Bartimeus esetén is. Máté 10: 46 - 52
E néhány fenti példa is igazolja, hogy az Igazi csodákhoz elengedhetetlen mély hit szükséges. A valódi hit által valódi csodák történnek. A Zsidókhoz írt levélben találhatjuk meg a hit meghatározását:
„Hit pedig a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”  Zsidókhoz 11: 1
A hit tehát már akkor képes elfogadni a csoda megtörténését, amikor még meg sem történt az.
Tudnunk kell azt is, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyan az, tehát ha hiszünk Őbenne, ma is meggyógyít bennünket!  „legyen ez a hitetek szerint” Ámen!

Jakab 1: 2 - 4
Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,
Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.
 
Mivel Isten ismeri a természetünket és jól tudja, hogy mi az, amit még el bírunk viselni, ezért folyamatosan próbára teszi népe hitét és ragaszkodását. Tudja a határainkat és néha megengedi, hogy e határoknak a belső felén legyünk megpróbálva. Erre többnyire azért is van szükség, hogy a kipróbált személy maga tudja levonni a következtetést, hogy képes volt e helytállni a megpróbáltatásban vagy sem.
Isten nem kárhoztat bennünket, ha esetleg nem állnánk ki a próbát, de ezáltal sokat tanulhatunk a saját kitartásunkról.
Pál Apostol szavai itt is bátorítanak bennünket: Mert nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak.
Isten szeret bennünket, hiszen a legdrágábbat, az Ő Fiát, Jézust adta értünk. Az Ő részéről ez a szeretet örök érvényű. A mi részünkről akar meggyőződni arról, hogy ténylegesen mennyire ragaszkodunk Őhozzá.
De tekintsünk vissza egy pillanatra a kezdetekhez:
Nagyon jól ismerjük Ádám és Éva történetét. Az ő cselekedetük nagyban meghatározza a mai ember természetét is. Az Úr nagyon közeli kapcsolatban volt az első emberpárral.
Úgy olvassuk, hogy gyakran meglátogatta őket az Édenben napnyugtakor. Az ember szíve gyermekien tiszta volt, szerette Istent, hiszen nem ismerte a gonoszság csábító oldalait.
Az Úr mindennel elhalmozta őket és érezte is ennek a kapcsolatnak a kölcsönösségét.
Majd Isten felhívta a figyelmüket, hogy ne akarják megismerni a jót és gonoszt, mert abból sok bajuk származik. Az ember örök életre teremtetett, de Isten azt mondta neki: amely napon eszel a jó és gonosz ismeretének fájáról bizonnyal meg kell halnod.
Az Úr tehát ezzel tette próbára az ember ragaszkodását és hitét, hogy mennyire vették komolyan, és mennyire tartották szentnek az Ő szavát? Azoban láthatjuk a történésekből, hogy Sátán megkísértette őket. De minden bizonnyal mondhatom, hogy ez is Isten tudtával és engedélyével történt.
Bár Isten jóval előre tudta, mi fog történni, hiszen Ő mindent tud, de valahogyan mégis látni akarta, hogy mennyire figyeltek a tiltásra. Meg lett próbálva a ragaszkodásuk és az engedelmességük is.
Azonban túl nagy volt a csábítás, hiszen Éva és Ádám nem kényszerből evett arról a fáról. Ők maguk döntöttek úgy, hogy esznek a gyümölcsből, és ezzel Isten haragját vonták magukra. Elbuktak. Engedtek a kísértésnek. A kísértés túllépett a korlátjaikon. Bár az Úr miattuk elátkozta a földet és kiűzte őket Édenből, de az életüket meghagyta, hiszen akkor is szerette őket. Csak az engedetlenségük,  a parancs áthágása miatt az Úr már nem tudott abban a közösségben maradni velük. De ezzel meghagyta a szabad akarat döntését is. Onnantól az Úr nem kényszerítette rájuk önmagát, hanem a gondoskodó szeretete által felajánlotta nekik a segítséget, amit kezdetben el is fogadtak tőle. De idővel a függetlenedés utáni vágy, az önakarat, és az önállóság miatt az ember teljesen elfordult a Teremtőtől.  Innentől az ember dönthetett, ahogy ez ma is van, hogy mit választ az örök életet vagy az örök halált? Így, akik az örök életet választották, azoknak be kell mutatniuk a szellemvilág, illetve a látható materiális világ előtt is, hogy kitartanak az Isten mellett.
Tehát Isten tudtával és engedélyével vannak a kísértések manapság az életünkben, amik egyben az életünk próbái is. De Ő nem hagy felettébb kísértetni, mint ahogy elszenvedhetnénk.
Így olvassuk: Teljes örömnek tartsuk a kísértést. Tudjuk ugyanis, hogy a megpróbáltatás még nagyobb kitartást eredményez.
Ha Isten megengedi a kísértést, az azért van, mert Ő egy újabb szintre akarja állítani lábunkat. Ha győzünk tovább is vezet, ha elbukunk, újra kezdhetjük azt a leckét. Ezeken, a próbákon dől el végül is, hogy valóban az életet választom, vagy engedem, hogy a halál maga felé húzzon. Kétségtelen, hogy a  próbatétel néha olyan erős, mint amikor az ember, az aranyat kipróbálja, hogy igazi -e.
Ha a kibányászott aranyrögöt nem égetnék ki, akkor nem tudják megmunkálni. Az arany a kiégetés által nem veszíti el a fényét, sőt ellenkezőleg, még szebb, eredetibb fénye lesz, mint előbb és igazi nemesfémmé válik. Így lesz értéke. Isten néha minket is beleenged a ”kohóba”, hogy kiégjen az életünkből minden szennyes dolog. Ő valóban, mint fénylő, csillogó arany ékszereket akar látni bennünket. Így a próbatétel, amely által sokszor kiesünk a komfortzónánkból, sok esetben egyfajta háborúságot is okoz nekünk. A báborúság békességes tűrést, vagyis kitartást szerez, a kitartás pedig reménységet. Ahogy a Róma 5: 3-5 – ben is olvassuk.
Az igazi próbatétel talán legjobb és leggyakrabban bemutatott példája a Jób története.
Jóbról elmondhatjuk, hogy valóban Isten embere volt. Ő kiállta a próbát. Természetesen itt is Isten tudatával és beleegyezésével történtek az események.
Jób egyetlen napon veszítette el a vagyonát, állatait, gyermekeit, majd az egészségét is.
Isten látta mindezt, és amikor Jób a szellemvilág előtt is kijelentette, hogy: …Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő Neve… … Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Jób 1: 21;  Jób 19: 25   Isten pedig büszkén tudott rámutatni az ördög előtt – ímé az én választott gyermekem. Ezáltal az ördög megszégyenült. Isten pedig még gazdagabban megáldotta őt, mint korábban. Jakab levelében 1: 12  - ben még azt is olvassuk, amely egy csodálatos ígéret is nekünk: Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.
Aztán azt is látnunk kell, hogy Isten sok esetben szeretetből próbál meg. Azt akarja, hogy megerősödjünk, hogy érett keresztyénekké váljunk. Akit szeret az Úr, néha meg is feddi ha szükséges. De mindezek felett Istennek az az akarata, hogy a próbákban tartsunk ki, és győztesen álljunk meg. Boldog, aki a próbákban kitart, hiszen övé lesz a jutalom, amit Isten készített el nekünk.
Két ellenpéldát láthattunk:
Ádám és Éva elbuktak a próbán, jutalmuk az Átok, melyet Isten adott rájuk és a földre. Jób pedig kitartott és nagyobb jutalmat kapott, mint amivel előtte rendelkezett.
Melyiket választjuk hát, ez rajtunk áll?
       Azt hiszem, hogy a legbölcsebb döntés az nem a jelenre néz, hanem a jövőre, amely a mennyben vár bennünket.
A kísértések nagyok, egyre nagyobbak, az ördög pedig azon mesterkedik, hogy vesztesként elbukjunk a próbákban, de hiszem, amit az Ige is mond: … miután megpróbáltatott elnyeri az élet koronáját.
Azt hiszem ezért érdemes küzdeni, harcolni, a próbákban, a kísértésekben.
Talán éppen ez az időszak a kezdete annak, amikor a megpróbáltatások, és kísértések a hitünket veszik célba, hogy amikor majd Jézus visszatér,és széttekint a földön: talál- e majd hitet?


Lukács 2: 9 -16
És íme az Úrnak angyala hozzájuk jött és az Úrnak dicsősége körülvette őket: és nagy félelemmel megfélemlettek.
És ezt mondta az angyal nekik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz:
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És ekkor nagy hirtelenséggel megjelent az angyallal a mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérték és ezt mondták:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
És miután elmentek az angyalok ő tőlük a mennybe, ezt mondták a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk.
Elmentek hát nagy sietséggel és megtalálták Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, aki a jászolban feküdt.
Ma Krisztus születésnapját ünnepeljük. Isten Megtartó munkájának a kezdeti lépése ez.
Ezen az ünnepen csodálatos arra gondolni, hogy Isten megajándékozta a világot a kegyelemmel, Jézus Krisztusban. A világban sokan ezt az ünnepet a szeretet ünnepének nevezik, bár valójában a lényegét és a tartalmát nem értették meg igazán. Isten az emberek iránti szeretetét abban fejezte ki:, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia emberré lett értünk.
Isten ajándékai
Az egész üdvtörténet Isten megmentő munkájáról szól. Az Úr kezdetben elhatározta, hogy teremt egy világot, amely az Ő dicsőségét fogja hirdetni. Ő ebbe a munkába beleadta szívét, Lelkét, sőt Szellemét is, hogy minden igen jól sikerüljön. És ez így is történt. Az egész teremtett világ Isten hatalmáról beszél. Hiszen Istenről, mint Alkotóról tesznek bizonyságot a természet jelenségei, a hegyek, a növények az állatok, de maga a teremtett ember is.
Isten nagyon szereti ezt a világot, hiszen fenntartja, és gondoskodik róla.
Ami viszont fájdalmat okoz neki, az a legértékesebb teremtménye az ember, aki elszakadt tőle és önállóan, akarja Isten nélkül élni az életét.
Az Úr azonban már a kezdettekkor tudta, hogy ez így fog történi, ezért azt is eltervezte, hogy amikor már semmilyen kiútja nem lesz az embernek, mert a bűn elhatalmasodik rajta, akkor elküldi az Ő Fiát, Jézus Krisztust, hogy emberként élve mutassa meg az utat az Isten országába.
Isten olyan sok ajándékot adott már az embernek. Az emberbe a saját Szellemét lehelte bele, így lett az ember élőlénnyé. Neki adta a földet, a maga szépségével, kincseivel, hogy gondozza, és éljen rajta. De az ember visszaélt ezzel az ajándékkal.
Az Ószövetségi történelem arról beszél, hogy az Úr, kiválasztott egy népet, a sok közül, hogy megmentse, és bevigye az Ő országába. De ez a nép nem akarta ezt.
Isten népe volt, de ő olyan akart lenni, mint a többi bálványimádó nemzet. Földi királyságot akart magának, mert nem tisztelte Istent, mint Mennyei királyt.
Ez a nép folyamatos háborúskodások közepette, várta Isten ígéretének beteljesedését, a Megváltó érkezését.
Amikor pedig megszületett, ez a nép nem ismerte fel Őt. Mint ahogyan ma sem ismerik fel, hogy Ő a Messiás, aki élete árán mentette meg a világot a kárhozattól.
Isten annyira szereti az embert, hogy mindent megtett érte, hogy megmentse. Az ár ki van fizetve. A Jegy meg van vásárolva. Jézus nyújtja neked ma, és nem kell mást tenned, csak elfogadnod tőle, hogy te is az Ő országának polgára legyél. Ez ajándék számodra, Jézus a vérével fizette ki az árát.
Jézus születése, nem csupán egy karácsonyi történet, nem csak egy bepólyált, jászolban fekvő kisgyermekről szó ez, hanem arról, hogy Isten Fia, úgy jött a földre, hogy mindenki megtudhassa, Ő a világ Megváltója.
Karácsonyi történet.
Az alaptörténet mindnyájunk számára ismert, hiszen minden évben esik szó róla.
Mária és József Betlehemben részt vettek a népszámláláson, melyet Augusztus császár rendelt el. Mária áldott állapotban volt. Miközben ők ott voltak, beteltek Mária szülésének napjai. Nem kaptak helyet a vendégfogadóban, hiszen óriási tömeg özönlötte el Betlehem városát. Egy Istállóban kaptak menedéket, ahol Mária megszülte a világ Megváltóját. Eközben a város mellett a mezőn pásztorok őrizték nyájaikat az éjszakában. Ekkor az Úrnak angyala jelent meg, hogy bejelentse nekik az üdvtörténet egyik legfontosabb eseményét. Ezek az egyszerű Izraelita pásztor emberek természetesen megijedtek, a hirtelen megjelenő fény és dicsőség miatt.
Az angyal azonban azt mondta: Ne féljetek! Mert hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz.
Abban az időben egy fiúgyermek születése örömet jelentett nemcsak a szülőknek, hanem rokonoknak, és az egész törzsnek is.
Jézus születése minden ember számára örömet jelent, hiszen Jézusban Isten kegyelme és szeretete öltött testet. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Bár itt az emberek még nem tudták mit jelent ez, de hitték, hogy a Messiás születése változást hoz Izrael számára.
A Megtartó, vagy Megváltó, az Úr felkentje, Krisztusa, Betlehemben, Dávid király városában született meg, ahol a próféciák megjövendölték: Mikeás 5: 2
De te, Efratának  Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.
A prófécia beteljesedett. Isten beteljesítette ígéretét. A jel pedig, hogy egy kisgyermeket találnak feküdni a jászolban, nem csak a pásztoroknak volt jel.
A mi számunkra azért, mert Jézus ott hagyta a menny dicsőségét, fényességét, pompáját és egy istállóban jött világra, mintegy koldus szülők gyermeke, akit még egy vendégfogadóba sem engedtek be. Szegénnyé lett értünk, hogy meggazdagítson az Isten szeretete által.
Az angyali seregek sokasága, pedig együtt dicsőítette az Istent a pásztorok előtt.
Dicsőség a Magasságos mennyekben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jó akarat. Ez a dicshimnusz, sokat kell, hogy jelentsen a számunkra is.
A Dicsőség a mennyben lakozó Istennek szól, mindenkor. Övé minden dicsőség, mindenért, örökkön – örökké.
…a földön békesség. Jézus miután elkezdte a szolgálatát, azt mondta: Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom, ahogy a világ adja, hogy ne nyugtalankodjék a ti szívetek.
Ézsaiás 9: 6
Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!
Mert a békesség fejedelme megszületett a földre. Ezért ez az esemény békével kell, hogy betöltse az emberi szíveket.
…az emberekhez jóakarat.
Kinek a jóakarata? Istené. Mert Isten jó szándéka az, hogy az emberek felismerjék a gyermekben, a Megváltót, a Krisztust, akit az Isten küldött, a világ megmentésére.
Ez Isten jóakaratából van.
Miután az angyalok visszamentek a mennybe, a pásztorok felkerekedtek és elmentek mindnyája Betlehembe és megtalálták Máriát és Józsefet, és a kisgyermeket bepólyálva a jászolban. Az ígéret tehát világosan láthatóan beteljesedett.
A legfontosabb ajándék.
Jézusban, az életben a legfontosabb ajándékot kaptuk meg: Az esélyt az üdvösséghez. Isten felkínálja mindenki számára. Nincs többé kárhoztató ítéletünk, ha elfogadjuk Jézust. Isten az Ő gyermekeiként tekint ránk. Jézusban elnyertük a fiúságot. Az Istennel való kapcsolat egyik legfontosabb szintjét. Isten már nem úgy néz le ránk, mint csupán emberekre, hanem, mint gyermekeire. Jézusban tehát minden a miénk lett. Ezért nagyon becsüld meg ezt az ajándékot, amiért nem te fáradtál, amit ingyen, Isten jó akaratából kaphattunk meg.
A családokban ma szent este egy ünnepi ajándékozós este van. Mindenki kaphat ajándékba valami különlegeset, valami értékeset, valami hasznosat, de ezek közül, egyik sem ér fel azzal az ajándékkal, amit Isten adott az Ő Fiában, Jézus Krisztusban.
Így emlékezzünk, és ünnepeljünk. Nem az ajándék teszi széppé a karácsonyt, hanem az a tudat, hogy Isten gondol ránk, és szeret minket.
Kedves olvasóink ezúton is kívánok Békés, boldog Karácsonyt mindenkinek!


 

Azt hiszem mindannyian egyet érhetünk abban, hogy rettentően felgyorsult az idő. A napok szaladnak és alig egy hét van még játra Karácsonyig. A múlt hétvégén már a harmadik gyertyát is meggyújthattuk az Adventi koszorún, és valójában már csak néhány hét van ebből az esztendőből.
Advent. Korábban már írtunk róla, hogy az Advent egyfajta várakozást jelent az emberiség számára. Várjuk a Karácsonyt, pontosabban Isten Fiának, Jézus Krisztus születésének emléknapját. Egyszerűbben fogalmazva Jézus születésnapját. 
Mindannyian megszülettünk, tehát van születésnapunk, de ha feltenném a kérdést, hogy valójában hányan várjuk, a saját születésnapunkat nagyon megoszlana a vélemény. A mi születésnapjaink minden évben arra emlékeztetnek bennünket, hogy egy évvel idősebbek lettünk. Ugyan, ki is vágyik erre? Talán mosolyoghatunk ezen, és aki még nagyon fiatal ebbe bele sem gondol. Amikor gyermekek voltunk azt mondogattuk: majd ha egyszer felnőtt leszek… Most pedig azt mondjuk, bárcsak lelassíthatnánk az idő kerekét. De kell, hogy vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy az Advent mindenkor Örök, bármennyi évesek is vagyunk. 
Korábban azt is megfogalmaztuk, hogy az ünnepi Advent nem csupán passzív várakozást hordoz, hanem készülődést, életrendezést, kapcsolatok helyrehozását stb. De valljuk be őszintén, hogy ezekben a napokban sem mindig sikerül tisztán, hibátlanul megállnunk. Lehet, hogy sokszor csak a gondolat szintjén vétkezünk, de legtöbbször az ajkunk, a kimondott szavaink visznek bűnbe bennünket. Ismerjük el: Nem vagyunk tökéletesek. Néha tudatosan, néha akaratlanul, de vétkezünk és ilyenkor a lelkiismeretünk szólal meg bennünk. Kérdés, hogy mit teszünk ilyen esetben? Elrejtőzünk Isten orcája elől, ahogy Ádám tette az Édenkertben? Vagy bűnösen, magunkat megalázva, hittel állunk az Isten elé, bízva az Ő hűségében és megbocsájtó szeretetében. Bűneink beismerése, önmagunk megalázása annak az elismerését is jelenti, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk életünk minden pillanatában megfelelni Istennek. De éppen ezért lett a kegyelem, amely a bűnösökért töltetett ki a világra. 
Azonban akik megismertük a kegyelemet, nagyon jól tudjuk, hogy Isten senkivel sem kivételezik. Hiszen ugyanaz az eső hullik az igazra és bűnösre is – olvashatjuk a Prédikátor könyvében.
Tehát ne gondolja senki, hogy azért mert keresztyének vagyunk Isten majd elnézőbb lesz velünk szemben ugyanazon bűn tekintetében. A kegyelem megtart ugyan, de mégsem bujkálhatunk örökké a kegyelem palástja mögött. Vannak megfelelő idők, pillanatok és talán éppen az Advent az, amikor őszintén kitárhatjuk a szívünket a megbocsátó Isten előtt. Miért is mennénk tovább úgy, hogy nem rendeztük a számlánkat? Ahogy Pál apostol is tanítja az Efézusiakat: Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, Efézus 4:26
Talán a jelen állapotok, a Covid-19 miatti intézkedések, vagy a politikai zűrzavar miatt, de nekem ezekben a napokban az Adventi várakozás pillanatai valahogyan párhuzamot vontak az utolsó idők történéseivel. Bár a Karácsony nem éppen erről szól, hiszen az Jézus földre jöttének az ünnepe, mégis felfoghatjuk úgy, hogy ezekben az időkben Jézus, a Vőlegény menyegzőjének az ünnepe előtt is állunk.
Máté evangéliuma 25 fejezetében Jézus egy példázatot osztott meg a tanítványaival: „Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővették az ő lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes volt (előrelátó), és öt bolond (vagyis felelőtlen).
Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat is vittek az ő edényeikben. Késett pedig a vőlegény, ezért mindannyian elszunnyadtak és elaludtak. Éjfélkor pedig egy kiáltás hangzott: Itt jön a vőlegény! Gyertek eléje! Akkor felkeltek mindnyájan a szüzek, és elkészítették az ő lámpásaikat. A bolondok pedig mondták az eszeseknek: Adjatok nekünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialudnak. Az eszesek pedig ezt válaszolták: Nem, mert talán nem lenne elegendő nekünk és nektek is; menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Miközben azok elmentek vásárolni, megérkezett a vőlegény; és akik készen voltak, bementek ő vele a menyegzőbe, és bezárták az ajtót. Később pedig megérkeztek a többi szüzek is és ezt mondták: Uram! Uram! Nyisd ki az ajtót nekünk. Ő pedig ezt felelte nekik: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljön.”
Talán évről évre többször is elolvastad, hallottad már ezt a történetet és azt is tudod, hogy mindenkor aktuális üzenetet hordoz. Ez így igaz, de ahogyan telik az idő ennek időszerűsége egyre erőteljesebb. Én valahogyan úgy érzem, hogy éppen mostanság vagyunk abban az időben, amikor a Vőlegényre (Krisztusra) való várakozásban a szüzek (a keresztyének) elszunnyadoznak és elalszanak. És ahogyan ebben a történetben sem azon van a hangsúly, hogy elalszanak, most is inkább arra szeretnék röviden rávilágítani, hogy felkészülten vagy felkészületlenül alszunk –e el. Az öt okos szűz felkészült volt, hiszen vittek magukkal olajat, így amikor eljött a pillanat csak meggyújtották a lámpást és követték a vőlegényt. A bolond szüzek azonban akkor kezdtek el kapkodni, hogy honnan is szerezzenek olajat a lámpásukba. Ebben az a tanulságos, hogy jelenleg még van időnk az árusokat felkeresni,  - ha értitek mire gondolok. Van időnk, rendezni a számlánkat. Van időnk helyrehozni elrontott emberi kapcsolatainkat, van időnk bűnbánatot tartani, bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántottunk, és van időnk, megbocsátani azoknak, akik minket megbántottak.
Az Advent tehát  nemcsak a Megváltó születésére való várakozást hordozza magában, hanem a Vőlegény menyegzőjére való készülődést is. Ha Isten gyermeke vagy, akkor öltöztesd ünneplőbe a szívedet és várj készen, ha pedig még nem vagy az, akkor pedig ez a te időd is, hogy rendezd a számládat Isten felé! Az Ár ki van fizetve helyetted!
Minderről sokat lehetne beszélni, hosszabb tanításokat, prédikációkat lehetne elmondani, de ma mégsem ez a célom ezzel az írással. Csak így karácsony előtt alig egy héttel mégegyszer szeretnem felhívni a figyelmünket, hogy mennyire fontos az életünk rendezése. Mi a saját erőnkből csak azt tudjuk megtenni, amire mi magunk képesek vagyunk. Igazából részünkről a haljandóság és a készség a legfontosabb. A teljes változást úgyis maga a Szentlélek végzi el bennünk. 

 

 

Befejezésképpen az egyik régi kedvencemtől az Immánuel zenekartól idézek:
 
És te választott nép, hogyan várod Őt,
hogyan várod Jézust a Nagy Királyt
Van -e fehér ruhád, és megtisztult életed,
mert csak így vihet el Jézus tégedet.

 

 

„De mit gondoltok ti? Volt egy embernek két fia, és elmenvén az elsőhöz azt mondta neki: Eredj fiam és munkálkodjál ma az én szőlőmben! Az pedig felelvén mondta: Nem megyek, de aztán meggondolván magát, elment.
A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szólt: Az pedig felevén mondta neki: Én elmegyek Uram, de nem ment el.
E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondták néki: Az első.
Mondta nékik Jézus: Bizony mondom néktek a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek neki. A vámszedők és a parázna nők hittek neki, ti pedig kik ezt láttátok ezután sem tértetek meg, hogy hittetek volna neki” Máté 21:28-32
Nos, szóljunk néhány gondolatot az előzményekről! Jézus a templomban tanított, amikor odamentek hozzá a főpapok és a nép vénei, majd ezt kérdezték tőle: „Micsoda hatalommal cselekszed ezeket és ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus pedig nem lepődött meg ezen, hanem visszakérdezett: „János keresztsége honnan való, a Mennyből é, vagy az emberektől? Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy mit is válaszoljanak, mert ha azt mondják, hogy a Mennyből, akkor Jézus mondhatja nekik, hogy akkor miért nem hittetek? Ha pedig azt mondják, hogy embertől, akkor pedig mivel féltek az emberektől, mert Jánost prófétának tartották. Ezért azt felelték neki: Nem tudjuk! Jézus válasza pedig ez volt: Akkor én sem mondom meg, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
Majd ezután Jézus, egy példázatot mondott el nekik, melyből bőségesen szólt az üzenet. A fenti Igeszakasz az Istenhez való viszonyulásunkat szemlélteti:
Ugyanis vannak olyan emberek, akik hangzatosan hirdetik magukról , hogy ők aztán igazán az Úréi, és ügyesen fenntartanak minden látszatot, ami ezt jól bemutathatja vasárnap, de a hétköznapok ezernyi dolgaiban mégis nemet mondanak az Úrnak. Ők pontosan tudják a leckét, mindenkinek pontosan úgy felelnek, ahogyan kell, fenntartják a kegyességnek a látszatát, de az életük semmiben nem különbözik a világ fiainak életétől. Pál Apostol Timótheusnak is írja a 2 levelében:
„Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” 2 Timótheus 3:  4- 5
Ők azok, akik megígérik ugyan, hogy kimennek a szőlőbe, hiszen az Uruk kérte őket, de végül mégsem mennek. Ők fogadkoznak, ígérgetnek, de amikor a gyakorlatban kellene a hitüknek és a tettrekészségüknek megmutatkoznia, akkor egyszerűen meghátrálnak, és úgy tesznek mintha nem is nekik szólt volna a hívás. Ők azok az emberek, akiknek vallásuk van. Néha keresztény családból származnak és gyülekezetben nőnek fel, de valójában sohasem találkoztak az Úrral. Tudnak mindent, ismerik a szertartásokat a keresztény szokásokat és ezt vasárnapról - vasárnapra a templomban be is mutatják, de a szívük távol van Istentől. Ők nem is érzik, hogy bűnösek lennének, hiszen a gyülekezeti neveltetésükből eredően úgy gondolják, a keresztény életüket megörökölték a szüleiktől vagy nagyszüleiktől és így nekik tulajdonképpen nem is kell megtérniük, hiszen bele születtek a kegyelembe. De ez téves gondolkozásmód.
Viszont vannak olyan emberek is, akik előbb nemet mondanak Isten hívó szavára, ők nyíltan és látványosan is engedetlenek, aztán idővel mégis megváltozik az életük és megtérnek az Úrhoz. Ám ők aztán nem csak mondják, hogy Uram, Uram, hanem őszintén követik is az Urat és a tanítványaivá válnak. Ők azok, akik annak ellenére, hogy korábban nemet mondtak most mégis elindulnak a szőlőbe. Ők engedik, hogy Isten Szelleme hasson a lelkiismeretükre és ezáltal a hitük cselekedetekben is megnyilvánul. Az első szeretet tüze ott lobog a szívükben és így bármire készek az Úrért. Akiket igazán megérint az Úr, hívó szava. Nekik sok bűnük bocsátatott meg ezért jobban is szeretnek. Ők nem beleszülettek a kereszténységbe, hanem megtértek.  Rájuk tud számítani az Úr.
Ezek után felmerül a kérdés:
Vajon mi melyik csoporthoz tartozunk a kettő közül, érdemes elgondolkodni ezen.
Sajnos sokan az első csoporthoz tartoznak, vagyis tudják a leckét, de csődöt mond a Krisztus - követésük.
Azonban az is biztos, hogy a hívő, vagyis a megtért életnek látható és ehető gyümölcsei vannak! Olyan, mint Jézus idejében a korabeli fügefán, mindig volt valamilyen ehető gyümölcs, ha éppen nem is volt fügeérés.
Tulajdonképpen mindig gyarló marad az életünk, de hitben járva mégis nem csak beszélünk Istenről, hanem engedelmesen követjük is őt, vagyis látható és másokat tápláló gyümölcsöket termünk.
Hogy mit jelent hinni és engedelmeskedni Isten szavának? Talán a legfontosabb, hogy szeretjük Őt és egymást!
Olyan sok hívő házasság van, ahol kifele mutatják, hogy semmi baj nincs, de miután kirepülnek a gyerekek lassan kiütközik, hogy valójában belecsömörlöttek a képmutatásba, ahogyan addig éltek.
Isten szeretetéről nem lehet beszélni szeretetlenül. De igazán szeretni csak az tud, aki tudja, hogy a hívő életben is kegyelemre vagyunk utalva, mert nem tudunk mindig úgy élni, ahogy az kedves lenne Isten előtt.
A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy a Hit cselekedetek nélkül holt. Vagyis ha az életünk nem tanúskodik arról, hogy a Krisztuséi vagyunk, akkor nem csak mást, de saját magunkat is becsapjuk. Ugyanis a fenti Ige tükrözi leginkább, hogy mind a két fiú mást mond, mint amit tesz. Az egyik megígéri, hogy kimegy a szőlőbe, és nem megy ki, míg a másik pedig, elutasítja magától a kérést és végül mégis kimegy a szőlőbe.
Vigyázzunk tehát, hogy beszédünk és cselekedetünk mindig legyen szinkronban, hogy meglátszódjon rajtunk, hogy Jézus Krisztus tanítványai vagyunk!
 
 
 


Fegyver által halnak meg az én népemnek minden bűnösei, akik azt mondják: Nem ér el minket és nem jő reánk veszedelem. Ámos 9:10
A fenti Igében azt olvassuk, hogy Isten kiönti haragját Izráelre, vagyis rettentő büntetés vár a népére. Bár mégsem pusztít el minden embert, mert Jákob házának részben megkegyelmez. Hatalmas erejével megrostálja és elpusztítja mindazokat, akik bűnben élnek és azt gondolják, hogy a veszedelem nem jön el rájuk.
Isten haragja, miért nem vonatkozhatna a ma emberére is, akik a bűn tengerében fetrengenek, és nem félnek Isten büntetésétől. Nincs Istenfélelmük.
A napokban ez a fenti Ige jutott eszembe, amikor az egyik keresztyén testvérnővel beszélgettem, aki az Isten útjáról lesodródva él. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy élethelyzetén változtatnia kellene, de a győzködésem nem járt sikerrel. Ő több oldalról is alátámasztotta, hogy messze van még az Úr visszajövetele, addig még van ideje helyre állítani az életét. Ő úgy gondolja, hogy van még idő megváltoznia, mert az idők jelei nem azt mutatják, hogy a közeljövőben eljönne az Úr Jézus.
Ekkor a szívemben a következő Igét hallottam: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az Atyám egyedül.” Máté 24:36
Tehát, azt senki nem tudja, hogy mikor történik meg az Úr visszajövetele.   Habár nem szóltam semmit, de nagyon megszomorodtam, hogy némely ember még Istent is ki akarja játszani.
Ő képes volt a Bibliából kikeresgetni az egymást követő jeleket, mint valami útmutatót, hogy mi az, ami már megtörtént, és mi az, ami még várat magára.
Sajnos vannak keresztények, akik hasonlóképpen gondolkodnak, pedig az Igében azt olvassuk, hogy „Fegyver által halnak meg az én népemnek minden bűnösei, akik azt mondják, nem ér el minket, nem jön reánk a veszedelem.”
Igaz, hogy sokan megtértek már és hisznek Istenben, de mégsem követik Őt igazán. Jézus ezt mondta: „ Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok! ” János 14:16
Természetesen léteznek az életünkben olyan akadályok is, melyek egy időre távol tarthatnak bennünket a gyülekezettől, betegség és más egyéb körülmények, de ilyenkor mégis hiányzik a közösség és nagyon vágyunk vissza ahhoz a kútfőhöz, melyből a Élet vize buzog. Ráadásul nagyon fájdalmas is, amikor távol kerülünk Isten népétől bármilyen helyzet miatt.
Azonban létezik más indok is, amikor véletlenül elkóborol egy bárány a többi közül, vagyis elmarad a gyülekezeti környezetből és így kiszolgáltatja magát annak, hogy a farkas rátalál és széttépi. Ahogy szoktuk mondani nincs védelem alatt!
Biztosan ismerős mindenki számára a Pató Pál úr mondása: „Ej, ráérünk arra még!”
Sajnos hasonlóan gondolkodnak azok az emberek is, akik tulajdonképpen mindent meg akarnak adni a gyermeküknek, amit csak kíván, csak egyedül azt nem adják meg neki, ami a legfontosabb lenne a számára! A hit! Egy szülő nem adhat többet és fontosabbat a gyermekének, minthogy megmutatja neki a hit útját, azaz a keskeny útra vezeti. Arra az útra, ahol Isten szemei vigyáznak rá, és még ha próbatételbe fut is az élete, nem bukik el.
Egy keresztyén testvérnek tettem szóvá nemrégiben, hogy gyermeke már elég idős ahhoz, hogy megmutassa neki Isten útját, vagyis arrafelé terelgesse őt. A válaszából azonban az derült ki, hogy ő inkább sértésnek vette ezt tőlem és röviden azt válaszolta: - „Majd ezután”.
Ezzel csak az a probléma, hogy ha mindig csak a jövő időre tekintünk, akkor a jelenben sosem látjuk meg a lehetőséget.
Talán, úgy érezhetjük, hogy van még időnk, ha sorba szedjük a világos jeleket és matematikailag kiszámolgatjuk, hogy pontosan mikor kellene visszajönnie az Úr Jézusnak – bár igazából az senki sem tudhatja csak az Atya „ Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem….” Máté 24: 36
De ennek ellenére talán mégis igyekszünk így nyugtatgatni magunkat, azonban mi történik akkor, ha mégsem jól számoltunk és elfogyott az időnk és a lehetőségünk? Mi van akkor, ha mégsem válik be ez a módszer és hamarabb visszajön az Úr? Vagy történhet ennél rosszabb is. Mi történik akkor, ha éppen egy autóbaleset áldozatává leszünk, és nem tudnak rajtunk segíteni! Vagy, ha autóba sem ülünk, és egy felelőtlen vezető elgázol bennünket. Így még csak nem is Jézus váratlan visszajövetele miatt maradunk ki a kegyelemből, hanem a hitetlen magatartásunk és a halasztgatásunk miatt kerülhetünk a gyehennára.
Éppen ezért kedves Testvérem, - aki talán most éppen a széles úton jársz együtt azokkal, akik nem Istent választották, vagy te kedves szülő testvérem, aki talán nem veszed komolyan mindezt, hogy egy pillanat alatt visszajöhet az Úr, és egyetlen pillanat alatt elveszítheted az életedet - gondolkodj el a fentieken!
Az életedet, amihez ragaszkodsz, mert azt Istentől kaptad, ami valójában csak egy ajándék a számodra és akkor veszi vissza tőled az Úr, amikor Ő úgy akarja.
Ha a gyermekedet nem igyekszel a helyes útra vezetni, ő pedig a világ dolgait és a pillanatnyi örömeit választja hit keskeny útja helyett, vajon megnyugszol? Talán visszafordítható lehet ez még, vajon van – e még elegendő időd?
Nem érdemes számolgatni az időt, nem lehet már tervezgetni sem, hiszen nem tudjuk, mennyi van még belőle.  Butaság és felelőtlenség azt mondani ma: hogy majd holnaptól helyre állítom az életemet. De vajon lesz -e még erre időd? Lesz még holnapod?
Jó kérdés, hogy Isten ad -e neked még időt arra, hogy bár hívőként most messze kerültél az Úrtól, és mint egy tékozló fiú majd újra visszatérj Őhozzá.
Éppen ezért vedd komolyan, mert a fenti Ige nem csak az Izráelnek, Isten népének szól, hanem ma neked és nekem is!
„Mert a fejsze a fa gyökerére vettetett” Máté 3: 10


„Uram, hagyd békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom. És, ha gyümölcsöt terem jó, ha pedig nem, azután vágd ki!”
Lukács 13: 8 - 9
Gondolataim az Ige körül forognak, és úgy érzem, hogy ha a fenti Igének címet kellene adni, ezt adnám: Adj neki még egy esélyt!
De vajon Jézus Krisztus hányszor és hányszor kéri az Atyát, hogy adjon nekünk is még egy esélyt, hogy végre a helyes útra térjünk. Hányszor és hányszor jár értünk közben, bízva bennünk még akkor is, mikor életünk holt vágányra futott. Mikor távol kerültünk az Istentől, mert elsodort bennünket a nagy vihar. De Jézusnak van bizodalma bennünk, mert Ő jól tudja, hogy kint a világban védelem nélkül veszedelemben vagyunk és még az utolsó pillanatban is utánunk nyúl, hogy megmentse az életünket. Az Ő szíve ilyekor is megesik rajtunk, türelemmel vár és kérleli az Atyát.
Jézus Krisztus megtérésre intő beszéde több ízben is elhangzott az emberek felé, melyben példázatokkal tette érthetővé annak fontosságát. Példaképpen említi meg: „…hiszen a Galileaiak közül, akiket Pilátus megöletett, nem voltak bűnösebbek, mint a többi Galileiak. „Sőt inkább, ha meg ne tértek, hasonlóképpen elvesztek.”- mondta Jézus. Hangsúlyt ad az Úr annak, hogy nem voltak bűnösebbek a többiektől, csak nem voltak megtérve. Nem voltak védelem alatt.
Vagy az a 18 férfi, akikre rászakadt a torony Siloámba és megölte őket, „Gondoljátok, hogy bűnösebbek voltak, mint más Jeruzsálembe lakó emberek? Sőt, inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek” - mondta Jézus.  Úgy gondolom, hogy nem fenyegetésnek minősül mind az, amit Jézus mond, hanem inkább a megtéretlen emberekre váró következmény.
Az alap Igevers is hasonló az említett példázatokhoz, csak annyi a különbség, hogy itt már van közbenjárója a fügefának.
Tudniillik a történetben arról van szól, hogy egy embernek a szőlőjében volt egy füge fája, ami már 3 éve nem termett gyümölcsöt. Erre azt mondta a vincellérjének, hogy vágja ki azt. A vincellér azonban, azt a tanácsot adta a gazdának, hogy adjon neki még egy évet és ezalatt ő megkapálgatja, megtrágyázza, ha viszont akkor sem terem, akkor mindenképpen kivágja.
A vincellér, közben járt a fügefa érdekében a gazdánál: „Adj neki még egy esélyt”
Amint már említettem, valójában Jézus Krisztus is ezt teszi az Atyánál érettünk. Közben jár. Kér még egy esélyt az Atyánál nekünk.
Ha a mai világ eseményeit figyelemmel követjük, azt tapasztaljuk, hogy özön baleset, betegség, szedi az áldozatait naponta. Nem mintha ezek az emberek lennének a legbűnösebbek és ezért történik velük a halálos baleset, vagy halállal járó betegség, hiszen a világban számtalan hasonló bűnös életű ember van még. A magyarázat erre inkább az, hogy azok az emberek nincsenek megtérve és ezáltal nincsenek védelem alatt sem.
Az ilyen emberek folyton prédaként vannak kitéve a sátánnak, aki azt tesz velük, amit csak akar, és akkor teszi, amikor csak akarja.
Vannak olyan emberek, akik azt mondják, hogy hisznek ők Istenben, de semmi jelét nem mutatják ennek a Hitnek. Azonban a Hit cselekedetek nélkül halott. Aztán vannak olyanok is, akik azt mondják: „majd csak lesz valahogyan”.
Az sem ritka, akik azt hangoztatják: Van még idő Jézus visszajöveteléig! Ők tehát mindent mondanak, mindennel védekeznek, másokat hibáztatnak a saját helyzetükért és nem szeretik, ha arról beszélnek velük, hogy ők döntsenek az életük felől.
Sajnos, az ilyen embert előbb vagy utóbb utoléri a baj, mert ahogyan mondtam is, ők védelem nélkül vannak! Nekik nincs közbenjárójuk, nincs igazán őrangyaluk mert a sátánt szolgálják. Bármennyire is hangoztatják, hogy ők nem a sátánhoz tartoznak, valójában mégis így van. Aki nem tartozik Jézushoz, az a  sátán prédája!
A Lukács 3: 9-ben azt mondja az Ige:
„ Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére, minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik.”
Ugyanezt egy másik helyen így olvassuk:
„ A fejsze immár pedig a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tüzre vettetik” Máté 3:10
Nos, amint láthatjuk, elég magas a tét, az életünk van terítéken és ezt minden Isten nélküli embernek tudni kell! Akár elfogadjuk, akár nem, ezt a Biblia mondja, és ez így igaz!
Jézus Krisztus személyében van egy közbenjárónk az Atyánál! Mindazonáltal kinek a számára jelent ez biztonságot és reménységet? Annak, aki Jézusra bízza az életét. Az ilyen ember nem a sátán prédája többé, hiszen van, aki védelmezze, aki szóljon az érdekében. Hogyan válhat ez valóra mindannyiunk életében: Zsidókhoz írt levél 4:16
Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.
Ámen!
 
 

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, és a megjobbításra, az igazságban való nevelésben.
Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.„ 2Timótheus 3: 16-17
A fenti Ige, a Pál Apostol Timóteushoz írt 2. levelében olvasható.
Minden embernek tudnia kell, hogy a Biblia a Szent Lélek által ihletet és a benne leírtak az első betűtől az utolsóig mind igazak. Sem elvenni belőle sem hozzá tenni nem szabad semmit!
Ez az egyetlen olyan könyv, ami valódi útmutató a hívő ember számára, mert a benne lévő törvények, üzenetek, mind - mind az életünk védelmét szolgálják.
Áldott az az ember, aki naponta olvassa a Bibliát és komolyan veszi, minden szavának üzenetét. Az ilyen ember megtapasztalja, hogy Isten az Ige által szól hozzá és beszélget vele.
Rendkívül fontos minden hívő számára, hogy naponta olvassa az Isten Igéjét, mert belőle meríthet erőt a napkezdéséhez, kaphat tanácsot, vagy éppen feddést, amit ha megszívlel, szintén hasznára válik.
Emlékszem arra a gyülekezeti alkalomra, amikor az egyik testvérem megharagudott a szolgálóra, mert azt gondolta, hogy az őróla prédikál a gyülekezetben, ezért az alkalom végén meg is kérdezte tőle:  miért kell mások előtt őt megszégyeníteni?
Pedig semmi másról nem volt szó, csak a szolgáló, mint Isten szócsöve, a Szent Lélek által beszélt az Igéről, az pedig a bűnös szívet leleplezte.
Mint ahogy olvassuk is a fenti Igében, hasznos a tanításra: Milyen sok ismeretre tehetünk szert a Biblia rendszeres olvasása által. Valós történetek tárulnak fel előttünk, amelyek nem csak az ismeretünk bővítésére valók, hanem példaként és a kérdéseinkre magyarázatként is szolgálnak.
Előfordul, amikor megfedd bennünket az Ige, de azért nem szabad megharagudni, hanem megköszönni az Úrnak, mert valószínű, hogy rossz irányba indultunk vagy éppen már régóta rossz felé haladunk. A téves útirány nem oda vezet, ahova mi eredetileg vágyunk. Örüljünk tehát neki, adjunk hálát az Úrnak érte, amikor ilyen módon is figyel ránk. Lehet, hogy éppen akkor nem esik a legjobban, amikor az Úr„megálljt” parancsol, de akkor is hallgatnunk kell Rá. Isten sem akarja, és valószínűleg mi sem törekszünk arra hogy a pokolra jussunk.
Olvastam már olyan történetet a Bibliában, amely arra ösztönzött, hogy jobbítsam meg az életemet. Intett engem, hogy forduljak vissza, vagy induljak el, vagy éppen álljak meg, mert számomra sokkal eredményesebb lesz, ha változtatok az addigi életemen.
Egyes történetekben olvashatunk jó és rossz szereplőkről és az ő cselekedeteik által megítélhetjük az igazságban való helyüket. Ugyanakkor párhuzamot is kell vonjunk a saját életünk és az övék között.
Figyeljétek meg, milyen szépen hangzik a következő mondat: „Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”.
Vajon elég egy élet ahhoz, hogy tökéletesekké váljunk? Tudunk - e tökéletesek lenni a földön? Van -e bennünk annyi akarat, annyi kitartás, hogy a jóra és a még jobbra törekedjünk?
Tudnunk kell, hogy Isten azt akarja, hogy mi tökéletesek legyünk, és főleg legyünk felkészítettek minden jó cselekedetre. „Isten emberének” nevez bennünket! Mint ahogy Isten tökéletes, azt akarja, hogy hozzá hasonlóan mi is azok legyünk, vagy legalábbis a tökéletességre törekedjünk.
Talán emlékeztek arra, amikor Jézus a tanítványait kiküldte a szolgálatra. Előbb felkészítette őket mindenre, minden fontosat elmondott nekik, hogy semmi ne érje őket váratlanul illetve a váratlan helyzetekre is megfelelően tudjanak reagálni.
A Biblián keresztül egy olyan könyv van a birtokunkban, mely által teljesen fel tudunk készülni már itt a földi és az eljövendő mennyei életre is. De csak akkor, ha ezt komolyan vesszük, és arra használjuk a Bibliát, amire Isten szánta!
Azt viszont minden Bibliaolvasó ember tudja, hogy nem csak a megtörtént eseményekkel: a teremtéssel, az özönvízzel, a Mózesnek adatott törvényekkel, ismerkedhetünk meg általa, hanem azzal a jövővel is, ami még mindannyiunk előtt áll. Az Úr azt is elénk tárja benne, ami még rejtve van előttünk! Ugyanis a Jelenések könyvében János a Pathmosz szigetén kapott látomásai a jövőbe vezetnek bennünket, abba a jövőbe, amely ugyan még ismeretlen előttünk de el fog ránk következni. A könyv ezen oldalait mint egyfajta forgatókönyvet tarthatjuk a kezünkben. Bár most még kissé idegenkedve és az ismeretlenségben elmélyülve néha csak sejthetjük mi fog történni velünk majd akkor.
Nos tehát, semmi ne marad titokban!  Isten a Biblia által elénk hoz mindent, a világ teremtésétől kezdve, a világ végezetéig, mindent feltár. Így az Úr igazságában járó hívők bölcsen eligazodhatnak a múlt és a jövő képeiben. Nem minden száz százalékban világos előttünk még (mert most tükör által homályosan látunk... - 1 Korinthus 13:12)   de a legfontosabb mégis a számunkra a jelenben, az igazságban való járás!
Az Úr a kezünkbe adta és elérhetővé tette mindenki számára ezt a könyvet, amelyből megtanulhatunk élni a jelenben, hogy a jövőben a menny lakói lehessünk.
A tanítás, a feddés, a jobbítás, mind arra vannak, hogy Isten embere tökéletes legyen már ezen a földön. Istennek ez a célja velünk. Mi pedig igyekezhetünk, de legalábbis törekedhetünk arra, hogy elérjük a Tökéletességet. Pál apostol ezt jelentette ki: "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna:
De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." Filippi 3: 12 - 14
 


More Articles ...

  1. „Kinek-kinek a saját bűne miatt kell meghalnia”
  2. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett
  3. Tegyetek tanítványokká minden népeket
  4. Te csak gyönyörködjél az Úrban
  5. Az én juhaim hallják az én szavamat...
Page 3 of 41