Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

„Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt”

Details
Az én bizonyságom
17 September 2020
Hits: 92

Szeretnék veletek megosztani  egy számomra nagyon értékes bizonyságot: 
Nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért, mert örömmel töltődhettem fel általa és ilyet már rég nem tapasztaltam meg, ebben a vírusos időszakban.
 Bizonyára nem új előttetek, hogy  hónapok óta az egész világon a vírus elleni védekezés a legfőbb téma, alig volt a nyáron 1-2 hónap enyhébb lazítás.
A családunk idáig is alig mert találkozni egymással, hisz nem tudjuk, hogy esetlegesen ki, kinek adja át a fertőzést, mert lehetünk akár vírus hordozók is.
Én nemrég gyógyultam meg egy ismeretlen betegségből, amit maga az orvos sem tudott beazonosítani, de nagyon megviselt. Ezért még inkább óvatosabb voltam a kapcsolattartásban. Azonban nagyon hiányoltam a 3 éves kis unokámat, akit nagyon ritkán láthatok éppen a járvány miatt.
Szívemben volt a vágy, hogy találkozhassak velük, de a lányom mindig azt mondta, hogy ők szívesen meglátogatnak, csak én döntsek felőle.
Imádkoztam is gyakran érte, hogy jöjjön el az a nap, hogy családommal találkozhassak.
A napokban orvosi vizsgálaton voltunk az egyik városban, és visszafele jövet, míg a férjem elment az ügyét intézni, én bementem az egyik üzletbe. Ott megláttam az unokámnak egy szép kis papucsot és megvettem, mivel a régit már kinőtte.
Haza érkezve elégedetten nézegettem a könnyű, puha, kis papucsot, és arra gondoltam, hogy vajon mikor tudom odaadni neki? Azért bizakodva a folyosón hagytam.
Másnap reggel imámban azért könyörögtem az Úrhoz, hogy tegye lehetővé, a találkozást a családommal, anélkül, hogy bármelyikünknek is félni kelljen a fertőzéstől.
Imádkozás végén Bibliámat megnyitottam és a következő Igét adta az Úr: „EZ A NAP AZ , AMELYET AZ ÚR RENDELT, ÖRVENDEZZÜNK, ÉS VÍGADJUNK EZEN” Zsolt 118: 24
Alig akartam hinni a szememnek, elolvastam néhányszor, és sírva köszöntem meg az Úrnak.  Aztán azonnal írtam a lányomnak, és boldogan válaszolta: „Megyünk anyukám! „
Ha most megkérdezné bárki, hogy miért nyugodtunk meg, és miért voltunk olyan biztosak abban, hogy semmi baj nem lehet, azt felelném: Mert az Úr maga ajándékozta nekünk ezt a délutánt, amikor a családommal együtt lehettünk. Azért, mert maga az Úr bátorított, és amit Ő mond, abban soha nem kételkedünk! „Nem ember az Isten, hogy hazudjon….”
És ez a nap éppen a vasárnap délután volt, amikor együtt lehettem a rég nem látott kis családommal.
Mindnyájan nagy örömmel fogadtuk el az Úr ajándékát, és örömmel töltöttünk el együtt azt a néhány órát.
Aztán hamar bebizonyosodott, hogy az ajándékban kapott délutánon felül, a gyermek papucs megvásárlása is az Úrtól volt, mert az unokám feltűnően nagyon örült neki. A kispapucsot felvette a lábára, és mosolyogva lépkedett benne, közben nézte a rányomtatott földgömböt, és érezte a puha könnyű viseletet. A gyermeken látszott, hogy nagyon boldog,  valószínűleg szellemében érezte meg, hogy az Úr ajándéka volt!
Lányom azóta többször is elmesélte, hogy miután haza mentek, megmosta a papucsot és maga mellé tette a kiságyába, talán nem örült még így semminek.
Mi keresztyének is megtapasztaljuk, hogy bármit kapunk az Úrtól, azt másként éljük meg, mintha csak egy másik embertársunktól kaptuk volna.
Az Úrtól kapott dolgokat szellemünkkel is érzékeljük, és a szívünk nagyon hálás érte.
Ilyen volt ez a vasárnap délután, amit az Úr rendelt, és ilyen volt a különleges szépséggel felruházott kispapucs is.
 
Kívánom, hogy éljetek át ti is hasonló örömöt az Úrtól! Ámen
 
 

 Dózsa Lajoné
 

Van Isten

Details
Az én bizonyságom
25 August 2020
Hits: 88

„Van Isten”- szokták mondani még a hit nélküli emberek is, amikor beteljesül egy-egy óhajtott vágyuk.
Hívő keresztyénként viszont nem csak ezt mondjuk, hanem meggyőződéssel meg is valljuk, hogy „van élő Isten”, aki sohasem hagy bennünket magunkra. Hogy van egy élő Isten, aki mindenben velünk van, még akkor is, mikor néha nem érezzük.
Így történt ez a következő bizonyságomban is, hogy csak szólnom kellett, és az Úr rögtön fizikálisan a segítségemre sietett.
És most e kisbevezető után, megosztom veletek a bizonyságomat.
Éppen egy éve történt, amikor egy nagy rosszullét miatt a kórházba kerültem, és ott bent kellett maradnom egy hétig. Beállították a gyógyszereimet, és én azokat folyamatosan azóta szedtem. Januárban vissza kellett menni infúzióra, amit nem bírtam felszedni, áprilisban viszont kontrollra kellett volna bemenni a kórházba, de a vírus járvány miatt nem volt lehetséges.
Mivel eltelt egy év, és jól érzem magam, dicsősség az Úrnak, ezért arra gondoltam, hogy felhívom telefonom az orvosomat, hogy a jelenleg szedett gyógyszereket nem e fogja lecsökkenteni?
Felhívtam a kórházat, ahol tudatták velem, hogy a főorvos szabadságon van, és mondtak egy időpontot amikor újra próbálkozhatok.
Ez a néhány nap alatt többször is imádkoztam, hogy az Úr legyen segítségemre, és tudjak a főorvossal értekezni.
Végül eljött a megbeszélt idő, felhívtam a kórház portáját, és kértem az osztály irodavezetőjét. Máris kapcsolták, és ki is ment néhány hívás, de a másik végén senki nem jelentkezett. Kicsit kétségbe estem, hogy nem sikerül beszélnünk, ekkor egy váratlan indíttatást kaptam a szívemben, hogy hívjam az Urat segítségül. Azonnal megértettem, hogy mit kell tennem, és 2-3 mondattal elkezdtem imádkozni. Alig fejeztem be az imakérésemet, máris megszólalt a hívott személy a telefon túloldalán. Az irodavezető nő volt és máris kapcsolta a főorvost, azonban hozzáfűzte: „Ha főorvos Úr nem veszi fel a telefont, akkor nem tudok segíteni.”
Egy pillanatig várakoztam, és újra kaptam az indíttatást, hogy Istenhez forduljak a kérésemmel. Alig mondtam el az első mondatot, amikor már az orvos fel is vette a telefont. Rögtön fordítódott bennem, hogy az Úr ma is segítségemre jött. Mind a két esetben biztos, hogy az Úr segítségével tudtam elérni hívott személyeket, hisz mindannyian tudjuk, hogy szinte a lehetetlenséggel egyenlő néha elérni telefonon bárkit.
Tehát bejelentkeztem a főorvosnál, és ő nagyon nyugodt és készséges volt a beszélgetésre. Szívesen elmondta, hogy mit kell tennem a gyógyszerekkel kapcsolatosan, figyelmeztetett az újbóli labor vizsgálatra stb.
A beszélgetés végén, éreztem, hogy mint ahogy megígérté az Úr: „Mindenben veled leszek”- Ő valóban segítségemre jött, és még a személyeket is felhasználta, az én megelégedettségemre.
Köszönet és hála van a szívemben ezért a bizonyságért!
 

 Dózsa Lajosné

 



Köszönöm

Details
Az én bizonyságom
27 June 2020
Hits: 95


Ma reggel valami mélyen a szívemet megérintette, és csak azt tudtam könnyek között mondani, hogy: KÖSZÖNÖM!
Mert vannak az ember életében dolgok, amik egy idő után átértékelődnek, de ahhoz történni kell valaminek, hogy a rálátásunk megvilágosodjon, ami eddig sötét volt, teljes világos legyen.
 
Nos, némi titokzatos bevezető után következzen a bizonyságom: Ma reggel elmentem a boltba bevásárolni, és előbb az élelmiszerüzletben vettem meg a szükséges dolgokat. Miután kosárba raktam az árut, kifizettem, és elkezdtem a táskámba pakolni, közben megütötte a fülemet ez a mondat: „Szinte semmit sem vettem, és üres pénztárcával megyek haza” – mondta a mellettem álló nő. Szánalmasan bólogattam, és kijöttem az ajtón.
Ezt követően bementem a zöldségeshez gyümölcsért és vettem paprikát, talán már egy kis lecsót is megengedhetünk magunknak - gondoltam.  Itt is elégedetten néztem a kosaramra, majd sorba álltam fizetni.
Előttem egy 50-60 éves nő állt, kezében 2 db paprika és még valami. A boltos 280 Ft-t kért az áruért, én meglepődötten figyeltem tovább, ugyanis közben az jutott eszembe, hogy esetleg az ebédjéhez kell a két paprika, vagy csak ennyire futja neki? A nő elővett 500 Ft-t, és letette a pultra. Visszajárót elvette, köszönt és kiment az ajtón. Mély csend lett, pedig még voltak néhányan az üzletben. Hirtelen eszembe jutott, hogy ez az ismeretlennek tűnő nő csirkenyakat keresett néhány nappal ezelőtt az élelmiszer boltban. Megértettem rögtön, hogy egy szegény asszonyról van szó.
 
Közben nekem is számolni kezdett az eladó, majd szépen egy szatyorba rakta a paprikát, és több féle gyümölcsöt, majd kért 5300 Ft-t. Elővettem a pénztárcámat, és kifizettem a vásárolt árut.
Hazafelé könnyek között gondolkoztam azon, hogy hálás lehetek Istennek azért, hogy férjemnek egészséget és lehetőséget ad arra, hogy a nyugdíj mellett még dolgozni tudjon.
Haza érve megköszöntem az Úrnak, hogy nem szenvedek semmiben hiányt, majd telefonon felhívtam a férjemet, és könnyek között csak annyit mondtam: KÖSZÖNÖM!
Mit köszönsz?- kérdezte. Elmondtam neki mindazt, ami lejátszódott bennem, a délelőtti vásárlást követően.
Világos lett! Igen, valaki lámpát gyújtott, valaki által átértékelődött bennem sok minden. És ez a valaki, a Jó Isten volt!
Talán több részből álló üzenete van, ennek a röpke történetnek: 
1. Így akart az Úr rámutatni arra, hogy nagyon sok szegény ember van, akiket észre kell vennünk!  
2. Talán nagyobb megbecsülést érdemel a férjem is, hogy jobb életkörülményeket biztosít! 
3. És lehet, úgy tűnik, hogy utoljára hagyom, de első helyen van a szívemben az Úr gondoskodó szeretete, amit hálásan köszönök!
 
Kedves Testvérek! Tudom, hogy nem volt véletlen, amit megtapasztaltam, mert vannak szegény emberek, akiket nekünk, keresztyéneknek kell észrevenni. Keresni kell lehetőségeket a megsegítésükre, hisz nem mindenki italozás vagy dohányzás miatt él szűkös keretek között, és nem tudja, hogy a gyógyszerét, vagy az ennivalóját vegye meg. A kisnyugdíjasok, akik már nem tudnak dolgozni, nagyon nehezen, tudják beosztani a kevéske pénzüket. De vannak mások is, akiknek nagyon rossz körülményeik vannak. Kérlek, vegyétek szemetek elé a nélkülöző embereket, és keressetek számukra adakozási lehetőségeket. Ámen!
 
 
 
Dózsa Lajosné

"Mert mindenben Veled leszek!"

Details
Az én bizonyságom
31 May 2020
Hits: 89

Hatalmas bizonyságom volt a napokban, amit hálásan köszönök az Úrnak!

Az történt ugyanis, hogy mivel a járványidőszakban nem tudtam felkeresni az orvosomat, ezért a kiírt gyógyszereket és vitaminokat hónapok óta szedtem. Valószínű, hogy a gyógyszerek nem is szorulnak változtatásra, de a vitamint-szintemet időnként ellenőrizni kellene.
Nagyon megörültem, mikor a napokban enyhítettek a Koronavírus miatti szigorú szabályokon, és az orvosom  felhívott telefonon, hogy szükséges lenne elvégeztetni egy kémiai labort, és beszéljünk meg egy időpontot. Rögtön el is fogadtam a felkínált lehetőséget, félve az újabb szigorítás miatt, és már másnap, felkerestem a kórházat.
Az orvosom kérésére a korai órákban mentünk, hogy az esetleges labor vizsgálat miatt, ne legyenek sokan. Bementünk a kórház főbejáratán, és miközben a  porta előtt elhaladtunk, senki ránk sem nézett. Én még gondoltam is, hogy megállítanak minket, de semmi nem történt. Telefonon felszóltunk az orvosnak, aki néhány perc múlva meg is érkezett, ő is maszkban volt, ahogy mi is. Aztán bementünk a rendelőjébe, átnézte az orvosi papírjaimat, majd megírta a labor számára a kért vizsgálatot.

Mi szépen leültünk a labor elé, és ott várakoztunk. Nyolc óra körül előjött a laborban dolgozó nő egy kolléganőjével, és elkezdtek kérdezősködni: Honnan jöttünk? Melyik ajtón jöttünk be? Kihez megyünk, van e egyeztetve az orvossal? stb. Majd közölték, hogy csak a beteg maradhat itt, a kísérőnek el kell hagynia a kórházat. Ezért a férjem kiment az épületből, én pedig ott várakoztam tovább a labor előtt.  Néhány perc múlva megjelent a portás is, aki látott bennünket a bejövetelkor és megkérdezte tőlem, hogy regisztráltam e?

„Nem”- válaszoltam,- „nekem nem szólt senki”. „Akkor menjek vissza a portára, és ott végeztessem el a regisztrációt”,  - utasított.
Szépen visszamentem a portához, de már az orvosi papírok nélkül, mert akkorra a laboros már bekérte a papíromat.
A portánál várakozva hallottam amint a betegek okoskodnak, hogy ki mennyi méter távolságra áll egymástól, amit be kell tartani. Az előttem álló betegre került a sor, és én 2 méterről figyeltem mi történik. A regisztrálást végző hölgyet megismertem, mert ugyanaz volt, aki a laboros munkatársnőjével leteremtett bennünket, amiért regisztrálás nélkül jöttünk be.
Az elmondta, hogy egy főorvoshoz jön, aki megvizsgálja, laborba küldi stb. A regisztrálást végző hölgy viszont felvilágosította, hogy a járvány helyzetben ez nem így működik, mint azelőtt. Először is el kell mennie  a házi orvosához, kérjen egy beutalót a laborba ahova tartozik, az eredménnyel jöjjön vissza, de annak előtte kérjen időpontot a főorvosától, és csak azt követően szabad visszajönni, és majd itt újra regisztrálni kell. Szegény beteg magyarázkodni akart, de nem volt rá lehetősége.
Aztán végre rám került a sor, én néhány szóban elmondtam, hogy miért nem regisztráltunk, amikor ideérkeztünk. A hölgy kedvesen azt mondta, hogy már nem is kell, menjek csak vissza a laborba, mert azóta biztos keresnek, minden rendben van. A másik portás is rám nézett és mosolyogva mondta, hogy menjek csak nyugodtan.
A „megpróbáltatások után” elindultam vissza a laborhoz.
Eközben végig gondoltam, hogy rám, ugyan az vonatkozott volna, mint az előttem álló betegre. A háziorvoshoz kellett volna mennem beutalóért, hogy a laborba mehessek. A meglévő eredménnyel kellett volna visszajönnöm, és végig csinálni ezt a tortúrát. Ráadásul, kémiai labort nem végeznek el vidéken, csak itt a kórházban, nekem meg erre van éppen szükségem.
Tehát teljesen úgy történt minden, ahogy történnie kellet. Igaz a szabályokat megszegtük, mert nem regisztráltunk, de biztos vagyok benne, hogy az Úr akarta ezt így.
Eszembe jutott, mint oly gyakran eszembe is jut: „Mindenben veled vagyok” Józsué 1:9
És most is velem volt, mint mindig! Ámen
 
 Dózsa Lajosné
 


Bizonyság a kegyelemről...

Details
Az én bizonyságom
29 April 2020
Hits: 135


Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a bizonyságért, mert szívem igazán boldog volt még napok múltával is érte. Azért, hogy munkát bízott rám az Úr, azért, hogy én a legkisebb végezhettem el egy postás feladatot! Elküldött a tervének megvalósítására. Uram köszönöm!
Történt pedig, hogy a napokban azon gondolkoztam, hogy úgy sajnálom ezeket a napokat, amik csak a semmibe mennek el! Ott ahol a mindennapi feladaton kívül nincs az Úrnak semmi sem adva. Nem végzem azokat a feladatokat, amit kellene végeznem! Elégedetlenkedtem magammal szemben. Még a lányom meg is jegyezte, hogy mit akarok csinálni most, mikor korlátozott a kijárás a járvány miatt. Nem tudom, de valamit szeretnék többet tenni az Úrért. És akkor még nem tudtam, ez az elégedetlenség egy ajánlat volt az Úr felé: „Kit küldjek el? „Imhol vagyok Uram! Küldjél el engem!”
És most megosztom a bizonyságomat: Az interneten egyik ismerősöm által, a szemem elé került egy videó kisfilm, amit mivel ismerősöm osztott meg, méginkább megnéztem. A film egy zenész házaspárról szólt, ahol a nő néhány évvel ezelőtt, rákos betegségből gyógyult fel, és erről egy dalt írt, amit a férje zenésített meg.
Ezt a dalt énekelte el a hölgy, közben bizonyságot tett a gyógyulásáról, imádkozott, és nagy hangsúlyt fektetett a kegyelemre. Azt mondta, ő naponta megvallotta, hogy meg fog gyógyulni kegyelem által, hogy milyen formában azt rábízta- gondolom Istenre, de nem mondta ki a nevét.
Ez a hölgy, egy szimpatikus egyéniség volt, de az egész lénye valamit sugárzott.
Miután a kisfilmet megnéztem, ismerősömnek a következőket írtam „ Drága ………. ! Köszönöm, hogy általad eljutott hozzám is a ………..-nek a dala. Hiszem, hogy nem véletlen volt ez sem, mint ahogy a többi sem, amit Isten cselekszik az életünkben. Szép napot kívánok neked! Puszi
Közben a távolban élő családtagjaimmal is megosztottam a videót, de nem reagált rá senki. Aztán a férjemet is megkértem, hogy nézze meg a filmet, de ő sem mondott véleményt róla. Majd egy idő után egy indíttatást éreztem, hogy megkeresem a közösségi oldalukat, hogy jobban megismerjem őket. Meg is találtam, és miután rápillantottam az általuk ajánlott oldalakra, nagyon megdöbbentem, mert ezeket olvastam: meditáció…, pozitív beszéd, stb.
A Szent Szellem rögtön megvilágosította előttem, hogy idegen pályán vagyok, ahol én nem is éreztem jól magam! Azonnal megértettem, hogy azért volt ez a műsor olyan misztikusan magával ragadó, mert az okkult által a sátán meg akart téveszteni engem is!  Legyen vigaszomra, hogy az Ige ezt írja: „ Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet a választottakat is.”Máté 24:24 Igaz, ez a hölgy nem hamis próféta volt, de a sátánnak dolgozik, és ez már pontosan elég.
És mint egy mondás azt mondja: „Nem az a baj, hogy a gólya rászáll a kéményre, hanem az, ha rajta is marad.” Tehát, beismerem, hogy majdnem beugrottam én is a nyájas megnyerő szöveg után, de a Szent szellem szólt, én pedig meghallottam és ez a fontos.
Miután beigazolódott, hogy nem Isten útján jár ez az énekesnő, én azonnal levettem a filmet a közösségi oldalamról, és este magamban elcsendesedve, azt mondtam az Úrnak: „Uram! Én evangélista vagyok a te szolgálód. Tudom, hogy a mai napom nagyon zajos volt, de meg kell tennem azt, amit te elvársz tőlem, bármi történjen is. Meg kell írnom a bizonyságot, és az ismerősömnek is meg kell tudnia az igazságot. Tudom, hogy támadni fog miatta a sátán, de a Te védelmedet kérem az életemre!„
Aztán megírtam a Honlapunkra a történetet, hogy mások is ismerjék meg a sátán effajta praktikáját, és nyitott szemmel járjanak, hogy el ne tévedjenek!
Majd írtam az ismerősömnek, és kértem, hogy ne kioktatásnak vegye, de mindenképpen meg kell tudnia az igazságot. Tudnia kell, hogy a meditációt és az Úr imádatát egy hajszál választja el, de míg az egyik a sátán eszköze, addig a másik Isten imádata! És a kettő nem azonos!!!
Egy kútfőből édes és keserű víz nem folyik, márpedig nem lehet két úrnak szolgálni.
Másnap a kedves ismerősöm, aki egyébként daganatos beteg, visszaírt, és megköszönte, hogy felvilágosítottam őt, mert ő ezt nem is tudta. Megvallotta, hogy néha próbálkozott a meditálással, és rádöbbenve azt igazságra ezt mondta: „ Akkor, ezért nem volt rá soha időm, mert Isten nem engedte, hogy időt töltsek az ellenséggel”….
És összeállt a kép teljesen: Istennek volt egy terve, ismerősöm megmentésére, és engem küldött el, hogy megtudja az igazságot!  A döntés viszont az ő feladata lesz!
Én nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért a bizonyságért, mert most egy kicsit hasznosnak érezhettem magam. Most az Úrnak végeztem a szolgálatot. Legyen áldott az Ő neve érte!


Dózsa Lajosné


Egyszer én igazán megláttalak!

Details
Az én bizonyságom
09 April 2020
Hits: 110

Egy számomra ismeretlen szerzőtől íródott vers került a kezembe, amelynek kér verssora megmaradt bennem és bűntudatra ébresztett: „Egyszer igazán megláttalak, ott, ahol megláthat minden ember”
„Egyszer igazán megláttalak”Igen, egyszer az én életemben is eljött a pillanat, amikor minden érzékszervemmel felfogtam, hogy akkor, ott a Golgotai kereszten az én bűneim miatt is meghalt Jézus!
Becsukott szemmel is láttam a megfeszített testét a kereszten, ott ahol átszegzett kezeiből folyt a drága vére. Becsukott szemmel is láttam a töviskoszorút, melyet gúnyból a fejére tettek, arca el volt torzulva a fájdalomtól, és a szemei éppen a szemembe néztek. Éreztem, tekintetével üzenni akar valamit, nekem a legbűnösebb embernek, nem vádlás volt, csupán ráébresztés, hogy a feszítsd meg-t kiáltók között én is ott voltam!
Láttam a két latrot, akik bűneik miatt voltak megfeszítve, és Jézus, bűntelenül mégis ott szenvedett közöttük.
Láttam a sátán által felbérelt tömeget, akik örvendezve tekintettek megkínzott testére és várták halálát, hogy még nagyobb legyen az örömük. A sátán győzelmét gondolták mögötte, pedig az igazi győzelem Jézusé!
Aztán láttam sírni Máriát, és Mária Magdalénát, Jánost a szeretett tanítványt, aki könnyeit elrejtve, a szívébe zárta a fájdalmát a felfoghatatlan történtek miatt. Láttam a tömegben sírni a Jézust szerető embereket, akik félve merték a könnyeiket elejteni, de arcuk elárulta a rémületüket, és mélységes fájdalmat éreztek a tehetetlenségük miatt.
Ez volt a passió, Jézus szenvedéseinek órái! Óhh, Jézus Krisztus!!
„Egyszer igazán megláttalak, ott, ahol megláthat minden ember” Egyszer lecsukott szemmel is megláttalak a keresztfán Jézus, és akkor szívemig hatott a bűntudat, és arra gondoltam, hogy én is Júdás voltam, mert elárultalak? Nem, nem akarok Júdással azonosulni, hisz ő nyereségből vitte véghez az aljas tetteit. Vagy Péter voltam, aki félelmében tagadta meg Jézust több ember előtt? Sem ez, sem az nem voltam, de egy biztos, hogy bűnös ember vagyok. kegyelemre vagyok utalva, de Jézus ott a kereszten kifizette értem az árat, mert a bűneim miatt a halál lett volna a fizetségem.
„……ott ahol meglát minden ember” Egyszer minden ember becsukott szemmel is megláthatja Jézust ott a kereszten, és akkor ráébredhet bűnös mivoltára! Akkor ott, ráterhelődik a bűnei súlya, és megérti, hogy bűneinek az árát, a kereszten Jézus fizette ki. Majd egyszer megérti minden ember, hogy Jézus Golgotai áldozata nélkül nem lenne számunkra örökélet, akkor bűnbánó szívvel Jézushoz mennek! Óhh, csak eljönne most, Nagypénteken ez a pillanat!!!!
 
Akkor legyen most ez a pillanat, mikor Jézus szenvedését, becsukott szemmel is meglátod a kereszten, és ráébredsz, hogy Ő a mi bűneinkért halt meg! Meglátod az átszögezett kezeit, a töviskoszorútól felsebzett arcát. Meg kell látnod a felbőszült tömeget, és talán meglátod magad is közöttük. Látnod kell a sok fájdalmat, a kihullt könnyeket, a feledhetetlen kínzást, melyet Jézus elszenvedett.
Ezen a Nagypénteken legyen másképpen, mint eddig volt! Borulj le térdeidre, és köszönd meg Jézusnak, hogy a Golgotai kereszten szerzett nekünk örök életet! Hálád jeléül pedig ajáld fel szívedet egészen! Ámen
 

Dózsa Lajosné



A háttéreben mindig van Valaki

Details
Az én bizonyságom
22 March 2020
Hits: 90

Kedves Testvéreim az Úrban és Honlap Olvasók!
Attól függetlenül, hogy elköteleztétek e már magatokat az Úrnak, vagy még csak készültök erre a nagy döntésre, teljesen mindegy, mert bizonyára megtapasztaltátok már ezt az érzést. Azt a megnyugtató érzést, amikor valami nagy feladat előtt álltok, de tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Ott van mögöttetek a szülő, a házastárs, a szerető kedves, vagy egyáltalán valaki, akire számíthattok. Ilyen az én következő bizonyságom is.
Mint nemrégiben értesültetek róla, hogy a missziós munkát abba kellett hagynom betegségem miatt, ezért arra gondoltam, hogy megváltoztatom a Honlap háttérképét. Természetesen, olyan képet szerettem volna választani, ami kifejezi az egész Honlap üzenetét. Kifejezze azt, ami a legfontosabb, amiért egyáltalán működtetjük. Aztán elkezdtem keresgélni, és a több száz letölthető kép közül találtam egyet, amire rádobbant a szívem, és úgy éreztem ez lesz az, ami az Úrtól van!
A kérdés azonban az volt, hogy ki fogja ezt a munkát elvégezni? Akkor eszembe jutott az a kedves testvérem, aki az előző háttérképet is felrakta, és annak ellenére, hogy nagyon leterhelt, és még 2 kicsi gyermekük is van, mégis megnyugodtam. Van valaki, akire tudok számítani, és annak ellenére, hogy még nem kaptam rá választ, de tudom, hogy elkészíti.
Van egy „angyal”pedig csak egy ember, mégis meg tud nyugtatni az a gondolat, hogy megoldja a feladatot.
És e bizonyságom után, tovább görgetem a fonalat és felteszem a kérdést:  Akkor,aki az élő Isten kezébe teszi le az életét, annak az Úr, nem ad e olyan nyugalmat, ami által az öröm jelen lehetne mindig a szívében?
De igen! –hallom a válaszotokat. Akkor mégis miért van a sok nyugtalanság, idegesség, békétlenség, örömtelenség, türelmetlenség …., az életünkben? Miért nem bízunk a jó Istenben, hogy majd Ő mindent elrendez, amire nekünk szükségünk van? Milyen gyenge lehet a mi hitünk, hogy kételkedünk benne, pedig a mi Urunk jobban tudja, hogy nekünk mire van szükségünk, mint mi saját magunk!
Azt olvassuk a Jakab Apostol 1:6-7 ben -„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hajt. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól.”
A másik Ige arra tanít: -Jakab 4: 3 „ Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmetekre költsétek azt”
-Márk 4:22 „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék, és semmi nem volt eltitkolva, hanem, hogy nyilvánosságra jusson”
És ezek után, magamnak és nektek is mondom: Vegyük komolyan a fenti Igéket, mellyel megtanít az Úr bennünket a hit használatára, és biztosít minket arról, hogy minden megtalálható a Bibliában, ami a hívő élethez szükséges! Hisz semmi nem lett eltitkolva.
Így sem nekem, sem nektek nincs okotok nyugtalankodni, mert ha hittel kérjük, megadja azt a jó Isten, mint ahogy én is hiszem, hogy a kedves testvéremre számíthatok! Ámen


A legnyagyobb gyógyító

Details
Az én bizonyságom
22 March 2020
Hits: 93

A napokban, egy kis baleset ért az udvarunkon. A lányomék malamut kutyja nálunk van, és már engem tekint gazdájának, ezért szeret mindig a közelembe lenni.  Néhány napja éppen mellettem állt, amikor hirtelen oldalra csapta a fejét, és a nyitott szájából kiálló fogak, véletlenül felsértették a térdemet. Persze ezt akkor nem, hanem csak másnap reggel vettem észre. Meglepődve láttam a sebhelyet, és a körülötte lévő vörös foltot. Hirtelen a tetanuszra gondoltam, de mivel a jelenlegi helyzetben orvos nem érhető el, ezért a legnagyobb gyógyítóhoz mentem, az Úrhoz! Azért utólag ecettel bekentem a sebet és környékét, és imádkozni kezdtem. Isten gyógyítását kértem a sebemre.
Később nagy örömmel tapasztaltam, hogy a vörös folt kezdett kivilágosodni és eltűnni. Már csak a pici karcolás látszik a térdemen. Megköszönöm az Úrnak, hogy nem került sor a tetanusz injekcióra, és a velejáró bonyodalmakra.
 
 
 


Bizonyságom

Details
Az én bizonyságom
22 March 2020
Hits: 102


Nagyobbik Lányom Angliában él már több mint 14 éve. Nekem soha nem volt békességem abban, hogy magyar emberek külföldre menjenek megélhetés céljából, ezért annak sem örvendeztem, mikor megtapasztaltam, hogy a lányom nem akar haza jönni.
Sokat imádkoztam azért, hogy végre a hazájában találja meg az életcélját, és a reménység ott volt, és ma is ott bennem.
Két éve nem volt itthon látogatóban sem, és nagy örömmel vettem tudomásul a hírt, mikor bejelentette, hogy februárban haza jön 2 hónapra. Tudtam, hogy az imáim meghallgatásra találtak, és lassan a régi vágyam is beteljesedik.
Isten időközben Igékkel biztatott engem. 
pl: Ésaiás 43: 5-6 „ Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugatról egybegyűjtelek. Mondom északnak: Add meg, és délnek, ne tartsd vissza, hozd meg az én fiamat messzünnen, és leányimat a földnek végéről. „
Ezékiel 39:25 „Azért igy szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, féltő szerelemre gyulladok szent nevemért”
Mikor elolvastam az Igéket, olyankor mindig megerősödtem abban a reményben, hogy egyszer el fog jönni az ígéret nekem is. És most bekövetkezett. Amit külön köszönök az Úrnak, hogy még a nagy járvány előtt haza jött, és nem maradt ott abban az idegen országban egyedül, hanem itthon a családja körében tudja átvészelni a mindenki számára nyomasztó, és feszültséggel tele napokat. Isten gondoskodott róla, és haza vezérelte. Dicsősség az Úrnak érte!
 



Kiben mi váltja ki az örömöt?

Details
Az én bizonyságom
09 March 2020
Hits: 96

Talán adhatnám ezt a címet is a következő bizonyságomnak.  A történet nagyon rövid, de a szívemet teljesen átmelengette, és általa felszabadult bennem az öröm.
Az történt ugyanis, hogy a reggeli imádságom után, mint mindig, most is megnyitottam a Bibliámat és vártam, hogy mit szól az Úr hozzám. Szemem elé a következő Ige tárult: „Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz”Jeremiás 33:3
Szívem nagyot dobbant, behunytam a szemem, és könnyeimmel küszködve csak álltam egy kicsit. Majd kinyitottam a szemem, és az ablakra nézve láttam, hogy a fellegek mögül, hófehér fénnyel a nap sugarai előbújtak! Ezzel további jelet kaptam az Úr jelenlétéről!!! Igazi öröm töltött el!!!
Nem pénzt, vagy hatalmat kaptam, nem anyagi javakhoz jutottam, stb. hanem maga az Úr adta jelét az ott létéről. És ez minden kincsnél többet ér!!!
Milyen csodálatos ez a szellemi megtapasztalás, és milyen nagy baj az, hogy sokan nem veszik észre az ilyen jeleket! A testi ember a testi dolgokra figyel, a szellemi ember pedig a szellemi jelek után vágyakozik.
Kívánom, hogy ti is éljetek meg mennél több szellemi megtapasztalást, ami örömöt vált ki bennetek! Ez az öröm nem ideiglenes, mint amit a világ ad, hanem igazi, és tartós öröm. Hisz én is, ha bármikor rá fogok gondolni az ilyen szellemi megtapasztalásokra, örülni tudok neki. Ámen
 


More Articles ...

  1. Bízz az Úrban! - Bizonyság
  2. Dicsőítő gyülekezet
  3. Közel jött hozzám az Úr
  4. Testvéreim bizonyságai
  5. Bezárult az egyik ajtó
Page 3 of 12
  • Start
  • Prev
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.