Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

2015. február 9. - 2015. február 15.

Details
Igei gondolatok
10 February 2015
Hits: 184

„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.” Apostolok Cselekedetei 16:25-26

Pál és Szilász története az egyik kedvencem az Apostolok Cselekedeteiben olvasható bizonyságok közül. Szeretem újra és újra olvasni, hisz hatalmas üzenetet hordoz az Úr szabadító erejéről, az Ő megmentésre igyekvő szeretetéről, és a nehézségekben még inkább munkálkodó Szent Szellem jelenlétéről.

A börtönből való csodálatos szabadulás előzményeként láthatjuk, hogy Pál második missziós útján, Európában, Filippiben járt, és Szilásszal az utcákat járva hirdették az élő evangéliumot, majd melléjük szegődött egy jövendőmondó, gonosz lélekkel megszállt szolgálólány, aki hangosan kiabált: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Azt olvassuk az Igében, hogy napokon át ezt művelte, és ez igen bosszantotta Pált, így egyszer megfordult, és ezt mondta a gonosz léleknek: „A Jézus nevében parancsolom, hogy menj ki belőle!” Még abban az órában megtisztult a lány.

Azt gondolom, hogy már ebben a rövid előzményben is, egy keresztény ember számára létfontosságú gondolatokat találunk. Talán felmerülhet a kérdés, hogy az a szolgálólány miért is bosszantotta Pált...? Talán nem az igazat mondta? Útonálló, szektás, hazugnak nevezte őket, akik tévútra akarják vinni az embereket? - Nem, sőt a valóságot hangoztatta, hogy ők az élő Isten szolgái, és az üdvösség útját hirdetik. Mi volt hát a gond a lánnyal? - Ugyanaz, mint a ma igencsak népszerű homeopátiás készítményekkel, fehér mágiával, jóga tanokkal, stb., melyek bár jóra igyekvőnek és igaznak tüntetik fel magukat, azonban mégiscsak van egy alapvető probléma: ROSSZ A FORRÁS! Így volt ez a szolgálólánnyal is. A gonosz jövendőmondó lélek szólt belőle, és nem az Isten Szent Lelke jelentette ki neki, mint Péternek, aki Jézusról megmondta, hogy „Te vagy Krisztus, az Élő Isten Fia.” Nagyon kell vigyáznunk, hogy mindent, amit az életünkbe engedünk, ne csupán az alapján ítéljük meg, hogy jónak, kedvesnek tűnik-e, hanem hogy mi annak a „forrása”, honnan gyökerezik. Életünk minden részének, minden tettének és érzésének egyedül Jézus Krisztus lehet a forrása, minden mástól meg kell szabadulnunk, ahogyan a szolgálólánnyal is történt. Az Igéből olvashatjuk, hogy igen, van szabadulás, méghozzá egyedüli módon, a FORRÁSunk, Jézus Krisztus nevében.

A szabadulás megtörtént, azonban ez nagyon mérgessé tette a szolgálólány urait, hisz amíg a jövendőmondó lélek a lányban volt, az nagy hasznot termelt nekik. Így van ez a mai életben is, ahányszor csak Jézus nevében kimentesz egy elesett embert a sátán karmai közül, mindannyiszor magadra haragítod a gonoszt, hisz megfosztottad őt, és növelted a Menny táborát. A szolgálólány gazdái is meghurcolták, megvádolták Pálékat, és végül elérték, hogy börtönbe kerüljenek a szabadító munkájuk miatt.

Pál és Szilász tehát a börtönben van. Azt gondolnánk, hogy biztosan csalódottak, vagy azon töprengenek, hogy miért is történt ez velük... hisz hirdették az evangéliumot, az Úr szabadítást végzett általuk, és most mégis láncra verve, sötét veremben találják magukat. Ezekkel az érzésekkel a legemberibb cselekedet a sírás lett volna... ennek ellenére mit tettek? Azt olvassuk, hogy éjféltájban imádkoztak és énekkel magasztalták az Istent, vagyis nem magukat sajnálták, hanem hangosan dicsérték az Urat. Ez nagyon nem emberi logikára épülő cselekedet volt... ez Isten Szent Szellemének működése volt. Ezt olvasva, feltör a szívemben, hogy én is erre vágyom... Az életem eseményeinek pörgése folyamán ne emberi érzésekkel telve nyilvánuljak meg, hanem engedjek utat a Szent Lélek akaratának... mert Ő mellénk van rendelve, mint Vigasztaló, Pártfogó, és Vezető. Minden percben meg tudja mutatni, mit kell tennem, hogy életem győzelmekkel, csodákkal teljes lehessen.

Elgondolkodtam, mi emberek, hányszor és hányszor vagyunk tele hasonló érzésekkel, mint amiknek Pálék is utat adhattak volna a szívükben. Hányszor érezzük sötét veremben, magunkat, ahová nem ér el a melegítő nap sugara...? Hányszor érezzük azt, hogy körülményeink börtönébe vagyunk zárva, ahonnan nem vezet ki út, csak a rossz döntéseink lánca csörög durván a füleinkbe...? Hányszor gondoljuk azt, hogy hűséggel igyekszünk szolgálni az Urat, mégis az általunk gondolt földi öröm és békesség helyett sokkal nehezebb próbákat kell átélnünk, mint bárki másnak...?

Mindezek fényében láthatjuk, hogy gyakran hasonló helyzetben vagyunk mi is, mint akkor és ott Pál és Szilász... éjféltájt, sötét börtönben, örömre való ok nélkül... A fontos kérdés az, hogy mit teszünk ilyenkor? Hitetlenül sajnálkozunk élethelyzetünkön, vagy megragadjuk a dicséretben rejlő erőt, ahogyan Pálék is tették?

Egy keresztény ember számára Isten dicsőítése lételem. Meg kell tanulnunk azt, hogy az Úr dicsérete FÜGGETLEN kell, hogy legyen az életkörülményeinktől. A dicsőítésre nem szükséges külön, aktuális „ok”. Nem csak akkor kell és akkor van okunk dicsérni a Királyt, amikor a terveink szerint alakulnak a dolgaink. Isten ugyanis  - bármi történjék is – MÉLTÓ a mi dicséretünkre. Akármit hozzon a ma, vagy a holnap, a mi Megváltónk csodálatos szeretete felénk örök életünkre elegendő okot ad arra, hogy felemeljük az Ő nevét.

A dicséretünk másik fontos alapja pedig a szilárd hitünk kell, hogy legyen. A szilárd hit, amely mindenkor meg van győződve arról, hogy akármi történjen is, a Mester kihozza abból a  legjobbat az életünkre nézve. Ugye hányszor megtapasztaltuk már ezt?

Különös kegyelemnek érzem, hogy az Úr az elmúlt időszakban tanít engem a dicséretben rejlő erő megtapasztalására. Biztatok minden testvért arra, hogy próbáljátok ki ti is! A legnehezebb perceidben, amikor legszívesebben panaszra nyílna a szád, vagy éppen sírva fakadnál, kezdd el dicsérni az Atyát.... akár magadban dúdolj egy Róla zengő dalt, vagy kapcsolj be egy kedves dicsőítő éneket és lelkeddel kapcsolódj be a Mennyei dicséretbe. Ne tekints a körülményeidre, és ne is gondolkodj azokon, egyszerűen csak dicsérd Őt, a legnyilvánvalóbb okért, amit a szíved mélyén mindig jól tudsz: Isten JÓ! Ha elkezded a dicséretet, az emberi erő, és emberi érzésviharok helyett a drága Szent Szellemnek adod át az irányítást, és megtörténik a csoda.... a csoda, ami Pálékkal is történt. A dicsőítés ereje megérkezik, mint óriási földrengés, és kiszabadít téged a börtönödből, kiszabadít a csüggedés láncaiból.  Vágysz erre? A Szent Szellem készen áll... hangold dicséretre szíved húrjait, és éld át Te is a szabadulás örömét!

2015. január 26. - 2015. február 1.

Details
Igei gondolatok
27 January 2015
Hits: 183
„Legyen a Te hited szerint…”  Mt. 15:28

Rövid, de ugyanakkor nagy tartalommal bíró ige. Talán már sokszor átfutottuk a Bibliánkban ezeket a sorokat, de nem igazán álltunk meg mellette, hogy valójában mit is takar ez a néhány szó.
Életed során milyen célokat, terveket tűztél ki magad elé? Amikről tudtad azt, hogy könnyen elérhetőek? Amikért valójában nem is kell sokat küzdeni?
Nem merünk nagy dolgokról álmodni, nagy dolgokat kérni, mert félünk, hogy úgy sem érhetjük el, így inkább megelégszünk a kevéssel. Beérjük a kevesebbel és lemondunk a terveinkről. Legalább is én sokszor éreztem így.  Olyan célokat tűztem ki magam elé, amit tudtam, hogy el tudok érni. De az Úr megmutatta, hogy vele sokkal de sokkal nagyobb dolgokat érhetek el, és vele az álmok valóra válnak. Milyen csodálatos. Ennyire szeret minket.
A szavakkal és a kicsinyhitűséggel az Urat korlátok közé szorítjuk. Ő nem azért nem cselekszik, mert nem tudná megtenni, hanem azért, mert amit kérünk nem hittel kérjük, vagy épp nem is kérünk mert nem bízunk.

A bibliában számtalan helyen le van írva, hogy ha hittel kértek, megkapjátok. Ott volt például a kánaáni asszony, akinek a lányát gyötörte egy gonosz lélek. Ő mit tett? Odament Jézushoz és kérte a segítségét. Jézus erre azt mondta, hogy „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.”
Akkor olvashatunk a kapernaumi százados szolgájáról, aki béna volt. Ő azt mondta Jézusnak, hogy ha csak egy szót szólsz, meggyógyul az én szolgám. Erre Jézus azt felelte, hogy „Menj el és legyen a te hited szerint. És meggyógyult a szolga még abban az órában.”

Ők nem tettek semmi különös dolgot, egyszerűen elmondták Jézusnak, hogy mit szeretnének és hittek. Ezt mi is bármikor meg tudjuk tenni. Bármikor odamehetünk imáinkban az Úr elé és elmondhatjuk neki, hogy mi az, amire vágyunk. És nagyon sokszor csak a hitünkön múlik. Annyit fogsz megkapni, amennyit elhiszel. Ha kevés a hited, akkor keveset fogsz és minél többet hiszel, annál többet tudsz majd megtapasztalni az Isten csodatévő erejéből.
A célkitűzések erősítik a hitünket.  Január elején, amikor imádkoztam az évért azt kaptam az Úrtól egy bizonyos dologgal kapcsolatban, hogy erre az évre tűzzem ki célul. Megmondom őszintén nem szívesen tettem, mert tudom, hogy a saját erőmből nem fog valóra válni, csakis az Úr segítségével.
De végül is rámutatott az Úr, hogy itt kezdődik a hit. Bízol Istenben és az Ő ígéreteiben még akkor is, ha menet közben akadályok jönnek feléd.  Isten azt kérte tőlem, hogy tegyem meg azt, amit emberileg meg kell, vagy meg tudok tenni, a többit pedig bízzam rá.
Minél többször tapasztaljuk, hogy Isten milyen csoda dolgokat tud tenni, annál jobban fogunk bízni Benne.

Van is egy énekünk, ami így szól, hogy: „Nélküled a jó nekem nem elég a legjobb kell, amit Te terveztél.”
Ne elégedjünk meg a jóval, miközben a legjobbat is elérhetjük. Merjünk nagy és lehetetlennek tűnő dolgokat kérni az Úrtól, hiszen számára nincs lehetetlen!

2015. január 19. - 2015. január 25.

Details
Igei gondolatok
23 January 2015
Hits: 207

„A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk, BIZTOS segítség a nyomorúságban.”

A többi sorral olyan könnyedén énekeljük el ezt a dalrészletet is egy vasárnapi dicsőítés alkalmával, és fel sem tudjuk fogni, hogy ez mit is jelent. Mi biztos manapság? Ha most nem vágsz rá hirtelen egy nevet vagy dolgot, hanem csendben elgondolkodsz, és szíved legmélyén keresed az választ, akkor azt kell mondanod, hogy egy Valakin kívül senki és semmi nem az. Lehet, van házastársunk, aki nagyon szeret, és összefonta életét a miénkkel, de akkor is ember, és végesek a lehetőségei, néha akár a türelme, ideje vagy ereje. Ott vannak a szüleink, akik odaadóan szeretnek, de ahogy felnőttünk egyre több az olyan helyzet, amitől már nem tudnak megóvni minket, meg kell tanulnunk megvédeni, feltalálni magunkat. Nah és ez az… Itt vagyunk mi magunk, azt gondolhatjuk, hogy mi képesek lehetünk kibírni mindent, és nem adjuk fel, de így is csak sántít a lista… Ami emberi, az bizonytalan… És a bizonytalan világ, bizonytalan gazdaságában, bizonytalan munkahelyeken éljük bizonytalan mindennapjainkat, bizonytalan anyagi körülmények között… Mi az, ami miatt az élet mégis élhető? Ennyi dolog egyesek életét képes összeroppantani. Még keresztényként is van egy-egy olyan pillanat, mikor azt érezhetjük, hogy kiszámíthatatlan dolgok szorításában vagyunk. Itt a nyomorúság, és kétség nem fér hozzá, emberi szemeink kivezető utat nem látnak… Ekkor kell, hogy megszólaljon ez a fenti dal. Kedves Olvasó! Hidd el – és mondom magamnak ma, higgyem el – van biztos segítség a nyomorúságban. „Mert kicsoda volna Isten az Úron kívül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?” 2Sámuel 22, 32. Ha olyan lélegzetelállító egy hatalmas, rendíthetetlen szikla, amit magaslatokon látunk, ha kétséget kizáróan tudjuk, hogy az bármikor is térünk vissza ott lesz, és még nagyanyáink idejében is ott volt, akkor mennyivel inkább csodálatra méltó, ahogy az Isten kigondolta az embert, megtartotta nemzedékről-nemzedékre, hűtlensége esetén is hűséges maradt, vétkeit háta mögé dobva szeret, csak szeret mind a mai napig…

Vannak olyan különös nyomorúságok… Talán érezted már azt, hogy rendben, hogy az Úr mindeddig itt volt, megsegített, de ez most egész más! Most tényleg nem lesz senki mellettem ebben a küzdelemben, most tényleg egy olyan dolgot kell megtennem, amihez kevés az erőm vagy minderről nem is én tehetek, mégis én iszom a levét… Mikor már nincs szó, elhalóban van a remény, reszketnek a lábak és hevesen ver a szív, akkor a következő imára emlékeztessen a Lélek mindannyiunkat. „Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te.” Zsoltárok 71, 3. Ahogy elsuttogjuk ezeket a sorokat, már működni is kezd. Amíg vannak hamis mentsváraink, építünk magunknak mindenféle menedéket pénzből, emberekből, státuszokból, addig bár hamis biztonságban érezhetjük magunkat, de mégis aggodalom hatja át a mindennapjainkat. Ez a legjobb próbája a dolognak. Amíg egy cseppje is van a kételynek, addig nem a jó helyen van a szívünk. Mert tudjuk, hogy a pénz elfogyhat, nem örök értékű, az emberek keze nem messzire ér, és pillanatnyi helyzeteink úgy változnak, hogy felocsúdni sem tudunk, így nehéz is lenne biztonságban érezni magunkat. Ha van ma olyan helyzet, ami ellehetetlenít, kétségek közt vagy félelemben tart, akkor addig ne nyugodjunk meg, míg a legbiztosabb kezekbe le nem helyezzük mindazt, ami bánt. Ezek a kezek pedig kitárva vannak minden nap, és csak ránk várnak. Hála érte!

2015. január 5. - 2015. január 18.

Details
Igei gondolatok
06 January 2015
Hits: 199
„Egy szolga sem szolgálhat két Úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek, és a mammonnak”Lukács 16:13

Az újév kezdetén, mikor átvizsgáljuk az életünket, és fogadalmakat teszünk, bűneinktől, rossz szokásoktól meg akarunk szabadulni, ilyenkor nagyon fontos a fenti Ige áttanulmányozása! Mint az út pora, rakodik ránk a sok bűn egy hosszú év alatt, és sajnos, hogyha idő közben nem takarítjuk le magunkról, igen summás nagyságra növekedhet.
Amint olvassuk az Igében, szolgának nevezi Jézus azt az embert, aki Isten követő, de azt is, aki a sátánnak hódol. Azonban merőben mindenkit óv attól, hogy mind a kettőt szolgálja! Szokták mondani: „Ki kinek szolgál, onnan kap jutalmat érte!”
Mint tudjuk, két Úr van, aki mellett az emberiség dönthet: Isten és a sátán mellett. Ha elgondolkozunk rajta, Isten ellensége a sátán. Ha én Isten követőnek vallom magam, de mindemellett lopok, csalok, hazudok, stb. akkor nem vagyok hűséges sem Istenhez, sem pedig a sátánhoz. Istenhez azért nem, mert a sátánnak is dolgozok, a sátánhoz meg szintén nem vagyok hűséges, mert időnként Isten nevét a számra veszem, sőt még a templomba is eljárok. Félszívű ember az ilyen.
Természetesen nem arra gondolok, hogy egy hívő ember ne járjon el a piacra vagy világi boltokba vásárolni, vagy az utcán mosolyogva ne köszöntse a szembe jövő ismerősöket, pláne meg, ha vidéken él, hanem olyan életet ne éljen, amit kizárólag a világiak élnek. pl. kocsmáznak, kártyáznak, ruletteznek, lopnak, hazudnak, paráználkodnak, trágár szavakat beszélnek stb.
A fenti Ige figyelmeztetése ellenére, ha bárki mégis megpróbálkozik két Úrnak szolgálni, biztos, hogy rossz megtapasztalásai lesznek.
Én azonban bátran kimerem jelenteni, hogy az ilyen ember, aki a széles úton jár, és időként mikor baj van, a keskeny útra is rátéved, az nem tartozik Isten népe közé.
1.Aki komolyan Istenhez akar tartozni, az tesz is azért, hogy mindig ott legyen az Úr körül. Sem nagyon előre nem megy, sem pedig nem marad el, mert akarja hallani az Úr hangját. Szeret a közelségében lenni, mennél több ismeretet akar Róla beszerezni, hogy megismerje Őt teljesen.
Jó hűségesnek lenni Istenhez, szépen lépcsőről lépcsőre feljebb haladni és bővelkedni az áldásokban.
A Szent Szellem által adott ajándékok, amivel szolgálni lehet az Urat, egy csodálatos öröm minden hívő számára.
Időnként a Galáta 5:22-ben olvasható Szent Lélek gyümölcseit is keressük az életünkben! Ha nem vagyunk magunkkal megelégedve, mert hiányos a gyümölcstermés, akkor törekedjünk, hogy minél többet teremjünk meg belőle, mert egy újjászületett keresztyéntől ez elvárható.
Ha egy Isten gyermeke törekszik azt az Urat szolgálni, Aki teremtette, Aki örök életet szerzett a számára, akkor biztonságban lépdelhet azon a keskeny úton, aminek a végén őt Jézus várja.
Sokan megkérdőjelezik, és azt mondják: Mi van akkor, ha mégsem igaz, amit a hívők hisznek? Én viszont azt mondom, mi van, ha mégis a hívőknek van igaza, és az illető elkésik a legfontosabbról?
2.Vannak rendítetlenül hitetlen emberek, teljesen ateisták, és egy pillanatig sem akarnak másak lenni, mint amilyenek voltaképpen. Akár szegény, akár gazdag, de egyben megegyeznek, hogy ők maguk akarják irányítani az életüket. Ők nem akarnak függőviszonyban lenni az Istennel, mert az erejük, gazdagságuk, eszük, stb. megtartja őket. (Legalábbis ezt gondolják.) Legtöbbjük, még nem is gúnyolja ki a hívőket, csak ők nem akarnak hallani Istenről.
Érdekes, hogy ezek az emberek csendben veszik tudomásul, ha családtagjaik meghalnak, nem sírnak, csak némán adják meg a tiszteletüket az elhunytnak. Nem zaklatják fel magukat azzal, hogy a győzelem mégsem mindig az övék, mert a büszkeségük nem engedi. Arra sem gondolnak, hogy a kedves családtag lelke hova is került, vagy éppen ki lesz a következő?
Ezek az emberek a sátánt szolgálják, mint többi világi emberek, és természetesen ezért a szolgálatért a sátántól kapnak majd jutalmat.
3.Nem csak ezek a tökéletes hitetlenek kapnak azonban a sátántól fizetséget a szolgálatukért, hanem azok a keresztyének is, akik nem tudnak a keskeny úton haladni. Nem csak, hogy időnként elesnek, hanem szándékosan mennek bele a bűnökbe megbánás nélkül. Istenre és az Ő népére szégyent hozva, sőt Jézust el is parancsolják legtöbbször már maguktól, ha zavarja őket.
Olvastam a Pokolról mindenkinek tudni kell c. könyvből, hogy ott lesznek olyan lelkipásztorok, egyéb szolgálók, akik Istenhez nem méltó módon élték az életüket.
És végül szögezzük azt is le, hogy az olyan ember, aki a széles úton halad, de egy évben egyszer elmegy a templomba, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa, az nem Isten gyermeke. Sőt ezek szokták mondani: „Én x vallású  vagyok” –én meg azt mondom, hogy a vallás nem üdvözít, csak egyedül Jézus Krisztus! De szűzanya, és más egyéb szentek se fognak közben járni értünk, csak egyedül Jézus Krisztus, Aki a világ bűneit magára vette, hogy ekképpen örök életet szerezzen nékünk.

-A következő Ige által Jézus egyértelműen megmondja, hogy hol kell haladnunk: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak!!!
Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt” Máté 7:13-14

-Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és a vége a halálra menő út” Péld.14:12

kedves Testvéreim! Jézus azt mondta: „Mert nincs semmi rejtett dolog, mi meg ne jelentetnék, és semmi sem volt eltitkolva, hanem, hogy nyilvánosságra jusson” Márk 4:22
Mint látjuk, hogy Jézus nem csak a 12 tanítványt készítette fel mielőtt kiküldte szolgálni, hanem az embereknek is megmondta, kit kövessenek, és a keskeny úton haladjanak. Azok akik kitartóan Jézust követik, egy Úrnak szolgálnak, nem mennek át oda, ahol a sok ember jár a széles útra.
Legyünk hűséges követője az Úr Jézusnak, és haladjunk azon a keskeny úton, amit Ő meghatározott a mi számunkra! Szolgáljuk az egyetlen Urat, Aki mindannyiunkért meghalt a Golgotán. Ne keressünk mást, mert mi már megtaláltuk Őt, szolgáljunk csak egyetlen Urunknak: Jézus Krisztusnak, hogy Tőle majd egykor kapjuk a jutalmunkat!

2014. december 29. - 2015. január 4.

Details
Igei gondolatok
31 December 2014
Hits: 189
„És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adott emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk” Ap.csel. 4:12

Halottam egy történetet: „Egy csónakban két utas biztonságban érezve magát, és mit sem sejtve, hogy egy zuhatag felé sodródtak. Amint egyre közelebb értek a zuhataghoz, az áradat mind sebesebben sodorta a csónak mind a két utasát a veszedelem felé.
Perceken belül bekövetkezett az, amire nem is számoltak, az addig biztonságot nyújtó csónak felborult. Két utasa a már féktelenül és sebesen száguldó hullámokban kapálódzott az életükért küszködve.
A parton jókedvű társaság táborozott, akik észlelve a tragikus eseményt, egy erős kötelet dobtak a bajban kapálózók felé. Amint mindketten elérték, és erősen belekapaszkodtak, hogy segítőik a partra a biztonságot nyújtó szárazra segítsék őket.
A két utas közül az egyik erősen markolta a számára biztos menekülést nyújtó kötelet, míg a másik utas mellett egy jókora farönk tűnt fel, az elengedte a kötelet és a farönkbe kapaszkodott, mely látszólag biztonságosabbnak tűnt.
De a farönk sajnálatosan vele együtt a mélybe zuhant, és ezzel az élete megpecsételődött, a biztos halál lett az osztályrésze, mert a farönk nem volt összekötve a biztonságot nyújtó parttal!”
Éppen úgy nem menekül meg az sem, aki a maga által jónak gondolt cselekedetei, és szentségesnek hitt magatartásával akarja magát megmenteni.
Ha nincs összeköttetése Jézus Krisztusba vetett hit által Istennel, az elveszett ember.
Mert, ha a te Jézus Krisztusban vetett hited gyengének bizonyul is, de a Mindenható Isten tartja azt a kötelet, ami a biztonságos parttal van összeköttetésben. Ez az erős kötél menti meg az embert a romlástól.
Ne fogóddzál senkibe és semmibe Jézus Krisztuson kívül, ne félj, hogy lezuhansz!
Ne bízz a cselekedeteidben, mert ami szemeidnek biztonságosnak tűnik, vagy éppen érzéseid azt sugallják, hogy van egy megbízhatóbb, egy biztosabbnak tűnő lehetőség, bármily köntösbe legyen is bújtatva.
Ha nem fedi azt az alapigazságot, hogy „ Én vagyok az ÚT az Igazság és az ÉLET senki se mehet az Atyához, csakis én általam”- tudd meg, akkor rossz utat választottál.
Nincs más közbenjáró! Imádkozhatsz bárkihez, ha az nem Jézus Krisztus nevében hangzik el, elveszett ember vagy.
Beszéltem már olyan személlyel is, akiben kételyek vannak: „Mi van, ha Jézushoz jövök, és elutasít?” –De azt mondja az Úr: „Aki  hozzám jön, én semmiképp el nem vetem.”
Sokan tudatlanságukban azt hiszik, hogy biztos kárhozatnak néznek elébe, ha a bűneiket beismerik, azokat megvallva kiszolgáltatják magukat Istennek.
Nincs bátorságuk, hogy felhagyjanak hamis értékű csüggedéseikkel, mert már szinte megszokták, hogy azzal élnek.
Ez a félelem hiábavaló, ne fogódzkodj, senkibe és semmibe Jézus Krisztuson kívül! Ő az egyedüli Megtartó és beigazolódik az addigi hiábavaló életedben, hogy hív és igaz Ő hogy ha megvalljuk bűneinket megbocsájtja azokat, és azokról soha többé meg nem emlékezik.
De tudni kell azt is, hogy valahányszor megbocsátotta a bűnt, azt is hozzá tette: „ Menj el, és ne vétkezz többé!”
Sokan nem tudják, hogy milyen közel van hozzájuk az üdvösség, pedig, ha tudnák bizonyosan kinyújtanák érte a kezeiket.
Mert, hisz itt van előttünk, a mienk lehet, csak utána kell nyúlnunk, és meg kell ragadnunk azt.
Azt mondja Isten Igéje: „Az ember Fiának van hatalma a bűnöket megbocsájtani”
Ha ezt hittel elfogadjuk, akkor megértjük azt is, hogy egyedül Jézus, Aki általa üdvözülhetünk! És hála fakad a mi szívünkben és dicsőítjük Őt.
Akkor dicsőítjük legjobban Őt, ha minden jót csak Tőle remélünk, és ezzel kifejezésre juttatjuk, hogy a belé vetett hitünket.
Ő felszólít mindenkit, aki a földi élet nehézségeiben megfáradt, vagy meg van terhelve, hogy hozzá menjenek , mert Ő megnyugosztalja őket.
Ő képes megmenteni, mindazokat, akik Ő általa Istenhez fordulnak.
A Hatalmas és Mindenható Isten kinyújtja a kezét mindazok után, kik az üdvösségüket a keresztre feszített Megváltójuktól várják.
Az Ő Fia dicsőségéért nem hagyja megszégyenülni a benne bízókat.
Ha valaki a Fiúban hisz, örök élete van annak.
Legyen az Újév üzenete számunkra az, hogy az életünk folyóján, e rövid földi utazásunk során, ha minden elveszni látszik is, számunkra a „megmenekülés kötele „ amely adatott Jézus Krisztusban, hit által biztos szabadulást nyújt.
Megváltónk szava mindenkor csengjen a füleinkben: „ Senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből!”

2014. december 22. - 2014. december 28.

Details
Igei gondolatok
23 December 2014
Hits: 190

„…ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus…” Lukács 2,10-11.

Csoda vár karácsony éjjelén, hangzott el a frázis több más dal társaságában Pintér Béla Örömünnep koncertjén a múlt héten. Bár még néhány nap volt a nagy ünnepig, akkor és ott mégis sikerült meglátni a csodát, felvenni a fordulatot, és karácsonyváró üzemmódba kapcsolni. A világ által sulykolt karácsonyi vásárlási láz, a mindenhol szóló karácsonyi tingli-tangli számok és az elmaradhatatlan Kevin mögött már alig sikerült megtalálnom a karácsonyt, Istent, a Megváltót. Azonban azon estén úgy éreztem magam mintha az angyal szólt volna a napkeleti bölcseknek, és Lélekben elindultam Betlehem felé, hogy találkozzak a Megváltóval. Nem számított már a fennforgás, Kevinke hívogatása, csak hogy egyes szám első személyben elmondhassam:

Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala. És ezt látván, elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala. És mindenek, a kik hallák, elcsodálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak. … A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott. Lukács 2,16-20

Azt mondja az ige, hogy sietséggel mentek a bölcsek, nem akarok én sem lemaradni, a megígért Megváltót meglátni illik sietséggel tenni. Ha tudunk sietni a busz után, egy ajándékért vagy a televízió elé Kevint nézni, akkor igenis akarok ezeknél jobban vágyódni az Úr színe elé. És ha már találkoztam vele, akkor bizony van mit elhirdetnem is, mert hiszem, hogy aki találkozott Vele, az egyrészt többé már nem az az ember, másrészt annyi élő bizonysága lesz, hogy az nem maradhat benne. Tudjuk, hogy a mai kor emberét rettentő nehéz megszólítani, meghökkenteni, felhívni a figyelmét valamire, maximum úgy csodálkoznak rá a bizonyságaidra, hogy jól van, hagy mondja. Bolondnak néznek, már lassan azt sem hiszik el, ha bevallasz nekik egy gyilkosságot. Az igében sem azt olvassuk, hogy a pásztoroknak hittek az emberek, csak elcsodálkoztak. De mindez nem tántorította el őket, tudták, hogy amit láttak az igaz, és amerre csak mentek, mindenhol bizonyságot tettek. Hitük többé meg nem ingott. És tették, amit az ige kér: Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben" 2Tim 4,2.

A karácsony eltelik, az ünnepi érzés elmúlik, és nagyon hamar vissza kell állnunk a megszokott rutinba. A nagy öröm alább hagy, a világban is januárban jön egy kis punnyadás a csúcsra járatott december után. Mikor mi visszatérünk a hétköznapokba mit viszünk magunkkal? Egy kellemes találkozás emlékét, vagy a nagy örömet, amit a pásztorok is megtapasztaltak, ami arra késztette őket, hogy ne hagyják abba a dicséretet? Ne hagyd, hogy a karácsony csak egy megemlékezés legyen, mert rajtad keresztül az egész népnek nagy öröme lehet. Ahogyan ők hittek az angyaloknak, úgy te is hihetsz a mai napon abban, hogy van még ereje a karácsonynak, van még ereje a Megváltónak ezekben az időkben is egy személyes, neked szóló, és életet változtató csodára!

 

2014. december 8. - 2014. december 21.

Details
Igei gondolatok
09 December 2014
Hits: 195
„…aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” 2.Kor 1:14

Gondoltál valaha arra, hogy életed azon időszakai, melyeket legszívesebben kitörölnél, melyekben a legtöbb fájdalom ért, melyeket szeretnél elfelejteni, egyszer majd valakinek az épülésére fognak szolgálni?
Volt már olyan gondolatod egy helyzettel kapcsolatban, hogyha túl leszel rajta elfelejted és soha senkinek nem beszélsz róla?
De Isten az utadba hoz valakit, aki hasonló nehézségeken megy keresztül, akinek épp úgy fáj, mint annak idején neked.
Ez mind nem a véletlen műve. Isten fel tudja használni a múltad fájdalmait, sérüléseit, harcait arra, hogy másokat megvigasztalj, hogy mások ebből új erőt merítsenek, hogy azt tudják mondani: „Ha neked is sikerült, nekem is fog.”
Minden egyes próbából, nehézségből, hibából tudunk és kell, hogy tudjunk tanulni. Van, hogy az Úr megenged bizonyos helyzeteket az életünkben, mert ezzel valamire rá akar mutatni, valamit meg akar értetni velünk. Néha ezekkel a tapasztalatainkkal tudunk segíteni másokon. Olyan is előfordul, hogy mi magunk megyünk bele olyan helyzetekbe, amibe nem kellett volna, a saját fejünk után menve hibát hibára halmazunk. De az Úr olyan kegyelmes, hogy bármennyiszer is követtél el egy hibát, az épülésedre, sőt akár mások épülésére tudja fordítani. Elsőként te fogod megtanulni a leckét, neked kell levonni a következtetéseket, rájönni, megérteni dolgokat. Ekkor válunk jó tanítványokká, ha meg tudjuk érteni, hogy mi miért történt úgy ahogy történt. Ekkor tudunk a következő szintre lépni. És miután választ kaptunk és megértettük tudunk segíteni másoknak. Mindazt, ami ma történik az életedben, legyen jó vagy rossz, Isten feltudja használni a Te és mások épülésére egyaránt.

Jézus keresztül ment mindenen előttünk. Ő átélt minden fájdalmat. Épp azért, hogy át tudja érezni, a mi fájdalmainkat. Ő pontosan tudja, hogy mi az, amin ma keresztül mész. Mi az az óriás, amivel ma meg kell küzdened.

Hiszen akkor tudjuk igazán megérteni mások problémáját, nehézségeit, hogyha mi magunk is átéltük már. Érezted már azt, amikor valaki beszél a nehézségeiről, hogy ez pont olyan, mint ami veled is megtörtént. Ez a legjobb alkalom, hogy Isten eszköze legyél.
Ki tudná jobban megérteni, mint Te, aki már átélted. Hitelesen csak arról lehet beszélni, amit már tapasztaltál, amin már keresztül mentél és amit ezen keresztül megtanultál.

Nem tudod átérezni az adósság fájdalmát, ha magad még nem élted át. Nem tudod átérezni, a gyász fájdalmát, ha még nem élted át. Nem tudod átérezni egy tönkrement házasság fájdalmát, ha soha nem élted át. Nem tudod átérezni a megcsalás fájdalmát, ha nem volt benne soha részed. Nem tudod milyen, amikor az orvos megállapít egy súlyos betegséget, ha nálad ez még soha nem fordult elő. És annyi minden van, amit nem tud átérezni csak az, aki keresztül ment rajta. Épp ezért akar az Úr felhasználni ma téged arra, hogy figyelj a körülötted élőkre. Az Úr nem véletlen helyez embereket az életünkbe. Talán valakinek épp arra van ma szüksége, hogy elmond, hogy téged, hogy vezetett át az Úr azon a nehézségen, amin most Ő megy keresztül.  

2014. december 1. - 2014. december 7.

Details
Igei gondolatok
02 December 2014
Hits: 186
Igazi hálaáldozat: „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek tett fogadásidat” Zsoltárok 50:14-15

Az Ó- szövetséget olvasva úgy gondolom, valamennyien szívesen lapozunk vissza a Zsoltárok könyvéhez, amiben Dávid az Istenhez való őszinte szeretetét, ragaszkodását olvashatjuk és szinte azonosulni tudunk vele.
A fenti Ige nagyon hasznos tanácsot nyújt mindannyiunk számára, különösen azoknak, akik már elfogadták az Urat.
Emlékszek, hogy én már gyermekkoromban is jártam a templomba, de nem éreztem azt az ismeretséget az Úrral, mint, amit felnőttkorban megtapasztaltam. A Pünkösdi Egyházban megismerhettem a Szent Szellemet, aki által élővé vált az Istennel való kapcsolatom. Hálás vagyok érte, hogy nem mesevilágban élek, hanem élő kapcsolatban lehetek mindennap Istennel.
Az Ó-szövetségben olvashatjuk, hogy hálaáldozatokat szereztek az Istennek, vagy engesztelő ajándékot vittek az emberek.
Az 50.Zsoltár többi verssoraiban azt mondja az Isten: „De nem fogadok el tulkot a te házadból, ………….Mert enyém az erdőnek minden vadja…………vagy eszem -é én a bikák húsát, és a bakok vérét iszom -é….?” Tehát, Istennek nem kell semmi, hisz minden az Övé, csak azt kéri, hogy hálával áldozzunk Néki.
Egy világi ember a követezőképpen nyilvánult meg: „Minek kell gyülekezetbe menni?” Mire a mellette álló másik ember, aki templomba járt azt felelte: „Hát kötelességből.”
Nagyokat hallgattam, pedig szerettem volna mind a két embernek elmondani az igazságot, hogy Jézus az élete árán örök életet szerzett nékünk, és nem kötelességből, hanem mindezért hálából szeretjük Őt. Ha pedig valakit szeretünk, akkor szeretünk a közelében lenni.
„Hálával áldozzál, és teljesítsd a felségesnek tett fogadásaidat”- figyelmeztet az Ige. Valóban, hányszor teszünk fogadalmat az Úrnak, hogy: „Soha többet nem teszem”, vagy „Ezentúl mindig így vagy úgy fogok tenni”-és hányszor elbukunk. Nem is az a baj, ha elbukunk, hanem az, ha nem igyekszünk felállni, és Isten gyermekeként a mocsoban fürdünk szégyenszemre. Az, hogy teljesíteni tudjuk az Istennek tett fogadásunkat, az egyedül rajtunk áll, hisz Isten mindent megad nekünk hozzá. Életet, erőt, egészséget, akaratot, és ez saját döntése mindenkinek.
A 15. vers Egy Mennyei telefonszám, amit Isten ad meg, minden ember számára. Ez a telefon be van kacsolva mindig, éjjel és nappal. Évszaktól, napszaktól, időjárástól függetlenül, soha nem jelez foglaltat, soha nem nyomja ki senki, hanem várja a te hívásodat.
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem” Zsolt 50:15
Maga az élő Isten, a Mindenható, a Szerető Isten kér téged arra, hogy a büszkeséget félretéve, alázatban a baj kellős közepén fordulj hozzá segítségért! Hogy Ő hadd segítsen meg, hadd szabadítson meg a bajaidból, és te boldogan dicsőítsd Őt!
Testvéreim kik vagyunk mi, hogy a Világmindenség Urának eltaszítsuk a segítségre nyújtó kezét? Tegyük hát, alázzuk meg magunkat, és hívjuk fel ezt a telefonszámot! Kérjük az Ő segítségét, hogy helyre álljon az életünk, és újra hálával tudjunk áldozni mindenért Istennek!! Ámen

2014. november 24. - 2014. november 30.

Details
Igei gondolatok
27 November 2014
Hits: 208

"Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak."
(Prédikátor 3:4-6)

Mikor nehéz napok hosszú sora áll mögöttünk, akkor hajlamosak vagyunk megelégelni. Jó volna egy kis csend, egy kis békesség, elégedetlenség ledobhatatlan köntöse burkol körül..Kevés az idő és túl sok a teendő, akármennyire szeretnénk ezen változtatni próbálkozásaink kudarcba fulladnak. Egy ilyen időszak kellős közepén vagyok...Egyszerre kell helytállni a munkában, családban, szolgálatban, párkapcsolatban, háztartásban és sorolhatnánk még...Hogy gyűlhetnek össze így a dolgok és hogyan állhatunk helyt ezek között a körülmények között is? Megvan az ideje a sírásnak..Figyelmeztet rá az Ige. Nem kerülhetjük el a nemszeretem napokat. Nem tudunk másik bolygóra költözni, kibújni a munka felelőssége alól vagy csak úgy otthagyni a családi, szolgálati teendőket, ha már úgy érezzük, hogy összecsapnak fejünk fölött a modern világ vad hullámai..Mint a tanítványok felett annak idején, a csónakban. Azt hisszük, hogy zajlik az életünk, és a Mester csak úgy elalszik. Pedig ébren van, de mennyire ám! Mióta keresztény vagyok nem történt meg, hogy Isten ne jelent volna meg, hogy ne mozdult volna meg az a csodatévő kéz...Legyen szó betegségről, társtalanságról, anyagi mélységről..Elismerem vannak napok, amikor hiányzik az ölelése. Nem minden nap, minden pillanatában harsog körülöttünk a Menny. Van, hogy csendes és figyel,"alszik"... De ennek is megvan az ideje. Ha távol engedjük, és hiányozni kezd az a forró, biztos, örök ölelés, akkor sietünk vissza tiszta szívvel, és sikerül újrarendezni mindent...Ami szétszóródott, ne félj, azt tökéletesen illeszti össze...A sírás nevetéssé fordul, a gyászos napok ujjongássá lesznek...Ez emberi értelemmel felfoghatatlan, a földi gondolkodás napjainkban a negatív dolgokat, érzéseket állítja fókuszba, és szeretné elhitetni az ördög, hogy nincs megoldás, a helyzet csak egyre rosszabb lesz, a reménynek meg kell halnia...A célja az, hogy deformálódjon el a lehető legjobban az EREDETI ember, az az Isten alkotta, a szőlőtőn függő, vakon hívő. Isten arra hív ma, hogy fogadjuk el, hogy vannak jó és rossz napok, mindkettő az Ő kezében van...Amikor arra van lehetőség, akkor tudjunk élni a jóval, értékeljük amit ad és adjunk hálát, "a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik." (Prédikátor 7:14) Tehát fel a fejjel, harcoljuk telve reménnyel a mindennapok és a hit nemes harcát, az Úr résen van :-)

2014. november 17. - 2014. november 23.

Details
Igei gondolatok
20 November 2014
Hits: 191

Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Efézus 6:12

Azt hiszem minden keresztény testvérem ismeri az érzést, amikor egy gyülekezetben töltött hétvége után nem akarjuk, hogy elkezdődjön a hétfői nap a hét minden feltornyosult problémáival, teendőivel együtt. Jó nekünk a mi Urunk lábainál, jó az Ő templomának tornácain ücsörögni és gyönyörködni hatalmas dolgiban, miközben az áldás esője öntözi kiszáradt szívtalajunkat. Azonban megmásíthatatlan tény, hogy bizony több a hétköznap az életünkben, mint az ünnepnap. Jézus Főpapi imájában nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki bennünket e világból, hanem hogy tartson meg itt bennünket minden nehézség ellenére, hogy fény és sók legyünk a sötét világban.
Bár mondhatnám, hogy mindig sikerül szem előtt tartani az elhívásunkat, mely magában foglalja, hogy napjainknak nem lehetnek céltalanok, hanem a Mennyei Atya jó eszközeiként kell megjelennünk mindenhol, hirdetve az Ő örömét és győzelmét. Ésszel talán tudjuk ezt, de a szürke hétköznapokban olykor úrrá lesz rajtunk a megfáradás, kiégés, depresszió, és folytonos csalódástól való félelem.
-Gyakran azt érezzük, kimondhatatlanul megterhelő elkezdeni egy új napot, melyen olyan emberekkel kell találkoznunk, akik ok nélkül újra és újra a lelkünkbe taposnak.

-Van úgy, hogy azzal kell szembesülnünk, hogy életünkben a legegyszerűbbnek tűnő helyzet is folyton bonyolulttá válik... -Talán rádöbbenünk arra, hogy nem sikerül előrelépni a hitéletben, évek óta megrekedtünk egy ponton, és előre jutás helyett ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra...
-Néha nem akarjuk beismerni, de a környezetünk nagyon is jól látja, hogy az általunk betöltött szolgálat „el van végezve”, de mégsem olyan gyümölcsöző, amilyennek szeretnénk.

KUDARCOK, SEBEK, ÚJRAKEZDÉSEK tarkítják a mindennapjainkat.         MAJD MIDEZEK MIÉRTJEIRE KÉRDÉSEK MERÜLNEK FEL BENNÜNK.                                                        Emberi természetünkből fakad, hogy szeretünk mindent megmagyarázni, azonban saját magunknak adott válaszaink leszűkülnek csupán azokra az okokra, melyeket a fizikai szemeinkkel látunk és fizikailag érzékelünk magunk körül.

Akadályoztatásainkat, problémáinkat gyakran magyarázzuk a bennünket körülvevő nehéz természetű emberekkel, anyagi nehézségekkel, stb.
Azonban látunk kell, hogy nagyon sok esetben nem földi természetű akadályoztatásaink vannak, melyeket emberileg, egyszerűen ki tudnánk küszöbölni, vagy meg tudnánk oldani. Megpróbálhatjuk, de sajnos eredményesen, és főként hosszú távon biztosan nem működik.
Pál Apostol egy igen tapasztalt Krisztus-követő, aki bőven találkozott akadályoztatásokkal és támadásokkal az élete folyamán. Ő a Lélek által  megvilágosodást nyert e tekintetben, és így figyelmeztet bennünket Efézus 6-ban: Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
Tudjátok, nem elég elindulni a Krisztus-követés útján... nem elég csupán elvállalni egy szolgálatot... ezen az úton sikeresen végig kell menni, nap mint nap megharcolva a HIT SZÉP HARCÁT.

Ahogy említettem, ezen az úton nem egyszerű földi, vagy „véletlenül összejött” hátráltatásokkal kell szembenéznünk, hanem konkrétan az ördög ravasz munkájával – ahogy az Ige is mondja. Ő ravasz, mert nem szemtől szembe támad, hogy felismerhesd, hanem elbújik valaki, vagy valami mögé.

-        Jöhet a világi élvezetek csillogó köntösébe bújva, aminek a fénye elvakít téged

-        Jöhet egy felettébb népszerű ember barátságával, vagy egy nem Istentől való párkapcsolattal, amely egy világnak tetsző értékrendet akar megteremteni az életedben

-        Felhasználhat embereket arra, hogy kihozzanak a békédből, vagy hogy elhitessék veled azt, hogy értéktelen vagy.

-        Sok esetben hazugságokkal tömi a fejedet arról, hogy mi fér bele a keresztény szabadságba.

-        Bizonyos körülmények által felfuvalkodottá tehet a szolgálatodban, vagy éppen elhiteti veled, hogy semmit sem ér az, amit teszel

-        A LEGGYAKORIBB TALÁN MÉGIS AZ, hogy elveszi az identitástudatodat. Elfelejteti Veled, hogy KIHEZ tartozol, és Neki mekkora hatalma van, és hogy Neked is hatalmat adott, hogy az Ő nevében ellenállj a gonosz ravaszságának és elparancsold magadtól.
Kell, hogy meglásd: ELLENFELED, NEM EMBER, nem emberi rosszakarat, vagy saját rossz szokások, VAGYIS NEM TEST ÉS VÉR, hanem a gonosz, aki démoni erőket, gonosz szellemeket mozgósít ellened.

Ezt felismerve el ne keseredj! Ugyanis az igaz, hogy ember elveszítheti a harcot a gonosz erőkkel szemben, de Krisztus NEM!!! Ő hatalmasabb mindezeknél, és gondoskodott a mi védelmünkről is.

Az egyik kedvenc Igém ekképpen hangzik:
I.Kor 10:13: Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is.
A jó hírem az, hogy elkészítette a szabadulás útját a vesztes hétköznapokból azáltal, hogy nekünk ajándékozta a lelki fegyverzetet,
melyet magunkra öltve ellenállhatunk a gonosznak minden napon. Csak így haladhatunk eredményesen a hit útján, és vihetjük sikerre Isten munkáját a szolgálatunkban.
Ha naponként felöltöd a lelki fegyverzetet, képes leszel megállni az ördög ravaszságaival szemben, és készen leszel arra, hogy beállj Krisztus hadseregébe, mint jó és hűséges katona.

Milyen is egy jó katona?

-        Elég erős, képzett és felszerelt ahhoz, hogy már nem csak önmagát védi, hanem vigyáz a gyengébbekre, óvja az ellenségtől.

-        toboroz a hadseregbe

-        amellett, hogy védi a területeit, újabb területeket foglal el a Királynak (evangelizál)

-        örök hűséget fogadva kitartóan harcol a Királyáért!

Vágyom arra, hogy a lelki fegyverzet naponként felöltésével készen álljunk arra, hogy a depresszió, és kifogások keresése helyett odaszánjuk az életünket a Krisztus oltárára, és betöltsük az elhívásunkat. Elhívásunk ugyanis nem a könnyeink mellett történő panaszáradat, vagy saját lelkünk ápolása, hanem lelkek megmentése a Királynak! Testvér, készen állsz beállni a Krisztus hadseregébe?

More Articles ...

  1. 2014. november 3. - 2014. november 9.
  2. 2014. október 27. - 2014. november 2.
  3. 2014. október 20. - 2014. október 26.
  4. 2014. október 13. - 2014. október 19.
  5. 2014. október 6. - 2014. október 12.
Page 20 of 41
  • Start
  • Prev
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.